|
És most visszalépünk a Királyok világába, hogy megmutassuk, hogy kell
megzabolázni a pénzügyeket
Királyok, Királynők, és a Királyi kincstár
Ne akarj túl sokat, mert még mindig csak a minimumért küzdünk!
Mennyi munkát tud elvégezni egy ember egy óra alatt? Ki többet, ki
kevesebbet. Van, amikor a leggyorsabbak még a lassúaknál is lassabbak
lesznek, pedig ugyanazt a feladatot végzik, csak egy kicsit
szerencsétlenebb körülmények közt. No és ki tudja megítélni ki a
legjobb dolgozó, és ki érdemel több kincset? Mennyit fizessünk a
munkáért? Lehet azt az idővel mérni? Az egymás után végzett műveletek
mennyisége nagyjából arányos az idővel. De van aki gyorsabban, van aki
lassabban végzi a dolgát. De 1óra tisztességes munka többet ér, mint 12
óra látványos kapkodás. Két régi mértékegységünk van a kincs
szétosztásánál: az időbér és a teljesítménybér. Az időbérnél azt
mérjük, mennyi időt töltött a dolgozó munkával, a teljesítménybérnél
pedig csak a teljesített feladatokat, termékeket számoljuk. Ez
mindkettő csupán a becslés szintje. Az emberi munka sokkal
összetettebb, minthogy néhány számmal azt ki lehessen fejezni. És a
kincs körül igen sok a veszekedés. Akár hogy is számolunk, a világban
akkor is adódnak olyan nehéz feladatok, amit a háta közepére sem kíván
egy ember, még is el kell végezni azokat. Hogy osszuk szét a
feladatokat és a kincseket? Ennek legjobb megközelítése, ha elképzeled,
hogy az összes feladatot neked kell elvégezni, és be kell osztanod az
élelmet. Ha az első nap mindent fölzabálsz, lakomázol, dőzsölsz,
miközben semmit nem csinálsz, a következő napokon üres hassal kell
dolgoznod, és nagyon nehéz lesz megcsinálni a munkád, és ha nem
sikerül, elbuktál, és a sok kaja kárba veszett, és fölösleges volt,
amit csináltál. Ha egyenletesen osztod be az ételt, azokon a napokon,
amikor könnyű feladat jut, úgy érzed majd, jaj de jól élek, és úgy kell
magadba tömni az eledelt, mert már nem tudsz mit csinálni vele. De a
nehéz napokon, amikor a végsebesség is kevésnek tűnik ahhoz, hogy
elvégezd a feladatot, úgy érzed majd, korgó gyomorral ez nem fog menni,
és csak lelassulsz, és rájössz, kell egy kicsit tartalékolni nehezebb
napokra, mert a nehezebb napokon a fogyasztás is több. Tehát úgy jó
elosztani a kincset, hogy minden napra jusson, de a nehezebb napokra
több jusson. A nehezebb, vagy nagyobb feladatokra több jusson. Aztán
lehet, hogy kiderül a feladat nem is olyan nehéz, és felesleged marad,
de van, amikor kiderül, hogy egy kisebb feladat tucatszor annyi, mint
amennyinek becsülték. Ki fogja azt dotálni? Aztán vannak akik extra
fizetést szeretnének, ezért szándékosan úgy csinálnak, mintha nagyon
sokat tettek volna, miközben alig csináltak valamit. A tömegek pedig
nagyon kellemetlenül tudnak hurrogni, ha üres a hasuk és csökken a
fizetés. Már pedig van amikor csak kevesebbet lehet szétosztani. Nehéz
a kincstáros dolga, ha meg kell becsülni, kinek mennyit lehet adni. És
ennél még nehezebb a Király dolga. Hogyan jutalmazza a népét? Ha túl
sok kincset ad, az elértéktelenedik, és sokat kell feleslegesen
számolni, ha kevés, akkor összevesznek rajta, pedig vannak ínséges
idők, amikor a legjobb Király mellett is kevesebbel kell beérni. A
törvények és kódexek mellett a kincs is egy olyan eszköz, amivel
irányítani lehet. Annak ellenére, hogy az emberi munka jóval
összetettebb, minthogy az néhány számmal kifejezhető legyen, törekszünk
a minél pontosabb becslésre. Mihez viszonyítsunk? Egy véka kenyérhez,
egy nap munkához? A kenyér és a munka értéke változik. Ebben az
örökmozgó világban nincs egy látható fix pont, amibe kapaszkodhatnánk.
