|       ***       Vissza a nyitólapra       ***       |
Keresés oldaltartalomra:
  




Kis és Nagy Királyok, Királynők Köztársasága
AmeurázsiA
Rendezési Terv 2015-től

Magyarország
és vonzáskörzete

*** Atlantisz Írott rádió: Ha hangosan olvassa, akkor hallgathatja is! ***
***Zene: Napoleon Boulevard - Kérlek Ne Félj***


... A diktátor tuskoványosi fajelméletét inkább nem is elemezzük, kritikán aluli! Szégyellje magát az összes, aki rá szavazott, mert maga is bűnrészes, vagy nagyon átvert tudatlan, szándékosan fasiszta, nacionalista, tolvaj, vagy csak ezek rabolt pénzére vágyó szentkirályi barbibi, vagy egyéb jól-táplált miniszoknya, de egy sem tiszta! Jót tenne ennek az Országnak, ha a fegyverkező fasiszta tuskók végre eltakarodnának a kormányból. Nem foglalkozunk többet ezzel a hitvány bűnbandával. Valódi remény itt akkor várható, ha ezt a rablóbanda, fegyverkező, katonai - rendőr kormányt, a teljes vezérkarával együtt, valamint a háttérben nyomuló, rasszista fehér keresztények papjaival és szőke jézusaikkal együtt, végleg lecserélik, leváltják ...

Békét papolnak, hadsereget hizlalnak - így kezdődnek a háborúk
Minek beszél az olyan, aki csak csalni, lopni, hazudni tud? Há roma a magyar igazság? A közvélemény kutatás szerint, ki más is lenne, még a pápánál is békepártibb, békeszerető szentember, mint az országot haláltábor szögesdrótjával körbekerítő, hitlernél is aljasabban hazudó, fegyveres rablóvezér: orbán diktátor? Köszönjük a diktátor tévéjének és rádiójának ezt a népbutítást! Szakadjon rá a fegyverkező mennyország arra a tévésre és rádiósra, amelyik nem rúgja ki orbánt, hanem hagyja megszólalni! Kik azok a lefizetett bolondok, akik még mindig hiszik, hogy ez a szemétre való, ország rabló, fegyverkező bűnbanda csinálja a békét? El jön-e az idő, mikor szentkirályi katona - barbibi, boldognyírszi buldogja és rablóbandájuk, a diktátorral együtt, bíróság előtt, bilincsben döbbennek rá, hogy mégis csak bűncselekmény kirabolni és katonai célponttá aljasítani egy egész országot, vagy várunk, míg nemsokára annyi jogod sem marad magyar, mint egy állatnak a vágóhídon? A hadsereg hizlalása háborúba vezet! A békéhez vezető út a leszerelés és civilizálódás! Csak az ország kirablásából élősködő, szándékosan gonosz, fegyveres bűnözők, képtelenek ezt felfogni...
... 2022.06.25. délelőtt Fehérváros SPAR-OBI parkoló: Óvodás gyermekrendezvény rendőrségi motorokkal és gépfegyveres katonai bemutató. Gratulálunk a diktátor úrnak és felszentelt fegyverkező bűnbandájának, hogy idáig jutottunk. Ahogy a pelenkás kiskölyök üldögélt a nagy rendőrmotoron, az még csak elnézhető, de talán egy Civilizációban mégsem kéne az óvodásokat, jó nagy géppuskával fogadni! Látod, pontosan így kezdődnek a háborúk! Tudod, annak egy alap dolognak kéne lenni, hogy civilizált területre, még a rendőr sem visz be fegyvert, pláne nem egy óvodás rendezvényre! Ó de messze vagyunk még attól, hogy ez a vallási fanatikus fegyverkező diktatúra, felfejlődjön a civilizáltság alapszintjéig!...

Tisztelt ellenzék!
Vigyázz! Támadnak a bárányok! Semmi baj nem lenne a vármegye rendszerrel, ha nem az lenne a burkolt cél, hogy a demokráciát teljesen megbundázva, bűnöző papok, bebetonozott, tejhatalmú, királyi pozíciót adjanak a fegyverkező diktátornak és hóhér bárányaiknak, akik inkább hátra fele mennek előre és a világ többi bűnös papjaival együtt, inkább rendeznek megfelelő mennyiségű háborút és népirtást, minthogy szembenézzenek azzal a ténnyel, hogy a világ fejlődik, és előbb utóbb, a bűnös papoknak és férfias diktátoraiknak is gyónniuk kell! Mit is mondott a pap A Rózsa Neve - filmben? A foghagyma, meleg-vízben jól megáztatva, segíti a hímvessző merevedését, de csak azoknál, akik nem tettek szerzetesi fogadalmat! Tehát bűnös papjai, inkább idáig akarják visszarángatni az egész Országot, minthogy szembenézzenek a jövővel, melynek tükrében, esetleg megláthatják, saját végtelen ostobaságukat! Az emberi hülyeség határtalan méreteket képes ölteni, de amíg a diktátort és főbűnöseit tömlöcbe nem zártátok, nem biztos, hogy ez a helyes irány!
A béke a leszerelés és civilizálódás irányában van! Ezzel ellentétes irány, a hadsereg és egyéb fegyveres erők fejlesztése, a fegyverkezés, ami a háborúba vezet! Szervezzük újra az összefogást, és tartsuk fenn a konkurenciát, mert a jelenlegi kormány ezt nem képes felfogni!
Köszönjük ezt a mondatot, a Török Újságírónőnek: Ha egy ökör bemegy a Palotába, még nem lesz belőle Király, csak a palotából istálló! Sajnos ez Magyarországon is így van. Csak az a baj, hogy nálunk az ökrök és barmok már úgy berendezkedtek, hogy maguktól nem fognak kijönni! Persze, itt most nem azokra gondolunk, akik valóban a békéért, a leszerelésért és a civilizálódásért dolgoznak! Lesznek-e végre olyanok, akik kihajtják a hatalomból ezt a rakás hóhér lelkületű fegyverkező marhát, vagy lesüllyedünk az ukrán - orosz hősies népirtó diktátorok és szemétdombon kukorékoló kis-kakasok szintjére, miközben az ökrök és barmok addig rabolnak, fosztogatnak, fegyverkeznek, mígnem valakivel ezt az Országot is szétlövetik. Elég volt! Nem tudunk többet segíteni ezen az Országon, amíg a jelenlegi, (2022) a fanatikus keresztény nyomorúság fegyverkező szabad-rabló kormánya, végleg el nem takarodik, hogy helyet adjon egy valódi, Civilizált Demokratikus Világi Vezetők által felállított kormánynak. De még egy csömörből vödörbe váltás is sokat ér, mert az ökrök és barmok is visszafogják magukat, ha érzik, hogy nem biztos a pozíció és leválthatják őket! Szervezzük újra az összefogást, és tartsuk fenn a konkurenciát!...
Tisztelt Parlament!
Utolsó figyelmeztetés!
Amit Ti csináltok, abból háború lesz! Az adófizetőktől rabolt, fegyveres erőknek befizetett, minden egyes adóforinttal, a saját halálotokra, a családotok halálára, és az Ország szándékos lepusztítására fizettek be! Nem csak az orbán pereputty fog megtizedelődni, mikor az Ország issza gyűlöletek és kegyetlenségetek levét! Nem kell egy donald hóhér trump nevű bukott vénember ostoba elvárásait teljesíteni! Nem kötelező a bevételből még 1%-ot sem adni a hadseregnek! A vásárolt amerikai és egyéb fegyverekkel háborút is vásároltok!
Egyszerű matematikai számítás: Nem kell világháború, már az azt megelőző helyi csetepatékban is megtizedelődnek a pereputtyok! Minél több fegyvert vásároltok, annál nagyobb lesz a pusztítás, mert annál nagyobb ellenféllel találjátok majd magatokat szembe! A háborúban ritkán lőnek ágyúval verébre, de ha mégis ez történne, jön valahonnan egy veréb védelmező, aki közel olyan erős mint a támadó, és visszalő, és mivel senki nem tesz semmit a béketárgyalások és a törvényes rendezés érdekében, mert a bolondok azt hiszik: háborús veszélyhelyzetben fegyverkezni kell, és ostobaságukban tovább terjesztik a háborút, a harc, a pusztítás és a veszteségek addig tartanak, míg a hős hóhérok ki nem nyírják egymást, és egy rakás ártatlant is! Ez nem honvédelem, ez a terror és a gyűlölet, őrületes fertőző betegsége, ahol az orbán -féle diktátorok égnek a vágytól, hogy megmutassák, mennyire hatalmas is, az ő védelmező hóhér tudományuk! A
valódi honvédelem érdekében az egyetlen megtehető lépés, hogy lecsukjátok az országfosztogató orbán diktátort és fegyverkező rablóbandáját! Az elnöki rövid-szoknyát pedig lehet figyelmeztetni: nehogy bottal keljen kiverni a szoknyából, az alábújt hóhérok seregét, mert mi kegyelmesek vagyunk, és megengedjük a Hölgynek, hogy nyilvánosan levegye a szoknyáját, mielőtt megkapná a szoknya, a feneke tájékára ítélt botütéseket, ha tovább rosszalkodik és enged a hóhéroknak! -de nem biztos, hogy mások is ilyen kegyelmesek lesznek és az elszabadult őrület, amire folyamatosan befizettek! -a szoknyásokat és a gyermekeket sem fogja kímélni! És ti vagytok és lesztek a felelősök, akik most rabolják ki a gazdaságot, ki tudja hányadszor! -hogy befizessetek a halálra és a pusztulásra, és minden figyelmeztetés ellenére, saját magatok okozzátok a háború továbbterjedését, pedig ott vannak a receptek, és ha nem lennétek ennyire ostobák és álszentek, csinálhatnátok akár egy Fehér Zászlós Országot is, ami Európáért és a Világ békéjéért dolgozik, mint ahogy az a Reformtervben meg van írva! Persze, kormánypozíciókat bitorló ostoba papok elvitatkozhatnak azon, hogy a kommunista télapó vagy a Jézuska hozta-e nekik ezt az áldott sok fegyvert, de ha nem kezditek meg a leszerelést, előbb-utóbb találat éri majd a fegyverkező pereputtyokat! Befejezhetitek az Ország lerablását, és adjatok helyet a leszerelésnek! Ez az utolsó esélyetek!
A Követ 2022.06.11.

A diktátor igaz-hite
Győzött a józan ész mi? Energia az van mi? Sugárveszélyes fegyverkező, agresszív, bűnöző, büdös putrit csináltatok az egész országból, és azt hiszitek ez így jó mindenkinek! Ha a pöcegödör szintjéig felfejlődött volna a ti józan eszetek tisztasága, már lemondtatok volna szégyenetekben! A diktátor által hirdetett, veszélyek évtizedei következnek- kijelentés, azt jelenti valójában, hogy a diktátor és igazhitű fegyverkező rablóbandája, még évtizedekig szándékozik annyira felháborítóan, aljasan és olyan hatalmas összegeket csalni, lopni, rabolni, hogy ahhoz már szükséges minden tiltakozó száját, valamilyen mesterségesen előállított veszéllyel elnémítani, és csak a teljesen eszetlen, bólogató bárányok és értelmetlenül bégető birkák maradhatnak a szószékeknél. Extraprofit adó, bank adó, egyéb adók, honvédelmi és rezsicsökkentési alap. Nevezhetnéd akár nemzet hóhér kirablási alapnak is! Látod már: Magyarország igazhitű keresztény kormánya, hogy lopja mások babérjait, hogy tovább fegyverkezhessen?!. A banki különadó, közönséges bankrablás! A diktátor, mint mindig, most is megtalálta a legegyszerűbb utat, hogy mások pénzéhez hozzájusson. Civilizált országokban az ilyesmit bűnnek és bűnözésnek hívják! Az extraprofit adó azt jelenti, ha nem jársz görnyedt háttal, leszegett fejjel, bűnbánóan, Isten diktátora előtt, hogy rajtad csapódjon az ostor a diktátor és rablóbandája bűnei miatt, hanem kihúzod magad, és egyenes gerinccel, fel mersz nézni a csillagokra, a diktátor aljas, agresszív, igazhitű papjai, képletesen szólva, azonnal le akarják vágni a fejedet, mert náluk az már luxus, hogy valaki saját ésszel, más elgondolásokkal rendelkezik! Itt csak az ő diktátoruk lehet sikeres és mindenkit halálosan - agresszíven támadnak, ha másképp merészel gondolkodni! Hiába van több újság, tévé vagy iskola! Egy istenhit, egy diktátor, egy újság, egy tévécsatorna, egy tanterv, egy iskola, a többi pedig ugyanezt majmolja! A rendőrség és hadsereg pedig bármi áron védi ezt az egyetlen értéket, mert ha ez elvész, nem marad semmi, mert már minden mást tönkretettek (2022.május vége) De a világban vannak más egyetlen, legalább ennyire agresszív, vetélytársakat nem tűrő vallások is, más tévhitekkel, más babonákkal, más dogmákkal, ezért lehetnek vallás és világháborúk! Mindig a téves képzeteikhez ragaszkodó egyetlen reménységek teremtik a harcot! A tévedés a Remény szintjén, halált és pusztulást, de legjobb esetben is kudarcot jelent a tőle függő alsóbb szinteken. Márpedig a Ti reményetek hullaszagtól bűzlik...
Őszinte részvét Magyarország
Ha az értelem valaha visszatér ebbe az országba, az csak több kormányváltás és vezérkar csere után lesz lehetséges. A diktátor által hirdetett veszélyhelyzet elsődleges be nem vallott célja, hogy ezt a szabad-rabló katonai rendőrdiktatúrát, büntethetetlen, felelősségre nem vonható, bebetonozott pozícióba juttassa, amit később már csak vésővel és kalapáccsal lehet szétverni. Az ilyen bebetonozott pozíciók szükségesek ahhoz, hogy akár népirtást is lehessen rendezni, felelősségre vonás és következmények nélkül. Persze, a következmények nem maradnak el végleg, csak így több időt kapnak a gyilkosok a népirtásokhoz, mielőtt legyilkolják a gyilkosokat is. Amikor már ennyire súlyos a fertőzés, a változáshoz nem elég csak a diktátort eltávolítani, hanem a befertőzött kormányt és vezérkart is le kell váltani. Mivel egy diktatúrában, a bűnöző diktátor leváltására, a leépített igazságszolgáltatásnak nincs kidolgozott eljárása, általában fegyveres harcok közepette valósul meg a diktátor és bűnbandájának végleges eltávolítása. Felcseperedik a magyar kis-putyin! Ne hidd, hogy nem lesz népirtás a vége! Ahhoz már csoda, vagy varázslat kell, hogy az öldöklést elkerüljük, de sajnos, a statisztikák szerint, a varázslók nem ebben az Országban laknak...
...Kialszik a fény és kezdődik a szabad-rablás katonai rendőrdiktatúrája ebben az országban is, amit a diktátor és bűnöző kormánya csinál, a többi diktátor által mesterségesen előállított veszélyhelyzetre hivatkozva. Csak és kizárólag azért süllyedtünk idáig, mert évtizedeken át hagytátok, hogy egy gyűlölettel fertőző, militarista bűnöző diktátor, mindent befertőzzön.
...2022.05.23. Az orosz parlament őrültségi fokát már nem is mérjük. Az ukrán parlamentben sem, ez idő szerint, már nincs egyetlen épeszű ember sem. Mindegyiket befertőzte a fasiszta zelenszkij személyiségéből áradó, ellentmondást nem tűrő gyűlölet és nacionalizmus. Ez még veszélyesebb, mint a majomhimlő, vagy a koronavírus. Magyarország szempontjából a kérdés csak az, maradt-e még épeszű ember a magyar parlamentben, vagy orbán diktátor aljas, agresszív, militarista, poshadt, fertőző személyisége, már mindenkinek befertőzte elméjét, hogy a parlament egy emberként ordítson a még-további fegyverkezés szükségességéért! Ez az út vezet a világháborúba! Mit csinál orbán diktátor? Rágalomhadjárattal választást nyer, nemlétező atombombával fenyegetőzik, majd megkísérel végrehajtani egy 15 milliárd eurós sikkasztást, hatalma megtartása érdekében. Ilyen embertől vársz te védelmet és békét? Természetesen, 15 milliárd euró kártérítési követelést ki lehet számlázni az orbán pereputtynak és még ugyanennyit oligarcháinak, mert ez csak egy jelképes összeg ahhoz képest, mint amekkora károkat okozott, ez a szemétre való, vallási fanatikus - katonai rendőr diktatúra! Bűnrészesként fizetheted Te is, ha ezt a kormánynak nevezett fegyverkező bűnbandát támogatod! Csak a Civilizált rendezés segíthet! Receptek a reformtervben...

Tisztelt Magyar Szocialista Párt!
Amennyiben mégis úgy döntenétek, hogy nem akartok továbbra is padlót fogni, elkezdhetitek újraszervezni az ellenzéki összefogást! Ehhez nem szükséges behódolni semmilyen demokratikusnak vallott diktátornak, de vállalhattok demokratikus együttműködést és szövetséget. Talán nem fog akkorát bukni az Ország, ha ezt felvállaljátok! Ti döntitek el, kikkel szövetkeztek! Az Aranybulla 2022 Reformtervben ajánlott új név: Magyar Szocialista Köztársasági Demokratikus Szövetség. Ez a név valóban elvezethet egy új korszakba, ha méltó módon kiálltok mellette. Ha végre ki akartok mászni a gödörből, olvasd el a Az Aranybulla 2022 Reformtervet, használd a recepteket és írd meg a saját programod! 
Ajánlott zászló

Vezesd ki a 22-es csapdájából!
A Követ 2022. május 22.

Hogy milyen lesz a jövőd, Magyar, arról meg sem kérdezzük a jósokat

Mert ilyen vezetéssel csak bukni fogtok jó sokat

Hát persze, hogy minden diktátor békeszerető, és különösen a magyar diktátor, aki nem küld fegyvert Ukrajnába, hanem inkább megtartja azokat magának, és bűnbandája, békét hazudva, titokban, már úgy fegyverkezik, ahogy csak belefér...

putyinpol
Az Egykori Mariupol maradványai

Látod béke van!
Akarod, hogy a Te városod, falvad, munkahelyed is így nézzen ki!
Csak támogasd orbán diktátort és bűnbandáját!
Neki már megvannak a receptjeik, hogyan kell békét teremteni, rendőrséggel és hadsereggel! Megtanulták népirtó putyintól, hogyan kell minden szabad akaratot romba dönteni! Munkád az lesz, de fizetést ne várjál! Azt majd elköltik helyetted még több fegyverre, hogy Téged is le tudjanak lőni, ha nem tetszik, hogy béke van!

Tisztelt Ellenzék!
Szabaduljatok meg a tiszt, tisztelt és egyéb katonai megnevezésektől! A tisztség helyett inkább a betöltendő pozíció, állás, munkahely szavakat használjuk! A tisztesség helyett inkább a becsület, megbecsülés stb. szavakat használjuk! Elég a hóhérokból! A Kormánynak Világi Civilizált Vezetőkből kell állnia! Amennyiben népirtó putyint sikerül végre elfogatnia, elítélnie és börtönbe dugnia a nemzetközi bíróságnak, ez elég intő jel lenne a diktátoroknak, hogy hátrébb az agyarakkal, és orbán diktátor sem tudna majd kibújni, hanem kénytelen lenne elviselni, hogy rárohad a hamis báránybőr! De a bíróság nagyon lassú, és hosszútávon ez még nem elég! Ezt a jelenlegi, kormánynak nevezett, minden adót felemésztő, katonai, rendőri hóhérokkal és rablóvezérekkel terhelt, agresszív hitgyülekezetes diktatúrát, vissza kell zavarni a templomaikba, laktanyáikba, rendőrőrseikbe, és helyettük Világi Civilizált Vezetőkből álló kormányt kell alapítani! Ez a jövő valódi reménye, amit jelenleg az orbán diktátori bűnbanda teljesen lerabolt. Nézd meg mennyire nehéz és számold mibe kerül, ezt a diktátori bűnbandát eltakarítani, aztán a költségeket kiszámlázhatjátok a közpénzeken élősködő pereputtyoknak, de úgy, hogy eszükbe ne jusson még-egyszer: a kormányt és az adózókat vallásosan lekoldulva, mindenen, erőszakkal, fegyverkezéssel eluralkodni! Természetesen, ez a kiszámlázás nem vonatkozik a becsületes munkából élő családokra, a Királyság pedig ma már túl nagy ahhoz, hogy egyetlen, mindent fosztogató pereputty, kizárólagos tulajdona legyen! Szégyen, hogy ezek a bűnözők egyáltalán bekerülhettek a parlamentbe! Az ostobaság a népbutítás és a hazug rágalom propaganda netovábbja, hogy még mindig megszavazzák ezeket! Nagyon ideje már váltani!
Használd a Reformterv receptjeit! AZ most búcsúzik! Természetesen vannak további receptek arra, hogy kéne civilizáltan folytatni, de ezeket a recepteket teljesen értelmetlen
tálalni, amíg el nem takarodnak a hatalomból a jogállam gyilkosai, akik addig militarizálták az országot, hogy háborús célpont lett belőle, és folytatnák ugyanazt a tevékenységüket, amíg békét hazudva, békeszerető szentemberként, háborúba nem viszik az Országot! Amíg ezen hazug bűnözők rágalomhadjárattal nyert kormánya el nem takarodik, és át nem veszik helyüket olyan új arcok, akik nem vádolhatóak, hanem elég tiszták ahhoz, hogy becsülettel, civilizáltan végezzék a dolgukat, ebben az Országban értelemnek helye nincs! Szervezzétek újra az összefogást és mondassátok le egymás után, ezeket a bűnöző disznókat! A Szép Csinos Szoknyák maradhatnak, nem az Ő hibájuk, hogy idáig jutottunk! Náluk leginkább csak arra kell vigyázni, nehogy néhány oda nem illő udvarló miatt, az egekbe szökjenek az igények! Elég, ha a törvényesség keretin belül maradva, a fegyverkező és vallási fanatikus bűnözőket eltakarítjátok (vagyis több mint kétharmad részüket)a Parlamentből! A Civil pedig nem párt és nem egy újabb korlátolt, agresszív hitgyülekezet. Talán többet kapnátok, ha a korlátolt tév- és vakhitek helyett, a Civilizálódást, a Civilizációt választanátok! Elkerülhetetlen az összeütközés és a háború, ha korlátolt vakok ülnek a kormánynál, akik fanatikusaik parancsára tövig nyomják a gázt! Tessék tiltakozni, vagy mindent elborít a gyűlölet lángja! Emlékszel Krasznahorka Várára? Egyetlen parázs elég volt hogy leégjen a vár! Elég egyetlen rohadék, aki éveken át őszinte báránybőrrel, szentebbnél is szentebnek hazudva magát, mindent a legalázatosabban lekoldul, majd a lejmolásból fegyverkezik, hogy erőszakkal eluralkodhasson mindenki máson! Aztán egyre többen, egyre nagyobb bandába tömörülve, ugyanezt a rabló módszert használják, és mindent lerabolnak, hogy törvényesítve tovább fegyverkezzenek! Ezektől vársz békét? A legaljasabb gátlástalan, erőszakos putrik által kifejlesztett rablógazdálkodás ez, ahol előbb csak barátságosan koldulnak, de ha látják, hogy valaki ad, azt elkezdik fosztogatni, kirabolni, mert észreveszik, hogy van neki! Ezektől vársz békét? Szégyelld magad Magyar, hogy még mindig bedőlsz nekik és megszavazod! Akinek maradt némi esze, ebből nem kér! AZ most búcsúzik!... A Tanács bizonytalan időre visszavonul...
AZ és a Követ 2022.05.17.

Tisztelt kormány!
Még mindig növekvő haderővel és fegyverkezéssel akartok Békét csinálni? Hát, persze, nem adnak fegyvert Ukrajnának, mert ők béke pártiak, de a kamera látószögén kívül úgy fegyverkeznek saját maguknak, ahogy a csövön kifér! Hát persze, hogy hóhérkodással és öldökléssel kell védeni a békét! Őszinte részvét az Országnak! Nem tudunk benneteket törvényes civilizált lényeknek tekinteni! Nem teljesítettétek a béke alapfeltételét! A béke alapfeltétele, hogy az ilyen rágalomhadjárattal, agymosásos hazug propagandával és népbutítással nyert fegyverkező bűnbanda, mint amilyenek ti vagytok, azonnal lemondanak! Béke akkor lesz, mikor ti lemondtok! Megvan a kormánynévsor? Csukjátok le magatokat! Elég volt a népíró sztálini és putyin féle diktatúrákból! Előre megyünk, nem hátra! A magyar putyinnak a börtön alján a helye! Sajnos, fűrer orbán diktátor, saját maga a magyar gazdaságra ledobott atombomba, a két lábon járó nemzeti katasztrófa! Ideje hatástalanítani, mielőtt berobban! Nem igazán tudjuk milyen érzés lehet ennyire aljas-mocskos-szemét, fegyveres rablóbandának lenni, mint amilyenek ti vagytok, de jót fog tenni nektek, ha végre bezárjátok magatokat hosszú évekre a saját börtöncelláitokba! Tegyetek meg annyit az Országért, hogy mielőbb eltakarodtok! Mondj le kövér! Nem azért, mert lászló vagy, hanem, mert egy hazug disznó vagy! Csúnya, mindenkivel összeakadó bajszos bácsi! Vidd magaddal a legközelebbi szeméttelepre, a veled egy húron pendülő diktátort és bűnbandáját is! Oda valók vagytok!
A Követ 2022.05.14.

Az Aranybulla 2022 Reformterv volt részünkről az utolsó erőfeszítés, hogy civilizáltabbá tegyük ezt az országot, de meg kell, hogy állapítsuk, tyúkoknak tanítani az ábécét könnyebb feladat, mint egy begyöpösödött, sötét középkori országban, bármilyen értelmes eredményt elérni. Nézd meg mit csinálnak diktátoraitok Budapesttől Moszkváig! Ezek tényleg azt hiszik, ó, egy kis népirtás, nem nagy probléma, majd bűnbocsánatot kapnak, ha elmennek gyertyatartónak a templomba, aztán kijönnek a templomból és folytatják tovább a fegyverkezést és a népirtást. Mekkora aljas bűnbanda lehet, és milyen hatalmas bűnökkel, akik még a pápát is megvásárolták, hogy felszentelve folytathassák vallásháborús bűnözésüket. Mi ebből nem kérünk. Ellenzék hiányában, ezeket a gazembereket, már csak a nemzetközi ítélőszékek foghatják meg. Valódi béke és fejlődés itt akkor lesz, ha ezek a tudatlanok és átvertek köreiben rendkívül népszerű kormány-bűnözők a börtön aljára kerülnek, vagy végleg kihalnak ebből az országból. Addig itt más nem várható legjobb esetben sem, mint csődök, betegségek és balszerencse. A háborút talán, talán, talán sikerül elkerülni ebben a kis-országban, de ne hidd, hogy ezt a kezesbáránnyá vált fegyverkező kormányodnak köszönheted. Hát persze, a Jóisten és egyéb közhelyek! Csak odáig jutnál már el Ember, hogy tudd, hogy mit csinálsz! Mint mindig, ezek most is csak aratják mások babérjait, minden értéket maguknak lopnak, miközben minden szennyesüket és szemetüket az ellenzékre kenik. De mi lesz velük, ha félreáll és elfogy az ellenzék? Amíg a diktátor és bűnbandája el nem takarodik, többet nem igazán tehetünk. Talán nem lesz ultranacionalista fasiszta a Mi Hazánk, és talán inkább a Házon kívül, létrejöhet valami féle új szövetség, új arcokkal. Tudod, nem az a bűn, ha valaki kövér, de ha még László is, annak a vezetéséből inkább nem kérünk... semjén sintérek, vásárolt diplomás rogánok, arrogáns hollikok és nacsák... a leválthatatlan kínai mintájú diktátort meg sem említjük... Ha kormánybácsi tévéje nem mondaná, ez az Országgyűlés, azt hinném, hogy fegyenc telep, vagy ravatalozó, ahol a jogállam gyilkosai temetik a jogállamot... Új arcokra van szükség, és azok Házon kívül vannak...

A választásokon a diktátor - a butaság, a rágalom a hazugság és a békének hazudott fegyveres zsarnokság győzött, a jogállam meghalt! Kitűzhetitek a fekete zászlót erre az Országra, ami akkor fog elhalványulni, mikor a diktátor, a közpénzeken gazdagodó pereputtya és bűnbandája végleg ki nem pusztul belőle! Ez már visszafordíthatatlan károsodás, és nem a hulla falja fel a rothadást, hanem a rothadás a hullát, de sok jót ne várjál azoktól, akik ilyen körülmények közt szaporák! A fasizmus a gonoszság és a gyűlölet ott születik, ahol a bűnösök és hóhérok tisztának vallják magukat, és elvárják, hogy  úgy bánjanak velük, mint az ártatlanokkal, miközben bűneikért ártatlanokat büntetnek! Amíg ezek hazug pofáit látod a Parlamentben, értelmet ebben az Országban ne keress!...

2022-Választások után
Kormánybácsi tévéjének állapota stabilizálódott. Ha megnézed, öt gyógyszer-reklám közt, megnézhetsz háromféle sör-reklámot, majd egy kormánypárti vitaműsorban néhány jól fizetett történész bebizonyítja, hogy mennyire demokrácia is ez a közönséges diktatúra, és hogy mekkora lángelme ez a szögesdrót eszű, gátlástalan tolvaj diktátor. Hát persze, hogy mindig a bankrablónak van a legjobb órabére, csak ebben az Országban az ilyesmiért mentelmi jog jár, más Országokban börtön. Nos, nem is halálosan beteg ez az Ország, ugye? Tisztelt, szóhoz sem jutó ellenzék! Tanácskozni nem csak a parlamentben lehet! Vagy kijavítjátok a hibákat, és miheztartás végett, megírtok egy közös, közérthető programot, aztán elkezditek egyenként megbuktatni ezt a megválasztott rablóbandát, vagy nagyon rövid életű lesz a jelenlegi béke! El lehet felejteni azt az önző törekvést, hogy kaparja ki mindenki a saját gesztenyéjét a tűzből! Csak akkor érhettek el változást, ha önzetlenül az Országért dolgoztok! Nem ígértek, ígérgettek, hanem megszervezitek és teszitek a dolgotokat! Olvasd el az Aranybulla 2022 Reformtervet még egyszer, ha nem érted a benne lévő recepteket, és tedd meg, amit már rég meg kellett volna tenni! Persze, sosem volt még olyan, hogy egy népirtó putyin, és egy neki asszisztáló magyar putyin ellen, nemzetközi elfogató parancsot adjanak ki, de változás csak akkor lesz, ha az efféle harcos pusztító hóhérok a börtön alján landolnak, és helyeiket Civilizált Vezetők veszik át! Tedd meg, amit meg kell tenni!... (b.2022.04.11. A Követ)

Választási eredmények 2022
...bunda bunda bunda, és ismét: bunda bunda bunda...
Miért választási csalás, hogy bekerült egy konzultációs lap a választási listák közé?
  • Ez egy nagyméretű plakát annak a pártnak, amelyik csinálta, az apró választható nevek közt.
  • A választók megzavarása, hogy célt tévesszenek, és szétszórja a bizonytalanokat. Olyan, mintha a közlekedésben egy bokrot növesztenénk egy stoptábla elé, amire ki van írva, hogy krumpli kapható a bokor alatt
  • Ez egy gyermekvédelem mögé bújt nagyon nagy kiskapu, ami a választás megkerülésével, bebetonozott helyet és figyelmet ad a másokat büntetni vágyó kormány bűnözőknek, stb...
Ismét győzedelmeskedett a csalás a hazugság és a rágalomhadjárat. A népet leváltani nem lehet, a nép pedig azt hiszi el, amit a tévében lát. Kormánybácsi tévéjében pedig, az országot a háború szélére sodró gazemberek azt állítják, hogy ők maguk a béke megtestesítői és a szóhoz sem jutó ellenzék a bűnös. És a nép ezt elhitte! Sokba fog ez még kerülni! Nagyon sokba!
A választási eredményeket, a kormánybácsi tévéjének rágalom hadjáratai és egyéb elkövetett választási csalások után, csak akkor tudjuk elfogadni, ha a kormányon lévő csalók önként lemondanak az ellenzék és az új arcok javára, amennyiben erre nem hajlandóak, új választásokat kell kiírni, javasolt fél éves, + - egy hónap határidővel, azaz szeptember, október, november hónapok valamelyikében. Tartsuk meg a választások tisztaságát! ...

A népies gyógymód, ha más nincsen, mert úgy kifosztották az egészségügyet: Kérjetek már meg egy két-mázsás pékasszonyt, hogy vágja már úgy pofán fűrer orbánt, hogy kipotyogjon az összes méregfoga, mert ha tovább pofázik az álszent disznaja és nem mond le magától, sajnos nemzetközi méregfog húzásra lesz szüksége! Hetek óta mást sem csinál kormánybácsi híradója, mint szentemberként fényezi a fegyverkező diktátort és békeszeretet mögé bújt bűnbandáját, majd a kormány minden bűnét az ellenzékre kenve, kákán is csomót keresve, gyalázza az ellenzéket! minden nap ugyanez a forgatókönyv! Márpedig, egy hirtelen nyúlbundás, báránybőrös, békeszerető szentemberré változott fegyverkező diktátort fényezni és ellenzékét módszeresen gyalázni, nagyon csúnya bűncselekmény, népbutítás és választási csalás! Tényleg hatalmas stratégiai nyugalom kell ahhoz, hogy fűrer orbánt és hazug szócsöveit az ember ott helyben, ahol meglátja, az utcán pofán ne verje! Ne legyen egy nyugodt perced se, fűrer orbán, amíg le nem mondasz és népirtó putyin barátoddal az élen, be nem takarodtok valamelyik börtön aljára! A biztonság ott kezdődik, amikor a magadfajta hóhérok a börtön alján vallanak gaztetteikről! Sajnos, jelenleg ez az aktuális politikai kultúr-körkép, és ez csak tovább romlik a kormányváltásokig! Tartós béke akkor várható, ha fűrer orbán, fűrer zelenszkij és fűrer putyin le lesz váltva, helyeiket pedig, civilizált vezetők veszik át, akik már nem olyan ostobák, hogy rakétákkal, tankokkal és molotov-koktélokkal akarnak földet művelni, területet és békét rabolni, kicsikarni! Fogyatékos Diák Danikáknak pedig mondjátok már meg, hogy növesszenek maguknak másik szemüveget, és ne álljanak az út hegyomlásos oldalára, mert mind oda veszhetnek a leomló sziklák alatt, akik a szépségesen rövidlátó szemüveget követték! Még egy csömörből vödörbe váltás is jobb, mintha beragad a váltó a fegyverkező diktátornál!

Választási hadjárat a béke nevében
Hogy nem szégyellitek magatokat, na jó, akkor tisztázzuk! A gázvezetékbe fizetett lóvé szivárog! Több mint a fele elszivárog! Ebből a szivárgásból élnek a szergelyek és szíjjártók, akik semmit nem értenek a gázszereléshez, de már azt kell vizsgálni, mennyire pártolói és finanszírozói a háborúnak! A gázvezetéket meg kell szerelni és elzárni a szergelyek szíjjártók és más élősködők elöl!
Komment: Foszlik le a báránybőr a háborús uszító kis-diktátorról. Tudja hogy kavarja a gyűlöletet, hogy újra tündököljön, ragyogjon, mint a csillagok, mi meg tudni fogjuk, kit kell utoljára kihúzni a börtön aljáról. Béke itt akkor lesz, ha az ilyen fegyverkező uszítók végleg eltakarodnak, és végre megkapják valamelyik távoli börtön magányos cellájában a nekik járó elszigeteltséget - szuverenitást. Tévedtünk a reformtervben, fűrer orbán és bűnbandája, a titkok leple alatt, már bőven megszolgálta az életfogytiglanra valót! (márc. 15.) ...
... No mi lesz már? Dolgoztok már azokon a béketárgyalásokon? Fogynak a percek, fogynak az életek! Aki kormányozni akar, annak addig nincs szabadnap, amíg a szomszédban háború dúl! Külditek már azokat a leveleket? Felvilágosítaná már végre valamelyik ingatlanközvetítő: atomterrorista népirtó putyint és magyar pincsikutyáját, fűrer orbánt, hogy egy Civilizációban nem úgy vásárolunk telket, hogy tankokkal lerohanjuk, kiraboljuk, kiirtjuk és rabszolga sorsra juttatjuk a tulajdonosokat, hanem úgy, hogy megkérdezzük, melyik telek eladó, és a vételárat kifizetve, adásvételi szerződést kötünk... A fegyverkező agresszív, bűneiket a baloldalra kenő kis-diktátorok (orbánok semjének hollikok nacsák hídvégiek stb.) elmeállapotának javulása ott kezdődik, ha felismerik, hogy az elmúlt összes, évtizednyi beszédeiknél, egyetlen olyan mondat többet ér, hogy: Bocsánat tévedtem, lemondok. -és béke itt akkor lesz, ha velük bukik a teljes, gátlástalanul fegyverkező katonai és rendőri vezérkar is! Tisztelet azon kevés kivételeknek, aki felfogták, hogy egy ilyen kis Országnak nem kell ennyi fegyver és kitakarítják belőle a hadiipart!... a Szerelő majd megmondja, milyen alkatrészeket kell még kicserélni hogy guruljon a szekér... A bírák pedig fogják vissza magukat, és ne akarjanak ítélkezni, amíg meg nem értik az utolsó jogot, a törlesztés jogát, amit senkitől sem vonunk meg!...A matekleckét nem lehet megoldani fegyverekkel, nem puskázunk és jobb, ha tudomásul veszitek, hogy a bukás az bukás, és eszerint cselekszetek! A következő ciklusban az ellenzéknek kell utóvizsgáznia és jobban teszitek, ha addig Ti bekussoltok! Leszerelhetitek kormánybácsi tévéjét, hazug agitátoraitokat és hamis propagandáitokat! Mostantól az ellenzék fog utóvizsgázni és nem követhetik el ismét ugyanazt a hibát! Ne nehezítsétek meg a dolgukat! Adjátok át a helyeket vagy ti vigyétek el a balhét a még az ő bűneik után is, ha nem hagyjátok a váltást! Készüljetek a váltásra!

Tisztelt kormány!
... vörös kód... Békét akartok? Nem te vagy a hóhér mégis Te kapod ezt az üzenetet? Küld tovább annak, akinek kellett volna küldeni! Békét akartok? Tegyetek érte: Most, fűrer orbán, te hazug rohadt állat, a fegyverkező rablóbandáddal együtt: meghunyászkodtok, és némán bocsánatot kértek, népirtó putyin helyett is, azoktól, akiknek többet már nem kel fel a nap, pedig most is élhetnének, ha nem ilyen, mindenkin átgázoló, agresszív, fegyverkező barmok uralkodnának mások felett, mint amilyenek ti is vagytok! Tisztelet a kivételeknek. Békét akartok? Ki hisz még a hazug pofátoknak? Kifosztottátok az Országot, hogy felfegyverezzétek, és most békét akartok? Olyan ez, mintha átitatnátok benzinnel, telehordanátok puskaporral egy házat, majd meggyújtanátok és azt akarnátok, hogy ne égjen le! Békét akartok? Nézzétek orosz tükörképeteket, ostoba, bűneiteket a baloldalra kenő, agresszív kis-diktátorok, hová vezet egy fegyverkező katonai rendőrállam?!. Látjátok már, mekkora aljas rabló és bérgyilkos banda vagytok? Békét akartok? Béke akkor lesz egy ilyen Országban, ha a magatok fajta fegyverkező hóhérok eltakarodnak! Tisztelet a kivételeknek! Békét akartok? Hát legyen! Most azonnal lemondotok szépen és átadjátok helyeiteket utódaitoknak, leszerelitek hóhéraitokat, fegyvereiteket, szögesdrótjaitokat és béke lesz! A valódi bűnösök addig legyetek eltiltva mások vezetésétől, amíg élhetne a legfiatalabb, kinek már nem kel fel többet a nap! Látod, így véditek ti a népet, parancsra a saját népüket is irtó bérgyilkos katonáitokkal! Ezért nem kérünk mi, semmiféle: katonai - rendőri, vagy más fegyveres bűnözők általi irányításából! Sajnos nem ígérhetjük, hogy utódaitok egy cseppet is civilizáltabbak lesznek, mint ti voltatok, de reménykedhettek! A fél-kegyelmet talán megkaphatjátok, ha az ellenzék vezetésével felmutattok egy leszerelt, Civilizált Országot a megadott feltételek szerint! Máskülönben ne hidd, hogy a tűz előbb-utóbb nem terjed át a ti fegyvereitekre! Akik annyira őrültek, hogy tankkal mennek telket vásárolni és gépfegyverrel akarják kilövetni maguknak a barátságot, a szeretetet, nem maradhatnak vezetői pozícióban, akárhol is tárgyalják az ügyüket! Szégyellem magam, hogy így kell fogalmazni, de ez így még mindig kegyelmesebb, mint amit enélkül az üzenet nélkül kapnátok! Fűrészeljétek le a fegyvercsöveket tankjaitokról, repülőitekről, és kezdjétek el biztosítani a terepet egyetlen puska vagy ágyúlövés nélkül! Legrosszabb esetben is csak gumilövedéket és pajzsokat használva, fegyverezzétek le a fegyveres támadókat, és állítsátok bíróság elé a támadást beszüntetni nem akaró rablógyilkosokat! Vagy nem így kéne csinálni? Ó de messze vagyunk még a Civilizációtól,  ó de messze! Tárgyalásokat megkezdeni, de hozzátok magatokkal a bebörtönzött, megmérgezett ellenzéket is, hadd szólaljanak meg ők is! Akárhányan vannak is az oroszok, de akár még a kínaiak is, (tudják azt jól, hogy ők is bűnösök) akárhányan támadnak, sohasem nyerhetnek és egyre többet veszítenek, mert tankokkal nem lehet telket vásárolni, és gépfegyverrel, népirtással nem lehet szeretet, barátságot kovácsolni! Így nem lehet nyerni csak veszíteni, akárhány bolond próbálja! No de majd az ingatlanközvetítők és verőlegényeik, akik tudják magukról, hogy nagyon okosak és mennyire Civilizáltak: lehet, hogy megmutatják majd nektek, hogy kell egyik napról-évről a másikra, akár a tízszeresére felturbózni a telekárakat, mert ők annál több jutalékot kapnak, ha mások minél drágábban, állandóan eladogatják ingatlanjaikat, és így csinálnak a pénzemberek manipulációival együtt, akár egy egész Országból hajléktalant, miközben megtartják emelkedő statisztikájukat! ...Persze, lehet, hogy a migránsokat sem tiltanák ki az épületekből, ha szobatiszták lennének, és nem a bútorokból akarnának tüzet rakni... Ó de sokakat kell még civilizálni,  ó de sokakat... Egyeztetéseket, tárgyalásokat megkezdeni! A katonai szolgálatot pedig tagadhassa meg bárki, akit bolond diktátorok törvénytelen népirtásba küldenek... (b. 2022.02.27. A Követ)...

