Utólagos bejegyzés: Mielőtt nekiállnál vádaskodni, ön-bíráskodni, vagy parancsra gyilkolni: Ne feledd a Királyok kegyelmét: Az utolsó jogot, a törlesztés jogát senkitől sem vonjuk meg!
Ha Te mégis megvonod ezt a jogot, és gyilkolsz akármilyen helyen,
akármilyen csatában, ahelyett, hogy inkább azon dolgoznál, hogy
lehetségessé váljanak a konfliktusokat kibékítő tárgyalások, a törvény
alatti szinten van a helyed az adósok közt! Persze, megértjük, hogy
elég pusztítással bárki rákényszeríthető arra, hogy vissza üssön, és
minden indulata azt kívánja, hogy visszaüssön, de az ököljog ritkán
okoz halált, az viszont a saját bűneitől gerjesztett rettegésben,
hidegvérű aljas számításokat igényel, jól megfontolt gonosz szándékkal,
mikor valaki, nemegyszer vallásos gerjedelemmel társítva, rakétákkal,
fegyverekkel okoz tömeggyilkosságokat, olyan körülmények közt, mikor az
elborult elme azt hiszi, az ellenséges ember értéke negatív! Persze,
azt is értjük, hogy a hadseregek csak a nagyobb hadseregek miatt
vannak, és mindennek a mélyén a sötét megállíthatatlan pusztítás áll,
és a farkas törvények léteznek, de a farkas törvények nem civilizált
törvények, és a sötét tudatlanságot fegyverrel megállítani nem lehet!
És lehet, hogy hallhatatlan istenségeknek az az izgalmas játék, ha azt
hiszik meg tudnak halni, miközben a halandóknak az az isteni, ha
halhatatlannak érzik magukat, de aztán, mikor eltalálják őket az eltévedt lövedékek, a játéknak annyi.
A Követ 2017.03.22.
A sötétség köreiNem vagy köteles a hóhérnak engedelmeskedni! Adjátok-e a lelketeket napi egy zacskós-levesért? Érdemeltek többet? A lincselni vágyó őrültek által választott hóhéroknak a börtön legalján a helyük, bezárva! Törvény
(halott világok): Minden harc, háború és rosszindulatú pusztítás, tudva
vagy tudatlanul, előbb vagy utóbb, közvetve vagy közvetlenül, a
tömörített káoszba és megsemmisülésbe, a fekete naphoz vezet, ami a
pusztításból hízik, mint egy szemétkupac, és minél nagyobbra hízik
annál több további pusztítást okoz, miközben saját súlyánál fogva
beszakad, felrobban, és mindent megfertőz törmelékével, halott
mérges gázaival. Ez a tudatlan példaképe minden halálvágyónak és
félholt kegyetlen pusztítónak, és közvetve ez ad sötét erőt minden
pusztító erőszak szervezetnek.
TL Egy fekete nap
A szemétre hajított világok értéke
nagyon csekély! Mind ugyanabban az egységes csapdában vergődünk!
Persze, vannak olyan katonai játékok,
amiket úgy terveztek, hogy csak az ellenség elpusztításával lehet
végigmenni a pályán, de a sötétséget fegyverrel megállítani nem lehet,
és ha olyan ostoba vagy ember, hogy hóhérokkal, lövedékekkel és
gránátokkal keresed az igazságot, csak a saját lepusztulásodon dolgozol!
