|       ***       Vissza a nyitólapra       ***       |
Keresés oldaltartalomra:
  




Csillagászat


Beszélgetés prof. Héliosz Gamma csillagásszal

- Professzor úr, mennyire helytállóak a XXI. század eleji csillagászat elért eredményei?
Nos, kezdetnek nem rossz, érdekes legendák, de sok bennük a tévedés. Itt van például a szupernóvák kérdése. Az akkori tudósok azt hitték, a nagy csillagok azért robbannak fel, mert elfogy bennük a hidrogén, és a héliumtól a vasig és tovább tartó fúzió olyan gyorsan és olyan nagy energiát szabadít fel, hogy attól felrobban a csillag. Nos ez képtelenség. Már akkoriban is tudták, hogy a hidrogén hélium néhány lépcsős átalakulása nagyjából annyi energiát szabadít fel mint az utána következő vagy száz lépcső, egész a vasig, és tovább. Még a nap méretű csillagok is termelnek valamennyi nehéz elemet, és nem áll meg a fúzió a héliumnál. Ha megállna a csillag csupán összeroskadna, majd kihűlne. A robbanást nem idézheti elő a kisebb energia-átmenetű fokozatok, amik a vasig vezetnek, a vasnál nehezebb atomok létrejötte pedig még fékezi is azokat a legfeljebb kisebb felfortyanásokat, amiket egy nehezebb elemhez vezető egy-egy gyorsabb fúziós lépcső vált ki. A hidrogén - hélium lépcsőfok, nagyjából akkora, mint utána ötven lépcsőfok a vasig? A vason túl pedig energiát nyel el? Nos ezek nem olyan gyors fokozatok, nem ettől robbannak fel a csillagok.
- Igen, de akkor mitől robbannak fel a csillagok?
A nagyobb csillagok változó fényességűek, elsősorban azok, amik életük végéhez közelednek. Ha elég nagy egy csillag, a benne lévő vas és nehéz elemekből álló mag egy határ átlépése után neutron sűrűségűvé roskad össze, és ez hatalmas energia felszabadulással jár, ami vagy szétveti a csillagot, nova robbanás, vagy ha a csillag túl nagy méretű, a robbanás csak felfújja, majd kifényesíti azt. Csak a nehezebb elemekből álló mag tud így összeroskadni, míg a túlhevült hidrogén és hélium, még ha gyorsabban is fúziónál, inkább kitágul, és szétveti vagy felfújja a csillagot, miközben lehűl. Ezután ismét tovább folyik a nehezebb elemek szintézise és az ott lévő neutron sűrűségű mag miatt most már valamivel kevesebb külső nyomás is elegendő, és jön a következő adag összeomlása, ismét robbanással, vagy felfúvódással, ami lehűléshez vezet, és egy időre szinte kikapcsolhatja a csillag kályháját, ami, összeesés után újra beindul egy kisebb robbanás kíséretében, majd tovább folytatódik a nehéz elem szintézis, majd ismét átlépi a sűrűség és a nyomás azt a határt, ahol a termelődő egyre nagyobb méretű nehéz mag még nehezebb neutron sűrűségű anyaggá esik össze, és ez újabb robbanás, és ez pulzálhat sokáig, mígnem, az egész neutron mag akkora nem lesz, hogy saját súlyánál fogva, egy még sűrűbb állapotba roskad össze, ez hatalmas energiát szabadít fel nagyon rövid idő alatt, és ez még a legnagyobb csillagokat is szétveti.
- Professzor úr, mivel tudja alátámasztani, hogy az ön állításai helyesek?
Az öregedő, felrobbanó óriáscsillagokban még rengeteg hidrogén van. Ezt mutatja a robbanás színképe is. Tehát nem lehet a robbanás oka az, hogy elfogyott az üzemanyag. A robbanás valódi oka, hogy a csillag magja elérte azt a sűrűséget és nyomást, ami elegendő ahhoz, hogy összeroppanjon egy még tömörebb állapotba. Az évmilliókig tartó fúzió után ez az összeomlás napok alatt végbemegy, tehát az összeomlás során felszabaduló energia nagyon rövid idő alatt távozik, és szétveti a csillagot. Nos, ez csak egy elmélet, ami egy fokkal felette áll a XXI. század eleji elméleteknek, és az akkori mérési és megfigyelt adatokból kikövetkeztethető. De még sok megfigyelésre van szükség az elmélet pontosításához.
-Professzor úr, nem gondolt arra, hogy szabadalmaztatja elméletét?
Óvodások szokták játszani az óvodában, hogy aki először megtalál egy játékot, például egy kisautót, arra azt mondja, stipistop, ez az enyém, és azzal csak én játszhatok, vagy akinek megengedem. Ez a játék, ha következetesen végigjátszanánk, odáig vezetne, hogy az összes játék foglalt, és valójában semmivel nem lehet játszani, csak azon vitatkoznánk, ki mit talált meg. A szabadalmi hivatal valójában ezt a játékot játssza. A csillagokat nem én gyártottam, és nem hiszem, hogy attól az enyémek lesznek, mert kialakítottam egy egyszerű elméletet, óvodás játékokat pedig már nem nagyon akarok játszani.
Nos, Professzor úr, köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt az elméletet.