Tisztelt leendő Ellenzéki Kormány
Ne szidjuk a választókat, nem ők tehetnek arról, hogy át vannak verve! Vagy kerestek Civilizált Vezetőket és alakítotok egy Civilizált Kormányt, akármekkora is lesz a támogatásotok, aztán Civilizált módon éltek, míg meg nem haltok, vagy hagyjátok a jelenlegi barbár diktatúrát elhatalmasodni, aztán elbutultok, lerészegedtek, majd ott döglötök meg, ahol vagytok! Ez a két irány van. Ha nem mutat senki valódi Civilizált példát, ennek az Országnak csak az utóbbi sors juthat! Fegyverkező hóhérok katonai rendőrállamában nem lehet megbízni!
Az átvert adófizető áldozatok azt hiszik, hogy orvosoknak, iskoláknak nyugdíjasoknak stb. adóznak, de a jelenlegi kormány bűnbandánál, minden pénz fegyverkezésre, szögesdrótokra, és a katonai, rendőrségi célokat álcázó stadionokra megy el. Nézd meg, mitől ennyire sikeres és leleplezhetetlen tolvaj a diktátor! Esze ágában sincs szidni a választókat, hiszen ők a neki tejelő áldozatok! Mindenhová behízelgi magát, hogy minél több pénzt nyúlhasson le. Nyugdíjasokkal fotózgatja magát, mintha maga is egy emberszerető nyugdíjas lenne, miközben kifosztja őket, de volt már többféle pap, beöltözött zsidónak, miközben mindig gazdagodott azok kárára, akiket átvert. Úgy lopta az Ország pénzét, mintha ő maga adná a pénzt, ebben az egyre szegényedő világban, miközben majdnem minden lopott pénzt, fegyverkező pereputtyára és bűnbandájára költött, mert aki a fegyveres erőknek lop az lecsukhatatlan szentember. ...és az átvertek nem látják, hogy a diktátor és bűnbandájának lopásai maga okozza az Ország elszegényedését, miközben az egyetlen pénzforrás, a központilag ellopott és az áldott szent diktátor haverjai nevére íratott gazdaság, ami mindig erősödő gazdasági mutatókkal rendelkezik, mivel mindig egyre többet lopnak. Nézd a rezsicsökkentést. Pénzhígítással és egyéb módszerekkel már lenyúlta a dolgozóknak járó pénz több mint felét, amiből egy kicsit visszacsorgat, és így kevesebbért adja a gázt vagy a villanyt, de mindig többet nyúl le, mint amennyit az ellenzék kikényszerít belőle, hogy adja vissza! Tudja nagyon jól a disznaja, hogy a látszatot fenn kell tartania, mert ha kiderül, hogy kártékonyabb, mint egy elszabadult vaddisznó, a sikernek vége! ...
...Ne barbár módon váltsunk! Nem kell hízelegni, de ne szidjuk a választókat! Persze, van köztük olyan, aki elitta az eszét vagy mástól van totál bekábulva, de a többi általában nem hülye. Tanuljunk meg bocsánatot kérni, ha hibáztunk! Legalább próbáljunk civilizáltak, kulturáltak lenni! Még ha nehéz is, legalább próbáljuk meg! Mit akartok: hagyni, hogy a diktátor barbár börtönt csináljon az egész Országból vagy Civilizációt építeni? Hol van a Reformtervetek? Még egy csömörből vödörbe váltás is jobb, mintha beragad a váltó a diktátor bűnbandájánál. Aztán, hogy ennél kevesebbet vagy többet raktok le az asztalra, az már rajtatok múlik! Őszinte részvét ennek az Országnak, ha tovább kell tűrni, ezt a jelenlegi, gátlástalan, diktatórikus, fegyverkező rablóbandát...
A Követ 2022.02.20.-tól.

Válasz az európai kettős mércére
Ha felmerül a gyanú, hogy valaki egy darabka sajtra kért pénzt, és helyette zöldséget vásárolt, mert például abból olcsóbban, többet kapott, nos ez nem annyira veszélyes és nem kell olyan szigorú ellenőrzés, mint amikor valaki egy darabka sajtra kér pénzt, majd fegyvert vásárol belőle, hogy titokban katonai jellegű bűncselekményeket valósítson meg, például orosz bűnbarátaival. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi esetben sokkal szigorúbb mércével kell ellenőrizni, és reméljük, fűrer orbán esetében az Európai Unió a legszigorúbb mércéjét veszi majd elő!
A rendőr kevesebbet lop, mint a bűnöző. Sajnos a tapasztalat szerint, a rendőrök azon bűnözőkből lesznek, akik a legkevesebbet lopnak, és többnyire kordában tartják a náluk gátlástalanabbakat. Persze, lehet, hogy más Országokban ez máshogy megy, de nálunk van egy katonai rendőr rablóbanda, amit a diktátor kormányra juttatott, és ez már nyílt titok, hogy ezek a fegyverkező hóhérok, haverok és rokonok, lerabolták maguknak az Országot, és most mérges a kormány pereputty, mert bűneik már akkorára híztak, hogy azokat már egyre nehezebb eltitkolni. Persze, lehet, hogy ez csak látszat, és őszintén reméljük, hogy mi tévedünk, de akárhogy is nézzük, itt még vizsgálatokra lesz szükség...
A Követ 2022.02.07.

... Nem lenne ennyi gond, ha a fegyverkező diktátor és kormánya, csupán egy sertés telep vezetője lenne, bár valószínűleg, még azt is elcsesznék. Ahhoz viszont már népbutítás, hamis propaganda és a törvények kiforgatása szükséges, hogy egy ennyire agresszív, fegyverkező bűnbanda hatalmon maradjon. Egy egysejtű olyan nem intelligens élőlény, ami ha élhető helyet talál magának, addig szaporodik, míg bele nem fullad a saját ürülékébe. Ez történik az erjedésnél is. Sajnos meg kell állapítani, hogy jelenleg
(2022 január): a diktátornak ezen a téren, sincs több esze, mint egy egysejtűnek, ellenséges szavaiból pedig inkább nem idézünk. Talán majd egy Királynő el jut odáig, hogy megértse, csak annyi gyereket lehet nemzeni, szülni, vállalni, amennyit civilizáltan fel is tudunk nevelni! Nem mások kifosztásából, nem a környezet teljes kizsigerelésével, hanem a saját, a környezetünkkel harmonikusan együttműködő, civilizált munkánkra alapozva, és akkor már nem lesz szükség arra, hogy barbárok az eltarthatatlan felesleget, gyermek katonaként, harcmezőn égessék, vagy kurvának eladják. Csak a civilizált gazdaság lehet stabil alapja a jövődnek - Ember. Persze, előfordulhat az is, hogy saját magadat pusztítva, tudatlanságba zuhanva, vadember-állatként futsz még 10-ezer évet a dzsungelekben, sivatagokban, ha teljesen ki nem pusztulsz agresszív, vak vezet világtalant vezetőidtől - Ember! A születésszabályozás elsősorban a Hercegnők és Királynők dolga, és takarodjon a diktátor ... Egy vallási fanatikus fegyverkező kormánnyal nem érdemes tárgyalni. El kell küldeni őket oda, ahová valók: sertéstelepre disznószart erjeszteni, szeméttelepre hulladékot válogatni, újrahasznosítani. Mehetnek velük fanatikus híveik és sokcsillagos tábornokaik is, akik egy mesterségesen túlpropagált járvány közepén, az egészségügyet is kifosztva, fegyverekre költötték és elértéktelenítették az ország pénzét stb. ...

Katonai oltópont - 4. oltás

A régi orvosi könyv azt írja: ez csupán egy egyszerű nátha vírus változat, de ha a halál okaként manapság mindig ezt jelöljük meg, mert szinte minden emberben ott van, akkor ez egy nagyon halálos veszedelem lesz. Valószínűleg ez a módszer úgy alakulhatott ki, hogy a rendőri túlkapások közepette, a könnygázzal lefújt áldozatokra ráfogták, hogy náthásak és így elsumákolták bűneiket a rendőrök. Mindegy, hogy valakit agyonlőttek a határkerítésnél, vagy megfagyott útközben a jeges folyóban, vagy csak agyvérzést kapott egy katonai-rendőrállamtól, ha kimutatható benne a náthavírus, azt írjuk a halotti papírjaira, és így a rendőrség és a hadsereg is el tud számolni a nem túl népszerű hullákkal. Persze, ha azt írnák a halál okaként egy csetepaté közben szerzett fejsérülésre, hogy egyszerű nátha, azt senki sem hinné el, de ha egy tudományosan érthetetlen névvel ellátott koronavírus variánsra kenjük a hullákat, akkor azt már senki nem kérdőjelezi meg, és így a diktátor teljes közmegegyezéssel, legálisan lezárhatja a határokat és börtönt csinálhat az egész Országból, kénye kedve szerint.

Elsősorban azért van szükségem védőoltásra, mert a hamis propaganda miatt, itt már az is bűn, ha valaki tüsszent, vagy orrot fúj, és bűnös akinek nincs védettségi igazolványa, de szinte biztos vagyok benne, hogy az oltás annyit sem fog érni, mint halottnak a csók, de adjunk egy esélyt a tudománynak, hátha van már gyógymód a nátha és rokon betegségei ellen:

Kaptam két kínait, amit nem ismert el az Unió, ezért kaptam egy európait, de hogy ez érjen valamit egy hónap lejártával, kellene belőle még egy, de ez már az adminisztráció szerint a 4. oltás. Ilyen esetben jelenleg (2022 január 8.) a következő párbeszédre számíthatsz (megtörtént):

-A negyedik oltásra jöttem.
A katona válasza: -4. oltásra még nem lehet jönni, mert még nem indult el a negyedik oltás kampánya.
-De most kéne beadni az emlékeztető oltást.
-Nem lehet, még nem lehet negyedik oltást kapni, mert még nem indult be a negyedik oltás kampánya.
-Tehát akkor, itt nem az egészség számít, hanem a kampány?
- Igen.

A katonák a megfelelő anyagi elismerés mellett, nagyon udvariasan teljesítenek, miközben, a hírek szerint, a Kormány ismét lenyúlt tizen-egynéhány milliárdot az egészségügyi tárcából. Látod így lehet udvariasan kifosztani az egészségügyet, miközben azt a látszatot keltik, mintha fejlesztenék azt. A cél, hogy a hadsereg és kormánya, továbbra is tetszése szerin nyúlhassa le az egészségügyi tárcát, mert ki kell fizetni a mesterségesen túlpropagált járvány kellős közepén vásárolt légvédelmi rakétákat és fenn kell tartani a szögesdrótot is, és javában zajlik a választási kampány, és a kormány biztos benne, csak úgy kerülhetik el a felelősségre vonást, ha megint nyernek, ezért apait anyait beleadnak és szégyentelenül hazudnak éjjel nappal...

...Szóval: adjuk vissza az orvosoknak az egészségügyi közpénztárcát, és tiltsuk ki belőle a miniszterelnök-úr fegyverkező rablóbandáját és esetleges, parancsra gerjedő bérgyilkosait. Ez nem azt jelenti, hogy privatizálni akarjuk a közegészségügyet, ez azt jelenti, zárjuk ki a tolvajokat ebből a közpénztárcából, aztán a többiből is. Ezek a közpénztárcák nem arra valóak, hogy a bűnösök kampányoljanak velük. Ne tévesszen meg a név! Ez nem fiatal demokraták szövetsége, ez fegyverkező isten diktatúra ellenséges szögesdrótosítókkal...

Folytatás egy hét múlva:
A tévé bemondta: lehet jelentkezni a 4. oltásra is...

A papírok kitöltése után az Orvos azt mondja: nem adhatjuk be a 4. oltást, mert a 3. oltás óta nem telt el 4 hónap
-mondom: az emlékeztető oltásnál 4 hétről volt szó, nem 4 hónapról.
- Emlékeztető oltásnál négy hét, de 4. oltásnál 4 hónap
-Nézze Doktor Úr, (mutatom a papírt): A teszteredmények szerint a kínai annyit ér, mint a szenteltvíz. Én kaptam két szenteltvizet és ez az első normális oltásom (papíron a harmadik) és ehhez kéne, ennek az emlékeztető oltása.
-Igen, egyetértek vele orvosilag, és be is adnám az oltást, de nekünk meg van tiltva, hogy beadjuk, 4. oltást csak a harmadik oltás után 4 hónappal adhatunk.
-Tehát itt továbbra sem az egészség, hanem az a lényeg, hogy a kormány ostoba adminisztratív utasításait kiszolgáljuk.
-Igen

Nos a TAKONY: téves adomány kártékony otromba nyavalyásoknak, a FIDESZ pedig fegyverkező isten diktatúra ellenséges szögesdrótosítókkal, a vírus túlpropagálásának pedig elsődleges célja: A néptömegek ne vegyék észre, hogy az egészségügyet az összeomlás határáig kifosztották, mert kell a pénz fegyverkezésre és szögesdrótra. Nem kell hozzá különleges jós tehetség, hogy megállapítsuk, gyógyulás itt csak akkor várható, ha végre eltakarítjuk a fegyverkező diktátort a parlamentből, és szabad-rabló-bandáját kitiltjuk az egészségügyi és más közpénztárcákból, és ha ezt megtesszük, végre fellélegezhet az Ország.
-Ne hagyd még négy évig lerohadni!  A kormány a választást a legkorábbi időpontra tűzte ki, mert tudják, hogy az idő nem nekik dolgozik. Sajnos a választásig szinte lehetetlen ezt a bűnbandát teljesen kitakarítani a parlamentből, de ne feledd, lehetnek még időközi választások is, és árgus szemekkel lessétek, hogy csal és rabol
a fegyverkező bűnbanda! Ne feledd, a diktátor már kikaparná a szemeidet is, csak azért nem teszi, mert tudja nagyon jól a sunyi szemét alakja, ha kimutatná a foga fehérjét, úgy elvesztené pozícióját, mint egy mérges koldus az összekönyörgött adományt. De egy ilyet nem lehet civilizált vezetőnek nevezni, márpedig, az Ország csak akkor fog gyógyulni, ha valóban civilizáltak vezetik!

Ami pedig a Kínai Egyetemet illeti! Ne arról legyetek híresek, hogy akadályozzátok, egy egyetem megépítését, még ha kínai akkor sem! Az már igaz, ha egy kínai mikroszkópot veszel, jobb, ha van egy esztergályos barátod, aki ki tudja javítani az esetleges hibákat, de igazándiból ez nem a mi feladatunk lenne. Az sem a mi feladatunk, hogy megdöntsük a kínai kommunistákat, legyen az a Kínai barátaink feladata, hogy bevezessék a szabad választásokat saját Országukba! Ne feledd, az orosz és a kínai diktátorok csak azért merik lövetni a saját népüket, mert nincs számottevő konkurencia a hatalomban! A magyar diktátor egy cseppet sem jobb az orosz, vagy a kínai diktátornál! Ha nem lenne konkurenciája, már rosszabb lenne a helyzet az Országban, mint az Ukrán-Orosz határon! Éreztessétek a disznaival, minél többet rosszalkodnak, annál hamarabb le lesznek váltva! Mi nem a kínai kommunistákat akarjuk leváltani, hanem ezt a gátlástalan magyar, kormányba szabadult, fegyverkező bűnbandát! Az pedig nem fog ártani senkinek, ha esetleg a kínai optikusok egy Kínai Egyetemen rájönnek, hogy zoomos távcsövet meg lehet ám úgy is
csinálni, hogy azért egy kulcsluknyinál szélesebb legyen a látótere!...

A Követ 2022.01.08-15.


Tisztelt Ellenzék!
Jótékony sintérek és hóhérok, jótékonysági vadászrendezvényekre rabolják le az adófizetők pénzét, hogy vadállatokat kivégezve éreztessék, senki és semmi nincs biztonságban tőlük, ebben a jótékony hóhérok által őrzött országban. Idáig züllesztette az aljas rohadt tahó miniszterelnök és fegyverkező bűnbandája az országot. Tudod, nem az a szégyen, ha valaki egy nagy rohadt, gátlástalan, másokat átverő, másokon átgázoló bunkó, tahó, hanem az, ha még büszke is erre és még dicsekszik is vele, és az újszülött boci szellemi szintjére redukáltak, még meg is választják vezetőnek és még utánozzák és ajnározzák is, majd szent körmenetben és pompában, elvárják másoktól is, az ismét megválasztott diktátor feltétlen imádatát...
Semmi kifogásunk a kormány új Köztársasági Elnök jelöltje személye ellen, bár most még nem tudni, hány hóhér akarja majd egy szép szoknya alá bújva, országpusztító tevékenységét tovább folytatni! A nagy probléma az, hogy nektek még mindig nincs köztársasági és házelnök jelöltetek! Hányszor kell még ismételni, ha egy repülőnek lehet két kormánya, egy Országnak miért ne? Mért nem alakítjátok már meg az ellenzéki kormányt? Értsd már meg, ha orbán bűnbandájának nincs konkurenciája, legjobb esetben is csak egy beteg börtön és kirabolt rabszolgatelep lesz az Országból!!! Akadályozzátok meg, hogy így legyen!
Az Ország legaljasabb rémálma, hogy egy ennyire gátlástalan bűnszövetkezet kormányozzon, mint a jelenlegi! Magyarország előre megy! Ismét egyenesen bele az árokba! Az út kanyarodik, ők meg nem! Nem az a baj, ha valaki László, de ha még kövér is, és diktatórikus büntető fegyőr, akkor ott már baj van! Egy fanatikus orbán, gyógyula budai agyalágyulák, hídvégiek, hollikok, semjének és egyéb sintérek, képtelenek észrevenni, hogy egyetlen egy jó dolgot tehetnek: eltakarodnak a Parlamentből! Ha maguktól ezt nem teszik meg, fizetheti akár a közlopásból részesedő pereputtyuk is a kitakarításuk költségeit! Akinek több, mint egy évtized alatt nem volt egyetlen őszinte szava sem, csak jó propagandája, 
és mást sem csinál, csak ellenségeskedik, az nem való a Parlamentbe! Értsd meg, ezek nem normális emberek, hanem akár egy életen át, pofátlanul, gátlástalanul hazudozó bűnözők! A bűnözőkre leadott szavazatok nem lehetnek törvényesek, -érvénytelenek! ... Ismét őszintén sajnálom, hogy ennyire szennyes gondolatokat kell továbbítani, de sajnos ez árad a kormányból. Tisztelet a kivételeknek. Nem azt a kevéske eredményt akarjuk eltörölni, tönkretenni, amit a kormány elért, hanem azokat a hatalmas hibákat megszüntetni, amiket folyamatosan elkövetnek. Ezek a fülük botját sem mozgatják azokra a szavakra, hogy leszerelés, civilizálódás, megbékélés... Ezeket a szavakat a diktátor és fegyverkező bűnbandája egyszerűen képtelen helyesen értelmezni! A lopás ezeknek annyira természetes, hogy észre sem veszik, hogy lopnak. Figyeld meg, mekkora hóhér, sintér és gyűlölettől telt, vallási fanatikus, elmebeteg banda, ez a magát nagy pártnak nevezett, demokráciát hamisító diktatúra! Ezek megint baltával akarnak fát ültetni! Sajnos reagálnunk kell, ismételt és egyre látványosabb, fényjátékokkal díszített, hatalmat sugárzó, népbutító propagandájukra. Ennyi őrült fanatikus dumát belekeverni, ennyire tetszetős fényjátékokba? Látod, így lehet eladni a legaljasabb hóhérokat is megváltóknak! Nézd meg, mekkora őrültséggel állsz szemben! Ne feledd, hogy a migráció ott kezdődött, hogy a Magyarok java része, egész Angliáig menekült, mikor ez a szögesdrót eszű orbán tolvaj diktátor hatalomra került! Érdekes tény, hogy a haláltábor szögesdrótjával díszített kerítéseket mostanában mindig a szegényebb Országok irányába építik. Ez lenne egy vendégszerető ország, szent egyházának bőkezű adománya a szegények irányába, ahol az igazhitű keresztény diktátor, felebaráti szeretetből osztogathatja őreinek a gépfegyvereket és más harci pusztító csodákat, amiket az Ország és az Unió kifosztásából finanszíroz?!. Ha fölmész vidékről Budapestre, mást sem látsz, csak külföldit, innentől kezdve láthatod, hogy a határkerítés hatékonysága alig több mint nulla, és egyetlen értelme van, hogy viszályt szítson, amivel a diktátor jó áron el tudja adni neked, és a Te pénztárcádból finanszírozni tudja, hadseregnek és rendőrségnek nevezett, átláthatatlan korruptságba taszított, pénzével elszámolni képtelen, minden pénzt benyelő, folyton éhes, fegyverkező rablóbandáját! Ők most fényjátékok közt ünnepelnek, és nektek esélyetek sincs, amíg ennél az ostoba de látványos, népet elkápráztató neon-reklámnál, valami szebbet és civilizáltabbat le nem raktok az asztalra. Ne feledd, ebből az Országból az értelem menekül, amíg ennek a sokcsillagos bűnbandának szabad bejárása van a parlamentbe! Ezek jól tudják, hogy az óvodás szellemi szint alá degradált népnek elég némi fényjáték az ellenzéki sötétség ellen, és nektek csak akkor lesz esélyetek, ha Ti még szebb reklámok közt, egy ellenségeskedéstől mentesített, civilizált összefogást fel tudtok mutatni, ennek az Országnak a megmentése érdekében! Ne feledd, nem a vallást támadjuk, hanem a vallás nevében fegyverkező bűnbandát és más fanatikusokat! Nekik nem a parlamentben van a helyük, mégis bitorolják a hatalmat! Mit nem tesz némi neon reklám és némi modernizáltságot sejtető fényjáték? Még a hóhérokat is el lehet vele adni! Bizony bizony, adolf hitler, orbán viktor de még putyin is jól tudja ezt, akinek meg gulyásból van az esze, azzal nem érdemes vitatkozni. Ne felejtsétek ki kampányotokból a harmonikus megjelenést és a látványos fényjátékokat, projektorokat, lézer vetítőket! Kell a népnek a cirkusz, de ne verjétek át őket ennyire csúnyán, mint ahogy ezt a jelenlegi rablóbanda teszi! Van képük rezsicsökkentésről beszélni, mikor minden jövedelmet elértéktelenítenek? Ki tudnánk mi fizetni még az Európai rezsit is, ha kapnánk Európai fizetést és nyugdíjat! Nincs rá szükségünk, hogy ez a diktatórikus, katonai bűnbanda kormány, rezsicsökkentésnek álcázva, kilopja zsebünkből, még a gyermekeink és unokáink megélhetését is! Kezdetnek ajánlott zene: Scooter Move Your Ass! Keress rá a dalszövegre, fordítsd le, ha nem érted, aztán vagy fölpörögtök és nyertek, vagy marad hatalmon a jelenlegi fanatikus, ellenséges rablóbanda, míg végül kő kövön nem marad! Ne várd meg, míg orbán agresszív bandája mindent tönkre-vág!...
A Követ 2021.11.15.-22.

Az Országdoktor válaszol
Vizsgálatok a hiánymutató szemüveggel
Szigorúan bizalmas
A hiánymutató szemüveg olyan bioenergia mérő, képalkotó készülék, ami kimutatja a test hiányosságait, és ezt összekapcsolva egy virtuális látványgenerátorral azt látjuk, ami hiányzik. Ha felveszed ezt a szemüveget, akkor az emberek eltűnnek, de megjelenik a vakbele, a mandulája, vagy az epéje annak, akinek azt kivágták. A sebhelyek is látszanak. Ha egy halvány agyat látsz közeledni, akkor egy alkoholista jön veled szembe, aki már elitta agyának egy részét. Ha egy nem annyira halvány agyat látsz közeledni és mellette egy csóváló kutyafarkat, majd leveszed a szemüveget, látsz egy teljesen eszement alkoholistát, és egy farkatlan kutyát, amit valószínűleg az állatorvos csonkított meg a divat hóbortnak engedve. Na látod, ez az a szavazó, akire semmilyen észérv nem hat és biztosan a diktátorra szavazott. Körbenézel szabad szemmel és látod az embereket. Aztán felveszed a hiánymutató szemüveget, és látsz agyakat, fogakat, epéket, vakbeleket, itt-ott egy szemet vagy egy lábat, néha csak durva sebhelyeket, és látod, hogy mindenkinek megvan a maga kehéje. Persze, nem csak az alkoholtól válhat többé kevésbé károsulttá az ember agya. Ha a diktátor nagy-beszédén összegyűlteket vizsgálod a hiánymutató szemüveggel, tényleg majdnem mindegyik agyas, a többi meg hozzátartozó, rokon vagy sógor - koma, akik kénytelenek elhinni azt a rakás hamis agymosó propagandát, amit a diktátor tévéje nyomat. A nemzetközi fejlődés megállíthatatlan és az Ország építő receptek jók, de Te is elhiszed, hogy attól lett jó az Országnak, hogy egy kormánynak kikiáltott fegyverkező rablóbanda mindent lerabol odafentről? A hiénáktól hízik a csorda, mert minél többet lakmároznak a hiénák annál nagyobb a csorda. Állítja a gazdasági növekedésről a kormány. Őszinte elismerés AZoknak, akik titokban úgy vezetik az Országot, hogy az a kormány minden életet megállítani kívánó bűnözése ellenére fejlődik! Hol tartanánk már, ha már 30 évvel ezelőtt kirúghattuk volna a parlamentből a fegyverkező diktátort és rablóbandáját? Értsd már meg, ha békét akarsz, akkor nem szabad hagyni, hogy hitler fajzat diktátorok évtizedeken át fegyverkezzenek a tőled rabolt adóból! A személyes adatok a szigorúan bizalmas kategóriába tartoznak ezért részletesebb leírást nem adhatunk...

Tisztelt Ellenzék!
Tehát a nép Pétert választotta vezetőnek. Most Ti válasszatok olyan Civilizált Hercegnőket Péter mellé, akik közül néhányan méltóak lesznek a koronára! A választásnál ne feledjétek, hogy ezen a Bolygón és ebben az Országban, az értelem soha nem volt kétharmados többségben. Ezért értelmetlen minden törvény, amit az elmúlt több mint 10 évben, kétharmados többséggel, egy militarista rablóbanda fogadott el. Ahhoz, hogy értelmes törvényeket lehessen elfogadtatni, előbb ki kell takarítani a diktátort, az egyenruhás rablóbandát és más bűnözőket a parlamentből és el kell érni azt a szintet, hogy legalább a Parlamentben, több mint kétharmados többségben, Civilizált Értelmes Emberek üljenek. Katonai díszmajmoknak, egyenruhás zászlótartóknak, egyéb biztonságiaknak az épületen kívül van a helyük! Majd amikor elértétek azt a szintet, hogy ebben a mesterségesen lebutított Országban, legalább a parlamentben több mint kétharmados többségben legyen az értelem, és ezt megérzi a nép, majd éljenezni fognak, még akkor is, ha a népet saját érdekeik szerint vezető, demokratikusan együttműködő Királyokat és Királynőket választotok, és az irigy elnyomó diktátorokon és katonai zsarnokokon kívül, senki nem akarja majd leverni a fejetekről a koronákat! Van rá esélyetek, hogy megtegyétek! Takarítsátok ki a parlamentet! Elég a bukta sorozatból! Ne csesszétek el! Olyanokat válasszatok Hercegnek és Hercegnőnek, akik nem fognak visszalépni mikor szembe kell nézni a nehézségekkel! Nem lesz könnyű dolgotok! A Parlamentet kitakarítani nehezebb feladat, mint napi több tonna ellenséges marhatrágyát kihordani egy tehénfarmból!...
Én részemről sokkal szívebben írnám azt, hogy lehet az Ország jelenlegi vezetőivel együttműködni, de egy olyan párt, ami bedől és megtart olyan barbár bűnözőket, kiknek uszításai már nem csak az Országot, hanem Európát és EU tagságunkat is veszélyezteti, nem való egy Civilizált Ország parlamentjébe! Azok, akik fanatikusan fegyverkeznek vallási téveszméik, tévhiteik mögött, nem valóak a Parlamentbe! A Parlament nem börtön! A fanatikusan fegyverkező, militarizáló, kijózaníthatatlanul ellenséges, ellenkező bűnözőknek a diliházban, vagy a börtönökben van a helyük, de nem a Parlamentben! A fegyverkező hittérítőknek, kényszerzubbonyban, a közveszélyes bolondok közt a helyük, de nem az Ország Parlamentjében! Sajnos, ez nem csak a mi Országunk problémája! Ideje a barbár katonai rendőrállamok szintjéről a valódi Civilizáció irányába mozdulni, vagy az őrültek, a legnagyobb jó-szándékukban, tönkreteszik jövőnket! Ők azt állítják, csak megvédenek minket! De úgy meg védenek minket, hogy abba belepusztulunk mindannyian! A valaha demokratikus, vezető pártunk, a diktátor folyamatos züllesztése hatására, egy bolond százat csinál alapon, mára leginkább, egy rendkívül ellenséges, fanatikus bűnbandává aljasodott! Egy magát kereszténynek valló fegyverkező hittérítő legalább annyira bolond, mint a keleti fanatikus, aki az imaszőnyegen a valagát a nyugati égboltnak meresztve hajlong, majd nekiáll öldökölni a csatamezőn! És nem tudva róla, de mindezt csupán azért teszi, mert túl sok a gyerek és túl kevés a kaja a sivatagban, és így nem lehet megélni, és neki is fáj, hogy harcmezőkön égnek a gyermekei! Ideje normálisabb vezetőket, normálisabb irányt választani!...
A Követ 2021.10.28.

Civilizáció vagy marhatrágya?
...Békemenet az Országot kifosztó, fegyverkező diktátorral az élen. (október 23). Tényleg ennyire ostoba vagy Magyar, vagy csak jól le vagy fizetve a tőled lopott pénzből? Lassan a gatyádat is lelopja igaznak hazudott, lopásait fedező prédikációival, hogy fegyvereseit fizesse a Te pénztárcádból és Te még fel is vonulsz és éljenzel is neki! Akinek tetszett orbán szentbeszéde, az a megtisztulás reményében, menjen és fürödjön meg marhatrágyában, mert még a marhatrágya is tiszta ahhoz képest, ami orbán pofázmányaiból származik. A megtisztító marhatrágya fürdőt elsősorban a diktátornak, a tömegeket butító közvetlen híveinek, agitátorainak és a sokcsillagos pénzherdáló fegyverkező bűnözőinek ajánljuk... (fegyverkező bűnözők neveit továbbra sem kezdjük nagybetűvel, és érett marhatrágya kapható az OBI áruházakban)...
Egy Civilizált Ország józan polgárai Civilizált Vezetőket választanak Országuknak, de ezt az Országot jelenleg: 2021 -amíg fegyverkező diktátorukat le nem váltják, és ki nem takarítják bűnözőit a parlamentből, nem lehet Civilizáltnak tekinteni.
Te is júzer vagy? Mikor fogtok kijózanodni? Hiába írjuk, hogy a diktátor elkergetéséhez új Arcokra, Hercegnőkre, Királynőkre van szükség, még véletlenül sem úgy csináljátok, hogy győzzetek? Egy rakás részeges foci drukker nem fogja elvinni a pálmát! A továbbiakban sem azokkal van bajunk, akik hittel, vallásukkal támogatnak, segítenek másokat, hanem azokkal, akik a bűnszövetség szintjén támogatják a fegyverkező diktátor hatalmát. Látod már, a folyamatosan átvert tömegek vakhitét? Ezért veszélyesen
agresszív vallás a kereszténység legtöbb eltorzult formája, mert a bűnöző hívek, a Jó Istent sehol se találva, vakhitükben, jobb híján, valamilyen jóságosnak reklámozott, fegyverkező diktátorral töltekeznek be! Látod, annyira meg vannak vezetve, hogy a többség még mindig támogatja és sokan szentként tisztelik ezt a látványosan fényképezkedő, jólfésült, hóhér lelkületű, szögesdrót eszű, militarista, eget-verő arrogancia, népbutító zugpálinka főzőt! Ne feledd! Az Országot szétlopó, minden morális határt átlépő, orbán diktátort plüss macikkal és virágcsokrokkal megállítani nem lehet. Minél több fegyverkező bűnös szolgálja, annál nehezebb leváltani! Minél később bukik, annál tovább jár neki a szögesdrótos börtöncella, amit azoknak szánt, akik nem voltak hajlandóak bűnös bandája feletti, barbár diktatúráját támogatni! A diktátortól a civilizációig még sok választáson keresztül vezet az út. Első lépésben azokat kell támogatni, akik a diktátor és fegyveres bűnbandája bűneit nyilvánosságra hozva, képesek egyszer s mindenkorra kitiltani ezt a fegyveres rablóbandát a közügyekből, közpénztárcákból, vezetői pozíciókból, és utána már esélyünk van civilizáltakat választani a fegyverkező, háborúzó, diktátorukat istenítő, vallási fanatikus őrültek és bűnöző csatlósaik helyett! Mint ahogy nem lehet a sötét középkori kínzóeszközöket, kínvallatást és a mágián égetést sem civilizáltnak tekinteni, azt sem tudjuk civilizáltnak elfogadni, hogy egy vallás, fegyverkező diktátorokat tartson saját védelmére! Az iszlamisták aljas, erőszakos módszereit pedig, jobb ha itt most meg sem említjük...
A Követ 2021.10.25.

Éljenek a Királynők és Hercegnők
Lehet, hogy Konkurencia Királynő és Demokrácia Hercegnő nem feltétlen a leges legjobb választás, de jelen körülmények közt leginkább: Konkurencia Királynő, Demokrácia Hercegnő és támogatóik tudják leváltani a diktátort! Támogasd őket! Ez az utolsó reményed, hogy Konkurencia Királynő és Demokrácia Hercegnő képes lesz, egyszer s mindörökre, leváltani az országot szétlopó, eladósító diktátort és bűnbandáját. Ha csak annyi bűne lenne a diktátornak, hogy szétlopták, eladósították és börtönállammá züllesztették az Országot... Éljen Konkurencia Királynő, Demokrácia Hercegnő, és Bárki Mások, akik végre mindörökre el tudják kergetni a hatalomból a diktátort és képesek civilizálni annak lealjasodott bűnbandáját és minden pénzt elszívó, fegyveres militarista erőszak híveit! Mi vár rád, ha Konkurencia Királynő, Demokrácia Hercegnő és Bárki Mások nem tudják leváltani a diktátort és fegyverkező bűnbandáját?
A diktátor pénzt osztogat a választás előtt, hogy megvegye híveit! Kap az egész Ország, soha azelőtt nem látott, fejenként például 3 millió petáknyi pénzt. Aztán a választás után kiderül, hogy mindenkinek van fejenként 10 millió peták, frissen keletkezett állam-adóssága nagyhatalmak felé, amiből fejenként 7 milliót már lenyúlt a diktátor, (mert övé a több mint kétharmad), hogy mindezt a pénzt saját pereputtyára és az azokat védelmező, rendőrségnek és hadseregnek hívott, fegyveres rablóbandájára költhesse. A lopás végül mégsem fog kiderülni, mert aki a rendőrségnek és hadseregnek lop, az lecsukhatatlan szentember, és a fegyverkező bűnbandát is el kell tartani, és a meglopottak és kifosztottak csak annyit fognak érezni a választás után, hogy kegyetlen nagy hajtásban, kegyetlenül elgyengített pénzzel, kegyetlenül nehéz megkeresni a napi betevőt, mert a diktátor pénzhígítással kilopja az államkasszából a törlesztő részleteket, és törleszti az adósság egy kis részét külföldnek, hogy külföldről agyon ne verjék, majd az adósság nagy részét meghagyja azoknak, akik még mindig annyira behülyítettek, hogy ismét megszavazzák, ahelyett hogy palacsintasütővel kicsit pofán- szeneslapáttal hátba- veregetve, kikergetnék az Országból... Nem az a mi nagy bajunk, hogy a diktátor elment Kínáig is, ellenőrizhetetlen, kedvezőtlen hiteleket felvenni, hanem az a nagy bajunk, hogy visszajött, és lehetetlenül hazug, tolvaj pofájával, tovább szennyezi a levegőt, mert ahelyett, hogy kitessékelnék a tévéből, rádióból, közügyekből, az átvertek még éljeneznek is neki...
A fegyverkező diktátoroknál alapszabály: minél több pénzt kapsz tőle, annál többet nyúltak le tőled, és mindent Te fogsz kemény munkával, rabláncon törleszteni, és a bűnösök és bűnözők nem bírják az ártatlanokat, ezért egészen biztos bele fognak kavarni valamibe, nehogy különb legyél mint ők. Minden hóhérban ott van tudat alatt az a gondolat, hogy ő a különb vagy legkülönb, és a többiek csak legyilkolni való tetvek, ezért rendkívül bosszantják őket, ha valaki ártatlan. A bűnöző fegyveres erők égnek a vágytól, hogy bűnözőt csináljanak minden ártatlanból! Mint a beteg a betegséget, úgy terjesztik a bűnt a diktátorok és fegyveres erőik, hihetetlenül vágyva arra, hogy ártatlanokat mocskoljanak, büntessenek, mészárolhassanak! A hóhérok ebből élnek...

A Követ 2021.09.19-30.

Nem csak a civilizált embereknek, az etnikumnak, orbán diktátornak és pereputtyának is meg kell tanulni, hogy a mások adójából koldult, lopott, rabolt pénz, nem lehet stabil alapja a pereputty féktelen szaporításának, hanem el kell menni dolgozni, és annyi gyereket lehet vállalni, amennyit becsületes munkával, civilizáltan, fel is tudunk nevelni, anélkül, hogy ökológiai katasztrófát okoznánk, lehetetlenül agresszív, bűnözésre hajlamos természetünkkel! Bármiféle éhezés, gyermek bántalmazás és dolgoztatás alapja, hogy a felnőtt szülők csak csinálják a gyereket, dolgozni képtelenek, csalnak, lopnak, hazudnak a pénzért, mint a diktátor, arra pedig nem is gondolnak, hogy a gyereket fel is kell nevelni! A fegyveres hóhérkodás nem tartozik a becsületes munka és a civilizált tevékenységek közé! A biológiai törvényeket is figyelembe véve, melyek szerint: a betegségek, csapdák, katasztrófák, stb. miatt, anyánként átlagosan két gyerek még nem elégséges a népesség fenntartásához, a Királynők legszigorúbb túlnépesedést korlátozó rendeletei és támogatás megvonásai is, csupán anyánként két gyerek szintje fölött lehetnek elfogadhatóak, és ezen terület, a születésszabályozás, elsősorban a Hercegnők és Királynők feladata, és takarodjon a törvényhozásból, a közügyekből az a diktátor és bűnbandája, mielőbb, akiknek ostoba, kiforgatott, hanyag törvényei, pedofíliával vádolhatnak meg, bármely gyermekszerető, leendő Hercegnőt, Királynőt, ...és még a születésszabályozás jogát is ellopták a hölgyektől... a szent orbán diktátornál és bűnbandájánál pedig azt kell figyelni, mit lop, mikor másokat támad! Mindig lopnak, vagy valamilyen bűnüket álcázzák, mikor másokat támadnak...