A kincstárosnál a legnagyobb hiba, amit elkövethet, hogy nagy
jutalmakat akar osztani, és mikor a fele törpét kifizette, elfogy a
kincs, és akik hátrébb állnak a sorban, azoknak, nem jut. Az összes
kincset nem lehet szétosztani, amit a csoport kapott, hanem általában
annak körülbelül kétharmadát a szerszámok javítására pótlására, új
szerszámokra, a munka további feltételeinek biztosítására fejlesztésre
stb. kell fordítani, és körülbelül egy-hatod részt tartalékolni kell,
és csak az ezután maradt körülbelül egy hatod, ami szétosztható. A
körülbelül itt azt jelenti, hogy ez cégenként és havonta is változhat,
de átlagosan ilyen arányokkal dolgozunk. Csak a maradék szétosztható,
ezért jól teszi a kincstáros, ha a szétosztható részt előbb szétosztja
három nagyjából egyforma részre. Az alapra, az emelésre és a
rendkívülire. Amikor göcsörtös a terep és sok a plusz munka, az emelés
nagyobb mint az alap, ha viharban kell dolgozni, a rendkívüli nagyobb,
mint az alap. Ezután az alapot úgy osztja szét, hogy mindenkinek
ugyanannyi jusson. Az emelésből viszont csak azoknak ad, akik nehezebb
munkát végeznek, arányosan azzal, mennyi nehezebb, vagy többletmunka
volt. Általában a vezetőé a legnehezebb és legértékesebb munka, ezért a
vezető többet kap, és rendelkezhet a kincstár teljes tartalékával is,
személyes juttatásként mégsem kaphat többet, mint az átlag kétszerese,
mert aki ennél többet akar a többiek kárára, az nem tagja a csoportnak.
Aki pedig nem tagja a csoportnak, az legfeljebb alamizsnát kaphat. A
rendkívülit azoknak fizeti, akik valamilyen előre nem tervezett
pluszmunkát végeztek, vagy akkor használja, ha hiba csúszott a
számításokba és zavart hárít el vele.
Csoport és csoport elosztható javai közt nagyon nagy különbség is
lehet, az őserdő lakói teljesen mást osztanak szét maguk közt, mint az
űrvárosok dolgozói, de csoporton belüli elosztásnál az átlag fele vagy
duplája a határ. A Királyok és Királynők elsősorban arra figyelnek,
hogy a területükön a minimum meglegyen, figyelembe véve azt is, hogy
lehetnek olyan törzsek is, akik egyáltalán nem használnak pénzt. Itt a
minimum annyi, hogy nincs velük szemben semmilyen pénzügyi követelés.
A Király kincstára
A dolgozók a vezetőnek, a vezető a kiskirályoknak, a kiskirályok a Nagy
Királyoknak dolgoznak és viszont.
A kincseket lehet ugyan bányászni, de ehelyett a kereskedelemben a
mesterséges kincset, a pénzt használják, amit valakinek elő kell
állítani. És a Király honnan tudja, hogy a királyi törpék mennyi pénzt
állítsanak elő? Ha túl sok pénz van, az legalább olyan rossz, mint a
túl kevés. Hatalom átadáskor nem kell új pénznemet kitalálni, ha már
van forgalomban, a régi is használható. A Királynak több pitéje is van,
és a pitékben sok-sok cég működik. Hogy működik az első elméleti kör,
amikor a pénzt bevezetik? Az első körben, a kezdetekben minden cég a
Királyoknak dolgozik, amiért a Királyok fizetnek. A cégek leadják a
pite királyainak, a teljesítmény és időmértékes jelentést és az egyéb
költségeket, ami alapján a helyi kiskirály összesíti a pitéjében neki
dolgozó cégeknek járó juttatást. A kiskirályok a Nagy Királyok színe
elé járulnak, és leadják az összesítést. A Királyok és Királynők
választanak legalább 3idő és 3 eredmény mértékes viszonyítási alapot,
ami várhatóan sokáig lesz kereskedelmi forgalomban, és nem sokat
változik. Például 1időbeosztásnyi fizikai munka, egy időbeosztásnyi
bolygóközi telefondíj, 1 időbeosztásnyi középvezetői munka, 1vekni
elkészített kenyér, 1 metrókocsi, 1 kombinált-fogó. Megbecsülik ezek
egymáshoz viszonyított értékét valamilyen pénznemben és megbecsülik,
hogy mekkora legyen a pénz optimális értéke. Ha túl nagy a pénz értéke,
sokat kell majd a törtszámokkal, bajlódni, ha túl kevés a pénz értéke,
csillagászati összegekkel kell majd dolgozni. Az optimális az, ha egy
tizedessel, vagy szeriben 1/24 értéknél nem kell kisebb darabokra
bontani a pénznemet, de nincs akkora értéktelenedés, hogy a pénz tört
részei eltűnjenek. Felírják a kezdeti becsült, kívánt értéket egy
papírra, hogy a későbbi viszonyításhoz alapul szolgáljon. A Nagy
Királyok kincstára az első körben teljesen üres, tehát legyártatnak
pontosan annyit, amennyi a cégek, a kiskirályok és saját maguk
kifizetéséhez, szükséges, a megegyezett érték szerint. A kifizetés után
A kis és Nagy Királynők a kódex és a törvény szerinti jut is marad is
alapon tervezett adórendszerrel a dolgozóktól kérik az előírt
adományokat. Így a dolgozóknak egy kicsit több marad, de jut a
gyerekeknek a sérülteknek és munkaképteleneknek és az öregnek is, és a
szükséges közcélok is fedezve vannak. További adók kivetése
szükségtelen vagy káros lehet! A második körben a cégek már nem csak a
királynak, hanem elsősorban egymásnak dolgoznak, és beindul a
kereskedelem. Innentől a Királyok legfőbb feladata arra ügyelni, hogy a
cégek törvény megtartása mellett működjenek. Az összesítések innentől
kezdve például havonta ismétlődnek. Az összesítésnél, A Nagy Királyok
már csak az új cégeknek fizetnek, és azoknak, akik a kiskirályokon
keresztül nekik dolgoznak, valamint pótolják a használat során
tönkrement bankókat. Ha bővül a cégek száma, mérete, az új cégeknek
mindig a Király fizet az első körben, és mindaddig, amíg a cég nem más
cégeknek, hanem közvetve, vagy közvetlenül a Királynak dolgozik. Tehát
ha bővül a gazdaság, több pénz kerül forgalomba, pontosan annyival
több, amennyivel a gazdaság nőt. A király figyelembe veszi, hogy
lehetnek olyan szervezetek, amik nem tartoznak a Királyhoz, vagy
teljesen más rendszer szerint működnek, ez nem okoz problémát, amíg
ezek a szervezetek nem sértik az alaptörvényt, és nem károsítják az
együttélést. De a cégek nem csak növekednek, hanem pusztulnak is.