A szerkesztőség       2013.10.15.

Folytatás - Beszélgetés prof. Héliosz Gamma csillagásszal

- Professzor úr, Ön szerint hogyan működik a világegyetem?
- Nos, hogy ezt megértsük, elemi szinten kéne kezdeni, azokkal a kis parányokkal, amik olyan gyorsak, hogy nem tudjuk közvetlenül megfigyelni érzékszerveinkkel. Itt van nekünk a kvantummechanika, aminek kiinduló pontja a két rés kísérlet, ahol megfigyelték, hogy a fény még fotononként áthaladva is elhajlott és interferált a két résen áthaladva. Az elektron hasonlóan viselkedett. Ezután a megfigyelésből levonták azt a téves következtetést, hogy az elemi részecskék, hullám és részecske tulajdonsággal bírnak. Majd Ráaggattak minderre egy valószínűség elméletet, ami nagyjából működőképesnek bizonyult. Az egyik tévedés, hogy az elektronokat, és a fotonokat, azért engedték át egyesével, hogy kizárják azt, hogy ezek egymással interferáljanak, de arra nem gondoltak, hogy sem az elektron, sem a foton nem elemi hullám, hanem hullám csomag, ami több hullámból épül fel, és ezért a csomag saját magával is tud interferálni.  másik tévedés azt hinni, hogy ez a hullám csomag valójában részecske. Az igazság az, hogy ebben a világban nincs egyetlen egy darab részecske sem, csak egymásra ható hullámok, amik egymásra hatásából jöhetnek létre olyan dolgok, mint az állóhullámok, amiknek még alakjuk is lehet, és ezek megfelelő szabályok szerint hatnak egymásra. Nagyon sok hullám kell ahhoz, hogy felépítsünk egy kavicsot, vagy egy gombostű fejet, és ha megdobnak egy kaviccsal, lehet az az érzésed, hogy eltaláltak egy részecskével, de ha pontosan megvizsgálnád azt a részecskét, az nem más mint egy nagy rakás hullám egyvelege, ami rezeg, és aminek forrása térben és időben nagyon messze van az általad vizsgált részecskétől, valahogy úgy, mint ahogy a vetítőgép sem ott van, mint ahol létrehozza a vetítő vásznon a fényfoltot. Á, jut eszembe, hogyan kell a fénynél gyorsabban száguldó fényfoltot létrehozni a mai technikai eszközökkel? Utólagos bejegyzés: A kísérlet leírását, utólag a professzor kérésére töröltük, mivel néhány milliwattosnál erősebb lézer használata barbár kontár fél-intelligens katonai őrültek kezében veszélyes lehet, és jobb ha ezek a mindent elpusztító menetelő barmok ennél erősebb fényforrással nem kísérleteznek.
Visszatérve az univerzum működéséhez, ha valóban ismernénk a hibás kvantummechanika helyett a hullámmechanika törvényeit, képesek lennénk olyan hullámcsomagokat előállítani, amelyek vonzanák, vagy taszítanák egymást, ezzel megtudnánk, hogy mért vonzza a pozitív a negatívat, és hogy mi az a töltés. Megtudnánk, hogy miért van energia és anyagmegmaradás törvénye, és az milyen határok közt igaz, de sajnos az emberrel ennél több fizikai ismeret jelenleg nem közölhető, mivel ez a barbár militarista társadalom még semmilyen bizonyítékát nem adta békés szándékának. Az atom megismerését egyből bombagyártásra használta, és jelenleg ennek a bolygónak nincs egyetlen országa sem, ahol már teljességgel végrehajtották volna a leszerelési gyakorlatot, félreállítva a militarista bolondokat, tömeggyilkos megváltókat, és náci típusú gyógyítókat a vezetésből, hogy helyet kapjanak végre a józan királyok és királynők. A Technika fejlődése nem haladhatja meg a morális fejlődés szintét, máskülönben katasztrófához vezet, és jelentős áttörés csak azután várható, ha a militarista bolondok leteszik a fegyvert, és ez a társadalom végre felmutatja saját maga és más civilizációk előtt a béke és a kijózanodás első jeleit.
Ismét hangsúlyozom, a csillagokat nem én gyártottam, és attól nem lesznek az enyémek, hogy ismerek néhány törvényt, ami szerint működnek, no-meg aztán kinek kéne egy sötét ürességben száguldó, fényesen ketyegő bomba... Ó de sokáig fog még tartani, mire élhetővé változtatjuk, ezt a folyamatos robbanásban lévő káosszal telített világot.