Azok
a világok, amik fényes napok körül keringenek, de éjszaka észreveszik
távcsöveikben, hogy egy sötét nap jelent meg az égen, azok tudhatják,
hogy legjobb esetben is halálközeli élményben lesz részük, és annyi
esélyük van, mint papagájnak a krokodil szájában, mielőtt
megemésztődik. Mivel a Galaxis közepe egy hatalmas fekete nap, a
környékén nincs túl sok élet. Ez egy halott, elfeledett, felrobbant
világ. Nem csak egy nagy fekete nap van a középpontban, hanem sok
kisebb a gáz és porfelhőkben! Persze, a sötét napnak meg vannak az
imádói és istenítői, és az
odaveszett világok halott szellemei, a bányarémek, akik állítják, hogy
amint a fekete nap közeledik, valami taszító pusztítás árad belőle, ami
miatt a föld alá kell menekülni, de hiába, mert a sziklák is
felizzanak, felpüffednek, majd szétrobbannak, és minden odavész. Nos,
mi nem akarunk azokkal vitába szállni, akik a sok reménytelen
keringéstől úgy bepörögtek, hogy fegyvert fognak, és egymásra
vadásznak, törvénytelen áldozatokat mutatnak be, vagy más
őrültségeknek hódolnak. Valamit kell tudni a sötét napokról. Ezek nem
időtlen istenek, hanem a teremtett és létrehozott, majd
megunt és
szemétre dobott világokból hízott és tömörített megtestesült káosz
gömbök. Nincs eszük, mint ahogy egy elhajított kődarabnak sincs esze,
csak repülnek az ürességben, és mindent
letarolnak. Nos egy ilyen szörnyeteget nem lehet
fegyverrel legyőzni. A
bányarémek állítása szerint, vonzással párosult taszítása akkora, hogy
sötétsége gyorsabban terjed a fénynél. De az életnek nem az a célja,
hogy megadja magát egy ilyen sötét, hamis istenségnek, és nem is az,
hogy állandóan kerülgesse azt. Talán a megismerés az egyetlen fegyver
ellenük, de ezek világok emésztői, és a pusztult világok sorsa olyan
kegyetlen, hogy a Holtak Könyvét még senkinek sem sikerült
végigolvasni. A titkok olyan borzalmak és fájdalmak mögé vannak rejtve,
amin semmi féle fájdalomcsillapító nem segít. Fejezd be a drogozást,
akár mit is szedsz, a holtak sokkal többen vannak, mint az élők, és
innen mi csak a felszínt láthatjuk, de nem is ásunk mélyebbre, mint
amennyire muszáj. Nos, a Földi világban is nehéz az élet, de nem
bántjuk, még a bedilizett és bűnöző rémeket sem, hanem igyekszünk
segíteni nekik törvénytelen őrültségeik legyőzésében. Ezért még a
legutolsó gazembertől sem vonjuk meg a törlesztés jogát, de ha
közveszélyes, bezárjuk egy biztonságos szobába, ahol addig hallgathatja
a csendet és nézheti az üres falakat, míg rá nem jön, valójában nem ezt
akarja, de ki csak akkor jöhet, ha a kiadott dühkitörések után hajlandó
törleszteni. Természetesen túl drága az élők ideje ahhoz, hogy ilyen
börtönökben tartsunk ártatlanokat, ezért azonnal kihozandóak azok, akik
ártatlanul lettek elítélve. Az üres szoba azoknak való, akiknek tele
van a pincéjük (a lelkiismeretük) hullákkal, de józanodás után még ezek
a gazemberek is kaphatnak életmentő feladatokat.
Figyelmeztetés a
Kegyelmesnek!
A Király nem hóhér! Igazi Király kegyelmét, bíra nem bírálhatja felül,
csak a Király meggyőzésével kérhet korrekciót! De azoknak a
gazembereknek, akiket az akasztófáról kellett levakarni, nem lehet mást
adni, csak az utolsó jogot, a törlesztés jogát! Hálát ne várj, és
tartsd távol magadtól a halálból kegyelmezettet, mert rád kenheti
gyalázatát. Tartsd a KÓDEXet csöndben tedd a dolgod, és menj tovább.
Majd ha emésztette bűneit, és józanodik, léphet feljebb. Akik feljebb
vannak, és már törlesztenek, azok közül javaslatra a Király, vagy
Királynő adhat kegyelmet, és felfüggeszthet adósságokat, hogy a
törlesztő rabból félkegyelmű legyen. A teljes kegyelem akkor jár, ha a
kívánt törlesztés teljes, vagy a felfüggesztés is lejárt. Ne akard a
holtak haragját, nem az élők vannak többen! A halálbüntetés
törvénytelen! Még ha a törvénytelenek egymást ölik, mert nekik az a
hősiesen szép, akkor is törvénytelen. A fekete napnak is megvan a maga
szépsége, mikor a pusztulásra ítélt világokat emészti, legalább is azok
számára, akik messziről nézve nem érzik a belekeveredettek fájdalmát,
és sokan még
imádják is, de tudd, azok
a világok nem azért égtek oda, mert bűnösök,
vagy ártatlanok voltak, hanem azért, mert pechük volt, és
lehet, hogy
valaki egyre jobban bedilizik az őt ért sérelmekből, lehet az is, hogy
már hibásan született, és egész életét bűnben töltötte, úgy, hogy az
szinte már bele égett, a bélyeg akkor is úgy lett rányomva a bőrére, és
jelen tudásunk szerint alapjában
véve rossz, vagy bűnös nincsen.