Katasztrófák, csődök esetén sem engedhető, hogy a Királyok több pénzt
adjanak ki, mert a pénz értéktelenedik, és ez negatív jelenség, ami
később törlesztendő, mert a Király addig nem adhat ki több pénzt, amíg
az elkopott bankók miatt a pénz eredeti értéke vissza nem áll. És
nagyobb katasztrófák után, pont arra van szükség, hogy pénzt vonjanak
ki a forgalomból, a kiesett cégek forgalmával arányosan.
És most elkezdjük törleszteni adósságainkat. A félre tett tartalék arra
való, hogy ne csússzunk le hitelekbe, kölcsönökbe és adósságokba. Ha a
CÉG mégis ide csúszna, a tartalékot nem félreteszi, hanem abból fizeti
tartozásait. A helyes sorrend a következő: A bevételből a kincstáros
elsődlegesen finanszírozza a további munka feltételeit. Csak az ezután
maradtból tartalékol vagy törleszt, és csak az ezután maradt részt
oszthatja szét alapra emelésre és rendkívülire, amiből kiszámolja a
fizetéseket, és kifizeti a dolgozókat. Ez a kör vége, és a vezetőn
keresztül a következő kör eleje, és a munka folytatódik.
És ne akarj a kókuszdióból több levet kicsikarni, mint ami benne van,
akár milyen szomjas is vagy, mert úgysem jön belőle több!
Törvény: A Királyok és Királynők a további bankók kiadásánál a pénz
értékét népük előtt nyilvánosan úgy szabályozzák, hogy a pénz tört
részei ne tűnjenek el a gazdaságból, de az eladóknak és vásárlóknak
tized vagy huszonnegyednél kisebb értékeket ne kelljen számolni.
Törvény: Aki nem tud számolni, ne akarjon bírságolni. Károkozásnál,
vagy kisebb törvénysértésnél, szabálysértésnél, stb. a jutalom
megvonásánál egy bírság kiszabása esetén nagyobb összegek részletre
bontandók, és a követelés nem lehet nagyobb, mint amennyi a tartalékból
elvehető, vagy nem lehet nagyobb annál, amit az egyén vagy az adott cég
összeomlás veszélye nélkül ki tud fizetni. Ennél nagyobb bírság
kiszabása törvénytelen, törlendő, vagy az azt kiszabó hatóság által
törlesztendő.
És ha ülsz magadba roskadva, egyedül, elhagyatottan és felteszed a
kérdést, mit rontottam el? Tudod, ha azt kérdeznéd, mit nem rontottam
el, lehet, hogy rövidebb lenne a lista! Kezd azzal, hogy amit lehet,
helyrehozol…
Királynők, Királyok, és az
adományrendszer.
Voltak Királynak kikiáltott, vagy nem kikiáltott barbár vezérek, akik
több virágszálat akartak maguknak, és olyan adókat vezettek be, amikkel
másokat kifosztottak, hogy a rabolt kincseikből megjutalmazhassák saját
virágszálaikat. Más agyafúrt vezetők olyan adókat hoztak forgalomba,
amik kifosztják a kereskedelmet, és a bonyolultság eltakarja, hogy
munka nélkül akarnak jól járni. De a királynő és Királynő tudja, nem
lehet több levet kicsikarni a kókuszdióból, mint ami benne van, ismeri
a Cég-adó Kódexet, és igyekszik törölni az agyafúrt, fölöslegesen
bonyolult, kétes célokat szolgáló tisztességtelen adórendszereket, vagy
átalakítja őket úgy, hogy azok megfeleljenek a Kódexnek. Viszont, a
Királynő nem változtat használható, bevált és elfogadható
adományrendszereken. Ami jó, azt ne javítsuk meg! A Király a cégek
száma és mérete alapján dönti el, hogy mennyi pénz kerüljön forgalomba.