Matek lecke egyszerűsítve!
Tudod miért tudnak ezek a fegyverkező egyenruhás hóhérok, következmények nélkül, hatalmas összegeket ellopni? Azért, mert a kifosztottak, egyszerűen el sem tudnak számolni addig, amekkora összegeket ezek folyamatosan lopnak! Még titkosítani sem kell! Úgysem tudod megszámolni és értelmezni azt a rakás nullát! Mennyi az a billió? Milliószor millió! Légvédelmi rakéták a járvány közepén, fegyverek és szögesdrót? Ha Te csupán milliomod részét lopnád el annak amit a diktátor és fegyverkező hívei loptak, téged legalább egy egy évtizedre bebörtönöznének! Innentől kezdve láthatod, hogy a kormány bűnösei, a hadsereg vezérkar, a rendőrfőnökség érintettjei és ezeket a bűnbandákat kiszolgáló propaganda agitátorok és büntető bírák: kollektívan, életfogytiglan sem tudnák leülni az ekkora lopásért járó büntetést, pláne, hogy itt több billióról van szó, és nem csupán lopásról, hanem fegyveres rablásról, de amíg a központi rablóbanda hatalmon van, mindig az alattvalók viszik el a balhét! Akarsz bebörtönzött, halálos beteg lenni, egy kegyetlen katonai diktatúrában, agyondolgoztatva, értéktelen pénzekért? Csak szavazz a diktátor mesterségesen lerohasztott pártjára, és téged sem fognak kímélni! Aljas diktátorotok most épp a gyermekek védelmezőjeként lép fel és a vak tömegek nem veszik észre, hogy ez az illetékes óvónéni egy fegyverkező diktátor, kinek valódi célja élete végéig, hogy minél több viszályt szítson, ha kell háborút gerjesszen, mert azt hiszi, a ködben, a romok közt, majd elbújhat, agresszív rabló tettei következményei elől! Ami pedig a megtámadott ízlésficamosokat, homo, pedo és egyéb eltévelyedetteket illeti: a történelem során, előbb voltak a diktátorok háborúi, amik mérhetetlen fájdalmai és erőszaka alatt, egyre több normálisból lett megtévelyedett és megromlott. Az eltévelyedések alapfeltétele a rejtett katonai és rendőri erőszak megléte egy országban! A fegyverkező hóhérok megszorításai és minden értéket tönkretevő rablásai nélkül, hamarabb kigyógyulna az eltévelyedett -tévelygéseiből, már amennyire gyógyítható a csípő és az ízlésficam, de egy ilyen aljasan erőszakos világban, csak még több béraláfutásos, tönkre-vágott prosti és tévelygés adatik meg, és a végén már azoknak is csak a hűlt helye marad meg! Ami valódi érték, azt már rég elrabolták, tönkretették! Ez, kevés kivétellel, egy megveszekedett bűnbanda, nem kormány! Hazaárulás ezekre szavazni! Előbb a diktátor lő és lövet, aztán jön a pusztulás, és nem fordítva! A történelem során a fegyverkező diktátorok előbb elsütik az atom és más fegyvereket, és ebből lesz a mutánsok, szörnyszülöttek, őrültek és agresszív bolondok világa! A fegyverkező diktátorotok ez irányba vezetik a világot! El van lopva a jövője Magyarországnak, mindaddig, amíg ezt a vallási fanatikus fegyverkező rablóbandát el nem takarítjátok! Kádár sosem volt akkora ellenséges, agresszív tahó, mint az orbán és válogatottan buta, fegyverkező hívei! A kádár rezsim kutya füle, ezekhez a vallási szörnyszülöttekhez képest! Az egy-vezér alapú rendszer: mindig annyira őrült és pusztító, mint amennyire ellenséges a vezére, és amennyi a vezér mögött felsorakozó fanatikus gyűlölködő!...
Ebben az Országban a melósnak átlag 40 évet kell dolgozni egy villany autóért, de ha Beél-Gas barátunk 1,2 milliárd dolláros Jachtját akarná becsületes munkájából megvenni, 100000 az-az százezer évet kéne dolgoznia, mert fizetését a diktátor és ostoba fővezérei már elköltötték fegyverekre, szögesdrótra, de talán egy foltozott lukas gumicsónak a Balatonon megadatik majd a jobban dolgozóknak...
A Kollektív népvélemény és a Követ 2021.07.30.

AZ Ország-Doktor recept
...Továbbra is, a valódi gyógymód a leszerelés és civilizálódás, civilizálás, de a beteg meghal, ha senki nem alkalmazza a gyógymódot! Egyszerűen le kell szerelni a fegyverkező - sokcsillagos - egyenruhás rablóbandát, majd akiben még maradt némi jó-szándék, azt lehet rehabilitálni. Nincs aljasabb betegsége az Emberiségnek a fegyveres erőknél. Rosszabbak, mint egy rákos daganat, és mindenképp halál, pusztulás a végtermékük. A rosszindulatú daganatot nem lehet kivágni, hiába nyírnád ki a diktátort, legfeljebb egy lélegzetvételnyi időt nyersz, majd átveszi a helyét egy másik agresszív szemétláda. Most elvitatkozhatnánk azon, melyik a veszélyesebb fenyegetés, a javában nincstelen migránsok, vagy az egyistenhit - egy vezér elv rendkívül torz képződménye: a fegyveres kínai kommunista párt! Ott veszett el Magyarország, mikor megengedted magyar, hogy egy aljas, szemétre való, fegyverkező diktátor és bűnbandája mondja meg, kivel és hogyan éljél együtt. Ez az aljas kormánynak nevezett bűnbanda, akár az Országot is eladná kínai gyarmatnak, és bárkit kicsinálna, csakhogy uralkodhasson, és mindenkit átver, hogy ismét rá szavazzanak. Tisztelt fegyverkező erők: felejtsétek el, hogy hősök és védelmezők vagytok! Valójában, sokan közületek, még az egymást zabáló állatoknál is aljasabb, hóhér! Rátok nézek, és szégyellem, hogy embernek születtem...
A Követ 2020.07.04

Bukás
A kulturáltság és civilizáltság nem azt jelenti, hogy nagyon szépen fésülve, szép nyakkendőbe öltözve, nagyon nyájasan, az ország összes, összekoldult, összelopott, összerabolt pénzét: fegyverekre, szögesdrótra, gyilkoló eszközökre költjük, majd ékesszólások közepette, színészien begyakorolt, megnyugtató hangon, nagyon őszinte hazugságokkal mindenkit átverve, behülyítve, flancos távol-keleti adósságokból szőtt selyemzsinórral, felakasztjuk az egész országot, hogy annak bűzlő teteme, csakis minket, a fegyverkező kormányt illesse meg, és ennek érdekében önérdekre buherált törvényeinkkel, ismét és ismét megbundázzuk a demokráciát! Érzed, mennyire plafonig ér a szemét? Nem, ez nem Kultúra! Nem, ez nem Civilizáció! Kérjük vigyázzanak az ajtók záródnak! Ez az ország elvesztette lehetőségét, hogy civilizált társköztársaságként legyen nyilvántartva. Lehet, hogy majd pár száz vagy ezer év múlva, talán lesznek valakik, akik megismétlik AZ ATLANTISZ tesztet, egyenlőre megbuktatok! Elég ostoba és agresszív birka banda vagytok, hogy ismét és ismét megszavazzátok, aljas fegyverkező hóhéraitokat, bűnöző fegyveres rablóbandát tartsatok hatalmon és száműzzetek minden valódi értelmet. Értelmes lények, ha tehetik, titeket inkább elkerülnek majd. Pánikra semmi ok, vannak más barbárok is, lehet, hogy egy, a diktátornak kedvező, honvédelmi - népirtó belháború után, kínai kommunista gyarmat lesztek, kilátások nélkül, és szimpatizálhattok a nagyhatalmak barbarizmusával is, de Civilizáció itt addig nem lesz, míg bűnöző diktatórikus militarista kormányotokat, Civilizált vezetőkre nem cserélitek...
Enyhítő körülmény, népiesen szólva: Az óvodás szintre degradáltak nem tehetnek arról, hogy az óvónéni egy fegyveres diktátor, és itt nem az a legnagyobb baj, hogy az óvónéninek szőrös-e a lába! És nem azért, mert valakiknek a karamell a kedvenc színük, de egy a Karamellita kolostor, szándékos bűnpártolással vádolható, ha nem rúgja ki a fegyverkező diktátort, hanem például haszonleső okokból: inkább a fegyverkező diktátornak dolgozik...
A Követ 2021.06.16.

Még mindig plafonig ér a szemét!
Amíg az olyan bűnözők, mint a fegyverkező diktátor és rablóbandája, hóhérai, vadászai, sintérjei vezetik az Országot, csak annyit tudunk mondani, hogy plafonig ér a szemét. De a diktátort kiszolgáló tévé-társaságok is kidobandók lesznek, a szerkesztőktől a bemondókig, ha másból sem áll a műsoruk, mint a bűnöző diktátor fényezéséből, az ellenzék rágalmazásából és szidalmazásából, no meg a feltétlen szükséges vírusaikból. Amit a kormánybácsi tévéje csinál, arra szagemberek, szagot-fogva, szagszerűen, csak annyit mondanak, hogy ez minimum bűnpártolás! És az is minimum, hogy a diktátor és bűnbandája védelmére kiforgatott, ártó törvényeket, gyakorlatilag az elmúlt évtized összes szemétre való kormány rendeletét és törvénynek nevezet őrületét, szemétre kell hajítani, hogy végre normális, civilizált mederbe terelhető legyen a törvényhozás ...

A Világjárvány alapvető okai
Nem számít, leprás, kolerás, vagy esetleg fekete himlős vagy-e, ha be vagy oltva takony ellen, és van takonyútleveled, mehetsz bárhová. A katonai rendőrállam rendőre csak a papírt látja: a lényeg, hogy legyen védettségi igazolványod, (népiesen takonyútleveled,) és ne legyen túl feltűnő, hogy már félig hullának érzed magad...
Nézzük meg mi történt:
Kiváltó ok: világszerte fegyverkező diktátorok kerültek hatalomra
- A hatalomra került diktátorok fegyveres konfliktusokat idéztek elő
- Világszerte, elkezdtek, sebesült, házaikból kibombázott, kifosztott emberek menekülni a diktátorok fegyveres erői elől
- éhező sebesült emberek és a hozzájuk csatlakozó gazdasági bevándorlók járták az Országokat, magukkal cipelve betegségeiket
- Orvosok elkezdtek kifejleszteni védőoltásokat és elkezdtek gyógyítani
- A diktátorok kifosztották az egészségügyet, és a nép védelmezőiként fellépve, katonai ellenőrzés alá vették az orvosokat, hogy azt a látszatot keltsék, mintha katonai keretek kellenének a gyógyításhoz, és a nép a fegyverkező diktátornak köszönheti felgyógyulását.
- A diktátorok tovább fegyverkeznek és a körfolyamat tovább megy

Az egyetlen valódi gyógymód, ha a fegyverkező diktátorok és álszent papjaik helyett, valóban civilizált vezetőket választunk világszerte.

Persze hogy a betegségek melegágya, amikor a vallási elmaradottság miatt, egy túlnépesedett Ország egyetlen Gangesz nevű szennyvízcsatornájában és hullaszállítójában fürdenek az emberek, de az ottani nyavalyákból csak akkor lesznek világjárványok, ha valamilyen hatalom-éhes fegyverkező banda szétkergeti az embereket, ahelyett, hogy civilizált vezetők megszerveznék a szennyvíztisztítók megépítését és félig elégetett, úszó halottak helyett, megoldanák a hamvasztás problémáját. És ezután már tényleg lehetne fürödni a Gangeszben.

Az egyetlen valódi gyógymód, ha a mi Országunkban is, a fegyverkező diktátor és álszent papjai helyett, valóban civilizált vezetőket választunk.

Ha a bevándorlók mindegyike, egy zsák pénzel a hóna alatt érkezne, hogy adókkal támogassa a kormánynak nevezett központi rablóbandát, most nem szögesdrót, hanem vörös szőnyeg fogadná őket a határon, de mivel éhesek és nyomorultak, a haláltábor szögesdrótja a jussuk! Ezt nyújtja valójában a fegyverkező diktátor felebaráti szeretete a nyomorultaknak. Nehogy azt hidd, majd veled másképp fog bánni! A hóhér fegyveres rablóbandát neked kell eltartani, mert bevetted megtévesztő propagandájukat és rájuk szavaztál! Próbálnál meg ellenszegülni, mikor kifosztanak vagy elértéktelenítik a pénzed, meglátnád, veled is úgy bánnának, mint egy nyomorult migránssal!
 
Az egyetlen valódi gyógymód, ha a mi Országunkban is, a fegyverkező diktátor és álszent papjai helyett, valóban civilizált vezetőket választunk.
 
A 22-es csapdája - át kell menni rajta...
 A mások bajaiból és tudatlanságából hízott diktátor és vallási fanatikus - fegyverkező bűnbandája, igencsak megerősödött. Hány emberéletet fog még követelni a kifosztott egészségügyből, iskolák és nyugdíjasok átveréséből szőtt szögesdrót és a fegyveres erők országfosztogató szabad-rablása? Ha meg akarod buktatni az Országot tönkretevő diktátort és fegyverkező bűnbandáját, elő fog ugrani a bandából egy vagy több fanatikus-hívő pap, akik agresszíven védelmezik majd, kormányzó bűnszervezetüket, támadják az ellenzéket, és nagyon sajnálják, hogy ma már nem lehet koholt, szóbeli vádak alapján, inkvizíciós mágiáikon égetni, például, demokratikus ellenfeleiket! Nézd meg kik azok, aki a legagresszívebb módon szidják a baloldalt! Ők a sötét középkor legaljasabb hit-szolgái! Márpedig nem eleve elrendeltetett, hogy egy börtön aljára való, nyomorult, beteg, fertőző, agresszív fegyverkező, hóhér bűnbanda kormányzása tegye tönkre az Országot, tisztelet a kivételeknek! - Nehéz lesz ezeket a szentnek hazudott bűnözőket leleplezni és a diktátorukkal együtt, végleg kirúgni az Ország vezetéséből! Civilizált életre csak akkor van esély, ha Civilizált vezetőket választunk! A hóhér csak a halálba, pusztulásba vezet! Megérjük-e, hogy végre a szent katonai-rendőri hóhérok helyett, valódi civilizált vezetőket kapjon ez az Ország?
A Követ 2021.05.08.
...Sorban állás közben...
A védettségi igazolvány, népiesen takonyútlevél, véd a bevándorlók ellen, mert mindenkit letartóztathatnak, és csak azokat engedik tovább, akik a kormány oldalon alázatosan kérték, hogy szurkálja meg őket a katona-doktorbácsi! Ki gondolta volna, hogy a világ fegyverkező diktorai idáig alázzák a világot?!.
... Tehát a védőoltás két részből áll. Egy kutatók és orvosok által készített betegség megelőző részből. -ez elfogadható. Az elfogadható részre épül rá a második rész, a diktátor és fegyveres rablóbandájának adminisztratív diszkriminációja, melynek célja az egészséges emberek jogainak korlátozása, és a birkaengedelmesség elérése, hogy csak azok mehessenek moziba, meccsre és piálni, akik ellenvetés nélkül engedelmeskedtek a totál destruktív diktátori kormánynak, és hallgatólagosan beleegyeztek abba, hogy a diktátor fegyveres erői, továbbra is kényük-kedvük szerint foszthassák ki az egészségügyi közpénztárcákat ...
...Tudod, ha meglélegeztetnélek biciklipumpával a hátsó kertben, az lehet, hogy sterilebb lenne, kevesebb vírussal, mint amit az álarcosbálos, tele lihegett maszkos kórházakban találsz. Hol szívja be a pumpa a levegőt? Van rajta egyáltalán valamilyen nedves levegőszűrő, ami a páratartalmat is szabályozza? Mert az orron keresztül szívott száraz levegőt megszűrik és párásítják az orr üregek. Lehet, hogy ezek a kórházi gépek csak arra jók, hogy szép lassan kiszárítsák a tüdőt? ...
... de jó, hogy hosszú az utca, a sorban állók hosszú sora elfér a posta és más intézmények előtt, de ha az eső és zápor után mész, nem kell sorba-állni!...

...Tudod, legalább dupla annyit érne a pénzed, ha a magát kulturáltnak álcázó, jólfésült nyálas tolvaj, fegyverkező diktátorod helyet, egy valóban civilizált miniszterelnököt választanál! ... Olyan hosszú a hiba lista, hogy már ki se férne... A légvédelmi rakéták kifizetése közben kifosztott egészségügyben: be tudja kapcsolni mind az ötven, nem steril lélegeztető gépet, a megmaradt két nővérke? -hogy a pénz és idő hiányában, nem megfelelően sterilizált gépek is, mielőbb tovább terjeszthessék a járványt? -és akkor kevesebb embernek kell nyugdíjat fizetni- és a rablók továbbra is szolgálhatnak és védhetnek! Sokba kerül az a szögesdrót, nagyon sokba, nagyon, nagyon sokba, de így korona viktor elvtárs tovább köpködheti, kisajátított tévéjében és rádiójában, a hazug propagandájával befertőzött mikrofont! ...
SOS
Ha makk egészséges embereket raknál a kormány által kifosztott egészségügy lélegeztetőgépeire, lehet, hogy több mint a fele nem élné túl! A betegek 80%-os elhalálozási aránya pedig nem a vírus műve, és csak a mengele féle hadi egészségügyben elfogadható, ahol a járvány közepén a diktátor és gátlástalanul fegyverkező fővezérei: légvédelmi rakétákra költik az adófizetők összes pénzét...Mennyit kell még várni, hogy kitakarodjon a diktátor az egészségügyből, hogy végre ne a kormánypropaganda, hanem a háziorvos rendezhesse a védőoltásokat?
... Aki nem ért a géphez, és elcseszi, annak újra kell indítani a gépet. Akik nem értenek a gazdasághoz, de belekontárkodnak, hogy hasznot húzzanak belőle, azoknak újra kell indítani az enyves kezükkel tönkretett gazdaságot...


Mindörökké
A Holdon jelenleg nincsenek betegek, nincs bűnözés és nem halnak meg emberek! Akarod, hogy a Földi élet is olyan sivár és élettelen legyen, mint a Hold? Csak szavaz az álszent fegyverkező diktátorokra, demokratikusnak hazudott, erőszak alapú -katonai rendőr- kormányaikra, és tettél egy lépést a halál felé. Válassz Civilizált Vezetőt és esélyt adsz az életnek, még ha oly problémás, akkor is! A hóhér csak azért van hatalmon, mert azt hazudja, életet ad, mikor kivégez, azt hazudja, pénzt ad vagy spórol neked, mikor lenyúlja a fizetésed vagy terheli a számláidat! Azt hazudja demokráciát épít, miközben egyszemélyes élet-halál ura akar lenni. A hóhér sokszor szentnek hazudja magát és ezt sokan elhiszik. Aki buta, mint a föld, önkritika és hozzáértés nélkül vállalja és szavaztatja magát, aztán, ha bepöccen, ki tudja hová jutunk?!... Ki az, aki ennyi álszent fegyverkező hóhér közt, civilizált tud maradni? Lesz megint csömörből vödörbe váltás, vagy találunk végre civilizált vezetőket magunk közt? Mi kell még, hogy a fegyverkező diktátor felfogja végre, lejárt az ideje, és el kell takarodnia a parlamentből!? Öltözzünk be csuklyásnak gumikaszával, és írjuk ki a hátunkra: A kollégám a fegyverkező diktátort keresi, mert nem takarodott el időben a parlamentből?!... Nos, akár fenyeget a gumikasza, akár nem, a Révész tudni fogja, ki túlóráztatta, és a diktátor ezért valamikor még nagyon súlyos árat fizethet! És ez vonatkozik nem csak a magyar, hanem az orosz, a török, az észak-koreai, és még sorolhatnánk, diktátorokra is...
A Követ 2021.03.28.

Nincs védőoltás!

A diktátor erőszakossága, rablásai és katonai rendőrkormányának, pusztításai ellen nincs védőoltás! Országod egy haláltábor szögesdrótjával elkerített börtön!
Nincs több recept! Egyébként is, gugglis agyonbiztosított biztonságos biztonságiak már megint elcseszték a levélküldő szervert! A továbbiakban ezt az Országot elkerülik az értelmes lehetőségek mindaddig, amíg a jelenlegi fegyverkező rablóbanda hatalmon van. A Neander-völgyieknek sem lett volna értelme elektron-mikroszkóp tervrajzot küldeni. Erőszak alapú fegyverkező barbárok képtelenek normális társadalmi rendszereket megvalósítani, akármilyen nagyszerű tervek is állnak rendelkezésre. Csak bemocskolnának mindent és odapiszkítanának a tervek közepébe, mert azt hiszik, amit a szagmintájukkal megjelölnek, az már az övék, és mindent szabadon lerabolhatnak, és mindenki pénzét fegyverekre költhetik, hogy erőszak alapú börtön-uralmi rendszerüket mindenkire kiterjesszék. Ennyit a jelenlegi fegyverkező magyar kormányról. Amíg ez az Ország fegyveres rablóbandát tart hatalmon, nincs értelme foglalkozni vele. A gyógyulás alapfeltétele, hogy őszentsége a bűnöző diktátor és fegyverkező fővezérei, eltakarodjanak a vezető pozíciókból. -2021.03.15

Ez a rendszer, jelenleg nem érdemli meg, hogy egyáltalán véleményt mondjunk róla
(2021.márc.11.) :
Egy fegyverkező katonai rendőrállamban, nincs valódi remény! Az erőszak alapú barbár világok közül, még az is kevésbé aljas, ahol barbár csatákban, törvénytelenül meglincselik a fegyverkező diktátort és fővezéreit, mint ahol eltűrik és hatalomra emelik, ezen büntetés alapú, hazug rablógyilkosok uralmát!
Ez történelmi tény és nem vélemény! Az erőszak alapú, fegyverkező katonai rendőrállam, a bűnözők által létrehozható, egyik legaljasabb rendszer! Te is erre szavaztál? Tudod mennyi az a billió? Ha egymillió ember, fejenként egymillió forintot rabolna az adófizetők pénzéből, hogy abból fegyvereket vásároljon, amikkel lelövöldözhetik a kertjük fölött, a szomszédból illegálisan átröpködő rendőröket: ez nagyságrendileg akkora értelmetlen bűn és pénzkidobás, mint amekkorát a diktátor és hadsereg fővezérek intéztek Országunknak a járvány kellős közepén! Ekkora rohadt nagy rablásba, már vírus nélkül is belebetegszik egy Ország! Nem kell mindent a vírusra kenni!

... Miért is kellett megint két hétre, szigorítva bezárni az Országot? Mi van a két hét közepén? Március 15. ( Mindenki másnak tilos a megemlékezés, főleg az ellenzéknek, de: ) Ezen a napon lobbizik zászlófelvonással a diktátor fegyveres rablóbandája, amit itt hadseregnek neveznek, és akik a járvány kellős közepén az Ország összes pénzét fegyverekre költötték! Olyan jó ez a járvány a diktátor fegyverkező bandájának! Kényük kedvük szerint, bármikor bezárhatják az országot, miközben tovább fosztogatnak (ub 2021.márc.11.) ...
... A Fiatal Demokraták Szövetségének a továbbiakban két választása lehet: Vagy kizárják soraikból a fegyverkező emberállat szintjére züllött minisztereiket, szarka módi tolvajokat, népbutító iskolarombolóikat, a vállalatok élére állított, jól kereső de haszontalan, hozzá nem értő pártkatonáikat, az Országot militarizáló katonai fővezér bűnözőiket stb., és akkor talán még színpadon maradhatnak, vagy együtt bukik az egész párt mindenestől, aztán a bíróság majd eldönti, melyik a fasiszta, melyik az ultra-nacionalista, melyik a fegyveres rablóvezér stb... Köszönjük, elég volt belőletek! Vagy eltakarodtok a kormányból is véglegesen, vagy megy megint az egész Ország az árokba...(bejegyzés:2021.03.03.)... Őszintén sajnálom, hogy ezt kell írjam, sokkal szívesebben írnám azt hogy az Ország végre civilizálódik és vezetői jutalmat érdemelnek, de sajnos jelenleg nem ez a helyzet... -A Követ

...A katonai pénzherdálások első számú fedősztorija jelenleg: a járvány! Megköszönheted agresszív miniszterelnöködnek és végtelenül ostoba, fegyverkező - fanatikus kormányának, (tisztelet a kivételeknek), hogy ebben az országban már minden olcó ész kínai, de az olcó ész kínai cuccot isz méregdrágán adják. Ha az elmúlt tizenvalahány évben egy normális kormányunk lett volna, már rég 200Ft alatt lenne 1euró, de így nemsokára már 400Ft-ot is kifizetsz érte. Sajnos a tévhiteken alapuló emberi ostobaság szinte megdönthetetlen, de ne félj, meg fogsz tanulni számolni, mert ha a sok megvezetett agresszív birka még mindig erre a szörnyszülött kormányra szavaz, még megérheted, hogy akár ezer Forintot is fizess a kenyérért, mert a légvédelmi rakétát is Te fizeted, és azt a gépfegyvert is, amit rád-fog a katonabácsi, hogy vesztegzár alatt maradjál! Mindenféle vírus nélkül is, ha másfél évre bezárják a világot, hogy erősödjön a katonai diktatúra, az magában is elegendő ok, hogy növekedjen az elhalálozások száma, de a fegyverkező diktátorok hatalma így erősödik külföldön is, és ők folyamatosan hazudnak, megtévesztenek, és minden bűnüket a járványra kenik, mert tudják, hogy a mesterségesen gerjesztett emberi ostobaság, szinte legyőzhetetlen. A karantén, mint a legtöbb katonai és mengele típusú gyógymód, többet árt mint használ, de létszükséglet, ha valakik erőszak alapú fegyveres rendszerrel akarnak uralkodni másokon, ahelyett, hogy a leszerelést és civilizálódást választanák. Nekik annyira fáj mások szabadsága és egészsége, hogy inkább bezárt beteg börtönt és csatateret csinálnának az egész világból...

Emberéleteket akarsz menteni? Tudod, a kórházi ágyon, még a járvány előtt is: sok öreg, csupán azért kapott halálos tüdőgyulladást, mert csak feküdt az ágyban, mert neki pihenni kell! - Mondta neki az aggódó orvos, aki félt attól, hogy összeesik az Öreg, amint felkel! Emberéleteket akarsz menteni? Engedd meg az Öregnek, ha Ő is úgy akarja, hogy felkeljen és sétáljon! Oldj fel minden katonai-rendőri karantént és vírus tilalmat, civilizáld az egészségügyet, Követeld meg az emberektől a rendszeres kézmosást, és engedd meg nekik, hogy újra bekapcsolódhassanak az Ország vérkeringésébe, az életbe! Legalább tegyél úgy, mintha egészséges lennél, aztán lesz esélyed meggyógyulni! Ha bezárod az Országot, csak a pusztulásra van esélyed! - A Követ 

Társadalmi célú kormány hirdetés, igazmondó szérummal
Az elmúlt években a gatyádat is fegyverekre költöttük, és mindent megtettünk azért, hogy lebetegedett börtönné és csatatérré züllesszük az Országot. Miközben oktatási reformot, orvosi béremelést és nyugdíjprémiumot hirdettünk, lenyúltuk még az iskolák, orvosok, nyugdíjasok pénzét is, hogy azt is hadseregre, rendőrségre költhessük. Dübörög, de nem bírja, ezért még jobban dübörögtetjük és újraindítjuk a lopásainkkal agyon terhelt gazdaságot, hogy még több pénzt nyúlhassunk le. Ha ezek után még mindig ránk szavaz, felelőtlen, korlátlan szaporodásra biztató családpolitikánk miatt, a csillagos égig elszállt ingatlan árakkal, Önt is garantáltan hajléktalanná változtatjuk, birkaengedelmességet követelő, fegyveres katonai diktatúránkban, és garantáljuk, hogy szabadon választhat majd, hogy kutyaiskolába vagy faiskolába járatja gyermekét.
Készült Magyarország kormánya megbízásából

...Távolsági jel keresése folyamatban... Az már biztos, hogy azokat a kincseket és jutalmakat, amikhez képest a gyémánt is csak bizsu, nem lehet ebbe a bűnbandába behozni... ostoba, fanatikus, katonai-rendőrállama: mindent tönkrevágnának...

Én üzenek a Te Városodnak, Te pedig üzenj, légy szíves, az Én Városomnak vagy az Ő Városának. Hátha így majd meghallják! Majd talán jelentkezünk oltásra, mikor a háziorvosnál is lehet, de nem hiszünk a doktorbácsinak, amíg gyógyítás helyett, kormánypropaganda oldalakat reklámoz, mert a katonabácsi és rendőrbácsi kísérgeti mindenfelé, ha ezt nem teszi meg! Vegyük ki a militarizálók kezéből, és civilizáljuk az egészségügyet, hogy végre érjen valamit! Nem az oltás ellen vagyunk, csak nem akarjuk, hogy már megint a diktátor fegyveres erői járjanak jól, mások bajainak körbeszaglászásával. Ezek a fegyveresek, biztos egészen véletlenül, mindig megjelennek ott, ahol pénz és hatalomszagot éreznek! A diktátor ki nem mondott álláspontja egyértelmű! A betegségben az elérendő cél nem a nyájimmunitás, hanem a nyájengedelmesség, ahol a diktátor fegyverkező egyenruhás vallási putrija uralkodik és a nép nyájként, engedelmesen, ellenállás nélkül, a megváltó hóhérokkal együttműködve, követi a diktátor fegyverkező egyenruhás, isteni hatalmát. A karanténok és gyülekezési korlátok is elsősorban ezt a célt szolgálják! Hogy a fegyvereseket ki tudják fizetni, csak az arisztokratáknak jut majd minőségi oltóanyag, a középrétegnek talán jut a szputnyikból, az alja-népet pedig belövik az olcsó kínai cuccal,  mert kell a pénz a fegyverkezésre, a szögesdrótra. Az csak az alja-nép szerencséje, hogy az olcsó egyszerű cucc néha jobban működik, mint a bonyolult csoda, de normális élet itt addig nem lesz, míg a diktátort és ország butító, ország kifosztó, karanténos, szögesdrótos, fegyverkező vallási putriját, el nem kergetik a hatalomból. Sajnos az egy nemzetközi elgondolás, hogy még egy egyszerű náthát is addig nagyítanak, amíg karanténba nem lehet kényszeríteni vele az elégedetlenkedőket és engedetleneket, de a nátha, akár Kínai, akár Brit takonyról is van szó, az akkor is csak nátha marad, viszont az már egy hatalmas üzlet, hogy a diktátorok, országaik kifosztásával, már megint meg tudják állítani a migránsokkal együtt a semmit! A nátha csak azután válik halálos járvánnyá, miután a fegyverkező barmok és pusztító hadigazdaságaik átlépték a láthatatlan, halálos matematikai határokat, aztán a nagyvezírek oda kenhetik a taknyot, ahová nem szégyellik! Kell nekik a pénz a fegyverkezésre, nagyon kell...

Tisztelt Ellenzéki Összefogás Magyarországért!
2021.01.01. - Ajánlott program
Tanulj mások kárából! Nézd meg az amerikai káoszban, még egy be nem iktatott elnöknél is, mennyit vesz el a népszerűségből egy erőszakos akció, és láthatod, hogy a diktátor és bűnbandája ellen a hatékony megoldás: a kirúgás, és mellőzés! Köszönjük, megoldjuk nélküled! Nem harcolunk a diktátorral, hanem kirúgjuk! Semmiféle halálos és semmiféle erőszakos fellépés nem hoz sikert! Lesznek itt is tüntetések. A mocskosul erőszakos diktátor és fegyverkező bűnbandája nálunk sem fog magától eltakarodni! Meg kell győzni a diktátor mellett tüntetőket és voksolókat, hogy a leendő új kormány nem az ellenségük! Soha ne fogj fegyvert a leendő szavazóidra! Győzd meg őket arról, hogy a legjobb diktátornál is többet ér a demokrácia! Amit megoldhatsz ellenségeskedés és fegyver nélkül, az old meg a lehető legkevesebb erőszak alkalmazásával! Amerika még mindig nem hiszi el, hogy egyetlen esélye a leszerelés és civilizálódás, és ezen még bukni fog! Márpedig a Civil, az mindig fegyvertelen! (ub.2021.01.07.)
Ez az Összefogás azért jött létre, hogy kordában tartsa és leváltsa a jelenlegi, demokratikusnak hazudott, fegyverkező katonai rendőrdiktatúrát! Ezt a Tevékenységet nem a választások után, hanem már most el kell kezdeni. Fontos, hogy leendő házelnöknek, miniszterelnöknek, köztársasági elnöknek, olyanokat: új, civilizált vezetőket válasszunk, akiket a jelen kormány nem tud azzal vádolni, hogy a múltban így vagy úgy, rosszul kormányoztak. A javasolt vezetők a választások előtti kampányig még cserélgethetik helyeiket, de a Kormányzást már most, ideiglenes vezetőkkel, meg kell kezdeni, miközben hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy az ellenzék tevékenysége és tiltakozása nélkül, ebből az Országból már kivesztek volna az emberi jogok. Az alábbi célokat, feladatokat meg kell valósítani a siker érdekében:
1. Feladat: Meg kell egyeznünk egy névben, például: Ellenzéki Összefogás Magyarországért Koalíció, ahol az ellenzéki szó elhagyható a kormányra jutás után.
2. A diktátort és civilizálódni képtelen, fegyverkező kormányát gyámságunk alá helyezzük, és tiltakozunk minden olyan lépés ellen, ami ismét csak árokba, csapdába, adósságba vinné az Országot.
3. A jelen kormányban sokan vannak, akik elfogadható munkát végeztek, végeznek, őket és tevékenységüket, nem támadjuk, és nem tartjuk ellenfélnek, és a választások után sem fogjuk eltörölni eredményeiket, de elvárjuk tőlük, hogy kizárják soraikból a féktelenül költekező, fegyverkező bűnözőket, elsősorban a diktátort és azokat, akik még az Uniót és a jogállamiságot is megtámadták, hogy tetszésük szerint nyúlhassák le az EU és más pénzeket.
4. Ők önzetlenül lemondtak az önkormányzatok iparűzési adójáról, mi önzetlenül lemondunk arról, hogy ezeknek a kormánybűnözőknek bármiféle tiszteletdíj járna az adófizetők pénzéből.
5. Nehéz a dolgunk, mert nagyon különböző embereket és nézeteket kell összeszerveznünk együttműködő csoporttá, de ha ez sikerül olyan Kormány lehet belőle, ami a társadalom spektrumának minden színét tudja képviselni, és ez sokkal több, mint a jelenlegi, ahol szinte csak a fegyveres erők, a sport  és a pia van képviselve.
6. Tiltakozunk, hogy a betegek adatai a kormány propaganda gépezetében landoljanak, hogy a védőoltással együtt, egy kis kormánypropagandával is be legyenek oltva, és visszaszerezzük a nekünk járó reklámfelületeket, valamint közvetlen vonalakat indítunk az Önkormányzatokhoz és az emberekhez, amiken keresztül felmérjük mire van igény, és ezek alapján dolgozzuk ki programjainkat.
7. Legyél kreatív: Bármi, ami belefér a civilizáltság kereteibe, megengedhető, és ne fogadd el, hogy a diktátor szerint főbűn és hazaárulás őszentsége kirúgása, mert az a főbűn, hogy egy ilyen agresszív disznót egyáltalán beengedtetek a parlamentbe.
8. Országos listák, vezetői helyek kidolgozása, véglegesítése stb.
9. Tudomásul vesszük, hogy a gyámságunk alá helyezett jelenlegi bűnbanda már annyi bűnt követett el, hogy nem kaphat vezető szerepet, de megengedjük a diktátornak és híveinek, hogy budi, pöcegödör, vagy csatorna és szennyvíz tisztítással törlesszenek adósságaikból. Elmehetnek még hulladék újrahasznosítónak, szemétszedőnek, utcaseprőnek, stb. de a törlesztés jogát, tőlük sem fogjuk megvonni.
Év végéig készen kell lenni a váltásra, hogy utána már ne legyen nagyobb vita, vagy bukik az egész Ország, mert ezzel a jelenlegi népbutító bűnbandával csak bukni lehet! Boldog Új Évet Kívánunk...
Ti Következtek! - A Követ 2021.01.01.

2020 évzáró
Talán, most már egyre több ember belátja, bármennyire is hangos és határozott a nekik drukkoló, köpködő etnikum, ha megengedjük, hogy a bűnöző diktátor és fegyverkező tolvaj putrija irányítsa, kormányozza az Országot, abból semmi jó nem származhat, mindenki veszít, mindenki bukik, és minden érték megy a szemétbe, és a vége az lesz, hogy Te is mászhatsz bele a kukába guberálni! Reméljük, sikerül leváltani ezt a kormányt, ezt a pocsék lehetőséget! Nincs rá szükség, hogy a propaganda minisztériumba landoljanak az oltásra várakozók adatai, hogy sumák módon, a járvány elleni oltással együtt, egy kis hazug kormánypropagandával is be legyenek legyenek oltva a betegek, mint ahogy az összes közüzemi számládat is beoltották kormánypropagandával, miközben szarka módra lenyúltak mindent, ami csillog vagy fénylik. Sajnos ennek az Országnak nem a járvány a leghalálosabb betegsége, hanem a diktátor és fegyverkező kormánya, akik minden pénzt elvontak, hogy azt szögesdrótra, fegyverekre, rakétákra költsék, mert ez a fegyverkező putri nem tud másban gondolkodni, mint demokratikusnak hazudott, erőszak alapú rendszerekben! Söpörjük ki végre azokat, akik mások értékeiből szemetet csináltak, csinálnak, és fegyveres putrivá züllesztik az Országot!
A Követ 2020.12.30.

A csillagos ég

A csillagászok azt állítják, most olyat láthattok az égen, amire legutóbb 794 évvel ezelőtt volt lehetőség.(2020.12.21.) De ha fölnézel, mit látsz? Hát nem megírtuk: minél többet lop a kormány, annál többet ködösítenek! Már egy hónapja csak köd és borult szürke ég, és így nem teljesülnek a kívánságok, de reméljük, függetlenül attól, hogy látható, vagy nem látható a bolygók együtt-állása, sikerül végre magunk mögött hagyni, a jelenlegi, minden értelmet ellehetetlenítő, a félrevezetettek és tudatlanok által megszavazott, fanatikus, katonai rendőrkormányt, és végre: civilizált vezetőkre cserélhetjük az Országot megvezető fegyveres rablóbandát. Hagyjuk magunk mögött, az idő múlásával egyre távolodni, ezt a fegyveres diktátori bűnbandát! A jövő vezetése a civilizáltaké legyen!

... És itt most vége a mesének, mert ha nem takarítjátok el ezt a civilizálatlan, fegyverkező, félfasiszta, vallási fanatikus, ország kifosztó, katonai rendőr bandát a hatalomból, ebben az Országban legfeljebb rabszolgamunka, lepusztulás, betegségek és hullák várhatóak. A pökhendi, szent mocsok, agresszív, fegyverkező diktátorotok és lefizetett, felhizlalt szószólói, nem fognak maguktól eltakarodni! ...
A diktátor stratégiája egyszerű: Képletesen szólva, beleköp mások levesébe, és utána mások már engedni fognak neki, mert senkinek nem kell a leköpött leves, így aztán a diktátor beszürcsölheti az egészet! Leköpköd, leszól, ellehetetlenít mindenkit, aki az útjába áll, a többiek pedig félreálnak, mert féltik a tiszta ruháikat. Hívei vele együtt köpködnek és szólnak le mindenkit, aki másképp merészel gondolkodni. Pártkatonai rendszert építettek, mások ellehetetlenítésére. 
Az emberi ostobaság szinte legyőzhetetlen! A mások ostobaságát hazugságokkal gerjesztő, butaságot teremtő és kihasználó, fegyverkező diktátor és a jogállam gyilkosai szinte legyőzhetetlenek! Nem lesz könnyű civilizált vezetőkre cserélni ezeket a pusztító barbárokat!
Tisztelt Kormány: Adjátok át helyeteket a civilizáltaknak és takarítsátok ki magatokat!
(2020 december)
Hát persze, hogy nem vétózták meg az EU költségvetést, a nekik befolyó összegeket, csak a jogállamiságot vétózták meg, hogy a mások megsegítésére, szolidaritásra szánt és egyéb pénzeket úgy költhessék el fegyverekre, szögesdrótra, rakétákra, ahogy nekik tetszik. A diktátor szerint,
az ő szentséges, mások lebutításából táplálkozó aljasságának megerősödése és a jogállamiság sárba tiprása, nem más, mint a józan ész győzelme. Ennyit a diktátor józan eszéről... Hogy tud valaki ennyire mocskos, aljas, szemét módon hazudni? Lehet, hogy még a józan eszét is úgy lopta valahonnan?

Tájékoztatjuk a Mi Hazánkat, hogy bármi féle katonai, erőszak alapú földszerzés bűn! Az esetleges külföldi telekvásárlásokat nem erőszakkal, hanem hadsereg és hullák nélkül, törvényes alapon kell rendezni, de nem a diktátorok elnyomó farkas törvényei, hanem a civilizáltak kódex-törvény rendszere alapján. Kár, hogy a sok köztiszteletre vágyó, nagyokos barbár pusztító ... vezér miatt, ilyesmi nincs ebben az Országban. Hajlandóak vagytok-e együttműködni a diktatúra megdöntéséért, és egy civilizált világ felépítéséért???


Bocsánat, hogy néhol hibásak az adataink, de ekkora ködösítésben már nehéz tisztán látni!

...és már nagyon unalmas, hogy mindig ugyanazt kell ismét leírni, és továbblépés itt csak akkor lehetséges, ha menesztettétek a diktátort és fővezéreit, és végre elkezdődik a leszerelés és csökkennek a rendőr-katonai költekezések. Tudod, súlyos kicsapongás, de mégsem az a főbűn, hogy egy szakállas honatya, decemberben, meztelenül tart divatbemutatót egy ereszcsatornán, és alapjában véve a fiatal demokraták szövetségével sem lenne gond! Az alapvető gond a beépült katonai rendőr diktátorral és fegyverkező bandájával van. A továbbiakban nincs értelme vitázni, ezeket az állami fegyverkező bűnözőket le kell váltani, ki kell rúgni. Amíg ez nem történik meg, nincs miről érdemben beszélni. Ne feledd, mindig ez a ciklus: A diktátorok fegyverkeznek, a diktátorok ellenséget keresnek, csetepatékat, háborúkat rendeznek, a hullákban és sebesültekben kitenyésznek a betegségek, és járványok pusztítanak. Nálatok a még mindig köztiszteletben álló fegyverkező diktátor, aki lenyúlta az Ország és az egészségügy pénzét, most úgy forgatja köpönyegét, mintha ő lenne az aki küzd a betegség ellen, és vastag bőrű pofájával azt a látszatot kelti, hogy mennyire neki és fegyverkező bandájának köszönhető az ország egészsége. ... törölt, brutális törvény alatti kényszermegoldás...