De a józanodás fájdalmas, mert előbb, utóbb szembe kell nézned
mindennel, amit a fájdalom csillapítók mögé rejtettek köreidben, de
sosem az a cél, hogy fájdalmas legyen! Nos, azokat, akik már eleget
józanodtak, megkérjük, ha lehet, tegyék magukat hasznossá! Kezdjék meg
alkotó köreiket, de lehetőleg minél kevesebb hibával, és ne termeljenek
szemetet, hanem csak azért dolgozzanak, amit valóban hasznosnak
tartanak! Javítsuk ki a hibákat! Csak a fényes tiszta körök érnek
valamit! A sötétség körei nagyon álnokok és pusztítóak lehetnek! És a
verem aljára a semmi szobáiba azok a hóhérok valók, akiknek a legtöbb a
hulla a köreikben. Feljebb csak az juthat, aki hajlandó törleszteni!
A sors iróniája, hogy fényes napokból lesznek a sötét napok,
de fénynél legalább van esélyed felkészülni a rád váró
sötétségre.
Látjuk-e még felkelni a napocskát?
A Királyok egyik Tanítója 2017.02.15.
Leonid Afremov 1955 Napkelte a tó fölött
Törvény
(vallási): Az alaptörvény értelmében, a Király nem pusztíthat
vallásokat, de arra sem kötelezhető, hogy bizonyos vallási
szervezeteket mások kárára előnyben részesítsen. A vallási
megnyilvánulások közül elfogadjuk, a hasznos, építő jellegű irányokat,
cselekedeteket, de kizárjuk vagy bezárjuk a pusztító közveszélyeseket!
A Tanács egyik
Királya
Kódex
(vallási): Persze nem engedhetjük, hogy a szörnyetegek kedvükre
pusztítsanak, de a legsötétebb szörnyetegnek is lehet valami értéke,
amit nem vehetünk el tőle. Például a bányarémek legalább tisztességesen
el tudják temetni halottaikat, és még köztük is a pusztító őrültek csak
a kisebbség. Legyél nagyon körültekintő, ha azt akarod megállapítani,
ki miért közveszélyes, és mért fordult ki az értékrendje. A hadseregben
és katonaságban van a legtöbb a sötétségből, de még a hadseregtől sem
vehetjük el
valódi értéküket, a fölösleges és értelmetlen pusztításoktól való
megtisztulás után valódi védőkké fejlődhetnek, vagy a halott földek
veszélyeinek elhárítói, törvényes, tisztességes felderítői és
meghódítói lehetnek, amiket a telepesek talán majd felélesztenek, de
más élő rendszereket, élő telepeket nem
pusztíthatnak.
Az egyik Királynő
A Bányarémek
Túl sokan odavesztek! Tudják, hogy sokan az úton is elvesznek!
Mégis elindulnak, és mennek! Mikor a rémek menetelnek, azt jelenti,
tovább ez így nem maradhat, vagy mindannyian odavesznek! A
bányarémek nem a Tanács Vándorai, de van amikor a bányarémek magukkal
rántják a Tanács Vándorait, és előfordulhat az is, hogy a Tanács
feladatot ad a vándorló rémeknek. A bányarémek nem feltétlenül bűnözők,
vagy börtönőrök. A
bányarémek
valamikor tisztességes alkotók voltak, és sokan közülük szépek a saját
világukban, amíg valamilyen pusztítással az őrültek vagy természeti
katasztrófák lehetetlenné tették, hogy tovább folytassák
tevékenységeiket, és leszakadtak a vezetésről, kiszakadtak az alkotó
körökből. Ők a számkivetettek. Nincs más választásuk, mint
az
elvándorlás, mert a pusztítások lehetetlenné tették, hogy helyben
maradjanak. A hosszú út porától sokan koszosak, kimerültek, és betegek
lettek, sokan odavesztek, és az új világok
új értékrendje, ahová megérkeztek, csúnyának és
haszontalannak bélyegezte őket.
A Helyiek és helyi Királyok feladata
ez-esetben, az, hogy a közveszélyesek, pusztítók kizárása vagy bezárása
után, vendégül lássák az átfázott, néha szinte csontig fagyott érkezőket, még ha azoknak nincs pénzük
akkor is, és forró fertőtlenítő (de nem pusztítóan forró és
fertőtlenítő) fürdővel kínálják őket, hogy azok,
miután
lemosták az út porát, kimosták ruháikat, kipihenték magukat, újra
megtalálhassák alkotó köreiket, vagy új
köröket ismerjenek meg, és munkába tudjanak állni! Nyújts menedéket a vihar elől, váltsd le a pusztítókat, hóhérokat, ott, ahonnan jönnek, és vissza fordulnak a rémek!
EU csillagok
Mit választotok?
Az
üres kör azt jelenti, hogy nincs vezetője, és a hulló csillag azt
jelenti, a vezető nélkül maradt körökből kiszakadnak az alkotók.