A cégek végzik a munkát, és fizetik a dolgozóikat (optimális esetben,
ha eljutnak arra a szintre, hogy fizetőképessé váljanak. Nem minden
vállalkozás éri el azt a szintet, hogy fizetőképes legyen.) Itt lép
színre a Királynő, aki tudja, hogy mennyi pénz van forgalomban, ismeri
a kimutatást, hány aktív dolgozója van a Királynak, és a cégeknek.
Tudja, a Király körei csak az aktív dolgozókig tartanak. És a Királynő
tudja, hogy vannak gyerekek és aggastyánok, akik csupán esőleső
pozíciót tölthetnek be, mégis szükséges, hogy kapjanak rendes ellátást,
és a közterületeket, középületeket is fenn kell tartani. A magán
területet a terület tulajdonosa, az egyén tartja fenn. A csoport
feladata saját tevékenységi területének fenntartása, a Királynők és
királynők feladata a közterületek középületek, közutak és egyéb
köztulajdon fenntartása, és a juttatások elosztása. A Királynő a
kiskirálynőkön és azok küldöttein keresztül mindehhez adományt kérnek a
cégektől és dolgozóktól. A dolgozóktól rendszeres, a cégektől
alkalmankénti adományokat. A királynő követe ezen felül gyűjt még
munkaerőt olyanoktól, akiknek nem jutott cég által fizetett munka, de
képesek arra, hogy közterületen dolgozzanak, vagy segítsenek.
Elosztásnál nekik valamivel több jár, mint egy esőlesőnek.
A Királyok, a Királynők és más vezetők nap mint nap tanácskoznak, és
vezetik a Köztársaságot, de a Király félévente minden tavasszal és
ősszel összehívja a nagy tanácsot, ami általában néhány napos, de addig
tart, amíg sikerül egyeztetni a terveket. A nagy tanácson részt vesznek
tudósok, próféták, Királyi kincstárosok, bírák és kegyelmesek, és más
fontosabb vezetők. Jelen lehetnek uniós, szövetségi, bolygó, vagy
csillagközi Királyok, vagy azok küldöttei. A nagy tanácson döntik el,
hogy a Köztársaság milyen irányban haladjon, és mik az elfogadható,
aktuálisan megvalósítható tervek. A királynő a nagy tanácson elfogadott
és nyilvánosság elé tárt célok megvalósításáért gyűjti az adományt és
úgy szabályozza az elosztást, hogy abból az ő népe minden
nyilvántartott tagjának jusson valamennyi. A Királynő gondol arra is,
hogy próféták, szövetségi, bolygóközi és más vezetők is részesüljenek
az elosztásból, de nincs szükség olyanoknak osztani, akik még hírből
sem ismert, vagy kétes értékű istenségek. Az adó és adományrendszert a
Királynő úgy írja elő, hogy az terv szerint elegendő legyen az
elosztásra és a célok megvalósítására, de az előírásoknál tudomásul
veszi, hogy az aktív dolgozó mindig is több kincset, pénzt kap, mint
egy esőleső, és az elzárt törvénytelen nem kap kincset, vagy pénzt,
csupán táplálékot, és a kegyelmesek munkájához feltétlen szükséges
dolgokat. Előfordulhat olyan is, hogy nincs elég adomány egy kitűzött
cél megvalósítására, ilyenkor a Királynő tanácskozik a Királlyal, és
megvizsgálják, valóban létfontosságú-e az a cél, vagy lehet-e lefaragni
a költségesebb sallangokból. A Nagy Királyok és Királynők a nagy tanács
után értesítik a kiskirályokat, királynőket az eredményekről, és a
kiskirályok, királynők a nagy tanácsot követő hónapon belül összehívják
a saját helyi kis tanácsukat, ahol megállapodnak abban, hogy a nagy
feladatokból mi az a helyi kisebb rész amit nekik kell megvalósítani.
A Nagy Királynő az ő népe előtt nyilvánosan szabályozza, hogy a
begyűjtött adományokból a kiskirálynő mennyit költhet helyben és
mennyit kell továbbítania a nagy-kincstárba. A továbbítandó rész
általában tized, tizenkettede a begyűjtött adománynak. A kiskirálynő
követei kijárnak a cégekhez, vagy leveleznek azokkal, és a havi
rendszeres adományt begyűjtik, mert az adomány nem olyan valami, ami
csak úgy magától érkezik. A követek megmutatják a vezetőknek, milyen
aktuális célokon dolgoznak és megkérdezik a vezetőt, nincs-e esetleg
olyan nem várt bevétel a kincstárban, amit esetleg fel tud ajánlani a
megvalósítandó célokra. A vezető nem köteles rendkívüli adományokat
adni! Ha kap adományt, a királynő küldötte minden esetben
nyilvántartásba veszi azt, és nyugtát ad a kapott adományról.