Jogállamiság
Később, azért emlékezz rá, hogy ez történt: A magyar diktátornak és fegyverkező katonai rendőrkormányának nagyon fájt, hogy nem tudták, a szolidaritásra szánt összegeket és az Uniós pénzeket, fegyverkezésre, szögesdrótra lenyúlni, ezért vétót indítottak az Uniós költségvetés ellen. Igen, a magyar és a lengyel kormány volt olyan őrült, hogy az adófizetők összes eltéríthető pénzét olyan rakétákra költötte, amivel akár átszáguldó atomtölteteket is sütögethetnek a saját népük felett! Soros vagy nem soros, innentől kezdve, ha bárki ezeket az őrült fegyverkező kormányokat támadja, az teljesen elfogadható! Megemlítjük, hogy a magyar diktátor, bármelyik lengyelnél sokkal veszélyesebb és agresszívabb! Már rég a saját börtöne alján lenne a helye, ha egyetlen független, épeszű bíróság is létezne ebben az Országban, de sajnos az értelmet a diktátor megválasztásakor már betiltották. Nem az Uniós költségvetést kell megvétózni, hanem ezt a szemétre való diktátort és a szemétre való, fegyverkező katonai rendőrkormányát...

Pusztító elmebaj
Reméljük a miniszterelnök úr lemond magától is, mielőtt erővel kergetnék el a becsapottak, átvertek...
Pusztító elmebaj: hitler, napóleon, orbánviktor... és fegyverkező híveik: mindegyik közös jellemzője, hogy annyi bűnt követett el, hogy már nem tud megmaradni, saját lealjasodott, börtön aljára való szerepkörében, és saját magát teljesen feladva, azt hiszi magáról, hogy ő a megváltó, és sajnos a primitívek a megtévesztettek, az átvertek és tudatlanok még hisznek is benne. Így csinálhat egyetlen bolond börtönt vagy csatamezőt egy egész Országból. Nincs értelme őrültekkel vitatkozni. Ezek azt hiszik, magukról, hogy államfők és vezérek, de valójában a legaljasabb bűnözők. Egyetlen menedékük maradt a rájuk váró büntetés elől: azt hiszik és hitetik magukról, hogy ők a megváltók, a legnagyobb jótevők, miközben tovább bűnöznek, így erősödik és egyre határozottabbá, megdönthetetlenebbé válik bennük a hóhér megváltó kényszerképzet. Pusztulás a jövője annak az országnak, ahol vezető szerepet hagynak az efféle bűnözőknek. Mi értjük, hogylétezik nacionalizmus, fasizmus és bűnözés, de egy olyan mély-magyar, félfasiszta, nacionalista, rendkívül agresszív, vaskeresztény, bűnöző, fegyverkező bandának, mint a diktátor bűnszövetkezete: nem a kormányban lenne a helyük, hanem a börtön alján. Budapest pedig már így is tele van külföldiekkel, de ez nem baj egészen addig, amíg a kapcsolatok építő jellegűek. A baj azokkal a fanatikus hóhérokkal van, akik mindent megtesznek, hogy börtönné és csatatérré züllesszék az Országot, önkényesen rakétákat vásárolnak mások nehezen megtermelt pénzéből, hogy akár atomtölteteket is robbantgathassanak civil területek fölött, egy mesterségesen fölnagyított járvánnyal bepánikoltatott lakosság, további megfélemlítése érdekében, stb. ...


Választási jog
Igen, egyetértünk abban, hogy közönséges fegyverkező bűnszervezetekre és bűnöző diktátorokat támogató, pártoknak nevezett, agresszív, fanatikus, hóhér gyülekezetekre leadott szavazatok érvénytelenek! Jelenleg a magyar kormány is az ilyen típusú bűnszervezetek közé tartozik, és kizárható a választhatók listájából, mert nem lehet törvényesnek elfogadni egy törvényeket kiforgató, törvényeket áthágó, törvény alatti fegyverkező bűnbandára leadott szavazatokat! Nem lehet törvényesnek elfogadni a törvényteleneket, a bűnözőket, az agresszív vademberállat diktátorokat, stb. Nem lehet törvényesnek elfogadni a fegyverkező diktátorok termékeit: a háborúkat, népirtásokat, egy ország börtönné züllesztését, lebetegítését és mesterséges tudatlanságban tartását, a hadsereg és a rendőrség hóhérokká züllesztését, stb...

Társadalombiztosítás
Évekkel ezelőtt teszteltem, hogy valóban vissza lehet-e igényelni túlfizetést a TB-től, és az rendesen működik-e. A TB ezen a vizsgán megfelelt. A múlt évből megint van túlfizetésem, de nem akarom visszaigényelni, mert úgy tudom, hogy ez-esetben a pénz, még ezekben a nehéz időkben is, bent marad a TB nagy-kalapjában, és remélem, hogy orbánok, hollikok, nacsák, hídvégiek és más fegyverkező szentségek, nem nyúlják le, még ezeket a kis összegeket is, szögesdrótra, fegyverekre, és az rendeltetés szerűen lesz felhasználva! Hová mennek a közpénzek? A jelszó: orbánok, hollikok, nacsák, hídvégiek és más állam eladósító, fegyverkező szentségek: el a kezekkel a közpénzektől! Lehet, hogy tévedtünk néhány nevet illetően, reméljük néhányan majd pontosítanak! Reméljük, valaki majd folytatja a tesztelést! (ub.nov.23.)

Időjárás jelentés
Ködös idők várhatóak. Minél többet lop fegyverkezésre a diktátor és kormánya, annál többet ködösítenek. Dehogy akarják ezek, hogy vége legyen a járványnak! A betegek nem látják hová folyik a pénz! Túl sokat loptak! Lopniuk kell, hogy kifizessék a saját népüket veszélyeztető rakétáikat és egyebeket... Hosszan tartó ködösítések várhatóak!

Tisztelt ellenzék!
A józan ész legyen veletek!
Senkinek sem kötelessége, olyan elnyomó törvények szerint játszani, melyek előírják például azt, ha a diktátor és fegyverkező bűnbandája csal, lop, hazudik, az szent, lenyomozhatatlan jótétemény, mindenki más esetében bűn! Az ellenzék nem köteles a diktátor saját érdekeit szolgáló törvénykezések szerint működni! Lehet az alakítandó új kormánynak saját törvény és szabályrendszere. Nem az a cél, hogy ezeket a rendkívül bugyuta törvényeket megtartsuk, hanem az a cél, hogy a szemetet mielőbb a szemétre hajíthassuk a fegyverkező diktátorral és fővezéreivel együtt, hogy megkezdődhessen a takarítás, újrahasznosítás és megújulás...
Nem kell arra törekedni, hogy minden, együttműködésre képtelen, konok kis-pártot bevonjunk az együttműködésbe, a futottak még kategória szerepelni fog a választási íveken, de reméljük a többség az Ellenzéki Összefogásra szavaz. A választási papíron, ha máshogy nem megy, szerepelhettek pártonként külön, külön, de akkor mindegyik neve felett szerepeljen az Ellenzéki Összefogás felirat, alatta a párt neve. Nem a választások után kell kormányt alakítani, ha majd nyerünk, mert úgy veszíteni fogunk! Már most meg kell alakítani az Ellenzéki Összefogás Kormányt egy közösen megválasztott elnökkel, hogy a választásoknál már ne legyen semmiféle vita, és legyen mit felmutatni! A semmire, senki nem fog szavazni! Az egy rendkívül bugyuta, sötét középkori szervezési forma, hogy egyetlen elnököt kell támogatni mindenek felett, bármi áron, de sajnos egy ennyire lebutított nemzetben máshogy nem fog menni a váltás, csak ha egy egy ellen vagytok a diktátor gátlástalan bűnbandája ellen, másképp megoszlanak a nektek küldött szavazatok! Már most megkezdhetitek a szervezést és kialakíthatjátok az együttműködést, és inkább most veszekedjetek a pozíciókon, de a választások előtt legalább fél évvel, már minden tiszta legyen, vagy megbuktok! A választás megkíván egy mindenki által támogatott új köztársasági, ház és miniszter-elnököt, akik közül valaki lesz a leges legmagasabb, de alattuk a piramis, háromszög vagy akár búgócsiga, már olyan lehet, amilyennek Ti akarjátok! Nem a testmagasság a lényeg, Hölgy is lehet Elnök! Ne feledjétek, kevés kivételtől eltekintve, nincs az Országban aljasabb bűnbanda, mint a jelenlegi kormány és fegyverkező katonai -rendőri vezetése!
Ez az Ország nem fog meggyógyulni, amíg a diktátort és fegyverkező kormányát ki nem rúgjátok! Ez az aljas bűnbanda nem fog eltakarodni magától, pedig a börtön alján lenne a helyük, nem a parlamentben. Kártékonyabbak bármilyen vírusnál! Vétózzátok már meg őket!
...Igen, a magyar és a lengyel kormány volt annyira militarizált és ostoba, hogy az adófizetők összes elszívható pénzét olyan rakétaprogramra költötték, amivel saját fejük fölött robbanthatják fel az Amerika felé száguldó atomtölteteket. Most ennek a két országnak van problémája a jogállamisággal, mert itt a legnagyobbak a katonai sikkasztások. Trampli elnök jól rászedte mindkét országot. A rakétaprogramot így foglalhatjuk össze: küzdjetek marhák az életetek árán is és még fizessétek ki összes vagyonotokat is, hogy feláldozhassátok magatokat a szent fegyverkezőknek, akiknek fizettek! És tejeljetek és fizessetek marhák, hogy feláldozhassátok magatokat, mert csak így tud szent és hatalmas lenni a benneteket kifosztó erőszak!
(ub. A Követ 2020.11.17-22)

A migráció kezelése
Valamikor réges-régen, még az írott idők előtt, mikor a hölgyeké volt a vezető szerep, és a férfiak csak másodlagos segítők voltak, történt, hogy a vadlegényes, vadrománcos buja vágyak reményében, asszonyok kenyegették magukat, pirosító áfonyalével és mindenféle szépítő szerekkel, majd megindultak kelletni magukat, hogy vadlegényeket csábítsanak maguk köré, szerelmes szolgáknak. És ezen buja vágyak akkora népvándorlásokat okoztak, hogy a hölgyek elveszítették benne vezető szerepüket. Mert, bizony bizony, ezek az utak sokszor a halálba vezettek, és családok szakadtak szét és össze. És azóta is és még napjainkban is: néha még a nagymamák is beindulnak, ha gazdag vadrománcos szagokat sejtenek a távolból, és nincs az az infúzió, betegség, vagy orvosi maszk, ami megállítaná őket, mert egy nő, mindhalálig nő marad és ha kell, árkon bokron is átmegy, hogy megtalálja szerelmét, és ugyanígy tesz elcsábított szerelme is!
Napjainkban, mikor műkörmös, csevegő mobil zsebtévés, szép hölgyek fésülködnek, messzelátó kameráik előtt, az hatalmas buja vágyakat gerjeszt, és nincs az a katonai rendőrkormány, ami az ebből fakadó őrült vándorlásokat meg tudná állítani! Persze, a barbár diktátorok és fegyveresek, dönthetnek úgy, hogy betiltják az életet, szögesdróttal kerítik körbe, majd megbetegítik Országaikat, aztán lelövöldözik az asszonyokat, hogy végre nyugton maradjanak, de az efféle diktatúra csak a még nagyobb őrület felé vezet! És akár felfogja a barbár kormány, akár nem, valójában nincs más választás, mint járhatóvá tenni az utakat, megszervezni az életben maradáshoz szükséges munkát, mert nem lop az, akinek becsületes munkával is megadatik a megélhetés, és akármit is próbálunk vagy teszünk, egy nő, mindhalálig nő marad, és amíg világ a világ, mindig lesznek őrültebbnél őrültebb vándorok. Akár tetszik, akár nem, egyenként ki kell válogatni közülük a közveszélyeseket! És ez nem azért van így, mert mi így akarjuk, hanem azért, mert a számtan és a megfigyelés ezt mutatja...

.

Ítélet
A járvány valódi okai
Népiesen szólva: Köszönjük az amerikai nagykövetnek elfogadott, fegyverkereskedő disznónak, hogy végre elhúzta beleit Országunkból, mert ekkora hatalmas sikkasztás, már önmagában, bármiféle vírus nélkül is elegendő ahhoz, hogy lebetegítsen egy egész Országot! Reméljük, Amerika észhez tér, és fegyverkereskedő disznók helyett, valódi civilizált nagykövetet küld majd Országunkba a régit leváltani!
Ami pedig elsősorban a hazaiakat illeti: A leendő kormányváltás akkor teljes, ha a kormánnyal együtt, a korábbi bűnökben is többszörösen érintett, katonai és rendőri fővezérek is repülnek pozícióikból! Köszönjük, nem kérünk a diktátor puszipajtásaiból: a halálbüntetések és a hidegháború korából fennmaradt, kormányváltásokat túlélő, kontrollálatlan, öngerjedő, néhol félkomcsi, néhol fél-náci, kis-diktátori bűnöző, törvénykiforgató apparátusból, de nem ítélhetünk el ártatlanokat!
Népiesen szólva: Átlagosan 24 év budi és csatornapucolás napi 12 órában legyen a jussa a diktátornak, és azoknak, akik igennel szavaztak a diktátor rakétaprogramjára, valamint az összes katonatisztnek, aki részt vett ezen fegyvervásárlásban, amiben az érintett bűnösök: billiós összegeket költöttek el az adófizetők pénzéből arra, hogy képesek legyenek a saját népük területe fölött, átszáguldó atomtölteteket robbantgatni rakétáikkal. A bűnösök tanulják meg, mennyi az a billió, amit saját népük veszélyeztetésére költöttek! Majd mikor már egy milliárd forintot ledolgoztak, kétkezű fizikai munkával, kaphatnak két hetente egy szabad vasárnapot. Majd mikor már 100 milliárd forintot is ledolgoztak, lehet minden héten szabad szombatjuk és vasárnapjuk. El fognak jutni odáig? Reméljük, lesznek olyan bírák, akik megállapítják, kinek mennyi törleszteni valója van, és nem csupán üres fenyegetés marad ez az ítélet!
A Király és a Követ 2020.11.13.

Bocsáss meg nekem, ha esetleg hosszú ő-vel írtam azt a szót, hogy inglis tícsőr, mert a szakértők szerint azt rövid ö-vel kell irni, valahogy így: inglis tícsör, de az efféle szabájok csak a jövő angol nyelvkönyvében fognak szerepelni, ha végre az angolok eldöntik, hogy leszoknak arról a betegségről, hogy ugyanaz a betű teljesen más hangot jelöl, attól függően, milyen szóban és hol szerepel, a magyar pedig elhagyja az el-ipszilont.

Az Ország meggyógyítása
Nem a népnek kell kijárási tilalom, hanem a diktátornak és fegyverkező bűnöző kormányának: bejárási tilalom a hatalmi körökbe, tévébe, rádióba -mindörökre, és figyeld meg, ahogy kirúgjátok ezeket a bűnözőket, érdekes módon, el fog tűnni a mesterségesen felfújt, felnagyított járványuk is!
Szóval, kik akarnak hasznot húzni a mesterségesen felnagyított járványból és kik akarják ezzel a figyelmedet elterelni bűneikről?
Tehát a diktátor és fegyverkező kormánya, billiós összegeket költött arra, hogy a keletről nyugatra tartó atomtölteteket, rakétákkal, a saját népe felett robbanthassa fel? Így képviselnek ezek téged: arra fizették be az összes adódat, hogy téged is mielőbb megsüssenek? Ez a védelem? No és mire kell nekik a kijárási tilalom? Hogy titokban, nyugodtan vadászhassanak, éjszaka a számkivetettekre? Ez egy hadgyakorlat, mert ennek a rakás hóhérnak már viszket a tenyere, hogy háborút indítson?
Maszk és kijárási tilalom mi?
Emiatt van tele a város láthatatlan, fertőző, egészségügyi szeméttel. Tudod, olyan ez a járvány, mint a hányás. Aminek ki kell jönnie, az ki fog jönni, és annál rosszabb, minél inkább gátoljuk, késleltetjük! Persze, aki még nem hányt, az minden erejével igyekszik meggátolni, azt, ami úgyis bekövetkezik, mert a világ ostoba fegyverkező diktátorai, minden figyelmeztetés ellenére, igencsak átlépték a láthatatlan, halálos matematikai határokat! De el tudod Te képzelni, mi lesz azzal, akinek hánynia kell, és még egy maszkot is kötelezően ráraknak, és megtiltják neki, hogy kimenjen, legalább az illemhelyig? Össze fogja hányni saját magát és még a szobát is! Nos ennyit egy katonai rendőrállam gyógymódjairól, de reméljük, akadnak majd olyanok, akik a fülüknél fogva rángatják oda a hányás közepére a diktátort és fegyverkező főbarmait, hogy ezek a bűnözők saját kezükkel álljanak neki takarítani, miközben elgondolkodhatnak azon, mit csináltak!
Lehet, hogy a diktátor teljes mértékben elhiszi saját meséjét, ami arról szól, hogy ő egy szabadságharcos, és kétséges, hogy a diktátor valaha is eléri azt a szellemi színvonalat, hogy rájöjjön, ő nem több egy aljas, erőszakos tolvajnál, aki állandóan a háború és a halál irányába vezette az Országot. Az Ország gyógyulása ott kezdődik, hogy az összes fegyverkező hóhért, bűnöző tolvaj diktátort és más fegyver és erőszak hívőt, stb. -eltakarítunk a hatalomból, és helyettük őszinte, becsületes, megbízható, civilizált vezetőket választunk. Akkor majd ki lehet rúgni a tolvaj szarkát a színművészeti egyetemről, és azt is, aki a szarkáknak és más tolvajoknak fizetést ad és aláírta a bűnözőknek a kifizetési papírokat, és akkor majd befejeződik: az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok, és az egész ország -katonai célokból történő kifosztása. Ez alapfeltétel a gyógyuláshoz, a többi recept pedig le van írva! Igen, lehetnek hibák, a receptekben, tessék kijavítani, de az alapvető hiba, hogy ezt az aljas, tolvaj, fegyverkező diktátort, nem csuktátok le már 30 évvel ezelőtt, mikor lenyúlta és a rendőrállam szintjére züllesztette a fiatal demokraták szövetségét! A diktátor már több mint 30 éve fertőz és nem veszitek észre, hogy minden nyilatkozata, és megfertőzött hívei nyilatkozata: fertőzőbb egy csorgó nyálú varánusz harapásánál, aminek egyetlen harapásába is beledöglenek a nála jóval nagyobb testű áldozatai is, hogy aztán a varánusz vígan lakmározhasson. Az élet megengedi az ilyen barbárságokat, de ezt nem lehet civilizációnak nevezni! ...


Az Embercsempész
Amelyik Országban a szent fegyverkező kormány betiltja az életet, ott mindenki bűnös, bal liberális vagy soros és tiltott határátlépő lesz, mert többet merészel mozogni, mint amennyit a rendőrség megenged. Így vált embercsempésszé az a sofőr is, aki felvette az utast. Drámai hangon közöljük, hogy az embercsempész, nap mint nap, akár több tucat embert is szállított: otthonról az ipari parkba, akik aztán egy jobb élet reményében egész nap robotoltak, néha magasabb összegű, de egyre kevesebbet érő fizetésért. Az embercsempészt úgy hívták, hogy Volán Buszsofőr, és tevékenysége azért nem tűnt fel senkinek, mert még hivatalos jogosítványa is volt arról, amit csinált! Szerencsétlen utasai közül, mind azt hitte, egyszer majd meggazdagodik, de ez egyiknek sem sikerült, mert a katonai rendőr kormány mindig gondoskodott arról, minél többet keresel, az annál kevesebbet érjen! Ha euróba kapnál kétezret, az már szép fizetés lenne, de mit kapnál kétezer forintért? Egy kisebb zsák krumplit talán vehetnél rajta, amiből két hétig kihúzhatod, ha minden nap csak főt-krumplit eszel. De nemsokára még ennyi sem fog jutni, mert az eszelős katonai rendőr kormány mindenkit meg akar állítani, és még munkába sem mehetsz csak karanténba, mert hogy képzeled Te azt, hogy egy jobb élet reményében, munkába akarsz menni, és a fizetésedet meg akarod tartani, ahelyett, hogy a rendőröket táplálnád belőle? És szükség van a járványra, mert a kormány a veszélyesen hülye hadsereg fővezérrel az élén, már nem csak milliókat és milliárdokat, hanem billiókat akar költeni a Te pénzedből,  Te pedig kussolj a karanténodban, és örülj, ha mehetsz dolgozni, mert az már tiltott határátlépés, ha többet akarsz és mozogni merészelsz vagy ha a szád mozog a maszk alatt! Csak annyit üzenhetünk ennek a katonai rendőrkormánynak:
Mondjatok le mielőbb! Az egész Ország halálra van ítélve, ha nem tudja lerázni magáról a kormánynak nevezett aljas hóhér bandátokat! Hát persze, hogy így kell gyógyítani beteg embereket: Nincs még elég bajuk, mozogni merészelnek, ezért még meg is kell büntetni őket, akkor majd nem fognak mozogni! Így gyógyít egy katonai rendőrkormány! Kezet foghatnátok josef mengelével! Innentől kezdve, a kormánynak már nincs egyetlen épeszű lépése sem, csak a bőrét menti! Minél később takartok el az ország kifosztó, fegyverkező diktatúrátokkal együtt, annál nagyobbat bukik az egész Ország és annál erőszakosabb lesz a váltás! Olyan szomorú a valóság, hogy inkább nem emlegetjük. Ez nektek kereszténység? A jelenlegi diktatórikus katonai rendőrállam, eltorzított példákkal, valahogy így néz ki:
  • Olyan iskolamodell, ahol bárkit kirúghatnak, ha nem felel meg a fegyverkező diktátori elképzeléseknek, és minimálisra csökkenti az iskola kereteit, mert kell a pénz a hadseregre?
  • Militarizált egészségügy, melynek burkolt célja, hogy a maszkkal és a gyülekezési jog betiltásával bármilyen nem tetsző szerveződést elhallgattasson, de szabad utat ad a további militarizálásnak, és katonai pénzlenyúlásnak?
  • Olyan nyugdíjrendszer, ahol a valódi nyugdíj értékéke sokkal kevesebbre csökkentett, mint amennyit a jól reklámozott nyugdíjprémiumok hozzáadnak, de a diktátor alaposan meghízott, hűséges fegyveres erői közt, egyesek már 50 éves kor alatt is szép nyugdíjról mesélhetnek, miközben a civil csak abban reménykedhet, talán nem fogják minden évben egy évvel emelni a neki járó nyugdíj korhatárt?
  • STB. ...

A rendőr nem téged véd, hanem a diktátort és saját fegyverkező bandáját szolgálja és védi, a tőled rabolt büntetésből! Nyilvánvaló, hogy a diktátor és fegyverkező kormánya maradandó károsodásokat okozott ennek az Országnak. Akik ezek után is megválasztanák, azok mind kártékony bűnbarátok, esetleg félfasiszta neonácik, vagy csak szimplán félrevezetett, megtévesztett egyének. Ugye nyilvánvaló, hogy katonatisztet állítani egy művészeti iskola élére, nem más, mint halálos ítélet az adott iskolának. No és Te mit javasolsz? Én nem értek egyet a diktátor és fegyverkező híveinek múmiává preparálásával, de ha nem takarítjátok el ezeket a színészi köntösbe öltöztetett, nyakkendős hóhér bűnözőket a hatalomból, akik művészi trükkökkel nyúlják le fegyverkezésre az Ország közpénzeit, ezek kicsinálják az egész Országot lépésről lépésre, majd inkább háborút indítanak, minthogy megbukjanak!
A továbbiakban nincs miről beszélni, és minden remény bemocskolódik, amíg a magának rendkívüli színészi tehetséget és propagandát lopó, szemrebbenés és lelkiismeret nélkül, őszintén hazudó, bűnöző diktátort és fegyverkező hóhér bandáját el nem takarítjátok a hatalomból!
Fellélegezhet az Ország, ha végre sikerül őszinte, megbízható, becsületes, civilizált vezetőkre cserélni, a fegyverkező diktátort és militarizált rendőrállami tisztikarából álló hiéna kormányát! A Kérdés már csak az, hogy hányan fogjuk megérni, mire a sok rossz csere és csömörből vödörbe, cseberből vederbe váltás után, végre valódi civilizált vezetők kerülnek hatalomra, akik tudják, hogy csak az aljas bűnözők felfogása szerint állhat a hadsereg és a rendőrség mindenek felett, és elutasítják azt az elképzelést, hogy bármilyen fegyveres kezébe, Ország irányító hatalmat adjanak, és nem csinálnak egy egész országból börtönt egy ócska militarizált rendőrállami elképzeléssel, hanem végre valódi Civilizációt építenek, nem vallási alapokon, nem kiszolgáltatva bármilyen vallásnak, hanem elsősorban világiasan! -Ahol a tudomány elválik a hóhéroktól, és a tudás és létezés, nem csupán a diktátor és másokat büntető, mindent le-rabló bandájának kizárólagos joga, hanem megadathatik AZ az egyszerű civilizált egyéneknek is.


Ne hallgass a hiénákra, és nem lesz Országodból dögtemető!
A Te sírod is megásta a falka, a fegyverkező, költekező,
de 
míg akad tiltakozó, ellenkező
még megújulhat, némi életerő

(törölt kép kutyafejű szabadságszoborral)

Lehet, hogy egy bűnös fővezér, aki fegyverkezésre nyúlta le az Ország pénzét, olvasta a nyakkendő ráncigálásról szóló írásokat, és most nem vesz nyakkendőt, mert azt hiszi, így majd megússza, de Te tudjad, van még a hóhér füle alatt elég ruhadarab, amit lehet szaggatni, és lehet, hogy a varróasszonyok hüledeznek majd, de egy zakó szaggatás, vagy vállap letépés még mindig jobb, mint megengedni ezeknek a szépen fésült, istenien nyálas hóhér barbároknak, hogy háborúkba rángassák az Országot! Sajnos, a lázadozás és tiltakozás nem elég, és nem is építő jellegű, de akármilyen világot is akarsz építeni, a hóhérokat valahogy le kell taszítani a trónokról, és a törvényeket úgy szabályozni, hogy a fegyverkező diktátorok kerüljenek a rács mögé! Nem állhat a hadsereg és a rendőrség mindenek felett, csak egy végletekig eltorzult diktátor és istenség, fenekestül kifordított, bűnöző világában! Legyél óvatos! Ha elönt az indulat, akkor is, csak a ruhadarabokat szaggasd, az még nem bűn! De az sem jogállam, amelyik nem rakja a fegyverkező diktátorokat a börtön aljára, csak azért, mert azok neki lopnak, csalnak, hazudnak!

Tisztelt ellenzék
Egy fegyverkező diktátortól felelős kormányzást elvárni értelmetlen! Egy fegyverkező diktátortól azt kell elvárni, hogy takarodjon a hatalomból mielőbb! Saját köreinkben, köreitekben, bármiféle tiszt újítás értelmetlen! Nem katona és rendőrtisztekre van szükség! Az már van dögivel mindenfelé! Az ellenzéki összefogás csak akkor lehet sikeres, ha szakít mindenféle rendőrállami elképzeléssel, és valódi civilizált, nem erőszak, hanem józan ész és együttműködés alapú összefogást mutat fel, ahol a főnök is inkább megérthető kolléga, mint egy megkérdőjelezhetetlen, isteni parancsokat osztogató diktátor. Csak azok tudják leváltani a diktátort, akik megértik és elfogadják, hogy a népirtás, a fegyverkezés, a militarizálás, -vagyis a népirtásokra való felkészülés, nem eleve eleve elrendelt, szükséges rossz, hanem bűn, aminek van felelőse! A bűnözőket kell civilizált vezetőkre cserélni, és nem az a cél, hogy az őrült isteni diktátorok helyére még fanatikusabb pusztítókat állítsunk! Azért annyit megértünk, hogy a kisemmizetteknek, a diktátort és fővezéreit, a nyakkendőjüknél fogva rángatnák ki a parlamentből és főhadiszállásaikból, ha másképp nem hajlandóak eltakarodni, és egy kis nyakkendő rángatásért még nem ítélünk el senkit, pláne, ha nyilvánvaló, hogy vagy kirúgjuk ezeket a fegyverkező fanatikusokat, vagy az egész Ország mehet a háborúba! A cél, hogy mielőbb felálljon egy olyan megbízható- őszinte- becsületes- civilizált vezetés, ami nem engedi tovább terjedni ezt a fegyverkező- háborús, népirtó, bűnöző- diktátori- katonai rendőrállam járványt! Te is bele fogsz pusztulni a katonai rendőrállam járványba, ha hagyod, hogy ezek a fegyverkező bűnözők eluralkodjanak a világon!
A Követ 2020.09.17.

Még mindig nem érted? Ezek hidegvérű, fegyverkező hóhérok, akiknek egy valamire való Civilizációban a börtön alján lenne a helyük és semmiképp sem a kormányon. Csak sokszor az ember olyan ostoba, vagy lebutított, hogy mindig a nyakkendőbe öltöztetett, legerőszakosabb seggfejeket választja ki vezetőknek, akik sok esetben még börtöntölteléknek is pocsékok lennének, nemhogy köztiszteletben álló vezetőknek. Tisztelet a kivételeknek. Na döntsd el kikről van szó! Lesz-e végre köztetek olyan, aki a nyakkendőjénél fogva rángatja ki a diktátort a parlamentből, miközben azt mondja neki: tartós tejet már ne vegyél, ha vissza mersz jönni?!. Pontosabban fogalmazva: tiltsátok már el mindörökre a közpénz rabló, fegyverkező hóhérokat és más diktátori, állami kemény bűnözőket, honvédelmi fővezér bérgyilkosokat, stb. ... a közpénztárcáktól és közügyektől, mielőtt teljesen kivéreztetik az Országot!!!
Egy állam vezetésére fegyveres erőket állítani olyan gaztett, mintha valakinek levágnánk a fejét, és helyette egy kutyafejet operálnánk a testére. A diktátor pont ezt csinálja, hogy mindenkiből, neki engedelmeskedő, parancsvégrehajtó tudatlan emberállatot faragjon, és ez a gaztett jelenleg annyira elterjedt, hogy az emberek azt hiszik, ez így van jól, de ez már a végső stádium a háború és lepusztulás előtt! Kampányolj és szavazz az ellenzéki összefogásra a saját életedért, mert a fegyverkező hóhérok most a kormányban tömörülnek, és ha az ellenzéki összefogásra szavazol, legalább annyit elérünk, hogy ne csak a kisemmizettek, hanem sokcsillagos fegyverkező diktátoraik is sétáljanak egy kicsit, mert ezek a köpönyegforgatók nyomulni fognak a szavazók után! Sajnos, most még, többet nem tehetünk! A diktátor tévéje milliókat vert át, de bekussol, mikor azt kéne bevallani, hogy ez a kormánynak nevezett fegyverkező rablóbanda már billiós összegeket nyúlt le, eltitkolt hóhérkodásra, hogy belőled is rabot csináljon egy börtönné züllesztett Országban! Mialatt be lett fogva egy maszkkal a szád, ezek annyi fegyvert vettek a Te megcsonkított béredből, nyugdíjadból, kórházi pénzek lenyúlásából, stb., hogy Te is ellenséges katonai célponttá váltál az egész városoddal, Országoddal együtt! Vagy lecseréled a fegyverkező diktátori veszett véreb fejeket Civilizált Vezetőkre, vagy előbb-utóbb a Te városod is úgy fog robbanni, mint Bejrút! Ha a hatalmuk múlik rajta, ezek elintézik neked, és azt mondják majd, hogy mindez a Te védelmed érdekében történik! Te is azt hitted, hogy a műtrágya akkorát robban, mint az atom? Tudod, aki műtrágyát gyárt, az például mésszel keveri az ammónium nitrátot, hogy stabil keveréket kapjon, de aki fegyvert akar, annak tisztán kellenek a hevesen bomlékony anyagok...

Nyelv elemzés
Kormányotok az egész Országból egy fegyverkező vallási putrit csinál! Egy sötét középkori fegyverkező vallási putri, ellenségeskedés, majd háború! Ez a jelenlegi jövőképe az egész Országnak, ez a rejtett alap terve ennek a megvadult, bűnöző, fegyverkező, vaskeresztény diktátornak és kormányának! Egy országnyi szögesdróttal bekerített, bezárt hadi börtön, amiben ki tudja hányan vannak olyanok, akik mágián akarják égetni azokat, akik másképp gondolják! Most nem a zsidókat fosztják ki, hanem a pénzes eretnekeket, és mindent, amiben pénz van, hogy tovább fegyverkezhessenek! Tisztelet a kivételeknek, de már most, égen, földön keresik az ellenséget, mert megpusztulnának, ha nem csinálhatnának maguknak ellenséget valakikből, vagy valamiből! Lehet, hogy Te leszel a következő?
Érdekes barbár nyelv ez a Magyar.
A fehérek és mások barbárságát is sok féle képen el lehet ragozni, de egy erőszakos cigány diktátornak is teljesen megfelelő. Persze, egy ilyen mondat után meg kell jegyezni a cigány képviselet érdekében, hogy a cigányok közt is vannak rendes emberek. De egy mindenki máson átgázoló, pofátlanul tolakodó migráns helyett, azért mégis csak kijárna egy valódi Magyar miniszterelnök a Magyaroknak! Nos, ha rasszisták lennénk, mondhatnánk, hogy a miniszter úr, már a bőrszíne alapján is migránsnak bizonyul, de az még nem nacionalizmus, hogy azt mondjuk, legyen a Magyaroké Magyarország, és nem akarjuk a migránsokat bántani, sem megkárosítani, mikor azt mondjuk, nem akarunk orbániát, és abból elég volt, hogy egy ki tudja honnan jött, vagy egy ősei ki tudja honnan emigráltak, -menedék jogot kap, aztán Királyi jogokat követel magának, mert azt hiszi, neki ez alanyi jogon jár, és eszébe sem jut, hogy a kiváltságokért esetleg le is kéne tenni valamit az asztalra! Szóval, az egy reális mondat, hogy legyen újra Magyarország a Magyaroké, és szép Ország ez szögesdrót és felfegyverkezés nélkül is! Szóval, magyarul rendkívül cifrán lehet káromkodni, de sajnos még mindig nem találjuk a szót. Tisztességes? Ez nagyon nem jó, mert a katonatiszthez van köze, ami nem más mint a gyilkolás vezére! Becsületes? Nem, ez csupán egy rideg matematikai dologra utal: becslés, mérés, számolás. Nem, nekünk ennél valami több kell. Megbízhatóság, bizalom? No ez már ér valamit, de ennél sokkal több az, amire nincsen szó! Nincs rá szó, ami több, mint a tisztesség, a becsület és a megbízhatóság, és ami elveszett, mikor ez a rohadék katonai rendőr diktátor és fegyverkező kormánya a melósok bérét, a kórházak, iskolák nyugdíjasok pénzét, és egyéb forrásokat minimálisra csonkítva, fegyverkezésre költötte az ország vagyonát! Nincs szó arra, ami elveszett azzal, hogy ez a bűnöző diktátor és bandája, évtizedek óta militarizálja az Országot. Csak annyit kívánunk a diktátornak és fegyverkező kormányának, hogy érezze meg a hátán azt a kínt és fájdalmat, amit a melós érez, miközben nap mint nap megtermeli bérét, és ti rohadékok, fegyverekre költöttétek a nekik járó fizetést! Az a szó, hogy rohadék, nem elég kifejező, ha a miniszter elnök úr és fegyverkező bandája romlottságát vizsgáljuk! Tapasztaljátok meg a fájdalmat, és takarodjatok, mielőtt erőszakkal, veréssel távolítanak el benneteket! Takarodjon az összes fegyverkező disznó a kormányból, és adja át a vezetést becsületes, megbízható vezetőknek! És még mindig nincs szó arra, ami elveszett azzal, hogy ez a rohadt sötét középkori, fanatikus fegyverkező, vaskeresztény banda hatalomra került! A tiszt és tisztesség szó helyett használjuk inkább a vezető és vezetés szavakat, és még mindig nincs rá szó, ami több mint vezető, becsületes, megbízható, de elveszett a hóhér katonai rendőr banda terjedése miatt! Nem, nem, nem istenre, vagy istenire gondolunk! Úgysem folyik itt már más, mint fegyverkező vallási trágyalé, és abból már elegünk van. Tudod, nem azzal van bajunk, hogy valakik szentírás szerint segítenek másokon, hanem azokkal akik eltorzult isten és más diktátori képzelgéseikkel egy egész Ország vagyonát fegyverekre költik. Ez legjobb esetben is csak vallási szenny és trágyalé! Nem, nem, nem istenre, vagy istenire gondolunk! Valami, ami nagyobb jutalom annál, hogy valaki őszinte, megbízható vezető és becsületes, és még ennél is több... Na ez az ami annyira elveszett ebből az Országból, hogy ki sem tudjuk mondani! Ideje ezt a bűnöző kormányt leváltani! Tovább lépni itt csak akkor lehet, ha kitessékelitek a Parlamentből és a Várból az összes egyenruhás biztonsági díszmajmot, és az összes fegyverkező bűnözőt, legalább: őszinte -megbízható -becsületes vezetőre cserélitek! Vannak még ilyenek ebben az Országban?
Tudod, rendkívül sajnálom, hogy ennyire csúnya szavakat kell használnom, de ezek a szavak ahhoz képest semmi, hogy világjárványt csináltok egy kis náthából, ami a statisztikák szerint is sokkal kevésbé veszélyes, mint például az influenza, amibe sokkal több öreg hal bele, mint ebbe a kínai náthába, és túllihegitek mindezt, leginkább azért, hogy a népet hülyítve, militarizáljatok, szigorkodjatok, hatalmaskodjatok, hogy aztán jogosan lopjátok el fegyverkezésre: a kórházak, nyugdíjasok, melósok, iskolák pénzeit stb. -Erre nem lesz mentségetek! Én nagyon -nagyon örülnék, ha azt írhatnám, igen, egy olyan kormányt látok, amelyik mélyről jött ugyan, de jó úton halad a civilizálódás irányába! Lehet, hogy néhányakra ez igaz is, de sajnos a kormány kemény magja, pont az ellenkezőjét teszi annak, ami elfogadható lenne, és rántja le a mélybe az egész Országot! A híradónak már majdnem a fele a koronavírusról károg mindenfélét, hogy elterelje a figyelmet arról, amit nem szabad kimondani: Mennyi is az a billiós nagyságrendű összeg pontosan, amit a hadsereg lerabolt fegyverkezésre az adófizetőktől, és mi a túrót művelnek ezek ennyi pénzből, ön-gerjedve, önkényesen, eltitkolva?!.
A Követ 2020.08.24.-26...


Civilizációról, demokráciáról csak azután beszélhetünk ebben az Országban, ha a fegyverkereskedő amerikai nagyköveteket kitiltjátok, a fegyverkező diktátort és vaskeresztény kormányát elkergetitek a hatalomból, és berakjátok a saját rácsaik mögé józanodni ezt az aljas katonai rendőrkormány bűnszervezetet! Látod, te emberállat diktátor, nem azért nem lehet civilizáltnak nevezni a kormányba szabadult bűnbandádat, mert a beleitek korábban fejlődött ki, mint az agyatok, hanem azért, mert olyan rohadt agresszív szemetek vagytok, hogy mindent észérv lepattan rólatok, és egyenest háborúba sodorjátok az Országot! Ha egy légvédelmi rakétát eresztene valaki, valamelyik hadsereg fővezér, vagy a diktátor házába, vagy egy golyó repülne a fegyverkereskedő amerikai nagykövet irányába, csak annyit tudnék mondani, sajnos, ez a következménye ön és társadalomgyilkos akcióitoknak! Mert a történelemkönyvek alapján, vagy elkergeti a nép az ilyen fegyverkező disznókat, mint ti vagytok, vagy mindenki mehet a háborúba! A megbocsájthatatlan bűnötök nem az, hogy még az agyatok is egy elő-bél szakaszból fejlődött ki a törzsfejlődés során, hanem az, hogy a tisztességesebb többséget mesterségesen tudatlanságba taszítva, a fegyverkezés vágóhídjára fizettétek be népetek összes vagyonát, hogy aztán mészárszékre küldhessétek a tiltakozókat! Csak a fasiszta barmok és más kegyetlenül agresszív őrültek lehetnek olyan elvetemültek, hogy egy alvajáró fanatikus bizonyosságával jelentsék ki -mint adolf hitler: a fegyverkezés a járható út! Nézz a tükörbe, drága jó, újfasiszta magyar kormány! Volt választási lehetőségetek! Választhattátok volna a leszerelést, és a civilizálódást is! De ti, egy egész Országot kirabolva, éveken át, fanatikusan fegyverkeztetek! Ez megbocsájthatatlan bűn! Mit mondjunk a népnek? Legyünk kegyelmesek! Nem kell agyonlövetni őket! Elég, ha addig ütitek ezt a rohadt rablóbandát, amíg el nem takarodnak? Mondjuk ezt? Hol bujkál ilyenkor a köztársasági elnök? Takarodj orbán, a rohadt sokcsillagos fegyverkező bandáddal együtt, mielőbb, mert ebből már lincselés lesz, és minél tovább maradtok, annál több lesz a hulla a végkifejletben! Ti vagytok a civilizálódás alap ellenségei, még ha lehazudjátok az égről a csillagokat, akkor is! ... és ne felejtsétek kideríteni, hogy a hadsereg tábornok 3 billiós sikkasztási ajánlata mögött milyen sokcsillagos hóhér bűnbarátok állnak, és nagyon szomorú, hogy a lincselés határáig feszítettétek a húrt! Mennyi kell még, hogy végre eltakarodjatok?
A Követ 2020.08.13.