Választasz-e végre vezetőt köreidhez? A sötétség a körökön belül azt
jelenti, már megint tudatlant választotok vezetőnek! Aki a hóhért
választja királyának, sok jóra nem számíthat. A fehér csillag azt
jelenti, hogy a tisztességesen választott tisztességes Királyok és
Királynők elfoglalták helyüket, és vezetik népüket. Ötvözd
a Köztársaság, a Demokrácia, a Királyság és más rendszerek előnyeit, tedd
törvénytelenné a sötétségből rárakódott hibákat, pusztításokat és
megkapod a Kis és Nagy Királyok, Királynők Köztársaságának
alapreceptjét.
Mit választasz? Káoszt
pusztulással, vagy tisztességes Királyokat és Királynőket?
Tegyétek helyre a
csillagokat!
... Ti következtek! ...
Tudatosan,
vagy tudatlanul, minden háborúzó tábornok, őrült merénylő, pusztító, és
fegyveres, őrült zombi, valójában az istenített mindenható erő
előtt tiszteleg, és ez irányítja hibás elméjüket! Ez a sötét oldal: felfoghatatlan
tömegű összetömörített káosz és eszetlen pusztulás.
Nincs esze! Nem isten, csak istenítik! Eszük, egyre kevesebb, csak a
pusztítás csapdájában vergődő őrülteknek van, majd meghalnak.
Ha
erős vezetőt akarsz, valójában a hóhért választod. Nem a mindenható
erőre van szükségünk, hanem józanodásra és megértésre. Olyan vezető
kell, aki tudja mi a dolga, és hajlandó tisztességes irányba vezetni!
Persze, ember esetében, a Vezetőnek legyen annyi ereje, hogy tudjon
járni, és el tudja végezni a dolgát, de ez még nem sötét erő, és az sem
baj, ha tud táncolni. A törvényes-törvénytelen, illendő-illetlen
határok léteznek, csak a pusztítás, az őrület és tudatlanság
összekeverte azokat.
Józanodik, hogy inkább
meríthessen egy cseppet saját józan eszéből, mint a mindenható erőből és erőszakból!
Törvény
(rehabilitáció): A közveszélyesek kizárása vagy bezárása szükséges a
többiek védelme érdekében, de a bíra legjobb esetben is csak becsülni
tudja a fogva-tartást követő józanodás és rehabilitáció idejét, ezért
az ítélet a kegyelmesek javaslatára hosszabbítható, vagy rövidíthető.
Bármiféle rehabilitáció, józanítás, jóvátétel során: nincs szükség
büntetésekre, kínzásokra, az, aki bűnösöket akar büntetni, vagy
kínozni, maga is valamilyen sötét törvénytelen eljárás rabja, és a
feleslegesen okozott fájdalmak a rehabilitáció sikertelenségét, és
visszaesést okozhatnak. Ez nem jelenti azt, hogy dédelgetni kell a
bűnözőt, sokszor szükséges a szigor, és szükség esetén ki lehet
csavarni kezéből a barkácsolt fegyvert, de a rehabilitáció
elsődleges célja a közveszélyes állapot megszüntetése kell, hogy
legyen, miközben el kell érni azt is, hogy a bűnöző képes legyen újra
hasznossá tenni magát, hogy megkezdhesse törlesztését. Miután már
eleget törlesztett, további adósságai felfüggeszthetőek és
félkegyelműként próbaidőre szabadon bocsájtható.
Az
alaptörvény értelmében, semmilyen felesleges pusztítás nem fogadható el
törvényesnek, legfeljebb hibának. Felesleges bántalmazások, felesleges
kínzások, nemi és más erőszakok esetén, maga a fogva-tartó is
elítélhető és bezárható, mert a bűnözők és pusztítók még kártékonyabbá
tétele bántalmazásokkal és más törvénytelen eszközökkel, közveszélyes!
Az egyik Tanács
jóvoltából, a Király a Kegyelmes és a Bányarém.
Átadva, kiírva a Követ által. 2017.02.17.
A Bányarémek teremtés története szerint,
a fekete nap története az örökmozgó univerzum megteremtése után azzal
kezdődött, mikor az egymással rivalizáló istenségek harcba
szálltak
egymással, és szándékosan pusztították egymás világát, majd gaztetteik
nyomait úgy próbálták eltüntetni, hogy hibáikat lekicsinyítve,
halálra ítélték és összetömörítették valaha tündöklő, de a harcoktól
lepusztult világaikat, majd megpróbáltak új, szebb, divatosabb,
használhatóbb világokat
teremteni a halott helyett, de az összetömörített szemét túlpörgött, és
azóta is megállíthatatlanul repül a semmiben, elpusztítva mindent, ami
az útjába kerül, miközben még nagyobbra hízik, és minden új világot
elpusztít. Így lett mérhetetlen hosszú idők kidobott szemetéből, aztán majdnem az egész
világból egy vagy több hatalmas felrobbant fekete nap, ami további
fekete napokra
robban szét, mikor túl-méretesen saját magától beszakad és ezek
körül csak halál, pusztulás, törmelék és mérges gáz örvénylik
megállíthatatlanul, mindent felemésztve miközben a fekete cseppek újra
egymást vonzva újra összeesnek, majd a méret határt elérve újra
robbannak, egyre tágulva, egyre nagyobb pusztítást végezve. Nos
láthatod, hogy a sátán megkövezése nem más, mint a sátán felhizlalása.