Katasztrófa, vagy vészhelyzetekben a királynő követe túlórázik, és
munkaidő után akár a cégtől kijövő összes dolgozót végigkérdezheti,
tud-e valamilyen felajánlást tenni ebben a helyzetben. A királynő,
kicsi vagy nagy, tudomásul veszi, hogy lehetnek mások is például
szellemi, vallási vezetők, vagy tudósok küldöttei, a területén, akik
szintén adománygyűjtéssel foglalkoznak, és az is előfordulhat, hogy
némi zavart okoznak az elosztásban, de nekik is megvan a
létjogosultságuk mindaddig, amíg nem sértik az alaptörvényt. És király
vagy Király nem szól bele az adományrendszerbe, legfeljebb akkor, ha a
királynő, kicsi vagy Nagy, kéri a segítségét! És Királynők örökölhetnek
más Királynőktől Kódexeket, vagy megfelelő körültekintéssel
változtathatnak azon, vagy szellemi vezetők útmutatásait is figyelembe
véve, létrehozhatnak új kódexeket, és vezetik az elosztást, és
körültekintéssel szabályozzák a születést, de kerülik a barbár,
boszorkányos, babonás pusztító megoldásokat, amik több kárt okoznak,
mint amennyit használnak. És a Királynőktől és az adományrendszertől
nem várunk akkora pontosságot, mint a Királytól és a pénzkiadási
rendszertől. És a védők távol tartják a csúnya fegyveres őrülteket a
cégektől, a vezetőktől, királyoktól, királynőktől, hogy azok végezni
tudják feladataikat.
Hány király legyen?
Ha mindenki király, vagy királynő, akkor nincs nép, akit vezetni,
irányítani kell, és a király munka nélkül marad, és többé nem király,
mert király az, aki vezeti a népét. Ha nincs egy király, vagy királynő
sem, csak a nép, akkor akkor nincs aki vezessen, és a legkisebb
akadályon sem lehet átjutni, és a néptömegeket hamar ellepi a zűrzavar
és a tehetetlenség. Meglehetősen barbár, szinte tarthatatlan, ha az
emberek közt csupán minden tízezredik király. Az elviselhető ott
kezdődik, ha 1000 emberből legalább 100 aktívan dolgozik cégeknél, de a
maradék 900 is dolgozott valamikor, vagy dolgozni fog, ha
felcseperedik, vagy legalább meg van a lehetőség arra, hogy valamilyen
fusi munkát végezzen. Mivel dolgozni nem csak cégeknél lehet, és az sem
egyértelmű, ki mit nevez munkának, olyan sosem lesz, hogy mindenki
dolgozik. A fusi munkát most nem számoljuk, de nem is tiltjuk, amíg az
nem sérti az alaptörvényt. A kedvező arány úgy néz ki, hogy 1000
emberből 300-400 cégeknél dolgozik. (Ha túl sokan dolgoznak cégeknél,
az legalább annyira nem optimális, mintha kevesen tennék ezt. Nem
csupán cégekből áll a világ.) A cégvezetők vezetik a cégeket, de lennie
kell olyanoknak, akik a cégek felett állnak és összehangolják a cégek
és más csoportok működését. Kiskirálynak azokat nevezzük, akik egy
településen ezrek, tízezrek munkáját irányítják, hangolják össze.
Felettük állnak a Nagy Királyok, Királynők, aztán az Uniós Királyok,
stb. Ha az összes királyt, kicsit, Nagyot összeszámolnád, kedvező
esetben az jönne ki, hogy 1000 emberből 1, esetleg 2 király (kicsi,
vagy Nagy), és ha az összes szellemi vezetőt, prófétát is
hozzászámolod, az arány átlagosan 1000 emberből 3 aki király, vagy
szellemi vezető. De a királyok váltják egymást, és 4-5-6 évente a
szavazásnál és újraválasztásnál más kerülhet a trónszékbe, és a leendő
és leváltott királyok legtöbbször valamilyen cégnél dolgoznak. Így 1000
emberből akár 10-nek is megadathat, hogy élete valamelyik szakaszában
király legyen, miközben az átlagos arány 1000 emberből 1, esetleg 2,
király, nem változik. A Köztársaság vezetésénél ezt a kedvező arányt
igyekszünk megvalósítani. Persze lehetnek mások az arányok egy
csillagok közt magányosan sodródó naprendszerből kivetett kőzetbolygón,
ahol csupán az atomváros teszi lehetővé, hogy az ember megtelepedjen,
de egy barbárság szintjéről a kultúráig felemelkedő őslakósok bolygóján
a fenti arányok a megvalósíthatóak. A Köztársaság működése akkor
optimális, ha minden száz emberből akad egy olyan, akinek élete
valamely szakaszában királyi korona jut a fejére, és a Köztársaság
minden törvényes, épeszű tagjának, élete során megadatik olyan időszak,
amiben valamilyen vezetői pozíciót tölthet be.
A nagy tanács és a feladatkörök
Példa megvalósításra: A nagy tanács tavaszi ülése elsősorban a királyi
teendőké, az őszi ülés elsősorban a királynői feladatoké, de mindkét
ülésen részt vesznek Királyok, és Királynők is, miközben a szó
tavasszal elsősorban a Királyoké, ősszel a Királynőké. A tanács
döntései bármelyik időszakban javíthatóak, vagy szükség esetén
változtathatóak, de a tanács döntései csak egy másik tanácsülés
alkalmával változtathatóak.