A Civilizált kormány

AZ-OD Recept: A járvány gyógyítása

A kivezető út
Köszönjük a félig meddig újfasiszta, beteg kormányunknak, a gazdaság újra le-rablásáért indított nemzeti konzultációját. Milyen érdekes, hogy valójában nincs is járvány, de a vírus pont annyira van túllihegve, mint amennyire, a kormányon lévő, fegyverkező rablóbanda, újra le akarja rabolni az adóhivatalt! Tehát, csak a mi országunkban, 3billió pénzegység fegyveres elrablásáról van szó! Mennyit ült a viszkis rabló néhány millióért? Pedig, még   fegyvert   sem   használt! A billió: az milliószor millió! Láthatod, hogy a teljes kormány és katonai vezérkar, együtt sem tudná, életfogytiglan leülni, az ekkora sikkasztásért és rablásért járó büntetést! Tehát akkor most, az amerikai diktátorral ellentétben, mi megfelezzük, és újra és újra megfelezzük ezt a féktelen katonai költségvetést, és teljes elszámoltatást kérünk a hadseregre! A diktátorra és kormányára pedig kiszabunk egy billió pénzegység büntetést, postaláda szennyezés miatt, és kussoljanak be mindörökre, és takarodjanak, amíg ezt a saját pénztárcájukból ki nem tudják fizetni, vagy életfogytiglan szabadságvesztés járjon nekik, ha még egyszer be merik tenni a lábukat a parlamentbe! És ez vonatkozzon az összes kormányon lévő katonai vezetőre, a jelenlegi köztársasági elnököt is beleértve! Keménynek tűnik? Ekkora rablást már nem lehet szó nélkül hagyni! Értsd meg! Ezek maguk vezetik a harcba, a háború irányába az egész országot, és betegítik és rohasztják le az egész társadalmat! Amilyen a kérdés, olyan a válasz! Köszönjük a diktátor aláírásával küldött kérdőíveket, de egy diktatórikus katonai rendőr kormány kérdőíveit, legfeljebb begyújtósnak lehet használni! Aki kitöltötte, tudatlanul hozzájárult, hogy a központi rablóbanda büntetését maga is viselje! Az egyetlen lehetséges kivezető út, ha végre nem az országot csukják le, hanem a kormányon lévő rablóbandát, amennyiben nem hajlandóak maguktól eltakarodni! Nem tűrhetjük tovább, hogy közönséges bűnözők és fél-fasiszta csatlósaik vezessék a pusztulásba országunkat! Tisztelet azon kevés kivételnek, akik csak döbbenten hallgatnak, mert a valódi becsületet ebben a kormányban nagyon elnyomták a bűnöket leplező fedő sztorik és hazugságok!
A Követ 2020.07.04.

A civilizált adózás!
Senki nem köteles adózni a nav.gov.hu nevű katonai szervezetnek!
Civil adóhivatalra van szükség!
Egy civilizált országban, nem nyúlhat le közvetlenül az adóhivatalból, 3 billió pénzegységet a hadsereg, a főtolvaj miniszterelnök szemhunyászkodása mellett, hanem köteles minden egyes adóból kapott pénzegységgel elszámolni, és az elszámolást semmiféle titkosítási eljárás nem akadályozhatja! Általában ott vannak a hullák, a sikkasztások és az önkényes rablógyilkosságok, ahol titkosítanak!!!
Nagyon, nagyon sajnos, hogy a kormányon lévők értelmesebbik fele sem veszi észre, hogy a diktátor gazdaságvédelmi operatív törzse, a színfalak mögött, ismét csak azt a célt szolgálja, hogy a fegyveres erők továbbra is le tudják rabolni adóikkal a gazdaságot! A diktátor sosem tett mást, mint lerabolta és militarizálta ezt az országot! Nos, eljött az az idő, mikor egyre többen úgy érzik, fellélegezne ez az ország, ha valaki végre agyoncsapná a fegyverkező diktátort! A politikai gyilkosságok és brutalitások alapja az, hogy gátlástalan fegyverkező bűnözők, miniszterré, diktátorrá választatják magukat, lenyúlják mások értékeit, megbetegítik, ellehetetlenítik a társadalmat, és be nem fogják bűntől bűzlő pofájukat, addig, amíg valaki be nem veri nekik! Tájékoztatjuk a rendőrséget, hogy a fegyveres erőszakkal való fenyegetéssel történő rablás, akkor is fegyveres rablásnak minősül, ha azt tisztességes adóztatásnak álcázva, egészen véletlenül, a rendőrség követné el, és ilyen tetteknek következményei lehetnek!
(ub. 2020.06.26.)
Felszólítjuk az alkotmánybíróságot, ha a diktátort és önkényesen fegyverkező bandáját nem csukja le, akkor ne csukjon le senkit, mert nincsenek ezeknél nagyobb gazemberek az országban! Elég ebből a katonai adóztatási rendszerből, ahol minden pénz a fegyveres erők felügyelete alá ömlik be, amiből a hadsereg kénye kedve szerint degeszre zabálhatja magát, majd a bűnöket a mészárosra kenve, a maradék lerágott csirkecsontokból juttat némi alamizsnát a kórházaknak, az iskoláknak, a nyugdíjasoknak stb. Ennek az Országnak az első lépése a civilizálódás irányába az kell, hogy legyen, hogy a nav.gov.hu katonai szervezetet átalakítjátok nav.hu civilizált polgári szervezetté, kirúgva belőle minden fegyverkező képviselőt, akik közvetlenül nyelik a pénzt a hadsereg számára. Az adóhivatal nem a hadsereg ellenőrzése alá kell, hogy tartozzon, hanem egy civilizált, polgári kormány felügyelete alá, ahol nincsenek olyan régi beépített kormányfők, akik eltűrték és építették a jelenlegi katonai rendőrállamot! Ez egy alapvető civilizációs feltétel! Nem azt mondjuk, hogy nincs szükség rendőrségre, de ahol a rendőrség és a hadsereg hatásköre a társadalom irányítása, azt úgy nevezik, hogy katonai rendőrállam! A civilizációban viszont bármilyen rendőri szervezet csak alárendeltje lehet a választott, civilizált, polgári tanácsnak, parlamentnek és a hadsereg még csak véletlenül sem nyúlhatja le direktbe, közvetlenül, az adófizetők pénzét! Elég ebből, hogy rendőrök és katonák, miután lenyúlták az adóhivatalt, még nekiállnak megmondani, hogyan kell gyógyítani vagy, azt, hogy mit lehet tanítani az iskolákban és, hogy ki hová mehet! Elég ebből, hogy a diktátor vaskeresztes bandája éveken át azon dolgozik, hogy az adófizetők pénzéből lecsukja az adófizetőket! Azt a lebutított, behergelt népet, amelyik nem tud egy valódi Civilizált kormányt felmutatni, és a civilizálódás alapszintjére feljutni, nem lehet Társköztársaságnak elfogadni!

A Követ 2020.06.17.
Tisztelt Ellenzék!
Köszönet a tiltakozásért! Enélkül, a kormány a bajból csak még nagyobb bajt csinált volna, hogy még jobban megerősítse, mindenkit lecsukó, katonai rendőri kontrollját.
Ne feledd, fűrer adolfka is addig játszotta a gazdaság fellendítő jófiút, míg meg nem szerezte a tejhatalmat, aztán hadat üzent a világnak, és kirobbantotta a II. világháborút. Ne hidd hogy a jelenlegi magyar diktátor és katonai rendőrkormánya, azért játsszák a hű de jófiút, mert a megszerzendő tejhatalommal nyulakat akarnak szoptatni! Ezek a fegyveres fapofák némelyike, hazugságaik álcája mögött, legalább annyira vérszomjasak lehetnek, mint néhány náci fővezér annak-idején! Ez a jelenlegi magyar katonai rendőrkormány veszélyesebb bármilyen vírusnál!
A reklámszöveg így igaz: Egy példátlan világválságban, mi magyarok példaértékűen összefogtunk, hogy elhárítsuk a bajt, amit a világszerte hatalmon lévő, fegyverkező diktátorok és katonai rendőrkormányaik okoztak a világnak. A gazdaságot nem kéne megmenteni, ha végre, ezek a sok esetben vallási fanatikus diktátorok, végre eltakarodnának a hatalomból, és az orvostudomány is meg tudna birkózni egy vírussal, ha nem harci gépekre, szögesdrótra, fegyverekre költenék a kórházak, iskolák, nyugdíjasok és a többi, pénzeit, pénzeket! (ub. 2020.05.26.)

Az Igazság és demokrácia ebben az Országban ott kezdődik, hogy a népszerű hazugságaiból hatalmasra hízott diktátort és fegyverkező hóhér kormányát egyszer s mindenkorra, véglegesen kirúgjátok. Persze, nem lehet betiltani, hogy valaki vademberállat módjára éljen a bozótosban, mert tőle csak ennyi telik, de egy vademberállatnak nem a parlamentben a helye, és semmilyen fegyvert vagy környezetpusztító eszközt nem kaphat a kezébe! Természetesen a vademberállat jelző nem vonatkozik azokra, akik hajlandóak civilizálódni, de mindenféle ünnepi beszéd ellenére, ott már nagyon nagy hibák vannak, ahol így kell fogalmazni, és a tömeggyilkosságok a világban, nem jutalmazandó, katonai hőstettek, hanem förtelmes bűnök, még akkor is, ha diktátor, vagy a katonai köztársasági elnök, valahogy a véletlenek során, ezt sohasem mondaná ki! Vedd már észre, hogy valójában egyáltalán nincs is, még talán akkora járvány sem, mint amekkorák eddig is szoktak lenni, és megállnak mindenféle rendőri karantén nélkül is! Vedd már észre, hogy a diktátor már megint a semmit állította meg, a Te életeddel együtt, méregdrágán, a Te pénztárcádból! Elkezdhetitek, a saját szigorú, szögesdrótos menetrendjük szerint, kitiltani a Fővárosból, ezt az egész, szemétre való, mindent tönkre-vágó, katonai rendőr kormányt! Kik lesznek azok, akik végre fölvállalják, hogy alakítanak egy össz.-ellenzéki kormányt? Meddig akartok még várni? A semmire nem lehet megszerezni a támogatást, de ha végre alakítanátok például egy ellenzéki összefogás válságkormányt, arra már lehetne szavazókat, támogatókat toborozni. Hát persze, hogy mindenki talál munkát. Főleg ingyen végezhető kuli munka, az mindig van, de fizetés egyre kevesebb helyen, és egyre kevesebbet ér! Amit a diktátor tönkretett, azt Te ingyen helyrehozhatod! Lassan az egész Országot! Ennyi felesleges, fizetetlen munkát! Alakítsatok már egy tisztességes kormányt, és ezt a jelenlegi katonai rendőrkormányt pedig, küldjétek el kapálni a mezőre! Majd akinek kinőtt a paradicsom a paprika meg a hagyma, az esetleg visszajöhet, de addig ingyen dolgozzon! Lehet fogadni, hogy a diktátor úgy tud kapálni, hogy az összes mások által ültetett hasznos növényt kikapálja, de mindent meghagyna és sajátjának tekintene, ami pusztítóan mérgező, kellemetlen, és mások ellen felhasználható!
Bizony bizony! Ha ez a katonai rendőrkormány nem hajlandó civilizálódni, akkor másik kormányt kell alakítani! Őszintén sajnáljuk, de ha Ti, Tisztelt katonai rendőrkormány, annyira ostobák vagytok, hogy a szögesdrót és a gépfegyver ad nektek biztonságérzetet, akkor helyetek nem a parlamentben van, hanem valamelyik fegyintézet jól őrzött cellájában! Csukjátok le magatokat, de ne az Országot!
A Követ 2020.05.03.

A diktatúrátok valódi arca

Látod már, mért vannak farkas törvények az egészségügyben? Látod már, mért megy tönkre minden, ahol a diktátor és fegyveresei megjelennek? Azt most ne is említsük, hogy lehet a nem kívánt bevándorlók elleni, esetleges távoli tömeggyilkosságokat, járványnak álcázni! Akinek gulyásból van az esze, az nem fog valós adatokat közölni! Aki elhiszi a katonai rendőrkormány szóvivője uszításait, az legalább annyira hozzá és szakértő, mint a vonyítás és a kutyaugatás. Operatív törzs mi? Kirúgni a kórházigazgatót, hogy a rendőr mondja meg, hogyan kell gyógyítani? Nem szégyellitek magatokat? Aljas sunyi módon, éveken át az államkasszát fosztogatva, felfegyverkezni a kórházak a nyugdíjasok, az iskolák stb. pénzéből, és most kirúgjátok az igazgatót, mert nem a rendőri karjelzések szerint akar gyógyítani, hanem a megmaradt lehetőségek szerint, inkább az értelem alapján? Látod már, mért nem lehet az emberi fajt intelligensnek nevezni? Ha valóban intelligens faj lenne, az elmebetegeket kivéve, senki nem szavazna ilyen erőszakos, fegyveres, egyenruhás bandára és minden hozzá értést mellőző, mindenbe erőszakosan belepofázó diktátoraikra! Általában minden polgármester annyira bűnös, mint amennyivel túlszigorította a központi főbűnös rendőrdiktátorok, túllihegett szigorító rendelkezéseit! Van, aki bevallja, a polgármesterek nem kaptak valós adatokat arról, van-e miért nyüszíteni, szűkölni, vonyítani, mégis rendkívüli szigorításokat vezettek be, és tartattak be másokkal, mert annyira pedánsok akartak lenni, mint senki más! Íme, a pedáns személyiség, aki a legtöbb zsidót szállítaná le a fűrernek az etnikai tisztogatás alkalmával, ha az lenne a törvény, mert a törvényt be kell tartani, független attól, hogy az konstruktív, vagy elnyomó törvény-e! Külön üdvözlet Fehérváros agyon bekorlátoló polgármesterének, aki jobban tenné ha egymaga behúzódna a saját karanténjába határozatlan ideig, anélkül, hogy ezt másoktól is elvárná, és ki sem jönne addig, amíg tisztességes választásokat nem tartanak nélküle! Követheti példáját a többi kutya-lelkületű híve, főnöke és diktátora, kik mindig vonyítanak, mikor a többiek is vonyítanak, és mindig veszettül ugatnak, ha a többiek is veszettül ugatnak, független attól, van-e miért ugatni, vonyítani, vagy nincs! Ennek a járványnak a legfőbb alapja az a viselkedés: ha az egyik kutya elkezd ugatni, a többi is azt teszi, majd megpróbálják túlkiabálni, túl-ugatni egymást. Aztán a végén már a falu összes kutyája olyan veszettül ugat, mintha katasztrofális vészhelyzet lenne, pedig csak az történt, hogy a fodrász szobapincsiét kiengedték az udvarra, és az bepánikolt, mert azelőtt, életében nem szagolt büdös-bogarat! Persze, vannak büdös bogarak, de azok egyáltalán nem annyira veszélyesek, mint amennyire a vezérkutya érdekeit szolgáló vezérvonyítók túllihegik! Nos, az Üres ünnepek alatt, ha kimentél az utcára, láthattad, milyen ez a demokráciának hazudott, fél-náci, vaskeresztény, katonai rendőrdiktatúra valódi arca! Az utcán mást sem látsz csak rendőröket és rendőrautót! Az értelem már elmenekült ebből az országból, az iskolák bezáratva! A szellemi színvonalat, a szorgalmasan büntető rendőrautó eszéhez mérten lebutított, üres egyház szolgáltatja, miközben minden bűnt egy járványra kennek. Bizony, bizony, büntetni kell, még a beteg öregasszonyokat is, ha ki mernek mozdulni, mert sokba kerül ennyi csili-villi rendőrautót eltartani! Nagyon fontos, hogy észrevedd! Mindez nem a járvány miatt van, a járvány már csak következmény! Természeti törvényszerűség: ahol a bűnöző diktátorok fegyverkeznek, ott előbb-utóbb lesz valami csetepaté, kisebb - nagyobb háború, amit halál követ és a halál után kialakuló betegségek, amik általában a sebesültekben tenyésznek ki. Hogy a lepra, a pestis a spanyol nátha, vagy a koronavírusnak keresztelt kínai nátha rothasztja-e tovább a fegyverkező diktátor híveit, szavazóit és a velük érintkezőket, az már részlet kérdés. De a sorrend akkor is ez volt a mi országunkban is: A diktátor és fegyverkező bűnbandája az államkassza éveken át történő kifosztásából, egyre nagyobbra hízott. Nem a bevándorlók miatt, hanem, a diktátor már jóval azelőtt fegyverkezett, mielőtt a bevándorlók megjelentek volna! Ezután, a diktátor, a köztársasági elnök, a házelnök stb. szemhunyása mellett, és kéz kezet mos alapon, hogy a hadsereg hol csetepatézott, és hogy hová dugták hulláikat, azt jól eltitkolták. De az eltemetett bűn már messziről bűzlik, pláne, ha a nagyhatalmak diktátorai is ugyanazt csinálják, mint a kis hülyék, és a diktátorok eltitkolt, halálos bűzében kitenyészik a betegség. Látod, azért kellett a diktátornak kifosztania az egészségügyet, az oktatást és a nyugdíjrendszert, stb... hogy bűnöző kormánya és fizetett bérgyilkosai vígan lakmározhassanak, míg a népnek nem jut más, csak munka mindhalálig, haláltábori körülmények közt, lebutított értelemmel, nehogy Te is arra gondolj, lehet, hogy ezek is közönséges tömeggyilkosok?!. Igazad van, tisztelt, köztársasági elnöknek csúfolt fajankó! Ahhoz már tényleg nagy türelem kell, hogy ne a lincselés legyen az első gondolata az átlag polgárnak, mikor meglátja, hogy a tévében még mindig a börtön aljára való, állandóan nyomatott, hóhér diktátor nyeri el a köztiszteletet, rendkívül őszintének retusált, égbekiáltó hazugságaival! Javítsatok ki, ha tévedek! További kellemesen elátkozott ünnepek várhatóak, további hulla hegyekkel és betegségekkel, míg hóhéraitokkal együtt végleg ki nem takarodtok a parlamentekből, tanácsokból és vezetői szerepkörökből! Sokba kerül ez a rakás rendőrautó és elrejtett hadigépezet! Nagyon, nagyon sokba! Lehet ezt civilizáltnak nevezni, hogy egy szociális segélyekből és államkassza kifosztásából fegyverkező sintér lelkületű hóhér banda, pofátlan aljas szemét módon hazudozva, átvegye a hatalmat, és uralkodjon egy egész Ország, vagy az egész Emberiség felett? Tisztelet a kivételeknek!
A Követ 2020.04.15.
Tisztelt Ellenzék!
Akármilyen vészhelyzet is van, akkor veszik el az Országotok, ha a tejhatalomból egy percnyit is megszavaztok, a börtönbe való, törvény kiforgató, fegyverkező, öngerjedő diktátornak és jótevőknek álcázott hóhérainak! Eszetekbe ne jusson! Az a Civilizáció igazi ellensége, aki egy perc tejhatalmat is megszavaz nekik! Szerinted is már rég meg kellett volna vonni tőlük a mentelmi jogot? Mivel az egész rendőrség és hadsereg is a diktátor hazugságaiból hízik hatalmasra, elég nehéz lesz ezeket eltávolítani, de vedd észre: Az Országot nem egy vírus vagy egy vélt ellenség rohasztja le, hanem az azt túllihegő diktátor és csatlósai!

Az orkán diktor kórokozó egy kormány által gyakorolt eljárásmód, ami a következő algoritmus szerint fosztja ki az országot és lehetetleníti el a jogállamot:
  1. A diktátor ellenségnek kiáltja ki a kifosztandókat, például olyanokat, akik nem neki adóznak, vagy keres egy vélt ellenséget ami a naiv tömegek által hihető, de ellenőrizhetetlen.
  2. Tejhatalmat, anyagi és mindenféle támogatás megszavazását kéri a vélt ellenség elpusztítására.
  3. Aki nem szavaz rá, azt -sztálini mintára- az ellenség pártolójának, vagyis ellenségnek, nép ellenségnek, hazaárulónak stb. kiáltja ki és ellehetetleníti!
  4. Ha nem kapja meg a támogatást, akkor még nagyobbat nyer, és még többet fosztogat, mert kijelentheti, hogy még így is megoldja a problémát az ellenzék nélkül is, mert nagyon jól tudja, hogy a vélt ellenség sosem támad, ezért ő fog győzni, mert ő olyan erős, hogy egymagában is meg tudja állítani a semmit.
  5. A semmi megállítása szinte semennyibe nem kerül, így a támogatásból teljes mértékben lakmározhatnak a szögesdrótos fegyverkező hívek.
  6. A szögesdrótos fegyverkező híveknek érdekük ezt az egyszerű, másokat kopasztó módszert másolni és szajkózni, ezért egyre több kormány szócső teszi tönkre mások szabadságát, megélhetését.
Hóhér híveivel együtt, a diktornak már egész Európát sikerült ezzel a módszerrel és némi túllihegett kínai takonnyal bebörtönöznie, miközben az ő hordáiban bevett népszokás az, hogy leköpködik a csalással, kuruzslással, szerzett, vagy közönségesen ellopott pénzt, nehogy a tulajdonos visszakövetelje.
Ekkora bűnöző disznókat beengedtek a parlamentbe? Mit kell tenni egy ilyen kórokozóval és tudatos terjesztőjével?

 Nem, nem, az orvosok pénze nem arra való, hogy szögesdrótra költsék! Nem, nem kell tankot venni a nyugdíjrendszerből! Nem, nem kell az iskolák pénzét gépfegyverekre és katonai repülőkre költeni! Mikor takarodnak már el végre azok a szemétre való katonai rendőrkormányok, akiknek ezt még magyarázni kell?
Évtized értékelő
Már virágozna ez az Ország, ha a fegyverkező diktátora és hóhérai eltakarodtak volna, de így csak Európa szégyenfoltja vagyunk. Ha nem tudjátok leváltani ezt a sötét középkori, diktatórikus, fegyverkező vaskereszténységet, majd az idő megteszi, kénytelenek leszünk kivárni, míg eltakarodnak a vezetésből. Te meddig akarsz erre várni? Tájékoztatlak, hogy valagba rúgni egy mások átverésével hatalmat tartó, népbutító, fegyverkező, hóhér diktátort, mert magától nem takarodik: -NEM BŰN, hanem mások szabadságáért végrehajtott hőstett, de ha kirúgósat játszol, ne rúgjál túl nagyot, nehogy szent mártír legyen belőle, csak akkorát, hogy eltakarodjon!
10 évvel ezelőtt teljes volt a gazdasági káosz, mert a diktátor és hóhér bandája kivéreztette az országot, mint ahogy nemzetközileg is ezt tette, többek közt a külföldi népbutító vaskeresztény banda. A fejlődés a diktátor és hóhérai pusztításai ellenére, azért indult meg, mert 2011-12-ben, a maja naptár végénél, felcsillant némi tudás Atlantiszból, és elérhetővé váltak a régi receptek! Ahol az emberek egymás ellen fegyverkeznek, az nem civilizáció, hanem brutális, törvénytelen barbárság! A mi álláspontunk szerint a vadász fegyvere a legtöbb, ami szigorú szabályok mellett legálisan megengedhető, mert a vadász sosem bántja Hófehérkét, vagy más embert, de a Vadásznak is meg kell értenie, hogy több milliárdnyi embert már nem lehet vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből megetetni, hanem ki kell fejleszteni AZ Atlantisz Smaragdváros mezőgazdasági technológiát, ahogy az a receptekben körvonalazva van! Történelmi tény, hogy a demokrácia már 10ezer évvel előttünk virágzott, amit talán nem szándékosan, de a kb. 2ezer évvel ezelőtt érkezett egyszemélyes megváltó tett tönkre, aki elhitette a tudatlanokkal, hogy Ő és csakis Ő és senki más... a keresztények majd elmondják, de tudni való, hogy egyetlen egyszemélyes vezér sem képes önmagában semmi korszakalkotóra. Még ahhoz is, hogy hazudni tudjál, legalább két egyén szükséges. Minden egyszemélyes vezérnek szüksége van egy háttérben támogató csoportra, hogy elérjen valamit. Mindazonáltal, a 2000 évvel ezelőtti mutatvány ami az egyetlen királyok és fáraók fölé emelte a megváltót, mint az egyetlent mind felett, annyira jól sikerült, hogy azóta csak úgy hemzsegnek a Földön az egyszemélyes kis és nagy diktátorok, akik alig várják, hogy mások tönkretételével eljöjjön az Ő uralkodásuk, az Ő idejük, az Ő országuk és az Ő akaratuk. Néhány dolgot meg kell érteni! Nincs antikrisztus Krisztus és kereszténység nélkül! Lehet, hogy a bankrablónak a legjobb az órabére, amíg el nem kapják, de a gazdagságot sohasem a tolvajok, szélhámosok és csalók teremtik, termelik, még akkor sem, ha a másoktól rabolt vagyonukat saját eredményként tálalják. A gazdaság sohasem az olyan antikrisztusoktól vagy más vallás fanatikusaitól virágzik, mint a világháborút gerjesztő fűrer adolfka, a vallásháborúkat uszító orbán papa, vagy az országunkat tönkretevő orbán diktátor és hóhér bandáik. Ezek a diktátorok mindig több kárt csinálnak, mint amennyi hasznuk van. A törvénynek nem lehet célja, hogy éledő sötét középkori inkvizítorokkal szolgáltassa a diktátor hatalmát, miközben elnyom és kirekeszt mindenféle másképp gondolkodót. Lehet, hogy annak idején, abban a sivatagban, nem konyított senki semmit a gyógyításhoz, csak a megváltó, de ez nem jelentheti azt, hogy a Föld lenne a világ közepe, és az egyetlen Bolygó, mint ahogy azt a sötét középkorban tanították, és pláne nem jelentheti azt, hogy mágián kell égetni azokat, akik másképp gondolják. Ez a világ nem egyetlen vezér egyszemélyes világa. Ez a sokaság világa, sajnos sokféle őrülettel. Ez nem jelenti azt, hogy mindenféle pusztító, közveszélyes őrültnek kedvezni kell, de meg kell engedni másoknak is a létezéshez való jogot, főként az ártatlanabbaknak és a konstruktívabbaknak.
Előre is bocsánatot kérünk, a másokat segítő keresztényektől, az alábbi plakát miatt, de egy valódi civilizációban senkinek nem engedhető, hogy vallása nevében fegyverkezzen! A hullából kiszállt döglégy, szemtelen, szégyentelen és gátlástalan személyiségével megáldott, fegyverkező vallási diktátoroknak és hóhéraiknak a börtön alján a helyük és nem a parlamentben!

A Lencsepaprikás
Azt mondják, aki lencsét főz, annak sok pénze lesz! De mennyire lesz paprikás a hangulat, ha kiderül, hogy a katonai rendőrkormány túlhajszolt gazdaságában a lógó nyelvel megkeresett pénzed, már megint a fegyveres erők rabolták le, és költötték el?
A paprikás, hagymás pörkölt alapra ráöntjük a beáztatott lencsét és egy kis vízzel, kis lángon tovább rotyogtatjuk. Akinek van, rakhat bele némi vargannyát vagy burgannyát is ízfokozónak, de a só, bors és erős-paprika is megteszi, ha más nincs. Vajon lesz mit a levesbe aprítani? Lesz ebből még valaha, civilizált Magyarország? Vagy hagyod, hogy ez a haltábor szögesdrótos, orbánia -katonai vas és horogkeresztény rendőrállam mindent tönkre-vágjon!
A Követ 2020.02.02.
Hibák, tévhitek, tévedések
Történt, hogy Péter rájött: ez a fehér keresztény banda, mennyire agresszív, kirekesztő és nacionalista. Nos, sajnos, Péternek, igaza volt. Ez az egész fehér kereszténység a részben szolár-barna, de azóta megőszült, kifakult, kivénhedő diktátortól származik, és sajnos meg kell, hogy állapítsuk, mint minden gondolat, ami eddig a diktátorból, és eszetlen fegyverkező bandájából kijött, az legjobb esetben is téves, hibás, de általában agresszív, másokat pusztító, ellehetetlenítő szervezkedés. Nos, nem férne ki, ha az összes hibát fel akarnánk sorolni, és nem is szeretnénk ilyesmivel foglalkozni, és pláne nem akarunk megvezetett, megtévesztett embereket hibáztatni. A mi álláspontunk továbbra is az, hogy ameddig a diktátor és fegyverkező bandája nem távozik a hatalomból, az értelem csak bujdokolhat ebben az országban. Egy civilizált kormányt pedig biztos nem a haláltábor szögesdrótjáról és a tetovált fegyverkező őrültjeiről lehet felismerni.
A Követ 2020.02.01.
A Tanár és az Iskola
Egyszer régen egy Tanár azt mondta: Aki iskolába jár, annak az a minimum, hogy tudjon viselkedni, és ebben teljesen igaza volt. Egyik iskola sem köteles közveszélyes őrülteket tanítani, (hacsak nem erre specializálódott) és egyik tanárnak sem kötelessége testi épségét veszélyeztetni. A tanító feladata nem az, hogy büntessen, fenyítsen, hanem hogy tananyagot, információkat, technológiákat stb. tanítson. Persze, egy Tanár akkor jó tanár, ha nehéz konfliktusokat is tud kezelni, de nem kötelessége elviselni olyan veszélyes megnyilvánulásokat, amik nem férnek bele a civilizáltság kereteibe. A Közveszélyes magatartás kiközösíthető, elkülöníthető a többi tanuló és a tanítás érdekében. Az, hogy valakiket antiszociális megnyilvánulásaik miatt külön felzárkóztató osztályba raknak, vagy kisegítő iskolába küldenek, teljes mértékben elfogadható. A Tanárnak meg kell hagyni azt az alapvető szabadság jogot, hogy eldönthesse a sok lelki szennyes között, mi az, amit még elvisel, és mi az, amit már nem! Senki nem kötelezhető arra, hogy olyan munkát végezzen, ami számára elviselhetetlen.
A Követ 2020.01.26.


Tisztelt Ellenzék!
Teljes mértékben megértjük, ha valaki el akar zárkózni másoktól, de bármilyen nehéz is, most összefogásra van szükség! Gondolj bele, mekkora tétje van az ellenzéki összefogásnak! Külön külön, nem fogtok tudni egy ennyire beragadt, berohadt váltóval váltani! Ez az egész világ legfeljebb egy kockára gyúrt szemét és roncstelep, jelenlegi állapotában, de belőled is csak roncs lesz, ha hagyod, hogy békefenntartónak álcázott tömeggyilkos katonai diktátorok eluralkodjanak feletted! Például a mengele típusú gyógyítás is ott kezdődik, hogy a katonatiszt mondja meg, hogy mit kell tennie az orvosnak, aztán a múmiád leshet ki a formalinos kádból, csontvázad a szekrényből! Ez a halál tudománya, nem az életé! Mi az első dolga a biológusnak? Bogarat dögleszt, békát preparál és boncol, hogy tetemeket vizsgálhasson. Ez a halál tudománya, nem az életé! Tisztelet a kivételeknek. Mutass egy egyetemet, ami egy valódi civilizációban átmenne az alapvizsgán, vagy már mindegyiket militarizálták a pártkatonák begyöpösödött gondolatai?! Ez a pusztulás világa, amitől a normális csak elzárkózik, de abba gondolj bele, még egy csömörből vödörbe váltás is többet ér annál, minthogy beragadjon a diktátornál a váltó! Természetesen, ennél többet szeretnénk, de ezt az egy húron pendülő, egységes, pusztító, diktátori őrületet csak úgy lehet leváltani és berakni a saját szögesdrótjaik mögé, ha az a kevés épeszű civilizált, aki még megmaradt, felvállalja az irányítást, és köszöni, de nem kér többet abból, hogy gépfegyveres, elmebajosan ellenséges rablóbanda mondja meg, hogy kiből lehet tanár és mit kell tennie az orvosnak, stb.! Ismét elküldöm a receptet!
Ha nem cserélitek le ezt a fegyverkező bűnbandát tisztességes vezetőkre, nem fogja ezt helyettetek megtenni senki! Nézd meg a török tömeggyilkos diktátort, és ha nem akarod, hogy Zöldellő Országodból is narancssárga katonai porsivatag váljon, tedd meg, amit meg kell tenned, és váltsd le a fegyverkező őrülteket!

A Követ 2019.10.16.-29.
Atlantisz Szabadegyetem
AZ OD 2019 - Választás
AZ Ország Doktor receptje: Választás utáni feladatok
Olvasd el a korábbi recepteket is!


A Demokrácia
Az Ember hibái és halandósága

                         *** Diplomatic Area ***                        
open message – nyílt levél

A jövő Polgármestere

A selejt és szeméttermelő telepen, sokadikán, sokan, sokat dolgoznak, hogy a következő hónapban is legyen fizetés, amit ismét dobozokra és zacskókra lehet költeni. Van aki sok kis zacskót és dobozt szeret vásárolni, de van aki nagyobb, lakható, szögletes dobozra vágyik, amit lakásnak nevez, vagy lekerekített guruló dobozt szeretne, mert azt autónak hívják, és még berreg is, és annak még kipufogója is van! Nos, nem az a gond, hogy valaki szeret dobozokat vásárolni, vagy szüksége van zacskóra. A probléma ott kezdődik, hogy mikor megette, vagy megunta, a doboz, a zacskó és előbb-utóbb, ami benne volt, mind a hízó szeméttelepen landol. Az üvegekről most nem beszélünk, mert azoknak legalább van üveg-visszaváltójuk. Nos, a jövő Polgármestere nem olyan ostoba, mint a jelenlegi Fő fő város fő fő mester, aki a szemét elszállítás és hulladék újrahasznosítás helyett, patkányirtást rendel el, mint egy ostoba nevelő, aki nem fogja fel, ha a gyerek már napok óta bűzlik a nagycsaládos autóban, akkor nem az a megoldás, hogy befújjuk dezodorral és egy kis fertőtlenítővel, hanem akármilyen undorító is, le kell venni róla a pelenkát és tisztába kell tenni! Azokat a buta város-vezetőket és hóhér diktátoraikat pedig, akik idáig juttatták az Országot és állandóan katasztrófahelyzetet okoznak, le kell cserélni tisztességes vezetőkre! Nem az a baj, hogy van műanyag, azt lehetne környezet kímélő módon is gyártani és használni. A baj az, hogy amit veszel, azt egyszer, vagy alig használod, aztán kidobod, hulladék újrahasznosítód pedig nincsen, pedig itt van az orrod előtt a tervezet. Ugye, nem kell sokat számolni, hogy rájöjjél, ha ez így megy tovább, még a Királyok Királyait is elborítja a szemét. Ahelyett, hogy továbbra is hóhérokra szavazol, Ember, válassz inkább olyan mestert, vezetőt, aki legalább megfelel a törvényesség és a morál alapszintjeinek, és nem rabol ki mindent, aztán ha tisztességes vezetőket választottál, az egyszerű ember is, tud majd továbbra is, vásárolni magának és társainak, újrahasznosított, környezetbarát zacskókat és dobozokat, és ha egyszer végre elérjük, hogy a többség ne a legostobábbakra és a legnagyobb bűnözőkre, hóhérokra szavazzon, talán akkor majd megadatik, hogy nem a kávé lesz a legtöbb, mi adható, de addig nincs sok értelme jövőről beszélni! A jelenlegi túlhajtott hadigazdaság hosszútávú terméke nem más, mint hatalmas szeméttelepek és pöcegödrök egy génmanipuláltan kiirtott, kivágott, kipermetezett, kibombázott, elsivatagosított, radioaktív bolygón. Ha látsz egy képet, ahol néhány koszos mutáns, nyomorult zombi gyermek veszekszik a guberált, pirított, döglött-macska-combbon, felismered-e majd saját ükunokáidat? Ez az általad megszavazott hóhér diktátoraid hadigazdaságának valódi öröksége hosszútávon! Mindez nem lenne lehetséges, ha az egy vezér alapú Noe hívek nem szavaznának állandóan a legostobább fegyverkező diktátoraikra! A minden konkurenciát kizáró fasiszta jelszó: egy isten, egy vezér, egy haza! A minden együgyű által elfogadott fűrer adolfka jelszó nélkül, a magyar diktátor sem tudta volna haláltábor szögesdrótjával bekeríteni az Országot! Hány hazába is menekültek az Országok népei a diktátorok elől? Szóval akkor kikből és mikből mennyi és hány van? Köszönjük a népbutítást! Tanuljatok meg számolni! A Jövő valódi polgármestere nem tekinti törvényesen elfogadhatónak a bűnöző diktátorokra leadott szavazatokat! Lesz-e esélye a jövő tisztességes polgármesterének színre lépni, mielőtt ez a jelenlegi fegyverkező bűnbanda mindent tönkre-vág?
A Követ 2019.10.07.

Úgy őszintén
Úgy örülnék, ha szebb sorokat írhatnék, de sajnos, meg kell állapítsam, ha mi, a Fantom Egyetem, nem írogatnánk több mint 7 éve, a kormány őrületeit visszafogó recepteket és nem tiltakoznánk folyamatosan, a diktátor és fegyverkező hóhér bandája miatt, -itt már rosszabb lenne a helyzet, mint az ukrán-orosz határon! Látni lehetett az égen, ahogy napról napra fogy a Hold és közben érezni lehetett, ahogy a tudatlan sötét vakhit, hamis reményének mérge, elborítja az Országot. Én nem tudtam mi ez az aljas sötét őrület, aztán a tévé bemondta: (nem ezekkel a szavakkal) A megvezetettek és a mesterséges tudatlanságba degradáltak, ismét megszavazták a konkurenciát és kihívókat nem tűrő, hóhér lelkületű diktátort.
Mit akar ez a fegyverkező militarista banda? Legyen minden családban lőfegyver és kézigránát? Mert egyesek szerint ez szükséges az adófizetők pénzéből korlátlanul szaporodó etnikum felneveléséhez? Sajnos, amit a diktátor a hölgyektől lopott születésszabályozással művel, az pont az az etnikai pszichózis, ami a világháború egyik alapjául szolgált, és nincs valódi jövőd Magyar, ha ki nem rúgod a közéletből, a kormányból és tisztességes vezetőkre nem cseréled, ezeket a fegyverkező fanatikusokat, akik folyamatosan lopják a jövődet! Nem kell más egy háború kirobbantásához, mint egy hatalmas önbizalommal megtelt, istenien felsőbbrendű, mindenkit maga alá gyűrő, fegyverkereskedőknek behódoló, bolond diktátor és egy mesterségesen lebutított, istenien behergelt nép!
AZ Országdoktor az Országot gyógyítja. Én, aki AZ vagyok, írom neked, talán, mikor végre eltakarodik ez a népbutító, fegyverkező, vallási fanatikus, kis-diktátori hóhér banda a kormányokból, talán lesz esély elindítani AZ Atlantisz Országdoktor szakot valamelyik Egyetemen, addig meg csináljuk papír nélkül, annyi tudással, amennyink van. Nem én tehetek róla, hogy a tudományok úgy működnek, ahogy...
Ennek az Országnak egyetlen esélye van a gyógyulásra: kirúgni a vezetésből a fegyverkező diktátort és hóhér kormányát tisztességes vezetésre cserélni! A diktátornak is jót fog tenni, ha nem hagyjátok, hogy tovább pusztítson! Már így is túl sok van a rovásán!
Egy törvénytelenül és gátlástalanul, önkényesen fegyverkező katonai diktatúra felszámolása ott kezdődik, hogy kirúgjuk diktátorát és alvezéreit, aztán még nagyon sok munka, mire a diktátor mocskát kimossák az országból. Végezhetik ezt a munkát, akár fizetés nélkül is, olyanok, akik tudatosan szavaztak a diktátorra, és hatalmát táplálták, a jóhiszemű átverteket és média agy-mosottakat viszont nem hibáztatjuk! Egy Ország militarizált kirablása bűn és adósság! A törlesztés jogát egyetlen bűnöstől sem vonjuk meg...
A Követ 2019.09.29.

Családtámogatási rendszer
 A Diktátornak és fegyverkező etnikumának teljesen természetes, másoktól rabolt pénzből szaporodni!
Természetesen, vagy inkább természet ellenesen, a diktátor és fegyverkező keresztény rendőrállama, mint mindig, ismét a katasztrófa irányába vezeti az Országot. Lehet, hogy az etnikumnak teljesen természetes, hogy mások kifosztásán, szociális és családtámogatási rendszereken élősködve, féktelenül szaporodjanak, aztán ha nincs elég hely, majd agyonütik a nagymamát, de bármennyire is tetszik az ilyesmi a diktátornak, ezt nem lehet civilizáltnak nevezni. A családi pótlék és egyéb támogatás nem lehet létalap, csak kiegészítés! Ha elfogy a pénz, az etnikumnak is meg kell tanulnia, hogy nem a mamákból kell kiverni a nyugdíjat, nem fegyverkezünk, csalunk, lopunk, hazudunk, mint a diktátor és hóhér kormánya, hanem el kell menni dolgozni! A megélhetés alapja jelen társadalmunkban a munka, amivel valamilyen, mások számára hasznos tevékenyet folytatunk, és ezért mások fizetnek nekünk! Nyilvánvalóan az éhenhaláshoz vezet, egy féktelen családtámogatási rendszer, ami korlát nélkül ösztönöz a szaporodásra, mert azt sajnos nem tudják kiszámolni, mennyi hely, ennivaló és pénz kell egy gyerek felneveléséhez, és akkor a matek és más tankönyvek áráról még nem is beszéltünk, márpedig, az istenetek nem fogja azt nektek kiszámolni! A diktátor nagyon jól tudja ezt, de a diktátor személyiségéhez hozzá tartozik, hogy hatalma megtartása érdekében, fegyverkező bandájával együtt, még a krumplit is megdugnák, csak el ne guruljon. Ezeket nem érdekli, másoknak mekkora katasztrófát okoznak, ellenségeinek pedig, ha megtehetnék, minden gátlás nélkül felállítanának néhány náci haláltábort krematóriummal! Vigyázz Magyar, nehogy úgy járj, mint Zámbó a Dzsimi, aki azt hitte, nincs töltve a fegyver! Nagyon hamar vége lehet a dalnak, mert a diktátor mindig megtölti a fegyvert, és sóvárogva várja, hogy végre elsüthesse azt! A diktátor valójában azt akarja, hogy vége legyen a dalnak! Ezért pocsék minden amit csinál! Mikor rakjátok már be ezt a szögesdrót eszű bandát a saját szögesdrótjaik mögé? Hóhéroknak a saját börtöneik alján a helyük, és nem az Országházban, vagy egy karamellita kolostorban!
A Követ 2019.09.06.