A sátán megkövezőinek pusztítása a gyűlölet még további hizlalása. Az a
halál diktálása! De azért még nem ítélünk el senkit, ha körbejár egy
kőoszlopot, és jelképesen megdobálja azt! Amíg nem a társait dobálja
pusztítja, addig az nem veszélyes. Az élet feladata, hogy feldolgozza
ezt a magát
gerjesztő pusztulást. Ember
esetén a kisebb helyi adósságok törlesztését a Királyok, Királynők
elégedettsége, veszélyt a félelmük jelzi, de
az ember feletti teljes adósság akkor lesz törlesztve, mikor az összes
világból eltűnt
az összes pusztító fekete nap. Másként fogalmazva, a pusztulásba
keveredett világok alkotói egyenként vagy kisebb csoportokban távozva a
pusztulásból, a távozó világok helyreállításával csökkentik a halál
tudatlan sötétségét, és nem adunk további lehetőséget az öngerjesztő
mindenre kiterjedő pusztításnak. De sajnos, ami szétrobbant, az szétrobbant, és tele van a világ haldokló őrültekkel, akik az orruknál
sem látnak tovább, és fegyvert fognak, mert azt hiszik, a szomszéd
csinálta, és csatlakoznak hozzájuk azok akik hatalmas sötét hitükben
tudják, hogy lefelé van a felfelé. Szereld le őket a saját érdekükben!
Ki kell takarítanunk magunk után,
anélkül, hogy mások értékeiben kárt tennénk, és ki kell javítanunk a
hibákat! Alul nincs kijárat, és a halállal nincs vége a lepusztulásnak!
Pusztulást, pusztítást további pusztítással megállítani nem lehet!
Tanulással és tisztességes munkával kezdjük a feljebb jutást. Nem kell,
hogy hajlongj halott istenképek előtt egy halott világban, de a
megismerés nélkül esélyed sincs kiszabadulni abból a csapdából, amiben
vagy.Lehet, hogy a vándorló rémek némelyike ismer részleteket a teremtés történetéből, de a
teljes teremtés történet nem attól függ, mit hiszünk el a próféták
süketeléseiből egy zűrzavaros világban, hanem attól, hogy mi történt valójában, hogyan, és
miért!
Egy olyan hihetetlen mértékű pusztítás mögött, ami hihetetlen tömegű
felrobbant fekete napokat hozott létre, hihetetlenül kegyetlen
cselekedetek és történetek állnak, szinte észrevehetetlenül, tovább
folytatva a pusztítást, sokszor nagyon kevés fényben! Márpedig a
pusztítókat ki vagy be kell zárni, amíg ki nem józanodnak, és el nem kezdenek törleszteni, vagy mindent elpusztítanak. Az
emberi nyelven nagybetűkkel írt és szavakkal mondott teremtés
történet csak részlet, homályos tükörkép lehet az egészről. A
felöltöztetett fénykép és tükörkép sem maga az ember... Az elektronikus csapdák és más veszélyek jóvoltából és a szükségesen zárt ajtók miatt, ennél
többet a Fekete Könyvtárból csak a regisztráltak, vagy regisztráció
nélkül csak a nemzetközi igazolvánnyal igazoltak olvashatnak. A
regisztrációt egy felkért támogató elvégezheti azon írástudatlanok
számára, akik csak a képeket nézegetik. A Mágus a Könyvtáros és a Követ 2017.02.19.Definíció: Az
Emberi Történelem során rémuralomnak nevezzük azokat a korokat és
helyeket, ahol a felgyülemlett sötétség, káosz, anarchia, és zűrzavar
miatt, minden szentnek maga felé hajlik a keze, miközben a csalásokkal
és hamis ígéretekkel nyert trónbitorlók, háborúznak, vagy fogságban
tartják a jogokat, be vannak tiltva egyes létfeltételek, és ilyen
szörnyű állapotban szinte lehetetlen tisztességes vezetőket,