A tavaszi ülésen a Királyok elsődleges feladatai:
A Királyok egy új törvény meghozásánál megvizsgálják a születendő
törvény leendő alkotás-pusztítás mérlegét, és felülbírálhatnak olyan
törvényeket, szabályokat, rendeleteket, amik nyilvánvalóan, vagy rejtve
többet ártanak, mint használnak, vagy egy kisebbség érdekeit szolgálják
a többség kárára. Nem törölnek viszont olyan kisebbségeket védő
törvényeket, amik nem mások kárára védenek egy kisebbséget. Az
alkotás-pusztítás mérleg egy jó irányadó a törvényekkel, rendeletekkel
történő irányításban.
A Királyok és arra kijelölt mesterek, minősítők feladata, hogy
eldöntsék, egy új induló cég várható alkotás-pusztítás mérlegét, és
eldöntik, engedhető-e törvényesen az adott tevékenység. A fusi munka
nem tilos, feltéve, ha a végzett tevékenység nem törvénytelen betiltott
tevékenység. A fusi munka olyan szerveződés kezdemény, ami nem éri el
azt a szintet, hogy érdemes legyen bejegyezni, hol működik, hol nem, de
lehet, hogy egyszer még bejegyzett cég lesz belőle. És minden
tevékenység megvizsgálandó, de feleslegesen nem háborgatandó. A
legnagyobb szentek is hibázhatnak, de a veszélyes az, amikor a
pusztítást alkotásnak tüntetik fel, és a józanész ott ér véget, amikor
ezt még kötelezővé is teszik.
A Királyok az összesítések és előzetes számítások alapján megvizsgálják
mennyivel nőt, vagy csökkent a köztársaságban a cégek mérete,
termelése, és növekedés esetén jóváhagyják a növekedéssel arányosan
nagy összegű pénz kiadását, csökkenés esetén pedig előírják, mekkora
összeg vonandó ki a gazdaságból elhasznált bankók formájában.
A Királyok egy veszélyes világban mindig odafigyelnek a lehetséges
veszélyek elhárításának módjaira, és igyekeznek kijelölni a köztársaság
számára azt az irányt, ami a lehetőségekhez képest nem csupán
reménytelen túlélést, hanem valamiféle fejlődési lehetőséget is
tartalmaz, de feleslegesen nem fejlesztünk, és ami jó, azt nem javítjuk
meg. A Királyok megtárgyalják, és rendeletekben szabályozzák, az
aktuálisan követendő irányokat. A Királynak lehet szépérzéke, és két
hasonló választható út közül, igyekezhet, a szebbiket választani, de
udvariasságból ezt a döntést meghagyhatja a Királynőknek.
Az Őszi ülésen a Királynők elsődleges feladatai:
A Királynők a Kódexekkel irányítanak, és a modor, az erkölcs, és az
emberek egymás közti hozzáállásáért felelősek, és igyekeznek úgy
irányítani, hogy az elfogadott normák minél inkább segítsék az
együttműködést. Tökéletes kódex nincs, a kódex akkor jó, ha az
lehetőleg megerőltetés nélkül megtartható, és az azt követő férfiak és
nőket közelebb juttatja az együttműködéshez, és megakadályozza az
aktuálisan divatba jött civakodásokat, ellenségeskedéseket.
A Királynő feladata az adományrendszer szabályozása, úgy, hogy az a
leghatékonyabb legyen, de ne legyen elviselhetetlen teher a cégek
számára, és a kódexnek megfeleljen. A Királynők odafigyelnek a
területükön a lehetséges hibákra, törlik, vagy javítják a nem megfelelő
adó, adománygyűjtő előírásokat, módszereket.
Az összesítések alapján a Királynők feladata az adományok elosztása. A
Meglévő adó és elosztási rendszeren nem változtatnak, ha az megfelelő,
nem elviselhetetlen teher, és sokaknak segít. Szükség esetén egy új
rendszert úgy vezet be, hogy a régit lehetőleg nem törli, amíg az új
nem működik. Barbárok által kivetett, barbár módon üzemeltetett adók,
azonnal törlendőek.
Példa elosztásra: A Királynő követi a kincstáros azon módszerét, hogy
az elosztható kincseket három részre bontja, az alapra az emelésre és a
rendkívülire. Ezután felméri az igényeket. És egy olyan lehetetlen
helyzetben, amikor egy bolygóközi király kijelenti, néhány évig x
csillagászati összegre van szüksége egy mindent elsöprő katasztrófa
elhárításához, ami aktuálisan fenyeget, akkor sem ad oda mindent erre a
célra, hanem megszab egy határt, amit egy adott célra adhat, és
meghallgatja, a többi igénylőt is, nem feledkezve meg a mindennapos
kiadásokról. A rendkívülire szánt összeg nem lehet nagyobb annál, amibe
belepusztulna az adományrendszer és a gazdaság, mert aztán nem lenne
kit megmenteni. A Királynő kincstárosai az igényeket összesítik, de az
igény majdnem mindig jóval több, mint a szétosztható javak. A Királynők
ismertetik az összesített igények, és elosztható javak arányát, és az
igények nagyságával arányosan szétosztják a valóban szétosztható
javakat, és figyelik, hogy a következő osztásnál milyen célokra kell
jobban figyelni, és mi az, ami elhanyagolható. A Királynőtől az
elosztásnál nem várunk akkora pontosságot, mint a Királytól, a
kiadható, vagy visszavonandó pénz mennyiségének meghatározásában.