Foglalkoztatottság
   A Diktátornak és fegyverkező bandájának Magyarország  csatatérré züllesztése az első!  
   Minél több agy-mosott szavaz a fegyverkező diktátorra, annál többet romlik a pénzed!   
Országunkban növekszik a foglalkoztatottság. Már egyre több nyugdíjas is dolgozik, mert egyre kevesebbet ér a diktátor és fegyverkező bandája által lerabolt nyugdíjpénztár. Ha ez így megy tovább, még a holtak is dolgozni fognak, és nem lesz értéke a munkának, mert vagytok olyan bolondok, és eltűritek, hogy a hadsereg minden értéketeket fegyverekre és szögesdrótra költse! A Fidesz akkor lesz demokratikus, ha kirúgja a diktátort és fegyverkező bandáját, és nekiáll civilizálódni! Ha erre képtelen a Fideszt kell kitiltani, vagy sodródik tovább az Ország a vallási-katonai rendőrdiktatúrán át a következő háború irányába. A háborút lehet valamilyen istenségre kenni, de valójában a háborút olyan őrültek és vallási fanatikusok csinálják, mint a diktátorotok. Mért nem lehet ezeket a népuszító őrülteket felelősségre vonni? Mért engeditek, hogy a hadsereg annyi ropogtatni és dörögni való szajrét vásároljon a tőletek sikkasztott pénzből, hogy a fél Fehérvárost le kellett zárni a balesetet okozó katonai konvojok miatt? Kirúghatjátok Fehérváros Keresztény fegyverkező Polgármesterét is, és ha le nem cserélitek a Fő Fő város Fő Fő buta lebutító polgármesterét, semmi fejlődést ne reméljetek! Ha nem követelitek az Amerikai fegyverkereskedő nagykövetek és külügyminiszterek tisztességes civilizált vezetőkre cserélését, nincs mit remélnetek! Sajnos, az Oroszoknál sem jobb a helyzet, ott is szükség van a kitakarítani a parlamentből a fegyverhez ragaszkodó őrülteket! Meddig tűritek még, hogy fegyverkező őrült diktátorok mindent leraboljanak és tönkretegyenek?
A Követ 2019.08.29.


Ökölszabály
Vagy kiütöd a hatalomból a fegyverkező diktátort és fegyveres rablóbandáját, mielőtt teljesen lerabolják az adórendszert és háborút csinálnak, vagy megvárod míg kő kövön nem marad, az értékek elértéktelenednek, és belőled is hulla lesz! Hóhéroknak a börtön alján a helyük és nem a parlamentben! Elfogy a hold, aztán megint teli lesz, de a nemzeti hóhért és fegyveres rablóbandáját úgy üsd ki mielőbb és jól megfontoltan a hatalomból, hogy soha többet ne tudjanak visszaülni az Ország trónjaira, mert a teljes gőzzel történő ellenségeskedésben jóval tapasztaltabbak nálad, és eddig sem csináltak mást, mint minden értéket és becsületest kiütöttek a hatalomból, és ismétlem, kő kövön nem marad, ha hatalmon maradnak! Nem az Országot kell bezárni szögesdróttal, hanem a fegyverkező diktátort, a honvédelmi nagyon sok csillagos fővezérét és a velük fegyverkező őrülteket, aztán majd elgondolkodhatnak rajta, hová züllesztették az Országot! Az Ország lerablása már megtörtént! Ellenség és bűnbak keresés és gyártás folyamatban! Ezért már a saját szögesdrótjuk mögé lehet rakni őket! Nem kell megvárni, hogy háborút és népirtásokat rendeznek, törvényesített rablással szerzett fegyvereikkel! Azt sem kell megvárni, mire minden második ember eljut odáig, hogy legszívesebben bozótvágó késekkel menne neki a rendőröknek, mert a túl sok egyenruha elszívja a pénzt és a létfeltételeket, és már az életet sem kíméli. ...Hát persze, hogy akár egy gumilövedékkel is meghiúsítható lett volna az a támadás, de az egyenruha ragaszkodott az agyonlövéshez. Persze, kevesebbet fog a bíróságon panaszkodni az ellenszegülő sértett, ha helyben agyonlövik ugye? A fegyveres fenyegetéssel ellenkező ellenszegülőket, a szabályzat szerint agyon kell lőni ugye? Civilizált az a szabályzat?

Tisztelt hóhér kormány!
Kiket akartok Ti legyilkolni? Tulajdonképpen minek kell nektek ennyi, rekord összegű támadó fegyver? Nincs még elég hulla a világban?
Nos, az tényleg nagyon kellemetlen lett volna, ha pünkösd napján emelik ki a Kis Hableány roncsát. Ugye vannak ilyen időben nem kiszámítható dolgok:
Pünkösd után kedden megyünk megnézni az Országházat -diktálja a Polgármester! A keddet hány dével kell írni? -Kérdi az írnok. Írja fiam azt, hogy megyünk szerdán, válaszol a Polgármester.

Ha nem lenne ennyi hibánk, talán még értelmes dolgokra is jutna idő! A szertartásokat tényleg nagyon kellemetlen lett volna megzavarni. Azért, ha nagyon akarták volna, már vasárnap is kiemelhető lett volna az a hajóroncs, de az nem szolgálta volna a tudatlanságot fenntartó, fegyverkező keresztény vallási diktatúrát. Látod, ezért kapsz Te is gyógyítás helyett kuruzslást, katasztrófát és fegyveres levegőbe lövő majomparádét, kifosztott életedre, mert még mindig ezt a fegyverkező vakhitű diktatúrát támogatod! Nem is lesz itt valódi gyógyítás, míg a dogmák igazhitű-fegyverkező pusztítói és más államfosztogató fegyveres barbárok el nem takarodnak az útjából! De sajnos az is igaz, hogy semmi értelme fegyverkező majmokat gyógyítani, úgyis kinyírják egymást! Ezért, és a felelősségre vonandó és civilizáltra cserélendő amerikai fegyverkereskedő nagykövetek jóvoltából, az iskolák és gyógyítás helyett, jut még ennek az Országnak, fegyveres - levegőbe lövő majomparádé!

Ha olvasod ezt az üzenetet, küld tovább légy szíves, a köztársasági elnöknek is. Nekem elegem volt abból, hogy ennyire lealjasodott kormány-bűnözőknek küldjek leveleket! Ezek becsukják a fülüket is azokra a szavakra, hogy leszerelés, béke, enyhülés, civilizáció! Mekkora anyagi érdek táplálja a nemzeti hóhér diktátor szavait? Egy egész Ország kirablása után, hogy van pofája még kimondani azt a szót, hogy hazaszeretet?

Persze, az is igaz, hogy ki a francnak kell egy központilag, vallásosan lebutított iskola, ahol például a valódi gyógyítás helyett, sötét középkori szertartásokat tanítanak, hogy minden tanuló imában könyörögjön és engedelmesen kolduljon, ahelyett, hogy valódi tudást adnának neki, amivel akár másokon is tudna segíteni! Semmi baj, tudás helyett kaptok katonás sportcsarnokot, és mikor hulláitok úsznak a mocsárban, majd lövöldöznek a levegőbe! Ezt nyújtja a tőled rabolt pénzből egy fegyverkező katonai rendőrkormány! Hogy mit meg nem tesznek azok, akiknek közük nincs sem a tudáshoz, sem a gyógyításhoz, sem a munkához, de mégis el akarják költeni az iskolák, az orvosok és más dolgozók pénzeit!?. Ami előbb csak kicsiben ment, az később lehet, hogy nagyban megy! (Ub. Lásd a jövőt a fogyó telihold előtt és után.)

                        *** Diplomáciai Terület ***                     



Jól van Józsika bácsi, nyírd csak a füvet a benzines fűnyíróddal, azt hiszed így hasznos vagy, azért fizet a városgondnokság és ez a teljesen buggyant önkormányzat. Márpedig a deszkát langy-melegen kell párolni cellulóz bontó enzimekkel, amiket például a tehén belsőségeiben tenyésző baktériumokból turmixolhatunk, hogy deszka-cukor legyen a deszkából, de lehet, hogy a fűrészporral gyorsabb lenne, és nevezhetjük akár félig emésztett tehénszar szűrlettel nedvesített fűrészpor-kásának is, de mit adunk gyermekeinknek az összeomlás után, ha még ezt se, mert se tehenünk, se fűrészünk, mert ez a rakás fűnyíró-láncfűrészes marha mindent kipusztított? Ha tovább növekszik a félkatonai, környezetpusztító gazdaságotok, egyre inkább felperzseltek mindent, majd az Ország helyett csak kiégett porsivatagot hagytok, bele nem halt gyermekeitekre! Így nem lehet!
... A kapcsolat megszakadt, és nem is fog helyreállni, míg el nem kergetitek a hatalomból az Ország minden pénzét elszívó, Európa szétverésére, militarizálására, szögesdrótosítására esküdött vallási fanatikusokat és más barbárokat! A gazdasági verkli még jár egy darabig, de a babapelenkák mögé bújt hóhérok vezetése alatt, nem lehetséges valódi fejlődés!...

... Egy valódi civilizációban nincsenek törvényesített, névtelenség mögé bújó hóhérok, eltitkolt likvidálók és pusztítók! Tudod, nem az a bűn, ha valaki narancssárga, de egy egész országot diktatórikusan fegyverkezve, militarizálva lerabolni, haláltábor szögesdrótjával bekerített, túlóráztatott munkatáborrá, eszetlen, együgyű, fegyverkező putrivá zülleszteni, az már bűn! Részemről nem akarom tovább kommentálni a történéseket, majd a média elmondja, mennyi gáz és gázvezeték szükséges még, és én hiába írom, hogy a napelemes rendszerbe legalább nem fulladtok bele, ha kormányérdek, hogy a gázszerelő vigye a lóvét! Örülnék, ha nem kéne ilyen durván fogalmazni, a valóság megközelítése érdekében! A továbbiakban csak a feltétlen szükséges receptek továbbítását tudom vállalni.
A Követ 2019.06.20.

Bér rendezés
Természetesen ragaszkodhattok a béremeléshez egy olyan gyenge pénznem esetén, mint a forint, ha nagyon sokat akarjátok számolni a semmit nem érő pénzeteket! A valódi megoldás pedig az, ha kirakjuk a pénzhígítással foglalkozó jegy és bank elnököket, és helyettük olyanokat teszünk a jegy és bankok élére, akiknek van tisztességes gazdaság-követő rendszerük, és képesek növelni a pénz értékét egy tisztességes gazdaságban! Csak óvatosan, nehogy még a jelenleginél is nagyobb hiénák kerüljenek hatalomra, és ne ültess bankrablót a bank elnökségébe! Sztrájkokra viszont mindaddig szükség van, míg Országunk kifosztói és csatatérré züllesztői el nem takarodnak a Parlamentből. A stabilizálódáshoz pedig a kimagaslónál is magasabb, tisztességtelen jövedelmek csökkentésére van szükség!
Ezt mutatják a kamerában:
   Nekünk Magyarország az első!   
De ez az amit valójában csinálnak:
   Nekünk Magyarország csatatérré züllesztése az első!   
Ezért nem jár fizetés! Tisztességes fizetést csak tisztességes tevékenységekre lehet adni!


Tisztelt Elnökségek!
A feladat elsősorban Önökre vár:

Csak akkor nyerhetünk, ha tisztességes keretek közt együttműködünk!!!

Ez egy első sorban baloldali összefogás, de természetesen csatlakozhatnak olyanok is, kiknek a címere itt nem szerepel! A sorrend itt most talán az idősebbeknek kedvez, de a szocialistáktól is elvárjuk, hogy elhatárolódjanak az olyan hóhéroktól, mint lenin, mert nem lehet követendő példa egy olyan gazember, aki lemészároltat egy egész Cári Családot gyerekestől, csak azért, mert félti a hatalmát! A feladat egyszerű: Egyetlen rothadt gyümölcs is képes egy egész láda gyümölcsöt befertőzni! Feladat: felnyitni, megvizsgálni a ládákat! Kidobálni a rothadt narancsokat és egyéb szennyezőket a hulladék újrahasznosítóba, és elküldeni a kidobált hulladékot a vidéki szántóföldeket megtrágyázni!
Az Önök sikere azon múlik, végrehajtják-e, EGYMÁSSAL EGYÜTTMŰKÖDVE, ezt a műveletet, vagy sem, mielőtt az egész Ország berohad!
Ismét felteszem a kérdést! Tudod Te milyen érzés az, mikor guggolsz a kukoricásban, nem találod a papírt, és jön a kombájn? Még ennél is rosszabb érzések várhatnak ránk, ha nem végezzük el a feladatot!
Itthon semmi sem működik normálisan, még a rendőrség sem, amit állítólag a kormány annyira nyomat, és semmire sem jut pénz, hiába adják az Unióból! A történések alapján, innentől kezdve, (2019.06.17.) már tisztán kell látni, hogy jelen kormányunk (ez a demokratikusnak álcázott, keresztény-diktatórikus kormány) legfőbb valós tevékenysége, hogy az amerikai vérnaranccsal, vagy másokkal szövetkezve, minden erő és pénzforrást kizsigerelve, vallás és más háborúkba vezényelje, Országunk még megmaradt pénzét és kapacitását is, amit egyenlőre külföldön vívnak, például a Gollam fennsík, vagy mi a fene bombázásáért, mert még az Izraeli zsidók sem képesek felfogni, akármi is történt velük a történelem során, egyetlen vallás vagy kormány sem folyamodhat olyan törvénytelen eszközökhöz, mint az erőszakos, az Amerikai és Orosz vagy más fegyverkereskedők érdekében történő, fegyveres földfoglalások, és még sorolhatnánk az Országaink elrabolt pénzéből elkövetett, megvalósított és szőnyeg alá söpört háborús bűnöket! Válasszuk le magunkról ezt a pénzelszívó, törvénytelen hadigépezetet, és valódi civilizált szövetségeket köthetünk egymással! Nem fog megártani a környezetnek és környezet védelemnek, ha végre szünetelnek a bombázások, és csökken a hadsereg gázolaj, kerozin és napalm fogyasztása! Nem fog megártani a természetvédelemnek, ha befejezzük az értelmetlen célokért, és a küzdelem fenntartásáért vívott, öncélú háborúkat! Nem fog megártani a civilizált munkásnak, dolgozónak, ha a bérét nem a hadseregnek, hanem a dolgozónak fizetik ki! Valószínűleg, a dolgozó, de még a segélyezett is, el tudja költeni a pénzét, saját maga is, és nincs rá szükség, hogy a katonai diktátorok költsék el pénzüket helyettük! Márpedig smaragdgyűrű nélkül nem lesz zöldség-gyümölcs a polcokon, a sivatagot pedig bombákkal és tankokkal kizöldíteni nem lehet!!!

Rothadó narancsok - A kormány valódi arca

Mindannyian ebben a betegségben szenvedünk, az egész Ország meg van fertőzve!

Recept-Pontosítás
Nem a fiatal demokraták szövetségét kell támadni! Bárcsak az lenne a fidesz, amit a neve hirdet! A fidesz addig volt demokratikus, míg a mérhetetlenül erőszakos diktátora, katonai rendőrdiktatúrává nem alakította az addig demokratikus szervezetet. Két választás van. Vagy kidobjuk a rothadt narancsot, vagy kivágjuk belőle a parazita rothadást! Ha ezt nem tesszük, a rothadás eluralkodik az Országon, mint ahogy azt eddig is tette! A hadsereg rekord összegű költségvetéssel gazdálkodhat, ez közönséges rablás, és közvetlen háborús veszély! Nem csak a főpolgármestert kell leváltani, hanem ezt az egész népbutító, vallási fanatikus, buggyantott keresztény, fegyverkező államirányítást. Innentől kezdve, a következő lépés a háború, ha ki nem rúgjátok az összes jól leplezett hóhért a vezetésből! Ezek a hóhérok, az ellentmondásos tévhiteiken alapuló szabályzataikkal, mindenkiből bűnözőt csinálnak! Ha van a fejeden sapka, azért fognak elítélni, és büntetni, ha nincs, akkor meg azért, Te meg közben azt hiszed, hogy ezek gyógyítók, és fel sem mered tenni a kérdést, ha gyógyítók, akkor mért van puska és nehéz fegyverzet a kezükben? Az nem demokrácia, hogy a diktátor minden értelmes lehetőséget szétver, hogy aztán a választáson ne lehessen másra szavazni, csak az általa idomított vagy tönkretett hülyékre...
A Követ 2019.06.13.

Hányszor kell még ismételni, elragozni?
Győzött a fegyverkező vallási agymosás, megszavazták a gyűlöletkampány hóhérait, azonnal el is süllyedt egy szép hajó, és elúszott a remény! Most elvitatkozhatnánk, melyik a jóságosabb pusztító, hitler, orbán, sztálin, putyin, trump, és még sorolhatnánk, de tisztességes vezetőkkel talán többre vihetnénk! Most elvitatkozhatnánk, hogy 40-50 vagy 60 tonnás volt-e a Kis Hableány hajótest, de innen nem tudom lemérni, és őszintén reméljük, hogy sem a sorsnak, sem másnak, nem kell még ennél is nagyobb buktatót a kormány orra alá dörgölni, hogy Európa szétverői és szögesdrótosítói végre megértsék, távozniuk kell a hatalomból, az államkasszáktól, mert egy Ország teljes kifosztása túlórákkal, hogy militarizálva azt, szögesdrótot húzzanak Jeruzsálemig, ahol közpénzekből támogatják a vallási okokból történő fegyverkezést, állami terrorizmust, és a fegyveres, erőszakos, törvénytelen földfoglalásokat, mindenképp bukásra ítélt célok, akármelyik Ország, vagy vallás csinálja, és ha nem hagyjátok abba, csak még nagyobb buktatót kaptok! Országunk kifosztóinak és csatatérré züllesztőinek, Európa szögesdrótosítóinak, menniük kell a hatalomból, és mi nem támogatjuk a menekült áradatokat gerjesztő, dél-délkeleti, keleti, vagy nyugati rakétázásokat, bombázásokat, és mi nem akarunk még több fegyvert vásárolni, hogy a távoli terror kormányok fegyverkereskedői érdekében, a saját eladósított bőrünket is vásárra vigyük! Reméljük, más Országokban sem kell még több buktató, hogy felfogják, nem jó irányba mennek!
Az Országház előtt, az egyenruha maradhat, de semmiféle díszőrség nem hordhat magánál fegyvert! Húzhattok egy vonalat az Országház lépcsője előtt, és az őrség helye ezen a vonalon kívül, és nem belül kel hogy legyen, és az a minimum, hogy fegyvert senki nem vihet be tárgyalási területre! Még a biztonságiak sem! Az nem optimális, hogy néhány fanatikus ellenkező miatt, egy egész Ország bukik, és őszintén reméljük, hogy végre lesznek olyanok, akik nem a kicsinyes vallási és politikai vitákból gerjesztett háborúk felé, hanem a civilizáltság irányába vezetik Országukat! Ha nem rúgjátok ki a vezetésből, fanatikus fegyverkező hóhéraitokat, nincs mit remélni! A váltásra, változásra szükség van!

Katasztrófákra felkészülni! Sajnos a felhőkarcolók városainak jelenlegi gazdasága legalább annyira stabil, mint egy szappanbuborék, vagy egy kártyavár. A Smaragdgyűrűk stabilizálhatják ugyan a gazdaságot, de még nagyon sok böjt várható, mire képesek lesztek egy valóban környezetkímélő, nem csupán kockára butított, élhető gazdaság kiépítésére!

Láthatod, mennyire agyon van bonyolítva a nagyipar! A veszélyes üzemeket, lehetőség szerint nem bezárni, hanem kijavítani kell! Ahol a sárga köves út sárga kockákra szakadozik, az majdnem mind veszélyes átjáró, körül kell nézni, és mikor elmúlik a veszély, át lehet menni rajta!


Részünkről nem akarunk tovább, fegyverkező katonai rendőrkormányokkal foglalkozni, nincs értelme vallási fanatikusaikkal vitatkozni! Így nem lehet tovább jutni, hogy mindig a legerőszakosabb őrülteket juttatjátok hatalomra, mint egy megvadult, eszetlen pávián csorda!
Tisztelet a kivételeknek!


Ki gondolta volna, hogy a holtak többet tudnak úszni, mint az élők? Ez már a sztálin félék szerint is egy szép statisztika, de ha nem kergetitek el, a magukat igazságos harcosnak tartó, öngerjedő, közpénzekből fegyverkező hóhéraitokat a hatalomból, nektek is csak túlterhelt, kurtított sors juthat osztályrészül, nyugdíj nélkül!




Törvény (társadalmi): Minél nagyobb egy megszervezett gyűlöletkampány, annál több lesz az áldozat! Hogy a közvetett összefüggéseken át, kiken csapódnak le a társadalmi stresszek és feszültségek, azt nehéz követni, de ha egy fegyverkező diktátor és hívei elkezdik minden médiában csattogtatni ostoraikat, annak előbb-utóbb áldozatai lesznek!

Képeket most inkább nem közvetítünk. ...Aki pedig még ki is írja a ruhájára, hogy civil, az jobb, ha nem visel gumibotot, vagy más támadó, fenyítő eszközt, mert nem biztos, hogy elhisszük neki, hogy valóban civil!
A Révész, és az elúszó gondolatok, remények, lehetőségek 2019.06.11-ig.

Új világrend
Látod? Annyi eszük sem volt a nagy sodrásban, hogy a Kis Hableány roncsai mögé, kifeszítsetek néhány régi típusú halászhálót, hogy ne keljen a halottaknak végigúszni a hóhérok házává züllesztett, fegyverkező Országház előtti Folyót, hogy kilométereket úszkálva hirdessék jövőtöket! -Ez tipikusan jellemző az izom9001, minőségbiztosításnak nevezett rendszerre, ami valójában minden minőséget és józan észt mellőző, csupán egy büntetni vágyó nyomkövető! Köszönjük a gugglisoknak ezt a teljesen eszetlen, kiszámolós, elektromechanikus, új világrendet. Látod már, hogy taroltak és fognak tarolni, hóhér, nagyipari, vallási fanatikusok minden értéket, hacsak tisztességesekre nem cseréled a parlamenti és más fegyveres bűnözőket? Ó csak egy kis bukkanó, és ha az orruk előtt úsznak el a halottak, még csak észre sem veszik, meg sem nézik, a kivizsgálás nyilvánosan elrendelve, aztán hanyagolva, mert őrmestereknek is kell a lóvé, és nem akadályozhatja a bizniszt! Meg se nézik, a másik hajó derekánál történt-e deformálódás a 60 tonnás bukkanó után, csak mennek tovább, mert hajtani kell a statisztikát! Te tényleg azt hiszed, az a Kapitány hibája, hogy emészthetetlenül eszetlen, hátborzongatóan hatalmas, gugglis adattömeggel hátba szúrva, szemellenzős, rákényszerített rendszerrel, sorban bukdácsol a baleseteken át?
A Révész, aki nem szeret túlórázni... 2019.06.07.

Hibás technológia
Nem, nem a Görög kormányt akartuk leváltani, hanem a fegyverkező katonai diktatúrát. Eltakarodhatnak a diktátorok az állam és nagyobb méretű kasszáktól! Nem fognak hiányozni!
Túlóra törvény versenyszellemmel, nem egyszer, a nyugatról kidobott, öreg gépekkel, mi? Egy elkezdi, a többi meg hajt mint az őrült, hogy le ne maradjon a diktátor által bezárt ország selejt és szeméttermelésében, mert a termelt kacatok után jár a részesedés a miseborból és az egyre értéktelenebb zsetonokból! Hányan szakadnak még bele, hogy a statisztika hajtók egyre gyorsabb tempót diktálnak, ahelyett, hogy megtalálnák az optimális tempót? Persze, ez így még mindig jobb, mint az éhenhalás, de sokkal többet érne a munkánk, és jóval kevesebből is megélnénk, ha a diktátorok és hóhéraik nem rabolnák le az országot fegyverkezés céljából, hogy a népbutító katonai diktatúra hatalmát fenntarthassák.
Eső után köpönyeg! Részvét a holtaknak! Értsd már meg Magyar, vagy nem Magyar, akármit is csinálsz, hiába sürgetsz, nyomatsz, turbózol egy hibás technológiát, a végeredmény csak katasztrófa lesz! A tyúkok valagát petróleummal kenyegetni, azt remélve, hogy majd többet tojnak, a bokrokat kockára nyírni, mert a metszőollóval csipkelődő asszonyságok és a digitálisok nem boldogulnak az összetett formákkal -mind hibás technológia. Az elhibázott alkatrészekből összetákolt nemzetközi rendszer pedig katasztrófákat okoz, ha nem javítjuk ki a hibákat! Nem, nem a kapitány hibája, hogy egy hiányos selejtes közlekedési rendszerben, özönvíz szerű körülmények közt, az Országot herdáló hóhér diktátorok háza előtt sürgető menetrend be nem tartása fenyegetésének közepette, a nagy hajó letarolta a kicsit. Akármilyen kapitányt is ültetsz egy hibás szemét kupac tetejére, annak csak katasztrófa lehet a vége, aztán jönnek a munkavédelmi szigorítások, amivel tovább bonyolítják a rendszert. Előírják például, hogy a telefontársaság által vámolt rádión, a szakadozott vonalon, köteles a nagyobb bádogteknő felhívni a kisebbet, amit nem vett észre a rossz látási viszonyok közt, hogy előzni fog a híd alatt, de vezetés közben a rádiózás elterelheti a kapitány figyelmét, ezért telefonálni tilos. Aztán jönnek a nagyokos gugglisok, hogy minden pénzed lenyúlásával terjesszék a teljes mértékben eszetlen robotpilótáikat, amiről azt állítják, majd az hibátlanul megoldja a feladatot, de sajnos Beél-Gas barátunk óta, eddig minden számítástechnikai rendszer az eldobható, divatja múlt rózsaszín és világoskék telefonokkal együtt, a szemétben landolt vagy nemsokára landol, a digitális urak pedig, az élettartam szabályozott öngyilkos készülékeikkel együtt, nemsokára elkönyvelhetik maguknak, a szintén szemétre valóan hibás, agyonbonyolított könyveléseikkel, hogy az általuk termelt szeméthegy eltakarítása többe fog kerülni, mint amennyi vagyont összeharácsoltak maguknak.

A Követ 2019.06.03.

Nemzetközi recept - Please, translate!
környezetpusztítás bajnoka a hadsereg! Minél jobban fejlődik a technika, annál nagyobbat lehet pusztítani! Köszönjük, az Amerikai katonai diktátor felől, a helyi diktátor felé érkező hátszelet! Enélkül nem sikerült volna ennyi hóhért beszavazni a parlamentbe! Mikor volt utoljára ilyen bolond május? Nyeszlett tornádó özönvízzel a Kárpát-medencében? Én, aki AZ vagyok, írom neked, ha nem akarod megtapasztalni, a még vadabb viharokat, milyen a nukleáris tél, -segíts akár Kansas lakosainak is, elküldeni a fegyverkező hóhérokat a Fehér-házból, segíts leváltani az orosz katonai terror kormányt is, és tovább, mert ha nem cseréled le világszerte a hóhérokat, tisztességes, civilizált vezetőkre, egyikőnknek sem lesz tisztességes jövője! Bizony-bizony, hóhérnak számít  az olyan is, aki a a tisztességes békés megoldások helyett, a fegyveres költségvetés növeléséért lobbizik, vagy aki hadsereget vezényel például Líbiába, hogy népirtásokkal szerezzen magának befolyást stb...
Az  Atlantisz rendszerben, Smaragdváros sokkal kellemesebb hely lehet, mint a központi Fehér-város, persze, ízlés dolga, kinek mi tetszik, de civilizálódás nélkül esélyed sincs Atlantisz gyűrűit megérteni, megépíteni. Ha fejlődni akarsz, folytasd a leszerelést, és távolítsd el a hatalomból a békétlen fegyverkezőket és a háborúkból hasznot húzó hóhérokat! Mi beáztunk, és Ti hogy vagytok?
AZ Országdoktor 2019.05.31.

Választási eredmények
A valódi szabadság odaveszve! Mikor értitek már meg, hogy a fegyverkező, törvényesített bűnözőkre leadott szavazat mind érvénytelen, és ha milliónyi bolond akar lincselni, az akkor is törvénytelen!?. Egy hóhér lelkületű diktátort nagyon népszerű, nyájas megvédőnek lehet sminkelni a kamera előtt. A média agymosás következtében, sikerült ismét beszavazni a rothadt narancsot, és egy rakás fegyverkező hóhért a parlamentbe. Zabáljatok és lelkendezzetek, amíg lehet, mert stoptáblára szavaztatok, és ezek meg is fogják állítani minden józan lehetőségedet. Ha maradt egy kis józan eszed, addig vernek vagy ellehetetlenítenek, míg belőled is fegyverkező birkát nem csinálnak. Nézd meg a ...Csillagok háborúja..., ...A nyolcadik utas a halál... vagy ...A függetlenség napja... szörnyetegeit! Ezeknek a szörnyszülötteknek a közös nevezőjük: Ezek nem idegenek! Mind emberi termék, amit azért találtak ki, hogy a pusztító hadsereget, mint megmentőt, el tudják adni az agy-mosott birkáknak, és figyelem elterelő fedősztoriként működnek a hadsereg égbekiáltó bűnei felett. Ezek a szörnyszülöttek, olyan elhibázott, szándékosan állatira torzított, rovarokkal ötvözött, felnagyított emberi embriók, emberi vagy állatival kevert emberi, orvosi modellek, amiket morgón frímen -féle, gyógyítani képtelen, vallási fanatikusok gyártottak, kiknek ostobaságában a legfőbb vágy, hogy harcolhassanak istenségükért vagy anélkül, még akkor is, ha az Istenségek vagy Lelkek között, egy kicsikét is igényes Létező, a nem létező háta közepére sem kívánja az efféle hadakozó őrülteket és harcban elesett rothadó hulláikat. Ha más ellenség nincs, akkor a bevándorlók lesznek azok. Az ellenség azért létezik, mert a diktátor folyamatosan teremti az ellenségképeket, miközben ide importálja a vallási fanatikusok háborúját, hogy eladhassa magát és hadseregbe tömörült hóhérait, szent védelmezőnek, az ostobaságig degradált hívek előtt, miközben agyonüti azokat, akiknek még maradt egy kis józan eszük, és rájönnek, hogy ez az út a háborúba vezet! A demokráciának álcázott, vallási fanatikusokból álló katonai diktatúra csak a majdnem teljes eszetlenség szintjén létezhet! Én részemről kénytelen vagyok visszavonulni. Azt hittem, az Ember Intelligens faj. Bocsássatok meg, de úgy látszik tévedtem! Talán neked több szerencséd lesz, de én nem bízok a szerencsében. Ugyan, még sosem láttam a saját szememmel, de állítólag, már több mint ötven éve van agyam, mégsem találok ebben a világban mást, csak selejtet és szemetet, de ez bizonyára az én hibám. Ha a recepteket nem pontosítjátok és nem használjátok, a gyógyulás magától nem fog megtörténni! Szívesen kiköpném, de nem lehet, bennem van a kételyly, és nem tudok egyetérteni, tömeggyilkos fegyverkező prófétákkal, célkeresztény, vaskeresztény, horogkeresztény agresszív birkákkal és más vallási tévhitekkel. A narancsot rothasztó diktátorotok, és hóhérjai, valamint védelminek álcázott, támadó, népirtó rendszerük, legjobb esetben is csupán további több billiós összegű, teljesen kidobott pénzherdálásba kerülnek, amit mindannyian kénytelenek vagyunk fizetni, de még mindig van választás! Ha nem rúgod ki a hóhérokat a parlamentből, választhatsz, mikor a fejed fölött robban az atomtöltet, ha a felszínen maradsz, ropogósra sülsz, ha bebújsz a pincébe, ketyegő leves lesz belőled! Ilyenek a sportcsarnokokkal leplezett katonai rendezvények. Nekem nemsokára megint elfogy a papírpénzem. Ti következtek!
AZ Országdoktor, A Követ 2019.05.27.

Veszélyes üzemek


Közvélemény kutatás

Akik összefognak és kirúgják a fegyverkező diktátort és hóhér bandáját a parlamentből, ezer milliárdos az-az billiós nagyságrendű összegeket spórolhatnak meg Országuknak, csupán rövid távon, és megmenthetik nem csak az Országukat, az önjelölt fegyverkező őrültek háborújától! Ön szerint megéri összefogni és kirúgni ezeket a hóhér lelkületű bűnözőket?

Meddig hagyod még, hogy a demokratának álcázott, büntetni vágyó diktátoraid, elrabolják még a gyermekeid jövőjét is?

Megengedhetjük-e első Pistikének, követőinek, vagy másoknak, hogy anyuci kénye-kedve szerint, vallási, etnikai, gyarmati, profit orientált vagy más alapokon, népirtásokat rendezzenez, avagy létezik-e tisztességes módja is a születésszabályozásnak, ahol a matematikai korlátokat is figyelembe véve, a kijelölt úton maradva, járnak a -nem a megszüntethető jogviszony, hanem a megszüntethetetlen jogviszony alapján- az alapvető emberi jogok a megszületetteknek, akármilyen szégyenteljes körülmények közt is jöttek a világra?

Azt mondják, A virágnak megtiltani nem lehet, de ha a nemi szervek elindulnak, és megállítani nem lehet, az olyan költségnövekedést okozhat, amit a legnagyobb pénztárcák sem bírnak elviselni. Létezhet-e a születésszabályozásnak akár többféle, és nem egyetlen és egyenruhásított, elfogadható megoldása a sok tisztességtelen sablonosan pusztító őrület közt, ahol nem sértjük a viharokhoz vezető -tol -ig határokat?

Ön Szerint szükséges-e kizárni a vezetésből, a tisztességesen választhatók köreiből, a parlamentből: a gazdasági növekedés mögé bújt, hóhér lelkületű, vallási fanatikusokat és más, Európát szögesdrótosító bűnözőket, akik hatalmuk elvesztésének félelmében, fegyvereseket tartanak tárgyalási területen -az Országházban, karácsonyi gyermekprogramok mögé bújva, rendőröket raktak az Ország-karácsonyfa alá, ahelyett, hogy eltakarodtak volna, népbutítással és választási csalással összeharácsolt hatalmukból, és rettegésükben azóta már baba váró program mögé is bebújtak, hogy még a csecsemőket is kampánynak és fedezéknek használhassák, hatalmuk védelme érdekében!?.


A Baba-kampány rejtett célja, hogy minden politikai ellenfelet azonnal agyonüssenek, ha ellenkezni merészel, mert Ők a babák szent védelmezői, és már ott állnak lesben a csecsemők mögött, szinte már szócsőre töltve, hogy kaszálhassanak, a fegyverkező diktátornak birka-engedelmet nem mutató ellenségeikből. A diktatúra nem demokrácia!!! A fanatikusok mindent feláldoznának szentnek hitt vagy tévesen szentnek vélt ügyük érdekében, és Te nem tudod, hogy belőled is csak áldozat lehet, ha elfogadod támogatásnak álcázott programjukat!
Nevezheted csecsemő eladósító programnak is! Ugyan miből is van az a támogatás? Te azt hitted, majd a diktátor elmegy tisztességes munkára, hogy támogassa a Te gyermekedet? Hát persze, hogy ők aztán annyira ártatlanok, mint egy csecsemő! Ezt hirdetik tudat alatt! És ennek sajnos nagyon sokan, szentül bedőlnek! Vagy tévedünk? A kormány parancsára: Babaváró jegyeket, bérleteket kérjük előkészíteni! A diktátor feladata, hogy ellenőrizze, melyik etnikum szaporodhat, a bevándorlóknak tilos a gyerek csinálás és szülés! Nos, az sajnos tényleg nem túl kellemes, mikor a nem eléggé támogatott Anyuci, titokban arra vágyik, hogy a díjbeszedő csinálja neki a gyereket, mert a megnövekedett jogszabályi igények mellett, a sokcsillagos hordozható étterem nagyon sokba tud ám kerülni! Kontár munkát, hamis baba jegyeket és bérleteket nem fogadhatunk el! Biztos rendben van ez így?

Szabály szerint nem kell fegyveres védelem a babák mögé, vagy egy tárgyalási területre stb. ... ! A diktátori elvtársak, szendvicseket, üdítőket, csak a fegyverletétel után érdemelnek! Valóban szükségünk van ezekre a fegyverkező őrültekre? Ti tényleg azt hiszitek, hogy ezektől a fegyverkező őrültektől nő a gazdaság? Kifizeted az Amerikai katonai terror kormánynak a rakétákat, hogy aztán a saját fejed fölött lőhesd le a keletről az amerikai terror kormánynak szánt atomtölteteket, miközben népünk ropogósra sül az amerikai terror kormány érdekében! Még véletlenül sem a leszerelés, igaz-e hóhér minisztár úr? Még véletlenül sem a megbékélés, igaz-e hóhér minisztár úr? Inkább megnézzük azt is, van-e rosszabb a halálnál, igaz-e hóhér minisztár úr? Ez aztán a milyen tiszta bomba üzlet mi? Az nem védelmi rendszer, hanem támadó, népirtó rendszer! Köszönjük, fegyver-kereskedő hóhér nagykövet úr! Az emberiség hóhérainak a börtön alján a helyük, munka nélkül, és még véletlenül sem a felső vezetésben! Nehogy tiltakozzunk, úgysem lesz szükségünk szoláriumra ugye?

Tisztelt Narancs!
A kissé rohadt narancs még jó lehet az üdítőbe, ha kivágjuk belőle a rothadást! De ha nem zárjátok ki soraitokból a fegyverkező hóhérokat és más bűnözőket, a rothadás terjed, és a gyűlöletkampányotok által gerjesztett népharag, inkább elhajítja majd a félig rohadt narancsot, minthogy azzal foglalkozzon, hogy mentsük, ami menthető! Márpedig félig megrohadva csak lefelé rángathatjátok az Országot!
Tisztelt ellenzék!
Lehet itt szó esély-egyenlőségről? A kormány hazugságai akkora hátszelet kaptak az Amerikai katonai diktatúrától, hogy örülhetünk, ha nem lesz belőle tornádó! Az időjárás manipulálók és más környezet pusztítók pedig, még mindig nem értik, hogy elég a ködösítésből, és a digitális felhőkből! Ahol szép időnk van, azt kár elrontani! Esőkabátot előkészíteni! Szélsőséges viharokra, perzselő aszályokra felkészülni!

A gazdaságunk -recept
Az agyonturbózott, fegyveresen agyon biztosított, agyon védett, multinacionális selejt és szeméttermelő világgazdaságban a fegyvergyárak belenőttek a civil gyárakba, mint valami pusztító rákos daganat a hasznos, élő szövetbe! Nem lehet egyszerűen kivágni ezeket! Az egyik módszer az lehet, hogy nyakon csípjük a civil gyáraktól várt törvénytelen, öngerjedő katonai megrendeléseket, és elítéljük megrendelőiket, kereskedőiket, még akkor is, ha azok valamelyike, egy hivatalosan elismert fegyverkező nagykövet lenne! Fontos, hogy ezeket a hóhérokat és kufárjaikat tisztességes nagykövetekre, vezetőkre cseréljük! Azonnal kérjél a fegyverkező helyett, tisztességes követet, vezetőt!!! Ez hosszan tartó pepecs-munka, mert nem egy hóhérból állnak a népirtó, háború gerjesztő hadseregek és katonai diktatúrák! Tisztességes fizetést csak tisztességes tevékenységekért várhatsz! A diktátori gyilkológépek építése, a fegyverkereskedés, hogy aztán haláltábor szögesdrótjával fogadjuk azokat, akiket kibombáztak házaikból a gyilkológépek: nem tisztességes tevékenységek!
Hazai civil pálya: Biztos találsz rá példát, hogy nálunk gazdagabb országokból ide telepítik azokat a használt gépsorokat, amiket náluk már kiselejteztek, de az elavult technológia még mindig jobb, mint az éhen halás, de a nyereséget nem osztják meg a szeméttelep lakóval. És lehet, hogy a napelemes rendszer drágább, de ha a gyár nem csak a napi költségeket nézné, napelemeket szereltetne csarnokai tetejére, mert a drága áram még mindig olcsóbb, mint az áramkimaradás miatti kényszerleállás! Ezer négyzetméterenként, szép időkben, naponta akár 1 Megawattóra villanyszámla is megspórolható! Láttam utolsó napjaiban az Inotai kohót, aztán a Távol-keleti vezetés bezáratta a magas villanyszámlára hivatkozva. Persze, nekik sem az volt az alapvető érdekük, hogy ez a tőlük távoli koszos kis Ország jól működjön. Ahhoz, hogy mások ne adják el a fedelet a fejünk fölül, muszáj megtermelnünk azt, amire szükségünk van!