tisztességes hercegeket, hercegnőket, Királyokat, Királynőket
választani. A tisztességes vezető nem rabszolga tartó, hanem valódi
segítség a feljebb jutáshoz, de van amikor az előző korok hibái és
bűnei miatt rémes a feltakarítani, feldolgozni való, és van akinek csak
a piszkos munka jut babonákkal, tudatlansággal! A
rémuralom az, amikor a lepusztulás után minden érték tönkrement, és
csak tisztességtelen választási lehetőségek vannak. Ennek ellenére, akár a vándorló rémek
közt is lehet sok tisztességes, jó-szándékú Király is, csak nem tudnak
érvényesülni, mint ahogy a melós sem tud mit csinálni, ha az őrültségek
tönkreteszik az összes munkaeszközét és munkahelyét, és minden csupa
szemét, mert a hóhérok hangosabbak voltak a jó szándéknál.Temetőrombolás Így nem lehet elolvasni a Holtak Könyvét! Semmiféle rongálás, rombolás nem vezet előbbre! Ne hibáztasd az esetleges bolondokat, sokszor maguk sem tudják, hogyan kerülhettek ilyen helyzetbe! ...Ti következtek!...A törtek köre 5 (szeri) nagyságrend pontossággal Látod
már? Fele, duplája rovátkáknál is nagy a különbség! Jobb recepteket
attól várj, aki a hatodik nagyságrendet is kiszerkeszti! De nem minden
a számtan és a pontosság, és előfordul, hogy késik a váltás! A
legfényesebb üres kör sem ér semmit! Aki a tisztességes körök alatt
van, annak nem jár juttatás, de törleszthet, és juttatást csak akkor
kaphat, ha már eleget törlesztett! Nem adod a lelked napi egy zacskós
vagy kocka -zöldséglevesért? Na jó, kapsz még hozzá némi kenyeret és
vizet, de tovább ne alkudj, örülj ha nem azt hallod, értéked negatív,
és a csenden kívül mást nem érdemelsz, mert úgy tönkretetted útjaid, és
a lehetőségeket, hogy az alján találtad a helyed! Alul a csapdából
nincs kijárat! Magasról estél hanyatt és pofára? Egy segítséged van! A
gödörből majdnem minden út felfelé vezet! Aztán majd tudni fogod! Nem
érdemes bele esni, minél mélyebben vagy, annál nehezebb kimászni! A Révész 2017.02.25.
Nevezhetjük így a rendszert, vagy keressünk a KisKirálynőnek fényesebb csillagot? ... Holtakon nem segít, de talán ennyi porhintést még megengedhetünk ... A Föld Bolygó Tanács -Európai Parlamentje Talán
itt lenne a legjobb helye a A Föld Bolygó Tanács - Európai
Parlamentjének. Az Osztrák, Szlovák, Magyar hármas határon. Tudod, van
itt három kívánság! Három önfenntartó pici búgócsiga pitével! Egy három
emelet mély, hat emelet magas 120 ember sugarú kezdetnek, egyetemi
kutató központnak, akár a Fehérváros közelébe, pitéjével körbevéve. Egy
kicsit nagyobb búgócsiga, vendéglátó stílusú, rendeltetik az Osztrák,
Szlovák, Magyar hármas határra, parlamenttel a közepén,
tanácstermekkel, lakó helységekkel. Lehet 6 emelet mély, 12 emelet
magas, és nagyobb a pitéje! Kezdetnek ennyi elég! Hogy a harmadik
mekkora és hol legyen, azt Ti döntitek el! Van
használhatóbb terved? Tegyétek a hármas határra a Bolygó Tanács
Európai részét, és Brüsszel tartsa meg az Európai sárga csillagokat.
Csak civil és törvényes fogadható el Királynak, tisztességes Királynőnek, de ha ebből is
fegyveres mocskot csináltok, hát megnézhetitek magatokat, hóhérokat
istenítő őrültek! Takarodni fogtok, ha lesz még hová, és tó tükre
mutatja majd!
Ti vagytok a rémek!