Királyokról, szellemi vezetőkről
Sötétebb időkben előfordult már, hogy olyan barbár rémség jutott
hatalomra, aki a saját unokatestvérét megnyomorította és száműzte,
nehogy azé legyen a hatalom, majd bevezetett valami véres egyházat,
hogy kordában tartsa a népét, és magát egyetlen igazként hirdető,
vérengző vallása mellett úgy gondolta ő az egyetlen és abszolút király,
és más ilyen nem lehet. Hadakozó őrült barbár néptömegeknek sokszor
csak efféle vezetés jut. Az ilyen királynak kikiáltott eszeveszett
barmoknak és követőiknek egy józan világban az elzárás a jussuk,
mialatt talán a kegyelmesek eljuttatják őket a félkegyelmű szintig. De
jobb időkben lehetnek valódi királyok, akik méltóak a koronára. Nincs
abszolút király. Vannak jobb, vagy kevésbé jó királyok. Nincs abszolút
szellemi vezető, tanító, vagy próféta. A teremtés végtelen története
nem adható elő teljességében egyetlen halandó élet alatt, még akkor
sem, ha valakik érdeke úgy kívánja, mindig csak ugyanarra a prófétára
hivatkozzunk, és minden másra mondjuk azt, hogy az nem az egyetlen,
rossz, üldözendő, stb.. Sötétebb időkben volt olyan próféta, nem is
egy, aki háborúkkal, gyilkolásokkal szerzett magának tekintélyt,
templomrablással szerzett magának tudást, és saját hatalmasnak vélt,
hulláktól bűzlő személyiségét mindenki másénál felsőbbrendűnek
gondolta. Válaszd el a sarat az aranytól! Tanítók, szellemi vezetők,
próféták lehetnek jobbak, és kevésbé jók. A tudás értékes. A tudást a
próféta adja elő, a saját tökéletlenségeivel, hibáival, téveszméivel,
együtt. Tudásod nem lesz nagyobb, ha Te is elköveted ugyanazokat a
hibákat, amiket a próféta elkövetett. Senkin sem segít, ha próbálod
leutánozni a prófétát, és minden hibáját megismételed, ahelyett hogy
merítenél a tudásból, amit ő is kapott valahonnan, és tovább adott.
Példa: Ha egy vaktól tanulsz zenélni, nem leszel jobb zenész, ha Te is
megvakulsz, de ha használod a látásod, és el is tudod olvasni a kottát,
olyan zenét is előadhatsz, amire a tanítód sosem volt képes, és még az
is lehet, hogy újat hozol a világba.
Ameurázsia kicsi Nagy és többi vezére!
Beléptek-e végre a kulturáltság alapszintjére?
És most Te következel!
És ha velünk bármi történne, független attól, hogy mi még élünk-e vagy
sem, most már a Te feladatod is, hogy mindezt tovább vidd!
Asztropitekusz Asztropitekusz jelentkezz!
Vadi új dumám van
már megint, már megint
Vadi új dumám van
már megint, már megint
Vadi új dumám van
már megint, már megint
Ki gépelte ezt ide? Te voltál az Zsibizsibi?
Tudd meg, itt a földön a leggazdagabb is csak csóró, és amiből
csak egy
van, az pusztulásra van ítélve, és hogy ne keljen túl sokat számolni
egynek, eljön az idő, mikor megfial a világbank és a világkormány, de
nehéz, fájdalmas szülés lesz, sok veszteséggel, úgyhogy befogod a szád
és csöndben segítesz, hogy a leendő potyagyerekek ebben a szegényes
világban is életképesek legyenek. És mindennek lehetőleg úgy kell
megtörténnie, hogy a dollár dollár, a rubel rubel, az euró euró a Kína
jüanja jüan, és a forint forint maradjon, stb., de ez a helyi Királyok
és Királynők döntése. És tudod, úgy illik, hogy egy világnak több
Királya és Királynője is legyen. Még nem tudni, hogy Oroszország és
Ukrajna bevállalja-e, hogy megalkotják az Orosz Uniót és Amerikai
mintára megalakítanak még egy Világkormányt és egy Orosz Világbankot.
És hogy mikor teszi ezt meg Kína egymagában, vagy valamilyen unióhoz
csatlakozva, az is kérdéses. Lehet, hogy a Világkormányok nevet
változtatnak és Királyok Világtanácsa, vagy valami más néven jelennek
majd meg, de tevékenységük akkor ér majd valamit, ha nyilvánosan
elfogadtatják magukat, és az itt felvázoltak szerint irányítanak.