Javaslat: Nagyipari gyárcsarnokot csak napelemes tetőszerkezettel, vagy élő zöld tetővel fogadunk el környezet-barátnak.

A Holtak Ti vagytok, csak azt hiszitek, hogy éltek! Ez egy majdnem teljesen halott, haldokló világ, ahol digitális sorompók mögé és kockára biztosított ketrecbe zárták az egyént, nehogy kitörjön a patkányanarchia és teljesíthető az életben tartáshoz szükséges tudatlanul begyöpösödött mindennapi rutin és elvárt norma. Az entrópia és a káosz törvényei nem a tudatra, hanem a halott álmokra, a halott anyagra vonatkoznak, amit bánatukban összetömörítettek a múlt nagy harcosai, még jóval az utóbbi ősrobbanás előtt, de az szétrobbant, még nagyobb lepusztulást okozva, majd újra és újra és egyre nagyobbat, a statisztika pedig ott kezdődik, hogy lusták vagyunk meglátni az egyént és az elemi mozdulatokat, aztán hallgathatjuk a hatalmasra nőtt, borzasztó méretekben összegződött halálsikolyokat, de eljutunk-e valaha odáig, hogy úgy tudunk takarítani, hogy ne csináljunk még nagyobb rendetlenséget?

Megfelel-e mezőgazdaságunk, kis és nagyiparunk az élet alapvető céljainak?

Hibák javítása folyamatban... A válaszokat nektek kell összegyűjteni, és kukába hajítva a törvénytelen pusztító javaslatokat, kiválogatni a helyes megoldásokat!
Elindul-e valaha az egyetemeken AZ Országdoktor képzés?
AZok következnek, akik képesek ezt megtenni!

(ub. május15. AZ a követ, nem a másik, ne keverj össze...!)

Rothadó narancsok


Őszintén reméljük, hogy sikerül tisztességes vezetőkre cserélni, a Házban uralkodó, ólálkodó, fegyverkező és más bűnözőket, -tetőszerkezet leégés nélkül!!!

Bizony bizony, a kormány folyamatos gyűlöletkampánya és népbutítása következtében, egyre több a nacionalista-fasiszta beütésű bűnöző az Országban! Hány éve fosztják ki az Országot, hogy minden pénzt, Európa közepétől Jeruzsálemig, fegyverekre és szögesdrótra költsenek? A tisztelt ház akkor lehet újra Tisztelt Ház, ha az összes álldemokrata, enyves kezű sorosozó, fegyverkező, Európát szétverő, Európát Jeruzsálemig szögesdrótosító, bűnöző kis-diktátort, tisztességes vezetőkre cserélitek! A Fővárosotokhoz képest a rézgyűjtő putri ékszerbolt, és ez így is marad, amíg azt az eszetlen fő fő város fő fő mestert le nem váltjátok, aki patkányirtást rendelt, ahelyett, hogy takarítaná a várost! Hát persze, hogy minden tele van patkánnyal, ha még a szemét elhordás és újrahasznosítás sincs megoldva! Persze, egy bűnös észjárású csak irtani tud, takarítani, azt nem!

Ha neki csak kevés leves jutott a tányérjába, a másiknak pedig több, akkor nem áll neki veszekedni hegyi troll módjára a másikkal, hanem inkább örül annak, hogy a másik végre jóllakhat, és reméli, talán valamikor ez megtörténhet vele is, és önzetlenül az irányba cselekszik, hogy legyen elég leves mindegyiknek! Az ellenzéki összefogás csak akkor győzhet, ha hajlandó a tisztességes elvek irányát elfogadni, és ezen elvekért való kiállást fontosabbnak tartja, minthogy azon vitatkozzon, hogy ki mennyit hibázik, és hogy kinek jut több leves a tányérjába, és ha mégis hibázott, hajlandó azt belátni, és kijavítani a tévedést, vagy a téves irányt!

A Kotta (subler, tolómérő) -talán mégsem új Himnusz, de annál is többet kell dalolni?

Halotti beszéd
Nagyon itt van már az ideje, hogy orbán pápa erőszakos mocska, és az őt követő féleszű orbánutángok fegyveres szögesdrótja kitakarodjon Európából! Látjátok-e már Feleim szümtükkel? Hogyan keni rá a rendőrség ártatlan civilekre bűneit, hogy aztán akár az egész Országot lecsukja, ha a katonai rendőrkormány érdeke úgy kívánja? Látjátok-e feleim saját szümtükkel? Isa por és homu leszünk mindannyian, ha ezeket a diktátoros fegyverkező katonai rendőrkormányokat, világszerte, le nem cseréljük, tisztességes, civilizált vezetőkre!
Ja, és a bitcoin értéke negatív, akár mennyit is lopnak, csalnak, hazudnak, mert az csupán egy velejéig romlott, bűnöző pénzügyi rendszer, mint ahogy mindegyik itt a Földön, aminek nincs tisztességes gazdaság követő rendszere! Mikor veszi már tudomásul a jegybank elnök, hogy a pénzhígítás pénzrongálásnak minősül?!.  A fegyverkező diktorotokat pedig, ...aki el akarja lopni a jogokat Európától, miközben magára mutat, mikor azt mondja, hogy azokat szét kell osztani a tagállamok közt, és úgy csinál, mintha ő maga lenne egy személyben a tagállamok... nos, a szemetek előtt lopja ki a a szemeteket, és nem veszitek észre! Ha élni akartok, megengedhetitek a diktornak és más hadakozónak, hogy letolja, és úgy rúgjátok már picsán a nadrágját, hogy végre kitakarodjon a parlamentből, ha másból nem hajlandó tanulni, és akkor még nagyon finomak voltunk, mert egy ekkora bűnbandának ami egy egész országot lecsukat fél fasiszta elveivel, néhány picsán-rúgás a levetett nadrágjának, sokkal kisebb felelősségre vonás, mint ami járna!
Amikor a sápadt arcú sötét-bőrűeket fenyeget gázkamrákkal, az fasizmus és rasszizmus a sötét bőrű ellen! De az legalább annyira rasszizmus a sápadt-arcúval szemben, ha a sötét-bőrű elvárja tőle, hogy túlórával fűszerezett 6+2es három műszakban törlessze a neki járó családtámogatást, hogy aztán többséget szerezve, a sötétebbek megragadhassák a hatalmat! Szaporátlan? Túlszaporodó? Nehogy úgy menjetek a kocsival az árokba, hogy elrántjátok a kormányt az útpadkánál, de aztán az úton keresztbe, a másik oldalon mentek az árokba! Akár sötét-bőrű, akár sápadt-arcú, a koldulás, a segély és a családtámogatási rendszer nem lehet stabil létalap! A sok gyerekes családokban is szükséges, hogy a családtámogatási rendszeren felül, legalább valamelyik szülő tisztességes külső munkát vállaljon! A 6+2-es gyárak pedig a szabadnapok túlórával történő további ellopása helyett, elkezdhetik kidolgozni a fél-állású 4+4-es rendszert, (4nap 8 órában, 4 nap szabad), ahol férj és feleség, még a nehéz időkben is felváltva dolgozhat úgy, hogy közben mindig van otthon valaki a sok gyerekkel, és szerényebben, de maradhat némi idejük egymásra! Akár sápadt arcú, akár sötét-bőrű, a megélhetést elsősorban a tisztességes munkától kell várni, a teljes támogatást pedig meghagyhatjuk a belerokkantaknak! Adasson már meg a sima bőrűnek és a szőrösnek is, maga döntse el őszülő vén fejjel, meddig bírja több pénzért a teljes műszakot, vagy inkább meghúzza magát fele annyi pénzért, hogy ne rokkanjon bele a túlhajszolásba. Nem jó és nem kell, hogy a vezetők kapzsisága miatt az egyik szinte éhen haljon, miközben a másik megszakad a túlóráktól! Hadd férjen oda más is a folyamatos szalag munkához, fél állásban, akár tanuló, akár nyugdíjas is, ha úgy tartja kedve! Ha pedig egy munka mániás távol-keleti vagy más, az autógyárban túl akarna hajtani, csak fintorogva jelezd neki, hogy már nagyon elegünk van az agyon hajszolt selejt és szeméttermelésből, és még mindig nem rakták le
az asztalra, az atmoszféra pusztító pöfögők helyett, egy extra kacatok nélküli, akkumulátor visszaváltós, környezetbarát, hosszú élettartamú, megbízható, elektromos népautó, és a napelemmel fedett vasút és országút tervrajzát, ami a környezetbarát napelemes gazdaság generátorát képezi, és a szélkerekes szántóföldi benzinfőzőkkel kiegészítve, a hulladék és ürülék eltakarítást is megoldja, miközben oxigént termel, és üzemanyagot főz a régi pöfögő atmoszférapusztító kacataitoknak, és amíg nem rakták le a pontos tervrajzokat az asztalra, a kis-főnök pihentesse magát...!
Bizony, bizony: meg kell engedni, hogy a bűnösök levetett nadrágjait a nép is elverje, ennyit meg kell engedni, de csak csínján azokkal a büntetésekkel, mert még a legelkárhozottabbra is szükség lehet, mikor az elemekkel küzdesz majd ember! A törlesztés jogát senkitől sem vonjuk meg!
A Követ 2019.04.06.

*** Üzenet vége. Ti Következtek... ***
*** Szükség lesz valódi kegyelmesekre! Részvét a holtaknak! Hogy nem így terveztük, az biztos! Már nagyon itt az ideje, hogy a rendőrkormány fegyveres hóhérai meghunyászkodjanak, és felfogják, helyük nem a parlamentben van, vagy a tervezetből továbbra is csak egy véget nem érő hibaüzenet lista lesz! A diktátort és fegyvereseit kell kirúgni a Parlamentből, és nem a népet az Országból! És nem csak a mi Országunkban! A diktátor fegyverkező bandáját kell kirúgni a Parlamentből és a kormányzásból, és nem a diktátor bandájának nem tetsző tanárokat, dolgozókat, diákokat az állásukból, iskoláikból! Távozhatnak az összes, mások ellehetetlenítésére szolgáló, jogszerű rendeleteikkel, mert ha ezeket a szerűségeket elfogadnánk jogosnak, abból háború lenne! Mit gondolsz? Ha kamera előtt, országgyűlési képviselőkkel így bánnak a kormánypárti vagy kormány-képzett biztonsági őrök, mit tennének egy hétköznapi öreg prolival ott, ahol nincs kamera, mert az öreg prolit nem lehet prostinak eladni jó pénzért? Mennyi az életed értéke? ***
*** ...Ugyan, mért ne lehetne, például a következő teliholdkor, akár egész éjjel vonyítani, tiltakozni, a kormány fegyverkezése ellen, mindaddig, amíg ki nem írják az előrehozott választásokat, mert elég volt ebből a választási csalással hatalomra jutott szögesdrót eszű bűnbandából... ***





AZ OD 2018-19 -AZ Ország Doktor évfordulós receptje

Nemzeti Konzultáció

Agynövesztés recept AZ Országoknak

Az Atlantisz menzaspenót recept itt található

Az életgörbe és felmérése


A nyugdíj rendszer bukása
Defektes kereket felpörgetni nem lehet!
Hiába félsz, az nem segít! Beél Gas barátunk elektronikus kapui, előbb-utóbb téged is megállítanak, mint mindenkit, és akiket a gólya hozott, senki sem kerülheti el valamikor, a gémóver feliratot, amit az autómata, a külföldieknek külföldiül vagy idegen.nyelvül ír ki. Nemrégiben a számítógép találkozott a mobiltelefonnal. És az új közös rendszerben kidobtak mindent, ami a régi rendszerben már működött, és helyette írtak egy új rendszert, ami pocsékabb lett, mint ami valaha is létezett. Sajnos az Amerikai Angolok által tervezett Magyar ábécé összekeveri az ékezetes betűket, amiket azután ki lehet dobni. Ezért a rendszer Sörös György, de még Szőrös György nyugdíját is Soros Gyorgy részére akarta átutalni, és ettől a kormány vérszemet kapott. Sajnos nincs pocsékabb és hibásabb rendszer a Galaxisban a Földi számítástechnikánál. De kénytelenek vagyunk ezt használni, amíg nincsenek kijavítva a hibák. Ne kövessük el mi is azt a hibát, hogy kidobjuk azt, ami működik, és meghagyjuk azt, ami pocsék és használhatatlan! Nem árt egy kis pihenés az agyonpörgetett rendszerben! Sör nem lesz, csak sor, a szőrösök pedig szőrteleníthetnek! Ne unatkozzanak a sztrájkolók! Legyen nekik élő vagy tévé műsor! ...Pogocsakat, sutemenyeket, bekesziteni! Tea forral, felkeszul!...
Az otthon fagyoskodó nyugdíjasok beülhetnek a gyárakba sztrájkolni, ott legalább még van fűtés, a fiatalok pedig megnézhetik maguknak, hogy fognak kinézni néhány év múlva az agyonhajszolt, túlpörgetett selejt és szeméttermeléstől! A halotti bizonyítványokat pedig, továbbra sem úgy kell kiállítani, hogy az ékezetes tévedések miatt, valaki előbb megkapja a halotti bizonyítványt, aztán ijedtében szörnyethal, vagy éhen hal, mert megvonják a nyugdíját!
ui: A fenti karakter kódolás teszt során a neveket megváltoztattuk, mert az orkán kormány külföldiül tudó adatbázisában mindenkinek Dzsordzs Soros, vagy Judit Szargentini a neve Ilyen pontosság mellett, természetesen, senkinek sem szabad bármilyen gyógyszert, vagy sebészi beavatkozást ajánlani, az azt sem tudjuk kicsodáknak! A mindenkinek szóló, ész-nélkül adagolt gyógyszer reklám, jövedelmező lehet a patikáknak és a tévének, de több kárt okoz mint használ! A műtét sikerült, de a beteg meghalt! Persze, tökéletes program nincsen, de kezded már érteni? Egy ennyire tökéletlen rendszeren nem lehet normális orvosi tanokat leközölni!
Kérjük a további pénzügyi operációkat óvatosabban végezni, és a sebeket megtisztítani, nehogy elmérgedjenek!
Freskót 20 milliárdnyiért fehérre meszeltetni, na ilyet is csak egy rendőr kormány tud! Ja, és ne feledjétek Fehérváros fegyverkező polgármesterét is kivizsgálni, mert a pénzszagra bukva, igencsak befészkelte magát ebbe a városba a hadsereg, és nagyon sokba kerülhetnek a vezérnagy tábornokok!
Nagyon, nagyon sokba!!! És nem tudni, vajon eszükbe jut-e maguktól is, hogy ha véletlenül katasztrófa helyzet van például Ausztriában a sok havazás miatt, akkor kimehetnek ők is havat takarítani, élelmezni elzárt falvakat, még akkor is, ha az nem annyira kényelmes, mint a körletben pihizni, mert odáig már nem ért el a hóvihar! De! El kell érni azt a célt is, hogy a katonának is jogában álljon sztrájkolni, és eszetlen parancsokat visszautasítani! Sajnos, nem lehetünk biztosak abban, hogy a hadvezetés megtalálja-e, a sok kiforgatott törvény közt, az elfogadhatót?! Ne túlóráztasd a Révészt, mert nem szereti! Azok, akik a katonai diktatúra szintjéig züllesztették a demokraták szövetségét, jobban teszik, ha mielőbb lemondanak!
A Követ 2019.01.17-19.

*** A sztrájkot január 18.-tól már meg lehet kezdeni, és mindaddig folytatni, míg a fiatal demokraták szövetsége végre, magától rá nem eszmél, hogy a demokrácia nem katonai diktatúra és ki nem jelentik, hogy demokráciájukat diktatúrává züllesztő diktorukat és az ország minden pénzét leraboló, Európa szögesdrótosításáért felelős, fegyverkező bandájukat, száműzik a felelős vezetői pozíciókból! Ha ezt nem teszed meg Magyar, nem vár rád más, mint egy agyonpörgetett gazdaság, ahol a fizetésedből tankokat, gépfegyvereket stb. vesznek, hogy a hóhérok így finanszírozzák saját pénzedből, életed minden értelmének tönkretevését, és ha mégis megérnéd az öreg kort, elkönyvelheted majd, minden amit tettél, kemény munkával létrehozott, értelmetlen károkozás volt! Csak nehogy még a diktornál is rosszabb hóhért válassz a felelős pozíciókba! Lehet, hogy tévedünk, és a diktorból is válhat jó ember, de nincs időnk azzal kísérletezni, hogy a hizlaló viszkászos macskatápon nevelt kutyából lesz-e szalonna, mert annál még a kocsonyagomba alapú, tehénmentes marha ízű szalámi is ízletesebb lehet! Tessék pontosítani a recepteket! Az ellenzéki összefogásnál és a sztrájknál is ajánlott irányelv: Aki nagyon akar hadd menjen, aki akar velünk legyen... (ub. jan.11. A Követ) ***


Please, translate, and tell them
Nem tudom minden érintettnek elküldeni ezt az üzenetet, légy-szíves, küld tovább!

*** Atlantisz Írott rádió: vészkészültségi adás A kotta elrejtve, a Hold dagad,... *** Zene: Balkán Fanatik - Feljött a nap*** A kotta pedig szólhat szebben is és csúnyábban is, attól függően, lesz-e fegyvermentes terület, vagy sem! Ha beleköpsz a levesbe, nyálat fogsz enni! Ha beleköpsz és másnak adod, és azt hiszed megúszod, akkor más nyálát fogod enni, mert előbb utóbb lesz, aki visszaköp! Ne köpj a levesbe, ha nem akarsz nyálat enni! Mi lesz még, mikor a mostani sötét után, megint tele lesz a hold? Bocsánat legfeljebb a fegyver letétel után várható!... Tudod, még álmomban sem feltételeztem volna, hogy a tévé diri, a diktor módjára, fegyveres hadsereget tart a neki nem tetsző színészek kidobálására. Hány ilyen mini fegyveres magánhadsereg lehet még az Országban? De már legalább tudod, mért méregdrága a az olcsó műsor. Nehéz a dolga a tévé szerelőknek. De kár, hogy mind a hízó szemétben végzi, egy egyszer használatos eldobható világban.***

AZ Ország Doktor receptje
Ha lehet, a sztrájkok javát halasszuk az ünnepek utánra, de sem a hányásnak, sem a hasmenésnek nem lehet azt mondani, hogy várja meg az ünnepeket! Ha menni kell akkor menni kell! Vehetitek ezt jelnek. Ne várj sok értelmet egy rosszindulatú agytumorban szenvedő Országtól, és az általa gerjesztett indulatoktól! Ha leégne néhány vágott karácsonyfa az indulatok miatt, arra a Zöld Király szomorúan csak annyit mondana, sajnos, a vágással annak már elintéztétek a pusztulását, úgyis elszállt volna belőle az élet, de ha tudnátok és a saját bőrötökön éreznétek, hány gyermek jövőjét veszitek el minden évben azzal, hogy kivágjátok az erdőket, nem tennétek! Nos, dönthettek, ragyogtok, amíg lehet, és..., vagy... megvárjátok, hogy derékba vágja az agytumoros kormányotok környezetpusztító gazdasága a Ti sorsotokat is? Nincs sok reményünk, de senkit nem kötelezhetünk arra, hogy békével tűrje életének módszeres tönkretételét! Az erőszak jogán sok mindent meg lehet tenni, de valódi Jogar csak Azoknak jár, akik el tudják dalolni elég tisztán és nem hamisan, kórusban, legalább, a 12 Dudás egy csárdában valamelyik dalát, és nem csak a kocsmák szintjén, hanem akár egy Tisztelt Házban is, és megtalálják a folytatást a tisztességes KÓDEX felé, de Mi azt a törvény alá nem írhatjuk! A Bukás, az bukás! És föltúrhatjátok a pincét, de mégsem fogjátok ott találni azt, ami a padláson van, és áskálódhattok aljas rohadt sunyi módon még a pince alatt is, mégsem lesz a tiétek AZ ki a padlás felett, már rég ellebegett, sem Az, kinek nyughelyéről ledöntöttétek a csillagot!
AZ OD receptjei és útmutatásai alapján: A Követ 2018. dec. 20.

***... ... ...hogy reggel kell haza mennem***
*** Jó volt ez a megjegyzés: Káder minden törvényt aláírna! Ha odaadnám neki az anyakönyvi kivonatomat, azt is aláírná.***
***Frizura minták itt láthatóak: Esto - Ne ölelj Ne taszíts! (Na ezt nem biztos, hogy jól írtam) ***

Tisztelt Ellenzék!
Ne bízzátok el magatokat és ne igyatok előre a medve..., de nincs előírva, hogy mindenáron az EU tönkretételére szakosodott kormányotok pocsék választási játékszabályai szerint kell játszanotok! Új rendszer kell...! (A Biztos Úr, nem biztos, hogy ilyen hosszú levelet hamar végig olvas, úgyhogy talán van még időnk. De ha lassan végig olvassa és megérti, az még mindig jobb, mintha végig darálná. mint egy értelem nélküli olvasógép.)
Köszönjük, hogy összefogtatok! A tüntetésen készült öt pont részünkről elfogadható, de ez csak a kezdet! Ja, és rakjátok vissza az EU zászlót is a Parlamentre, mert mégis csak Európához tartozunk! A tömegek indulatai vakon repülnek, de ha lehet kerüljük ki az ünnepeket, és ne legyünk ünneprontók. A jelentős kültéri programok január első hete után ajánlottak. A vidéket se felejtsétek. Lehettek kutyabarátok is, mert nekik legalább volt vetítőjük is! Ó, mikor lesz ebből normális környezet- és természetvédelem? A programokon lehet diavetítés, koncert, szórakoztató műsorok is! Alakítsatok mielőbb ellenzéki kormányt! A pontos részletekben megegyezni nagyon hosszadalmas lehet, hónapokig is eltarthat, de ne ez kösse le minden figyelmeteket, mert nektek elsősorban a választóitokra kell figyelnetek, nem csak magatokra! Közvélemény kutató és konzultációs kérdőíveket előkészíteni!
Ha túlzottan elvonná figyelmeteket bármi, akkor álljatok fel a tévé elől, és végezzétek el az egyszerre több felé is tudok figyelni gyakorlatot! A gyakorlat így néz ki:  Lehetőleg ütemesen, simogatja bal kezével a jobb fülét, miközben jobb kezével nagy köröket ír le a levegőben. Aztán jobb kéz simogatja a bal fület, és a bal-kéz köröz. ha mindez már megy, folytatja a gyakorlatot úgy, hogy közben leguggol, feláll! Leguggol, feláll, fül-simogat, köröz, mindezt ritmusra! És örülsz, hogy mindezt nem biciklin kell csinálnod! A gyakorlatot nem kell a nyilvánosság előtt végezni. Sok dolgotok lesz!
Elsőként ki kell takarítani mindenféle fegyveres gorillát az épületből, hogy a Tisztelt Ház Tisztelt ház lehessen! Oda nem lehet bevinni fegyvert! Ezután ki kell takarítani a fél-kopasz sorosozó, mindenkin átgázoló, semmit nem tisztelő jogászokat és bűntársaikat, akik még be is bizonyították, hogy a kevesebb mint fele az több mint kétharmad! Értsétek meg, ezeknek semmi valós létalapjuk nincs ahhoz, amit csinálnak, mind hazugság! Ha a másokat elgáncsoló törvényeik közt találsz olyat, ami tisztességes, az csak azért van, mert néha a soraikban lévő tisztességesek is megszólalhattak. Nos, ha lehet, ne bántsuk a tisztességeseket. Ne feledd, agyat kell növeszteni az Országnak, mert ez a sok eszetlen nagyokos, módszeresen mindent tönkre-vágott, hogy legyen nekik fegyveres szögesdrótjuk harci repülővel, egész Jeruzsálemig, hogy legyen mivel fenyegetni, lőni a nincsteleneket. Én nem hiszek abban, hogy eltitkolva nem próbálták már ki valakiken azokat a fegyvereket!
Amíg a diktatúra van hatalmon, ellenzéki kormányként kell működnötök, majd a váltás után át kell alakulnotok bal-kormánnyá, hogy a bűnözőket kiszedve a jobb kormányból el tudjátok érni azt, hogy legyen az Országnak egy tisztességes bal és egy tisztességes jobb kormánya. El kell érni, hogy az Országház patkójának néha kevesebb, néha több, mint fele a tiétek legyen. Csak akkor nyerhettek, ha megmaradtok a tisztességes keretek közt.
Persze, hogy melyik a bal, és melyik a jobb, az csak attól függ, honnan nézzük, és mivel Ti sem tudjátok megvakarni a saját hátatok közepét, néha el kell fogadnotok, hogy a másik húzza ki belőletek a tüskét, miközben egymásból szedegetitek ki a nem oda illő szilánkokat, de ha lehet, ezt oldjátok meg saját térfélen belül!.
Mi visszavonulunk javításra,
a vonalak szakadoznak, telepek kimerülve, tartalékok kifogyva, de ez nem jelenti azt, hogy nektek is vissza kell vonulni! Reméljük, innentől már megtaláljátok magatok is az utatokat, függetlenül attól, hogy mi egyáltalán létezünk-e vagy sem! (ub. A Követ 2018.12.19.)

Ti Következtek...


Jobb ma három hulla, mint holnap háromszáz! És a hullák száma csupán azon múlik, eltakarodnak-e maguktól a hóhérok, vagy hosszas munkával kell eltakarítani őket! Márpedig minél bűnösebb, annál nehezebben takarodik! Láttad, hogy dobták ki az ellenzékieket a köztévéből! A törvény nevében mi? Annak a törvénynek a nevében, amit a hóhérok alkottak mi? Tisztelt Adófizető! Kezded már érteni, hogy a rendőrség téged csak büntet, és nem téged szolgál és véd, hanem azokat, akik megfizetik bérgyilkosaidat a tőled adóztatott, elcsalt, lopott, sikkasztott pénztárcából! Tisztelet a kivételeknek! Ha nem akarod, hogy csúnyább legyen országod, mint a nyolcadik utas a halál, dobd ki a parlamentből az összes fegyverkező barmot, és zárasd be a fegyvergyárakat! A technika fejlődésével egyre olcsóbban egyre nagyobbat lehet pusztítani, ezek meg a gatyádat is fegyverekre költik, amennyit csak lenyúlhatnak, és még csak nem is védelemre, hanem támadó fegyverekre! Mit gondolsz, mi lesz ebből? Utolsó figyelmeztetés! Olvasd el még-egyszer! Pocsék hely az az Amerika, nincs benne egyetlen tisztességes fodrász sem, aki végre úgy kopaszra nyírná a fegyverkező elnököt, mint egy birkát! Ne majmold őket! A törlesztés jogát senkitől nem vonjuk meg, de akik fegyveres fegyencteleppé züllesztették a Parlamentet, azoknak a Parlamenten kívül van a helyük! Tűrheted békével egy darabig, de senki sem kötelezhet arra, hogy békével tűrd, hogy a kormány szépen lassan, jól álcázva de módszeresen kinyírjon! Ki tudja, meddig tarthatjuk békésen a tüntetéseket? Hivatkozhatsz erre az írásra! Utolsó figyelmeztetés...(ub.dec.17.-18.) A Hold dagad, aztán fogy! Ki tudja, kinek meddig? Félsz, hogy elkárhozol? Ne aggódj, már megtörtént! A félelem a múlton alapszik, nem a jövőn! A kérdés, ki tudunk-e mászni, ki tudunk-e takarítani, vagy mi is odaveszünk?...
Hát persze, kormány bácsi! Országunk népe, amit mindenféle csőcseléknek és soros-bérenc egyebeknek nevez, csak egy szűk kisebbség egy nemzetközi Nagy-egyházhoz viszonyítva, de egy kormánybácsi, kiknek a kormánybácsija? Kell nekünk vallásháború, hogy legyen elég szeméthegy és lebutított, megtört ember az Országban, mert néhány diktor, még mindig fegyveres birka módon akar kormányozni?


A rendőrség visszavonulhat elgondolkodni, hány hóhér van a soraikban, és hányan végzik tisztességesen a munkájukat! Az pedig végleg nem a civilizációs szint, mikor a közintézményben tartott magán biztonsági őr fegyveres, és mivel nem vonatkozik rá szabályzat, mert nem rendőr, úgy használhat erőszakot vagy fegyvert, ahogy a megbízója kívánja!
Téli tüntetésen vízágyút használni tilos és életveszélyes!
Ha valakit megdobálnak hógolyóval, egyebekkel, és visszadobál hógolyóval, az nem büntetendő, még szolgálatban sem, amennyiben nem okoz károkat ártatlanoknak! Ennyi kihágást megengedünk!

Tisztelt Ellenzék!

A kövér és bandája figyelnek! A kövér ravasz! Igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy Ti a gyermekprogramokat és a karácsonyt támadjátok! A kövér bandája gyermekprogramok mögé bújtatja bűnbak kereső, bűnösöket büntetni vágyó, aljas szándékait! Mindegyiknek vastag a bőr a képén! A kövér mindent megtesz, hogy rátok bizonyítsa, Ti vagytok a rosszak, de kire is hasonlítana, ha rövidebb sötét bajusza
lenne? Nem, nem arra gondoltunk! Még rövidebb bajuszt annak is! Vagy a másik talán mégsem? No majd eldöntitek! Látod már a kövér csapdáját, amit a diktortól tanult! Nos, nem kell elsietni a tiltakozást! Most nem a karácsony ellen tiltakozunk, de elgondolkodtató, hogy mekkora környezetpusztítás, minden évben hány fenyőt kivágni, és lehet, hogy jövőre csak száraz fátok lesz, már amennyi megmarad az ideiből! Számoltad mennyi rendőr jött elő az Országházból? Se szeri, se száma! Ügyelnek rá, független attól, hogy Te kire szavazol, a törvényhozás hátterében mindig ők legyenek túlnyomó többségben, pedig még csak arcuk sincs, hogy szavazni lehessen rájuk, de bűnös gondolataik bűze áthatja az épületet! Látod már, hogy mekkora fegyenctelepet dugott a diktor a karácsonyfa mögé? A Zöld Király pedig nagyon mérges lesz, ha meglátja, hogy nem  cserepes karácsonyfát használtok, ami jövőre is újrahasználható! Ugyan mért ne lehetne egy természetazonos anyagból szintetizált 20 év alatt lebomló műanyagcserép akár 3 méter széles is, hogy a túl nagyra nőt fát is vissza lehessen ültetni, akár cserepestől is a faiskolába? A fegyenctelep pedig mehet a rácsa mögé, mert a civilizáltság ott kezdődik, hogy semmiféle fegyveres nem tartózkodhat a tárgyalási ülések épületében. Becsületsértést nem lehet elkövetni olyanokkal szemben, akiknek nincs valódi becsületük!

Tisztelt Ház!
A Tisztelt ház már rég nem tisztelt Ház! Egy Tisztelt Ház csak akkor Tisztelt Ház, ha egy darab fegyveres sincs benne és minden tárgyaló fél fegyver nélkül, fegyveres gorillák nélkül stb. van jelen! Ez egy minimum civilizációs alapfeltétel. A tiszteltnek hitt házban pont fordítva csinálják! Tele van az épület fegyveressel, a többieket pedig igyekeznek elhallgattatni. Ez lenne a demokrácia? Ej ha tudnátok, mit tojna még a húsvéti nyuszi, ha hagynánk, hogy ez a büntetésből élő fegyveres bűnbanda tovább garázdálkodjon! Akár tetszik ez egy gulyásnak, akár nem, a választásokon nem a kereszténységhez mérjük az ellenzék létszámát, mert nem az a választási csalás a cél, hogy egy tízen-milliós ország szavazóit egy milliárdos nemzetközi vallással állítsuk szembe, és a világias közigazgatás nem a papok dolga, Pláne, ha még ki is vágatjátok a fél erdőt az ünnepi szokásaitok miatt! Az nem erdészet, ami nektek van, hanem facsemete taroló! Nagyon mérges lesz rátok a Zöld Király!

Most elvitatkozhatnánk azon, hogy lehet-e egy körszakállas sorosozót úgy pofán verni gyantás palacsintasütővel, hogy kiessen a kőrszakállából, és hogy a kopasz kormányszónok a történtek után megérdemli-e, hogy szőrös palacsintasütőt ragasszunk a fejére, hogy aztán rámelegítve a gyantás szőr a fején maradjon, de úgy gondolom,
a fodrászkodás, most mégsem a mi dolgunk, végül is, a demokrácia nem arról szól, hogy mindenkin egyenlő arányban osszuk el a fejszőrzetet, mert igazságtalan, hogy valakinek több nő, mint másnak.
Köszönet az ellenzéknek, hogy végre tettetek valamit, és volt műsor a tévében! Reméljük, még lesz is! Nos, a kormány tévéje nem a Ti oldalatokon áll! Nem árt az óvatosság! Az egész napos sípolás és kifütyülés viszont már nagyon is helyén való volt a Parlamentben! Szólítsátok meg és szervezzétek meg a tüntetőket! Hangosbemondót szerezzetek! Legyen nekik legalább beszéd, program és műsor! Amíg tanácskoztok, akár Sóher Norbi is tornásztathatja a népet, hogy oda ne fagyjanak, de ne spóroljátok ki a cukrot a teából, mert a szavazatok alapján a költségvetés több mint fele a Ti felügyeletek alá tartozik, de óvakodjatok mindenféle hiteltől, felelőtlen ígérettől és túlköltekezéstől! El kell érnetek, hogy fél-náci bűnözők és öngerjedő hadi-barmok nélkül is többen legyetek a felénél! Aztán ne kelljen túl sokat várni, míg legalább a körvonalakban megegyeztek, és legyen forró tea, sajtos pogácsa, sütemény, főleg vidéken és autonóm területeken! Ne feledjétek, az ország több mint fele nem erre az országos fegyverkező, narancssárga agytumorra szavazott! Már titokban ég a vágytól a hadvezetés néhány tagja, hogy legyen már nálunk is legalább valami nyamvadt terrortámadás, hogy legyen mire hivatkozni, mert mit felelnek, ha valaki megkérdezi, miért herdálják el a nemzeti vagyont?
Ne adjatok nekik okot, hogy megmagyarázhassák, mért költik a gatyánkat is fegyverekre! No, mennyibe is kerülnek a hadsereg rendőrnagy vezér tábornokok? Már megint méregdrága harci repülőket vettek a neked járó pénztárcából, és nem lenne nekik probléma, hogy fegyverrel hallgattassák el az ellenzőket! Hát persze, hogy minden melós önként és dalolva túlórázna, hogy megfizesse hóhérainak az elhallgattatásához szükséges gyilkológépeket! Ez akkor volt utoljára demokrácia, mikor még orkán diktor nem nyúlta le magának! De mégse kövessétek el azt a hibát, hogy a diktor minden lépése ellen tiltakoztok! Mert ha véletlenül a nép érdekében lép, és Ti tiltakoztok, akkor Ti lesztek a közellenség, és ezt a kormány tévéje hónapokon át, százszorosan is eltúlozva fogja harsogni! Van hiba bőven! Feljelenteni nem lehet őket, mert az egész rendőrség a hátsójukat nyalja és viszont! A pártatlan igazságszolgáltatást pedig említeni sem érdemes. Egyetlen esélyetek, ha összefogtok, és ha közben észhez térne valamelyik, amire sok esély nincs, azzal talán békét is lehet kötni, de most még a katasztrófa irányába zuhanunk! Csak akkor nyerhettek, ha összefogtok, de nem minden bűnözővel! Az illetlenség, az illetlenség. Nem túl jó, de még elmegy. Az országos fegyenctelepet felháborodottan védelmező fasiszta parasztokat viszont jobb, ha mellőzitek! Egy nyomorult náci parasztnak lehet, hogy jó ez a sorosozó rendszer, de egy tisztességes földművesnek már nem! A Ti dolgotok pedig nem az, hogy a bűnözőket kiszolgáljátok a népszerűség érdekében! Alakítsatok egy tisztességes ellenzéki kormányt, saját Köztársasági Elnökkel, Házelnökkel, Miniszterelnökkel! Ugyan, ki tilthatná ezt meg nektek? Mért ne lehetne két kormánya az Országnak? Aztán a három legfontosabb napirendi pont, a környezetkímélő gazdaság, a fegyverzet csökkentés, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát! Aztán a harmadik: hogyan hasznosíthatja Atlantisz technológiáját egy olyan ország, aminek se erdeje, se hegye, se tengere, csak néhány dombja és mocsara, mert a többit mind elvették tőle, a múlt hadakozó rablógyilkos vezérei! Ne hagyd, hogy a maradék is odavesszen! Ne feledd, menekült áradat és két-lábon járó nyomor sem lenne, az országuk pénzét a végkimerülésig fegyverekre költő diktorok nélkül! Kemény munka várható! Tudod a mai bekamerázott rendszerben nem elég, hogy a melós dolgozik a munkahelyén, hanem még úgy is kell csinálnia, mintha dolgozna, felesleges, de látványos mozdulatokkal, hogy mutassa, mennyire fitt, még akkor is, mikor már hulla fáradt. És ez hosszú-távon nagyon kimerítő tud lenni, de itt már nem csak a munkáról van szó! A cégekre pedig nem lehet egyetlen egységes sablont húzni, és előírni, hogy a strand télen is nyisson ki, hogy meglegyen az óraszám! A cég nem katonaság, és sem a hadseregnek, sem a rendőrségnek nem feladata, hogy önhatalmúlag törvényt gyártson, majd átnyomja azt erőszakos többséggel az összes képviselőn! Ha nem akarjátok, hogy ez a rakás szögesdrótos, félfasiszta fegyverkező bűnbanda, egész Európából, tudatlanságba taszított fegyenctelepet csináljon, akkor nem mindent, de legalább a tőletek telhetőt megtesztek a váltásért, függetlenül attól, hogy mi létezünk-e vagy sem! (ub. 2018.12.12-16. A Követ)

Csöndbe vagy, mint egy jóllakott napközis és vársz, vagy esetleg fölveszel végre Te is egy mellényt, sapkát, hogy sétálhass egy utolsót, mielőtt a hozzá nem értő fegyverkező népbutítók megcsinálják azt a katasztrófát is, ami miatt majd Te kerülsz utcára, ha élve megúszod?!. Lecseréljük végre a fegyveres népbutító vezetést, hozzáértő civilizált vezetésre?!.


Amnesztia-Kegyelem
Köszönjük a Köztársasági Elnök úrnak, hogy végre legalább napirendre tűzte a környezetvédelem témáját. Köszönjük, hogy minket megkerült, végül is egy Atlantisz mintájú receptcsalád, ami akár több mint 100 milliárdnyi ember környezetbarát megélhetését is jelentheti, az egy említésre nem méltó, jelentéktelen dolog egy rendőrkormány szemében, de egyenlőre mi azzal is megelégszünk, hogy 6 év vészharang kongatás után, végre egyáltalán foglalkozik a Parlament a környezetpusztítás halálos tüneteivel. (Vagy írjunk a 100 milliárd helyett csak 10milliót a papírra, mert még addig sem tudtok rendesen elszámolni? Más szervezetek, már sokkal régebb óta kongatják a vészharangot.) Nos, bármennyire is nehéz, és szőnyeg alá söprendő is, a továbbiakban is azt állítjuk az illetékes katonai rendőrkormány vezetőiről, hogy a hóhér jelzőtől akkor szabadulhat meg, ha végre napirendre tűzik a fegyverzet csökkentés témáját is, és sikerül egy békésebb korszakba vezetni a világot, és ez demokratikusan csak akkor lehetséges, ha végre az ellenzék is megszólalhat és hatalomra kerülhet, és leváltják azokat, akik még mindig, mindenki mást kitúrva, áldemokratikus, hóhér keresztény inkvizíciós rendőrállamot építenek római rabszolgatartó jogi alapokon! A Köztársasági Elnök Urat is csak azután nevezhetjük civilizáltnak, ha a fegyverzet csökkentésben és szögesdrót bontásban is szerepet vállal! De egyenlőre dicséretes, hogy legalább a természetvédelemig eljutottunk, mert a természet megnyugtató, ha nem írtjuk ki! Az emberek köreiben pedig, őszinte tisztelet és részvét az ártatlan áldozatoknak, de amíg diktori hóhér és fasiszta szellem hatja át a Parlamentet, a vaktában csapkodó ostorok közt, senkinek a biztonsága nem garantálható! Tudod, a ló azért csapkod a farkával, hogy eltalálja a valagára szált legyet, de a ló farka még mindig pontosabb célzó eszköz a diktori rendőr hóhér bíráskodásoknál, és a romlott kézben tartott büntetőjognál, amikkel a lappangó indulatok minden, szent diktori hatalommal ellenszegülőt, el akarnak tüntetni! A bűnös a jogi csapkodások helyett inkább igyekezzen megkapni a kegyelmet! Csak egy csapatnyi eszement ökör és hadi-barom hiheti, attól majd erősebbek lesznek, ha még fel is fegyverzik a világban mindenfelé csapkodó katonai korbácsaikat! Elsősorban a környezet és mások pusztításban élenjáró hadseregek bűnei miatt jönnek a migránsok, az majd egy későbbi fejezet, amikor a klímaváltozás miatt jönnek! Ott még nem tartunk, de Ti már azt a fejezetet is megalapoztátok! Így jövőtök nem több, mint katasztrófa és örök feledés a sivár halott éjben! Ne keljen éveket várni a leszerelésre! Takarodjatok a vezetésből, ha másképp nem megy!  (ub 2018.12.07.)