Látod
már, hogy a gyűlölet öngerjesztő folyamat, mert a karóba húzottak,
megkínzottak, harcmezőn égetettek nem tűrik a békét, csak ordítanak a
fájdalomtól, amíg meg nem halnak, vagy a sebeik be nem gyógyulnak, de
addig is annyi konfliktust keltenek, hogy mások is elkezdenek
pusztítani, és még tovább nő a fájdalom, amiből a háborúzó őrültek
élnek, hogy még több fájdalmat okozzanak, de még ők sem alapjában véve
bűnösök, hanem előbb őket is csak karóba húzták, megkínozták,
megégették, pusztították, miközben lelőtték társaikat, és annyi
félreértett fájdalmuk van, hogy csak sötét törvénytelen utakon
járhatnak. És az első, aki mindezt elkezdte, lehet, hogy utoljára lesz
felmentve, ha valaha is eljut valaki odáig, de még az sem alapjában
véve bűnös, csupán minden tudásában nem tudta mi az a nem
tudás, teljes felelősségében nem tudta, mi az a felelőtlenség, és
halhatatlanságában nem tudta mi az a halál. A biztonságos üres
börtöncella a törvény alattiaknak való hely, lehetőleg
orvosi ellátással ha kell, ahol józanodhatnak, és kigyógyulhatnak hóhér
életmódjukból, majd nekiállhatnak törleszteni. Látod már, hogy valódi
Király
ilyen mélyre szinte sosem megy, csak a gyógyítót küldi, mert annyi
fájdalmas őrület van bennetek, hogy minden szavatok, eskütök bűzlik a a
haláltól és a sötétségtől, és ezen a szinten nincs egyetlen tiszta
használható gondolatotok sem. A
vallások és gyógyítók képviselői ezennel befejezhetik vallásháborúikat!
Van elég szemét a szeméttelepen, és nem kell összeveszni azon, hogy
kinek a kizárólagos joga a takarítás! Jut bőven szemét és feltakarítani
való mindenkinek!
Törvény (választási)
Ugyan hogy lenne már törvénytelen pusztítónak, hóhéroknak törvényes
szavazati joga! A szavazati jog ott kezdődik a félkegyelmű szint alatt,
amikor az elítélt vállalta, hogy törleszt, legalább egyszer
sikeresen törlesztett adósságából, azóta nem esett vissza, és folytatja
a törlesztést. Tehát olyan elítélteknek, akik valóban törlesztenek, és
állapotuk javul, lehet szavazati joguk. A kegyelmes véleménye és
jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy az elítélt a törlesztő kategóriába
lépett, és csak amikor már eleget törlesztett, akkor lehet félkegyelmű,
majd szabad. Törlesztőknek, félkegyelműeknek és szabadoknak jár a
szavazati jog! ...és
azért még nem rakunk javítóintézet ketrecébe egy gyereket, mert
megrágott egy telexet, de a hóhér óvodás azonnal elzárandó és még
inkább a tanítója egy másik ketrecbe, amelyik fegyvert ad a gyerek
kezébe! A hóhér óvodásból soha nem lehet törvényes király! Az, amit tett, maradandó károsodás. Annak a hatalomnak mindig van valami kehéje, ahol megengedik a hóhérnak is, hogy élőknek diktáljon...Meg van írva a Királyi Rendeletben: Ha
csak
káromkodni tudtok, jobb ha nincs emlegetve Isten, Jehova, Allah és a
többi megnevezés. Tanulj meg olvasni, talán viszed valamire!.. *** Asztropitekusz írott rádió: Ha a zenét kikeresi, akkor hallgathatja is! *** *** Rony - Még sohasem *** *** Tudnak hölgyek szépen énekelni, de nem szabad mindent elhinni nekik! *** !!! Jobb, ha nem akarsz túl sokat !!!! A mindenáron és bármi-áron a törvénytelen pusztítást is magába foglalja, és pusztulásba vezet! Mit kívánsz hát megtisztított bármi áron? Ha még most sem tudod, hogy kell kívánni, olvasd el még egyszer azt,
amit nem értesz, és végezd el azokat a 7T7 feladatokat, ami szükséges a
megvalósításhoz! Egyszerre csak egyet kívánj, és amíg az meg nem valósul, ne kívánj másikat, vagy a félbehagyott álmok mezején kötsz ki!Hogy mit jelent a megtisztított bármi áron? Azt, hogy a tisztességes keretek közt bármit, de törvénytelen pusztításból semmit...Persze,
senki sem tökéletes, és Királynőtől függően, kisebb, nagyobb
illetlenségek még beleférnek, de minél több és nagyobb illetlenség
kerül egy körbe, annál nehezebb lesz végigvinni! A recept megértése nélkül esélyed sincs,
és a megértés után is csak kevés, mert ez a tudatlan erő világa, aminek
élhetővé tételével még nagyon sokan fognak vért izzadni, és nem azért,
mert mi így akarjuk, hanem mert a mérési eredmények ezt mutatják, és
tele van a világ ostoba és mindentudó bűnbandákkal, akik mindent
lerabolnak, és hiába írja le nekik az ember, hogy a natúr palacsintában
nincsen tojás, hogy azok is meg tudják sütni, akiknek nincs tojásuk,
nem, még véletlenül sem azt csinálják, ami a receptben van, hanem még a
veszett rókát is belesütik, aztán csodálkoznak, hogy mind odavesznek!