Mindenesetre az utódok segítséget és tanítást kérnek a szülőtől, és
okulni kell a hibákból, mert nem követhetik el még egyszer azt, amiről
nyilvánvaló, hogy pusztulásba vezet. És ne feledd, AfrikA, AusztráliA,
és a köztük lévő vizek is része AmeurázsiA területének. Ez az egész
földet jelenti!
Fizetés a pénztáraknál készpénzzel, kártyával vagy bankszámlával. Az
utóbbi kettő használatához ujjlenyomat olvasó és aláírás szükséges. Az
ujjlenyomat egyértelműen meghatározza, kiről van szó, az aláírás és a
leírt bankszámlaszám mutatja, hogy nem egy levágott ujjról van szó,
mert az nem tud írni és a pénztáros észrevenné a csalást. A kártya
mutatja és helyettesíti a bankszámla számot, de aláírás itt is kell. Az
ujjlenyomat olvasás helyettesíthető pecséttel és pecsétleolvasóval, de
ez már nem annyira megbízható, mint az ujjlenyomat olvasó, mert a
pecsét átadható másik embernek. Analfabéták fizethetnek készpénzzel,
nagyobb összegeket ők úgysem mozgatnak. A rendszer nem támadhatatlan,
de nem éri meg feltörni, mert jóval nehezebb, és becstelen tevékenység,
mint tisztességesen pénzt keresni. Ennél nagyobb biztonságra törekedni
banki rendszereknél felesleges, mivel a világokat fenyegető veszélyek
nem attól múlnak el, ha a bankrendszert terheljük felesleges biztonsági
intézkedésekkel. Fegyveres erőknek semmiféle keresnivalójuk nincs a
pénzügyek közelében, megelégszünk a védő rendjével. És nem csinálunk
fegyveres konfliktust abból, hogy valakik esetleg eltulajdonítanak
galád módon, fizetés nélkül néhány tábla csokoládét. Az ujjlenyomat
olvasó nem kötelező, a kincstáros maga dönt, hogy milyen rendszert
használ kincstárában. A személyes kapcsolatoknál nincs megbízhatóbb
automatikus rendszer. Egy jó kincstáros legalább látásból, vagy
feljegyzésből ismeri azokat, akik a kincstárral kapcsolatban állnak, de
sok ügyfélnél nem lehet mindent fejben tartani, ezért szükséges
automatákat üzemeltetni.
Igen, vannak olyan hibák, és szándékos gonoszságok, gaztettek, amikor
még a legmagasabb körökben is szükséges lehet a rács és az elzárás majd
a rehabilitáció, a kegyelmezés hosszas munkája, de nem ez a cél. Az
alaptörvény, vagy törvények törvényének bevezetésénél még a
fegyvereseknél sem az a cél, hogy kirúgjuk őket, hanem az, hogy a
fegyverletétel után együttműködésre képes emberekké váljanak.
Nyilvánvaló, az az őrült, aki csak pusztítani tud, elzárandó, de a
többiek nem. A vezéreket és fejedelmeket sem szeretnénk leváltani,
hanem azt szeretnénk, hogy ebből az írásból megtanulják, és alkalmassá
váljanak a Kis és Nagy Királyok, Királynők Köztársaságának vezetésére,
amit ha jól csinálnak, az messze életképesebb lesz, mint bármelyik
eddigi barbár rendszer a történelem során. Ne cseszd el! És ne keverd
össze a Kis és Nagy Királyok, Királynők Köztársaságának alaptörvényét
más csoportok, vagy rendszerek alaptörvényével.
Minden megnyilvánulás, tevékenység foglal magában valamennyi alkotást,
és valamennyi pusztítást.
Alaptörvény: Érjük el a legnagyobb szabadságot, ami a korlátok és gátak
közt elérhető, megengedhető. A szabadság addig engedhető, amíg az nem
maga okozza a háborút, vagy más mérhetetlen (elviselhetetlen)
pusztítást. Az a szabadság, ami mérhetetlen pusztítást okoz, például
háborút, vagy katasztrófát nem szabadság, legfeljebb rabszolgaság, és
maga okozza a további gátakat, korlátokat. Bármilyen tevékenység vagy
megnyilvánulás megengedhető, ami nem fenyeget a kelleténél nagyobb,
vagy mérhetetlen pusztítással, és annál kevésbé engedhető, (annál
inkább korlátozandó) minél több pusztítást tartalmaz.
Az alaptörvény alkalmazása: Bármit megengedünk, ami nem fenyeget, vagy
nem okoz a kelleténél nagyobb pusztítást vagy mérhetetlen pusztítást.
Az a megnyilvánulás, tevékenység, ami tartalmazza, vagy aminek a
következő lépése mérhetetlen pusztításhoz vezet, nem megengedhető, és
megvizsgálandó, hogy és miért fajult idáig az adott megnyilvánulás,
tevékenység, és mi az a még nem eldurvult, megengedhető rész ebből, ami
nem fenyeget a kelleténél nagyobb, vagy mérhetetlen pusztítással.
Üdv, a józanész legyen veled! A józanész nem a legfelső hatalom, csupán
a kezdete egy másik világnak! Ugye elérjük legalább ezt a szintet?
|
|