- Professzor úr, köszönjük válaszát.

A szerkesztőség       2013.12.15.

- A francnak ugrál a kurzor a sorok közt. Gondol egyet és beleírja az előző mondat közepébe a sor végét. Néha úgy érzem több a hiba, mint a szoftver.
- Ugyan már, ha a jegyzettömb szalajtja a sorokat, mit vársz egy bonyolultabb szövegszerkesztőtől, és egy hibás billentyűzettól.
- Ne isz törődj vele, egy kicit szejpítünk, de talán így isz megért minket majd valaki...

A választás

Folytatás - Beszélgetés prof. Héliosz Gamma csillagásszal

- Professzor úr választás előtt állunk. Hogyan történik egy választás a Kis és Nagy Királyok és Királynők Köztársaságában?
- Nos, ha megnézzük a régi barbár korszakot, a választás úgy zajlott, hogy a győztes mindent vitt, és ő lett a vezető, a többi meg elbukott, és legfeljebb ellenzéki vagy alárendelt lehetett. Ez végletekben való gondolkodás, és olyanoknak való, akik számolni sem tudnak, és nem tudják részarányosan elosztani a megszerzett szavazatokat.
Egy valamire való szavazás úgy néz ki, hogy legalább három egyén, vagy csoport indul egy adott terület irányításáért. Kicsiben és nagyban ugyanazok a szabályok, csak mások szavaznak. A szavazás átfedett két lépcsős. Ez azt jelenti, hogy minden bolygólakó választhatja saját területén a városi vagy megyei, azaz a területi kiskirályokat és saját országukban az országos Nagy Királyokat. A kiskirályok szavazhatnak a Nagy Királyokra és Uniós vagy Kontinens Királyokra, Nagy Királyok pedig szavazhatnak az Uniós (Kontinens) és Bolygó Királyokra.... A Bolygó Nagy Királyai választhatnak a Bolygóközi és Szektorvezetők közül. Egy választáson nem a győztes egyén vagy csoport visz mindent, hanem minden versenyző a rá jutott szavazatok arányában kap juttatást, hatalmat és befolyást, és aki bejutott, mert elegen támogatták, az már irányító. Olyan nincs hogy valaki ellenzékinek jut be, hogy folyton ellenkezzen, de természetesen bárki a saját csoportjában, területén ellenezhet bármit, amiről úgy gondolja nem stimmel, nem helyén való stb. és javasolhat javítást, vagy kedvezőbb megoldást stb. Persze bármelyik bolygólakó képezheti magát bolygóközi vezetőnek, de teljesen értelmetlen lenne, hogy egy egyszerű bolygólakó csillagközi vezetőkre szavazzon, mert ahhoz nagyon sok információra lenne szüksége, hogy kapásból ne a szélhámost válassza, amiből biztos katasztrófa lenne. A kétlépcsős rendszer azért van, hogy megköveteljen némi szakértelmet, a magasabb szintek választásánál. Egy valódi csillagközi vezetőnek általában nem olyan halandó teste van mint egy átlagos bolygólakónak, amiből talán egy bolygólakó csillagász képes felfogni valamit, de ha ezt megpróbálja egy átlagos bolygólakóval közölni, az legtöbbször azt hiszi csak valami homályos istenhitbe akarják berángatni, ahol megint hajlongani kell, és megbüntetnek, ha nem úgy hajlongsz mint a többiek. A katasztrófa szélén táncoló földön, az eltorzult információk hálójában ez különösen igaz, és a helyzetet nem könnyíti meg, hogy az embernek már van egy hibás operációs rendszerrel ellátott hőlégfúvója, amit számítógépnek nevez, és azon, hogy a földön egymás után történnek a katasztrófák, még a scihológusok sem tudnak sokat változtatni. Talán, ha felépül valamikor a Kis és Nagy Királyok és Királynők Köztársaságának rendszere, talán egy kicsit elviselhetőbb lesz ez a kegyetlen világ, ahol az elfogadott hit szerint Isten malmai lassan őrölnek, Darwin majmai gyorsan őrülnek. Csillagászati léptékben ez annyit jelent, hogy a galaxis örvényében egy pukkanással bármikor tönkremehet egy bolygó méretű virágoskert. Nos, jelen idő szerint, még nem enyésztünk el a semmiben. Jól teszed földlakó, ha építed a házadat, hogy védjen a viharoktól, jól teszed, ha a nagy harcos helyett, a szerelő munkást választod, és jól teszed, ha megdicséred asszonyod, még ha kicsit csúnyácska és kócos is, ahogy kibújik reggel az ágyból, és ha több bolygón is megtelepedsz, több esélyed lesz a galaxis viharaival szemben.

- Professzor úr, köszönjük a beszélgetést.

A szerkesztőség       2014.01.11.
  Ugrás a lap tetejére