De ők nem csak nagyon, hanem mindenhatóan okosak! És náluk csak a
minden szabadságot megállító rendőrállam eszetlen
robotjai és parancsra elsülő fegyveres gépemberei okosabbak, mert ők
tudják, hogy teljes eszetlenségükben nekik kell lenni a
leg-mindenhatóbbaknak! A 9T9 CégekÉs
ott, ahol a 7T7 cégek dolgoztak, már néhány kör után probléma adódott,
és ahogy nőttek a cégek, még több, mert az újoncoknak néha nagyon
nehezen ment a tanulás, és állandóan hibáztak, néhányan még le is
sérültek és panaszkodtak, néha pedig annyira zajosak voltak, hogy
összecsődült a környék apraja, nagyja, de még a gonoszok is, hogy
megnézzék mi történt?! És csak gyűlt és gyűlt a selejt és a szemét.
Kínjában a vezető már nem tudott mást tenni, mint kérdezgetni, most,
mit tegyek, most mit tegyek, most mit tegyek??? A sok sületlen válasz
után végre egy Vándor adta meg a helyes választ: Nos, vegyél föl egy
takarítót, aki minden kör után kitakarít, és vegyél föl engem is, előbb
csak külső segítőnek, hogy ami hírt, csomagot, kapcsolatot messze kell
vinni, messziről kell hozni, annak én legyek a szállítója, aztán, ahogy
nő a cég, a cégeden belüli kapcsolatok építője, fenntartója is lehetek.
Így lett a nyolcadik a Takarító, és a kilencedik a Vándor, aki
valójában az első, mert ahol a Vándor elmesélte a helybelieknek, hogy
kell 7T7 vagy 9T9 módon dolgozni, és vezetőként megszervezte azt, ott
akinek volt esze, mindjárt nekiállt maga is kipróbálni, és a Vándor már
tudta, mit hogy kell csinálni. Később, ahogy nőttek a cégek, a második
lépcsős szakosodás vagy specializálódás során a Takarítók tisztító,
takarító cégeket alapítottak, a Vándorok pedig csomag küldő, szállító,
vagy utazási, turisztikai vállalkozásokat indítottak és tartottak fent.
De a 9T9 már egy másik történet, és ennél bonyolultabbat emberként már
nem nagyon akarunk, mert a túlságosan összetett rendszerek
kitanulásához egy emberöltő is kevés lenne, no és akkor mikor jutnánk
el odáig, hogy teszünk is valamit? Már a 7T7 is elég ahhoz, hogy
megtisztított bármi áron, bármi megvalósítható legyen... Persze,
egy Zsimm ahogy megismeri a rendszert, egyszerre több kívánság
teljesítésére is képes lehet, de inkább titokban jár, és sosem
dicsekszik, nehogy az erőszakkal követelőzők megtalálják, és rosszra
kényszerítsék. Receipted by xi-0-ix and 1 Zsimm A Követ 2017.03.09.
*** Asztropitekusz illusztrált írott rádió: Ha a zenét kikeresi, akkor hallgathatja is! *** *** Groovehouse - Ébredj mellettem *** Szőlőszörp Te mit vinnél egy KisKirálynő vásárába?Szeretnél
gyártani házilag szörpöt, lekvárt, esetleg lámpásokat, ékszereket, vagy
bármit, amit kéziszerszámokkal otthon el tudsz készíteni 7T7
módra? Esetleg szakosodsz valamire, hogy megsokszorozd azt, amit
csinálsz? Használhatod a matricát, amit a szőlőszörpös üvegen is
láthatsz. Letölthető matrica*** Asztropitekusz illusztrált írott rádió: Ha a zenét kikeresi, akkor hallgathatja is! *** ***K.B. Caps - Do You really need me*** Tud
fájni az igazság! Akárhogy is leplezik, akárhogy is
temetik, akár hogy is harcolnak ellene, rohadtul tud fájni! Leginkább a
pusztítók sötét köreiben. Újrahasznosítást megkezdeni! A szemét az, amiért fizetnek, hogy elvigyék!
Tisztítsd meg a köröket! A kívánságok csak a legalább viszonylag
tiszta, civilizált körökben teljesülhetnek. Tudod,
sokan csúfolják együgyűnek azokat, akik 7T7 vagy 9T9 módra dolgoznak,
mert egy cég ugyanazért a közös célért dolgozik, de ember esetén
először egyszerre egy célt valósítunk meg, aztán a cég szélesítheti
termék listáját és bevállalhat más célokat is, de ne akarj túl sokat,
mert összezavarodhatsz, és nem éred el a kitűzött célokat, márpedig a
kevesebb cél elérése nagyobb siker, mint a több cél meg nem valósítása!
Mérd fel, mit és mennyit tudtok megvalósítani reálisan!
A Követ és 1 Zsimm
|