Igen, tudjuk, sokan félnek, mi lesz, ha nem kapnak több petákot a fő-rendőr-hóhértól. Ezért lehet olyan a rendszer, hogy a melós meggebed, miközben a gázszerelő jól keres, ha egy kicsit dolgozik, de ha munka helyett kormánypárti, akkor egy bankrablót is lekőrözhet az órabére. Azt hiszed Magyar, hogy a hóhér kormányod csinálja a jólétet, amivel be van tömve a szád? Atlantisz receptjei nélkül ezek már háborút csináltak volna, hogy a rendőr és katonagyerekek hízhassanak, míg a civilek melós családjai szétesnek az emelkedő adóterhek alatt meggörnyedve! Ha nem tiltakozol hóhéraid ellen Magyar, azok elbutítanak, elhizlalnak, majd imádkozhatsz, mikor téged is a vágóhídra küldenek a hazaszeretet nevében! Tisztelet a kivételeknek, akik próbálnak inkább tisztességesen működni.

Nos, abban igazatok van, hogy nem lehet értelmes cél, Afrika és Közel-kelet bezsúfolása Európába, már csak azért sem, mert nem férnének el, és az ENSZ-nek a jelenleginél egy sokkal értelmesebb paktumot kell letenni az asztalra!

...De ez a helyzet nem ad felhatalmazást kormány szintű bűnözésre...

Milyen emberek lehetnek azok, akik bűnösségüket leplezve, saját tudatlanságukat hirdetve vagy, csupán az ostoba alapon nyugvó megélhetésükért: -kibelezik a szentírásokat vagy tönkre-vágják környezetüket? A lelőtt madarakat úgy belezik ki a preparálók, hogy aztán vattát raknak a már működésképtelenné tett és kidobott belső szervek helyére, majd gombokat illesztenek a madár kivágott szeme helyére, hogy döglött szobadíszt készítsenek belőle.  Egy kipreparált madarat nem kell etetni, így több pénzt lehet költeni fegyverekre, amivel további madarakat lehet lőni, és ez nagy üzlet a hóhéroknak! ...Nos, azok, akik kibelezték a Közép Európai Egyetemet, hogy inkább gépfegyveres szögesdrótra költsék az egyetemi pénzeket, jobban teszik, ha azonnal távoznak a parlamentből! Ne keljen ezt a gyenge felfogásuk miatt még-egyszer leírni! Megkérjük az ellenzéket, kísérjék ki a teremből azokat, akiknek még annyi önkritikájuk sincs, hogy végtelen sorosozó gyűlöletkampányuk után felfogják, az a minimum, hogy önként lemondanak!

Nem, nem kérek bocsánatot a durva megfogalmazásért, de igyekszem csökkenteni az indulatoktól elszabadult jelzőket és javítani a vezérnek választott hóhérok pusztító erejével arányosan romló hejjessírásómon! Palacsintasütővel pofán-verni egy vezérnek választott hóhért, nem optimális dolog, de még mindig jobb, mint hagyni, hogy elszabaduljon a vezér pokla, és elkezdődjön a vérengzés!
Amíg le nem váltjátok és el nem távolítjátok ezt a szögesdrót eszű hóhér minisztert és bűnbandáját a parlamentből, nincs esélyetek tisztességes irányba lépni!

Miért a hóhér aláírása van csatolva a nemzeti konzultációkhoz egy tisztességes bizottság vagy csoport fényképe helyett? A konzultáció akkor konzultáció, ha azt legalább három tisztességes együttműködő fél vezeti, de az már nem konzultáció, hanem diktatúra, ha minden bizottságot félredobva egy fegyverkező hóhér diktor rabolja magának a szavazatokat és népszerűsíti magát és magánrendőrségét, nem nekik járó közpénzekből, nyilvánvalóan magától érthető, de rendkívül bugyuta, család támogatás mögé bújt kérdésekkel, amik jól leplezve, aljas, mocskos, sunyi módon, de ismét csak a fegyveres erők létszámának növelését szolgálja a civilek melós családjai kárára, mert így érzi magát biztonságban a mások kirablásából élő fő hóhér! Fizeti ez a hóhér diktor a saját zsebéből az elpazarolt papír és postaköltséget? Tudod, nem az a baj, ha valaki nem az elitből, vagy szegény családból származik! Még az sem túl nagy baj, ha valaki tele van tüskékkel, ha azt mondja, ez így nem jó! A nagy baj az, ha valaki tele van tüskékkel, és még ezt is tartja optimálisnak, és még el is várja, hogy a saját mintájára, az egész Országot, egész Jeruzsálemig szögesdrótosítsák, ahelyett, hogy megpróbálná kihúzkodni magából a tüskéket! Lesz még ebből káromkodás! Lesz még ebből zacskós-leves a rács mögött, mert mást sem építettetek, csak rácsokat és börtönöket!

A MALÉV utolsó tanítása


Süllyedünk! A választásokon ismét győzött a demagógia, a néphülyítés, a mocsok és a bűn! Megszavaztátok hóhéraitokat! Mit gondolsz, mi lenne egy repülőgéppel, ha a két kormánya közül a még használhatót kitörné egy diktor, hogy eltüntesse a konkurenciát, a másikat pedig életveszélyesen megrongálná a hozzá nem értésével? Katasztrófára készülj! Ezt nevezed demokráciának? Ez bundás-demokráciának álcázott diktatúra! Az elnyomó, hamis kampányok miatt, rekordot döntött a hülyeség! A megbundázott választások lehetővé tették, hogy az istenhez megtért hóhér, egyetlen, velejéig rohadt rablóbandája írja a jövőt az Országnak! Aki tudja, hogy van télapó, és tavasszal isten bácsi jóvoltából szögesdrótot tojik neki a nyuszi, az nem való a kormány mögé! Van egy velejéig rohadt megbundázott szélsőjobb kormányotok, amibe a gerjesztett rettegésben az egész nagy-többség belekapaszkodott, de egyik se tudja vezetni! Vagy felállítotok egy tisztességes, bűnöző mentes, vallási fanatikusokat kizáró, baloldali kormányt, amivel megfékezhető a katasztrófa, vagy vallás és polgárháborúba zuhanunk, mert az a velejéig rohadt, le és nem lemondott gábornokokkal segített diktor bandád szépen nyáladzik a tévében, mert a történelmi szálakkal kevert cuki nyáladzásra szavaz a többség, de közben kinyírnak, ha nem hódolsz be a náci szögesdrótjuknak! A pokolra szállt és más egy vezér alapú egyszemélyes megváltók pedig elfelejtették közölni, hogy valójában veled akarják felnyalatni, felmosatni a pokluk padlóját! Vagy felállítasz, és legalább árnyékkormányként fékezed ezt a velejéig rohadt, fegyverkező, minden környezetet kipusztító, isten diktatúrát, vagy belőled is legfeljebb menekült lehet Ember!

Csak a megbundázott demokráciában nyerhet elsöprő többséggel egyetlen hóhér rablóbanda! Mért ne lehetne egy országnak két kormánya, ha még egy repülőgépnek is kettő van?! A bal-kormány kudarcának legfőbb okai az együttműködés helyetti ellenségeskedés és a célok rangsorolásának és összehangolásának képtelensége! Talán maradt még némi időtök, hogy tovább folytassátok, mielőtt Észak-Koreai diktatúra szintje alá süllyed az Ország! Elkezdhetitek parlamenten kívüli, támogatatlan árnyékormányként, majd ha megvan a nem elkapkodott együttműködés és tisztességes szövetség, megszerezhetitek a növekvő támogatást, majd átvállaljátok az irányítást, hogy a használaton kívül helyezendő, jelenlegi, velejéig rohadt kormányból a rohadást és a bűnözést ki lehessen köszörülni, renoválni, de lehet, hogy semmi marad majd belőlük, mert annyira bűnösök, ez-esetben másoknak fel kell majd állítani helyettük egy új, jobb kormányt!

Ne akarj 3-4, vagy annál több kormányt! Ebben a katasztrófákkal terhelt, két végpontú, kisiklott világban, a két agyfélteke, a két összehangolt szem, a két összehangolt kormány a leghatékonyabban használható vezérlő rendszer! Nem véletlen, hogy a biológia is ezt tartotta meg! Ne akarj magadnak egy agyféltekét, mert a diktatúra azt diktálja, hogy vágjuk le a másik felet, hogy ne legyen konkurencia! Ez aljas, mocskos, gonosz szándék! Ne akarj magadnak 3-4, vagy annál több agyféltekét, mert emberként a kettő az optimális, és attól nem leszel okosabb, ha mengele típusú hóhér gyógyítók további haszontalan húsdarabokat akarnak rád operálni!

Egy országnak két tisztességes kormány, egy bal és egy jobb, az elérhető leghasználhatóbb lehetőség! Az egyszemélyes kisgépek, lehetnek egy kormányosak, de a csoport-szállítók és nagyobb rendszereknek két kormányosaknak kell lenniük! A néphülyítés, mely szerint az egykék majd elvezetik a tömegeket, legfeljebb kegyes hazugság a halál és a megsemmisülés előtt! A halál helyett a görcsös, nehéz ébredés csak akkor várható, ha felállítjátok a nem támogatott bal-kormányt, támogatás nélkül is tovább folytatjátok a munkát, majd mikor már eléggé szervezettek vagytok, átveszitek az irányítást, és, vagy kidobjátok, vagy renováljátok ezt velejéig rohadt jobb kormányt, hogy legyen egy tisztességes bal és egy tisztességesen felépített jobb kormány, legalább az Országos szinten! Nem fogtok kijutni az önpusztító, fegyverkező emberállat polgár és vallásháborús szintjéről, ha ezt meg nem teszitek!

Nincs értelme további tanításnak, amíg a jelenlegi, velejéig rohadt, bűnöző, egyke kormányotok helyett, fel nem tudtok mutatni, két tisztességes kormányt, úgy összehangolva, ahogy az az utasszállító gépeknél már megoldott!

Felszállás előtti 7 parancsolat vezetőknek!

  • Ne csalj!
  • Ne lopj!
  • Ne hazudj!
  • Ne hülyíts!
  • Ne fegyverkezz!
  • Ne pusztítsd, ellenfélnek vélt társaid!
  • Ne károsítsd támogatóid, beosztottaid, hanem vezesd ki őket a csapdákból a tisztességes, élhető élet irányába!
Örülhettek, a győzelemnek, folyton lázító, hóhér disznók fegyveres rablóbandája! Ismét sikerült demagógiáitokkal, hazugságaitokkal, életveszélyesen megvezetni az egész Országot! Mennyire sötét középkort akartok? Mennyire akarjátok még lepusztítani az Országot? Mocskos rohadt, isten és mások nevében fegyverkező, önkritikát nem tűrő, embervadállatok! Nem lesz kegyelem és menekülés a haláltáborotokból! Megszavaztattátok! Csak azt nem tudjátok még, ha nem ti lesztek a saját magatok áldozatai, majd gyermekeitek és szeretteitek lesznek azok, a mennyei ígéreteket hazudó, jól szervezett horrorfilmetekben!

Talán egyszer majd, a saját véretekben fürödve, megmutathatjátok másoknak, elrettentő példaként, hogy a valódi becsületet, nem lehet összecsalni, rabolni, erőszakkal megszerezni!

Csak egy támogatatlan, civilizált, bal-kormány fékje, ami talán még segíthet!
Ha árnyékkormányként kell kormányoznotok, akkor kormányozzatok árnyékkormányként!

A dupla bundás kenyér receptje:
A frissen sült, zaftos, bundás-kenyeret bennfelejtjük egy rezsicsökkentéstől nem működő hűtőszekrénybe. Egy hét alatt még egy réteg penészbunda nő rajta! A második réteg bunda még azt is megakadályozza, hogy bárki megegye, ezért sokáig, tartósan tovább rohasztható, és senki nem foghatja ránk, hogy üres a hűtő. Így nyertünk egy ehetetlen dupla-bundás kenyeret! Dobhatjátok a hulladék újrahasznosítóba! Azt már nem lehet renoválni! Látod már, mennyit ér ez a diktátorok és hóhérok diadalának, többször megbundázott fergeteges nyeresége, ami még annál is hamisabb, mint egy dupla bundás demokrácia! Küldjetek dupla bundás kenyeret azoknak, akik ennyire megbundázták a választási törvényeket.

A Követ 2018.04.09.

Javítás

Nincs értelme további vitáknak, amíg a nemzetiségi bűnöző hóhérok hazug demagógiája és uszítása győzedelmeskedik a tisztességesek felett! Az értelem ott kezdődik, hogy legalább a parlamentből kiraktátok ezt a rajtatok élősködő, szögesdrótos, fegyverkező, vallási fanatikus bűnbandát! Hát persze, hogy megállítottátok a migrációt a szögesdrótotokkal! A bolond is azt hiszi, ha kinyitja a lukas esernyőjét, azzal megállítja az esőt! De akkor mért születik ennyi szolárbarnácska a kórházakban, amíg ti hősiesen véditek a szögesdrótotokat, hogy ki ne lukadjon? A fegyver az kell, mi? De hová tettétek már megint az eszeteket? Kakukk, kakukk -szól a harang! Ki tojt bele a fészkedbe? Már megint, már megint! De jó Hófehérkéknek, hogy nektek a szögesdrót az első!

A gazdaság fejlődésének alapvető oka, hogy végre elérhetőek a receptek és a valós lehetőség, egész Atlantisz szintjéig! (Mert a receptek nélkül még egy pitét sem tudnánk elkészíteni!) A gazdasági növekedést nem a vallási fanatikus il-liberális hóhér kirekesztő banda csinálja! Azok csak kirabolnak mindent, önkényesen kivetett adóikkal és vámjaikkal, hogy eladhassák neked, rendőrnek, katonának öltözött hóhéraikat. A gazdasági fejlődés csupán azért tud megmaradni, mert a kamerák előtt már a hóhér banda sem mer nyíltan pusztítani, hanem megpróbálják minden bűnüket másokra, ellenségesnek kikiáltott egyénekre, iskolákra, pártokra kenni. A hóhér tudja, elég csak szépen kiöltözve kamera előtt nyáladzani, mindenkire ható érzelmi közhelyekkel, miközben a kifosztott tisztességesek a dupla munka terhe alatt csak szakadt ruhában, tönkretett programokkal mutatkozhatnak. Ó mire képes ma már a televízió! Elég egy kis smink, és egy őszinte beszéd a szabadság nevében történő gyilkolás szükségességéről, és mindenkiben ott a késztetés, hogy még az élete áránál is jóval értékesebb nemzeti hóhérra szavazzon, így aztán folytatódhat a politikai horrorfilm! Te meg úgy be vagy hülyítve, hogy elhiszed, az a közellenség, aki egyetemet épít, és az a hős hazafi, aki lerombolja azt, hogy aztán minden életet megállítson, amit nem az Ő egyetlen istensége diktál. Hát persze hogy van télapó, mikulás, isten-bácsi, és a nyuszi tojja a tojásokat. Az Óvodásoknak pedig szögesdrót és fegyver kell mire megnőnek, hogy a terhes anyák is isten nevében harcmezőn égve, meg tudják védeni nemzeti határaikat! Hát persze, hogy a hóhér nem is lát más lehetőséget! Azért ne aggódj, a nacionalizmus nem csak helyi jelenség! Kínában is volt aki ki akarta kaparni annak a ritka csúnya kis-kínainak a szemét, aki kék szemekkel született, de a a változatosságra vágyó, vágyakozó ribancok méregdrága vágyálmainak ellenállni nem lehet, mert az már rasszizmus, elnyomás stb.! Sajnos abban igazatok van, hogy amit ma társadalomnak neveznek, az legfeljebb egy sittkupac egy normális társadalomhoz képest.
Egyetlen esélyetek a saját fegyverkezésetek megállítása, a leszerelés és a civilizálódás! Akkor talán elhisszük, hogy már nem vagytok hóhérok! Tudod, nem az a nagy baj, hogy a tévéfelvételen a ventilátor nem tud csábos, szélfútta sérót varázsolni a kormányszóvivőnek, hanem az a csámcsogójából párolgó nagy rakás néphülyítés, amivel már magatokat is becsapjátok. Nehéz ám a mindenki mást feljelentgetős budai agyalágyulákból civilizációt építeni! Mert aki valóban fent van, az nem tud feljelentgetni, legfeljebb lejelentgetni! Nem gondoljátok, hogy azért akarnak egyre többen megbuktatni benneteket, mert amit csak lehet, rosszul csináltatok?

Sajnos, az a fura helyzet állt elő, ha a jelenlegire vagy jobbra akarsz szavazni, jobb, ha inkább otthon maradsz! Szavazz balra! Nem mintha ott sokkal jobb lenne, de sokkal kevesebb a rendőrült! Sajnos, a trágár dumától addig nem lehet megszabadulni, amíg a jelenlegi fegyverkező bűnbanda van hatalmon!
Te is csak a tévéből nézed a meleg ételt, mióta ez a szépen sminkelt, mindent megadóztató, harcosbirka banda van kormányon? Nem is tudom mi lenne, ha a Mama néha nem főzne! A takarításnak nincs vége a választások befejeztével, mindaddig, amíg legalább a törvényesség alapszintjét el nem érjük!

Megtagadhatjátok nyilvánosan a vallási fanatikus vezetőktől az adót! Sem Fehérváros se más városok ne herdálják a Civilek pénzét, támogatását, hadseregekre, és lemondhat az isten áldásával fegyverkező polgármester! Akárhányan is szavaztak rá! Elég a fegyvereknek hódoló bolondok egységes vezetéséből! Nem lesz továbblépés csak visszaesés, ha hagyjátok az őrület uralmát! Nem szégyellitek magatokat? Akár keresztény, akár iszlám, akár más felekezet, bármelyik feloszlatható, ha háborúra uszít vallása nevében! Ott vannak köztük azok is,
(nem csak ebben az Országban) akik gonoszabbak, mint führer adolfka, csak még nem érettek meg a viszályra!

Amit a Parlamentben csináltok az nem kormányzás, hanem marakodás a kormányszerű eszközökért! Így még egy háromkerekű biciklit sem lehet elvezetni, nemhogy egy egész Országot! Így kénytelenek vagyunk még mindig mi mutatni az irányt! Az Ország pedig bukik, mert nektek fontosabb, hogy perlekedéssel bizonygassátok, hogy 2+2=5 vagy hat, esetleg nyóc és fél, és ezt még plakáton is hirdetitek, hogy mindenki elhiggye, mert aki nem hiszi, az eretnek, soros, és közellenség!

Vagy balra szavazol, vagy a hóhérodra, de a hóhéraid mind törvénytelenek! Emlékszel még Jugoszlávia szétverésére? Mikor a legaljasabb félkatonai mocskok fegyveres embervadászatot rendeztek, és kedvtelésből végeztek fegyveres etnikai tisztogatásokat? Ide vezet, ha a folyton jobbra húzó kormányra szavazol! Tudjuk kik vagytok, gárdisták, nemzeti radikálisok ... Emberiség legaljasabb, a vallási trágyalevek gonoszságban legfelsőbbrendűbb, náci hóhér emberállatai! Nem árt civilizálódni! Bár a felmérések szerint, Ti inkább csak mérges eszetlenek vagytok, reméljük inkább leteszitek a fegyvert, mielőtt háborút csinálnátok! A Civilizálódást nem pótolhatja orkán diktor atya ószövetségen alapuló gázreklámos templomi pompája, és nem fogadjuk el civilizáltnak azt az újfajta faji megkülönböztetést, hogy az, aki már néhány sort le mer írni, pláne külföldiül is, ráadásul másokra szavazva, az már soros, és közellenség! Nem az ószövetséget vagy a bibliádat akarjuk feloszlatni, hanem a vallási trágyalével felállított törvénytelen szögesdrótotokat és az ostoba, értelmetlen áldozatokkal járó törvénytelen vallásháborúitokat! Ha mindenképp szükséges egy határzár, akkor legalább legális eszközökkel csináljátok, és ne használjatok egy kis rásegítést törvénytelen módszerekkel! Ó kit is érdekelne néhány hulla, ha van elég hullazsák -ugye? Ó de messze vagytok még a szobatisztaságtól!

Női egyenjogúság:
Bármilyen jog a törvényes szint felett található! Hölgyek között sajnos, legalább annyi a bűnöző, mint a férfiak közt, és sokat tudnak hazudni az ártatlan szemek! Van valami igazság abban, hogy a bűnök forrása a konyhából ered, és veszélyes dolgok rejtőzködnek a szoknyák alatt, ezért szükséges a konyha és a vele járó budi kitakarítása is! Sajnos, sok mobiltelefonos hölgy, főzni már elfelejtett, de enni azt nem, és számukra természetes, hogy úgyis a pasas fizeti végtelenített telefon-percdíj, útiköltség, szállás, stb. terheiket, miközben némelyik a bárpultnál egy rendelésre is képes megvedelni akár egy tank benzin árát is! Nagyon szigorú diéta lesz ebből, ha így marad! A népvándorlás is azzal kezdődött, és még ma is a legerősebb hajtóerő, hogy buggyant ribancok elhitték a náluk is buggyantabb arab meséket, és bájaikat kipakolva a mobiltelefonra, azt hitték, majd jön egy rakás gazdag arab sejk udvarlónak, és lehet majd bőven válogatni, ezt is azt is kipróbálni, mert az egy nagyon izgi dolog, ha többször is el lehet veszíteni a szüzességet! Nos, láthatod az arab gazdagságot! A kedves hölgyek a romlott mennyországot ide kívánva, ide csábítottak mindenféle terrorista által fenyegetett, éhhalál széléig kizsigerelt, kifosztott népet! Most aztán válogathatunk a hányás és a pöcegödör takarító eszközök közül! Köszönjük a hölgyeknek, ezt a remek ajándékot, de nem tudjuk az egészet elfogadni, jusson csak a takarítani valóból, telehányt, eldugult budikból és mosogatókból a féktelen vágyakozó hölgyeknek is, és ha még-több ilyet kívántok, lehet, még a Lánchidat is megpucolhatjátok!


A távolban már megint odaégett egy áruház! Kezdjétek el fejleszteni a felgyújthatatlan, éghetetlen fajta szilikon műanyagcsaládot! Nem maradhatnak ennyire tűzveszélyesek az épületek és a termékek!
AZ Nagy Szagtalanító Atya 2018.03.25-31.

Tartsd távol a vallási és más fanatikusokat a hatalomtól!


Óvjuk meg az Országot ettől a kormányon lévő vallási fanatikus rendőrállam rablóbandától!
Sárosak vagytok! Mocskosul sárosak! És ez így nektek sem jó! Vizsgálandó: Mindig akkor lopnak a jegybankból, mikor megváltoztatva újranyomják valamelyik bankjegyet, például, most az ezrest! Kérdezd meg, mennyit loptak! Figyeld meg, hogy azt sem tudják, hogy lopnak, mert annyira természetes már nekik! A pénzhígítás az lopás! Ha a rendőrség, vagy a katonaság érdekeit szolgálja, akkor is! Uzsora illetékszedő belügyminiszter korrupt rendőr bandája, 50milliárdért (ez a jéghegy csúcsa + amit nem mernek bevallani)
vett új autókat a TE pénzedből, és azokat fenntartani is belőled fogja! Vigyázz, mert a kampányra való tekintettel, most 12ezerrel kevesebbet lop tőled a rendőrbáró miniszter, és azt hazudja, hogy ezt a rendőrkormánya adja neked, de ennek még a többszörösét is befizeted a gáz és egyéb számláiddal, mert annyira ostobák tudtok lenni, hogy elhiszitek a rablóbandának, hogy pénzt ad nektek, miközben kirabol mindeneteket, és még ezután is rá szavaztok! Persze, ezek csupán feltételezések mindaddig, amíg nem egyértelmű, mi történt, de az már egyértelmű, hogy a kormánynak gőze sincs arról, hogy a jegybanknak hogyan kéne egyértelműen követni a gazdaságot, és nem tisztességesek a finanszírozási módszerek! Kiknek az érdeke, hogy ne legyen egyértelmű? De tudod mit! Megtarthatjátok a kocsikat, ha mérhetően abba az irányba mozdultok, és eléritek azt a célt, hogy a lakosság, a bejövő turisták, bevándorlók, és velük együtt a rendfenntartók is, az-az Ti is! fegyvertelenek legyenek, legyetek, az-az nem használhatnak halált okozó eszközt, legfeljebb gumilövedéket, és azt sem használhatjátok tömegek ellen vaktában, legfeljebb közveszélyes egyének ellen, akiket nem lehet másképp lefegyverezni, hatástalanítani! Vagy takarodjatok mielőbb, ha tovább fegyverkeztek! Nem dolga a rendőrnek az agresszív önbíráskodás! Pláne nem feladata a rendőrnek, ártatlanok gyilkolása, mert félelmében azt hitte a gumikacsa szerűségre, hogy fegyver van az agyonlőtt igazoltatott kezében! Ne majmold Amerikát! Nyilvánvalóan rosszul csinálják! Ha normálisan végzitek a dolgotok, talán érni is fog valamit!
Az Országot akkor veszítettük el, amikor hagytuk, hogy az a ki tudja honnan származó, sötét, szögesdrótos eszű nemzetiségi fanatikus és bandája bevándoroljon a parlamentbe, és csalással, hamis kampányokkal, miniszterelnök legyen belőle, és csak akkor lehet esélyünk tisztességes életre, ha a mindent megadóztató, folyton lázító, fegyverkező, államkincstáron élősködő radikálisaival együtt, elküldjük a parlamentből egy kis pihenőre, de sajnos, ebben a harcos birkák által sötét középkorba taszított országban az eszetlenségig behülyített a normális és a többségnek orkán rendőr diktor istenséghez kell imádkozni, aki a gábornokokkal szövetkezve, náci haláltábor szögesdrótjával tartja lecsukva az országot a bűn elől, mert a hadsereg érdekei szerint, a behülyített hívek így kívánják. Nehéz a dolga azoknak, akik változást szeretnének ebben a végtelenül begyöpösödött, vallási fanatikus világban, ahol a hívek megnyugtatására a kiválasztottak még gyógyerőt is kaphatnak a hadseregtől, a civilektől és államkasszától lopott, militarizált egészségügyben! Tudod, az alapvető baj az, hogy még csak fogalmatok sincs arról, hogy is kéne létrehozni és normálisan működtetni egy köztársaságot, és demokráciának nevezitek azt, hogy minden konkurenciát meggyengítve, tönkretéve, elnémítva, csak a ti végtelenül ostoba, vallásos rendőrállamotokra, vagy egy rakás tönkretett, bolondra lejáratottra lehet szavazni.

 Mondjatok le, hadi barmok!!! Engedjétek már azokat vezetni, akik legalább konyítanak valamit a vezetéshez!

Nehogy azon bukjon meg a hadsereg, hogy gyarmattartó országok elavult módszerei alapján, a békefenntartás nevében, halálzónák kialakításával, fegyverkereskedelemmel és más országok kifosztásával próbálkoznak a honvédelem nevében! Ugye, ilyet még feltételezni sem kell rólatok, de sajnos, világunkban nagy a káosz hatalma a józan ész felett?! Mégsem szükséges és egyáltalán nem létfeltétel a törvénytelen módszerek, és törvényesnek hitt, eszement vezérek és nagyvezír demagógiák követése!

Elég az olyan sötét középkori praktikákból, mint: aki a közös kincstárhoz nyúl, annak levágjuk a kezét, vagy még ennél is nagyobb brutalitások! Akik így gondolkodnak, tartsák távol magukat a vezető pozícióktól, vagy gyökeresen változtassák meg gondolkodásukat! Ne csesszétek el ennyire, már megint! A tolvajoknál, rablóknál, és más bűnözőknél nem az a cél, hogy még testileg is megnyomorítsuk azokat, akik szellemileg is olyan nyomorultak, hogy nem képesek tisztességes életre, hogy aztán még az orvosi kúráikat is fizethessük! Bűnözőknél az a cél, hogy a pusztítókat eltávolítva, megakadályozzuk a további pusztítást: például: a tolvajt többé nem engedjük a kincstárhoz! A jelenlegi rablóvezér, harcosbirka miniszterelnököt és bandáját, néhány kivétellel, már rég el kellett volna zavarni a parlamentből! Az elzárás, kizárás és bezárás célja sem az, hogy a bűnözőt büntesse, hanem elsőként az, hogy a tisztességeseket, a civilizáltakat védje, majd az, hogy az elkülönítettnek lehetőséget nyújtson a rehabilitációra, ahol a bűnöző megtanulhatja, hogyan törleszthet pusztításaival szerzett, mérhetetlen adósságaiból!

Adatbázistörvény: Minden egyénnek joga van valamiféle nyilvántartást vezetni környezetéről, azokról, akik körül veszik őt, és joga van emlékezni, hogy ezt a személyt, vagy azt a helyet már láttam, stb. Egy elektronikus társadalomban alapvető céges jog, hogy bármilyen vállalkozó vagy cég, működési céljaihoz, adatbázist készítsen ügyfeleiről. Ezt mindenféle külön engedély nélkül megteheti! Azokat a sötét középkori kormányokat, akiknek züllött birkái ezt nem tudják megérteni, meneszteni kell a miniszteri pozíciókból! Mekkora zűrzavar lenne abból, ha a szomszéd számláit is neked kéne fizetni, mert adatbázis nélkül a szolgáltató nem tud különbséget tenni két ügyfél között! Az iskolában sem tiltható be, hogy a tanár megkérdezze a tanulók nevét. Hát persze, hogy adatokat gyűjt a migrációs szervezet a migránsokról! Sajnos, a kormány olyan ostoba, hogy ezt képtelen megtenni, mert még mindig a szögesdrótos rendőrültek irányítják az országot, és azok legszívesebben azt is kijelentenék, hogy az már bűn, ha valakinek 50 pont fölé kúszik az intelligenciája, mert az már másra fog szavazni, ezért veszélyezteti a választást! Korlátozni azokat kell, akik az adatokat mások pusztítására, megkárosítására használják! A nemzetbiztonsági kockázatot nem azok jelentik, akik tisztességes adatgyűjtést végeznek, hogy valamiféle rendszert lehessen kialakítani, hanem azok az ökrök, akik a nemzetbiztonsági bizottságban terpeszkedve, bibircsókos fejükből, hulla tekintettel kibámulva, csak ahhoz értenek, hogy az államkasszán hizlalt seggükkel forgalmi akadályt képezzenek a nemzetbiztonsági üléseken! Csak nézz végig egy nemzetbiztonsági ülésen, és mielőtt megszólalna, már az értetlen tekintetén láthatod, kikről mintázták azt a kifejezést, hogy veszélyesen hülye! De megértjük azt is, hogy valaki mért lett ilyen, végül-is, mind ugyanabban a csapdában vagyunk, és az egyik csapda az, hogy olyan bődületesen sok az adat, ha azokat a két szemeddel akarnád végignézni, azok teljesen kidüllednének és még bibircsókok is nőnének a fejedre, mire a tizedével sem végeznél! Ó de sok értelmetlen és haszontalan munka! Lehet, hogy egy Tuskón Bence sürgeti a hülyeségekből szült törvények elfogadását, de sajnos azért van ismét pocsék helyzetben az Ország, mert még mindig a fanatizmussal párosult tudatlanság diktál a kormányból. Mind veszélyes hulladék, amit a jelenlegi öngerjedő katonai rendőrkormány termel! Azért kell az adatbázis, hogy legalább a rendezéseket és kereséseket ne kelljen manuálisan, nyálazással és szemforgatással végezni. Ó, dehogy értékes az a lopott adatbázis. Egy normális társadalomban legfeljebb a kukafedél alatt lenne a helye. De sok szemetet fogtok még termelni, mire megszabadultok a nagyokosok felesleges bürokráciájától!

Javítsuk ki a Külügyminiszter tévedéseit: Bízunk benne, hogy Te legalább belátod a hibákat, és nem fogsz elveszni, egy esetleges váltás esetén sem, hanem megkeresed a legalább elfogadható megoldást és eszközöket! Tudod, azok is csak azért menekülnek, mert nekik még a tietekénél is sötétebb vallási fanatikus kormányuk van, ami minden megélhetési és fejlődési lehetőséget elpusztít! Alapvető emberi jog, és bárkinek joga van menekülni, elvándorolni, ha egy például egy végtelenül ostoba, szögesdrótos, sötét középkori hadi-barmokból álló rendőrkormány, akár náci módszerektől sem visszariadva, egy egész Országot is lecsukva tart, csakhogy ők legyenek a mindenhatók, és leplezve, de már megint, tudva vagy tudatlanul, szögesdrótos halálzónák kialakításán és a békétlenségen munkálkodik a béke nevében, hogy jó áron eladhassa népnek a rajtuk élősködő pusztítókat! Ezen felül: 15 millióból, hibás kérdőívekkel, előre sugallt hibás válaszokkal megvezetett 2,5 millió szavazó, az nem kétharmados többség! A migrációt vizsgálva pedig: Lehet, hogy a hányás, vagy a hasmenés az egy nem optimális, nem jó dolog, de egyik sem megállítható úgy, hogy bedugaszoljuk a szánkat, vagy azt a nyílást, amin a nem optimális ételmaradék távozna a szervezetből. A mai szögesdrótos határvédelem viszont ilyen dugulással próbálja megállítani a nem optimális migrációt, hogy a hányás a szomszédos Országokat érintse inkább. Ez sarlatánság! Nos, ha már ott tartunk, hogy valakikből elől hátul dől a trágyalé, akkor annak, aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie, de az okoknál kell kezdeni a kezelést: például, ha a buggyant lőre okozta a bajt, akkor a továbbiakban a pia helyett csak pirítós kenyeret ehet a beteg, kevés teával! Ha a menekült áradatot őrült kormányok fegyverkezése és harcai okozták, akkor azokat a fegyverkező őrült kormányokat kell tisztességesre cserélni világszerte, akik kibombázzák házaikból a népet! Ezek az orkán, puttyan, trumpli kormányok csak fegyverkeztek! Ideje tisztességesre cserélni az őrülteket! Az nem demokrácia, amikor orkán és puttyan -féle elnökök szétverik és börtönbe juttatják a konkurenciát, és mindenkit megtámadnak, akik nem rájuk szavaztak, miközben a bólogatóknak titokban gépfegyverrel diktálnak, és mindenkit megfenyegetnek, ha nem az általuk diktált őrületet követik! Tudod, nem tudná az egész világgazdaságot senki, egyedül is kiselejtezni, selejtnek nyilvánítani, ha annak, a fegyveres őrült vezetői miatt, nem lenne egyértelműen negatív
az értéke! Pedig, bíztunk benne, hogy legalább az Amerikai Kaszinótojás a józanság irányába lép, de sajnos, eddig pont az ellenkező irányba igyekezett! Amerikának sem ártana néhány kormányváltós BiBiCikli! (ub. 2018.03.21.)

Március 15.
Katonai zászlóvivők: Zászlót: Civileknek átadni, civilizálódni, vagy eltakarodni!
Túl sok a fegyver! Leszerelési gyakorlat! Lépés in dújjj!
A Kiöregedett, diktatórikus, rendőrületté vált ifjúság adja át a hatalmat!
A Civilizált Ifjúság vegye át végre a hatalmat!
A Békemenetek érjék el a VALÓDI Civilek által megfogalmazott célokat!
Irány május 1. és tovább...
Szervezzétek át a selejt és szeméttermelő telepeiteket: környezetbarát, elviselhető munkahelyekké! ... ... ...

Köszönet, csont, kockacukor és ingyen hátvakarás a kutyásoknak a békemenetért, talán így már a diktoristák is érzik, nem lehet az egész Ország a felcsúti gázszerelőé!

Tisztelet a kivételeknek, de jelen kormányotok rejtett tevékenysége öt ujjadon elmutogatható!
Kezdjük a legkisebbel:
  1. Ez mindent megadóztat
  2. Ez minden adóból fegyverkezik
  3. Ez állandóan konfliktusokat gerjeszt, hogy el tudja adni jó-áron a semmirekellő pusztítóit
  4. Ez minden boldog vagy boldogtalan és ártatlan közül kiválasztja a nekik nem tetsző ellenséget
  5. Ez kirobbantja az egyre nagyobb harcokat, miközben elhiteti veled, hogy az isten nevében a Te legyilkolásodra idomított bandája a Te védelmedet és érdekeidet szolgálja
A népvándorlás is azzal kezdődött, hogy ezek a sötét középkori fanatikusok, hatalomra kerülésükkor, kivéreztették az Országot, és a valódi Magyarok jelentős része kénytelen volt egész Angliáig menekülni. Értsd már meg, hogy a kormány uszítása nem valamiféle isteni akarat, hanem buggyantott lőrével és förtelmes hazugságokkal tudatlanságba bolondított, téves népakarat, lincshangulattal vegyítve!
  • Tessék balra szavazni, vagy ezzel a folyton jobbra húzó kormánnyal, ismét az árokban kötünk ki!
  • A jobbra húzók pedig pihenjenek egy kicsit, aztán tanuljanak meg civilizálódni!
  • Nagy a választás tétje! Vajon a gázszerelőé marad-e az isten rabszolgái által lecsukott és rendőrállammá alakított Ország, vagy végre a Civileké lesz AZ? Jelen ábra szerint a rendőrültektől való megszabadulás reménye balra található!

Igen, egyetértünk, hogy a dízel, kerozin, stb. üzemű harckocsikat és más hadi gépeket is ki kell vonni a forgalomból, de ez nem a már legyártott személyautókra vonatkozik, a civil autógyártóktól csupán azt várjuk, hogy térjenek át mielőbb az üzemanyagcellás és akkumulátoros, elektromos meghajtásra. Attól meg nem kell félni, hogy a napelemes vasút és országút nyáron túl sok, télen túl kevés áramot termel, mert Szagtalanító Atya tudja, hogy kell a felesleges energiát ipari méretekben szintetikus üzemanyaggá alakítani, amit télen fel lehet használni.


Lehet, hogy valamikor egy megváltó tudott vízen járni, de lehet, hogy mégsem, vagy el hiszed, vagy sem, de sokan fulladtak már bele a vízen-járásba! Mi viszont tudunk vízen BiBiCiklizni, ha végre valaki hajlandó lesz legyártani egy kormányváltós mocsár és homokjáró BiBiCikli-t. A kormányváltós mocsár és homokjáró BiBiCikli olyan kétszemélyes BiBiCikli, aminek teste, mint egy kétpúpú tengeralattjáró, de sosem süllyed el, és a kabin úgy van kialakítva, ha a BiBiCiklisek elfáradnának, akár le is feküdhetnek aludni a szivacsos padlóra, és a BiBiCikli még ekkor sem borul fel, mert hosszában is, keresztben is vannak kerekei, amik lehetnek összkerékhajtásúak, de olcsóbb típusoknál elég, ha a hosszában lévő kerekek csak a kormányozásra valók, és a két szélső nagyobb kerék van csak meghajtva, irányváltóval, sebességváltóval és mini differenciálművel. Az pedig szabad választás joga, hogy a hátul tekerő, hátrafelé, vagy előrefelé, menjen-e előre, de ha már legyártottuk a gépet, akkor abban ez már eldöntött kérdés, és mivel egy BiBiCikliben aludni is lehet, és akár egy mázsányi cuccot is elbír, ha jól csinálják, egy BiBiCikli alkalmas lehet arra is, hogy megkerüljük vele a Földközi-tengert, de úgy, hogy AZ nem csak a homokon és mocsáron, hanem még a Gibraltári-szoroson és a Boszporuszon is a saját kerekeivel menjen át, és erős BiBiCiklisek, akár kétéltű utánfutót is vontathatnak.


Menj be egy élelmiszer boltba, és nem fogsz olyan élelmet találni, ami nem a környezet kizsigerelésével lett előállítva! Ez a Te nagy csapdád Ember! Azt a területet mind a Zöld Királytól vetted el, és kiirtottad a vadont, ott, ahol az élelmed termeled! A Smaragd modul alapjában véve egy vízen úszó, öntermő salátabár, ami képes megetetni az embereket anélkül, hogy kizsigerelnénk, kipusztítanánk a természetet. Persze, lehet, hogy a túl sok spenót és sóskaszerűségektől nagy lesz majd a fejetek, kicsi fogakkal, de ez még mindig jobb, mintha a tengereket is kizabálnánk, aztán éhen-pusztulnánk! A smaragd modul újrahasznosított műanyagokból és gumikból főzött, összerakott, tavakon, tengereken úszó, olcsó növényház. Nem kell, hogy okos eszköz legyen, a növény akkor is megterem benne, ha hitvány digitális adószedők nem rakják tele, ingyenesnek hirdetett, pénzkizsigerelő, automata, vámoló csapdákkal. A kormányváltós mocsár és homokjáró BiBiCikli akár arra is alkalmas, hogy kisebb Smaragd-modulokat vontasson a tavon, az épülő Tó-városokhoz. A kormányváltós mocsár és homokjáró BiBiCikli, ha szimmetrikusra építik, akkor az egyik biciklis előre megy, a másik pedig hátrafelé megy előre. De ha elakadnának a mocsárban, és vissza kell tolatni, annak, aki háttal ment előre, az a dolga, hogy a kormányváltót maga felé húzza, és onnantól kezdve Ő megy előre felé előre, és kormányoz, mert a kormányváltós mocsár és homokjáró BiBiCikli mindig arra megy előre, amerre a kormányváltót állítják, és mindig AZ kormányoz, aki előre megy előre, miközben az aki hátrafelé megy előre, csak pedálozásával segíti a haladást, és közben csinálhat úgy saját kormányával, mintha kormányozna, de valójában, aki hátra megy előre, csak úgy csinál, mintha kormányozna, mert valójában mindig AZ kormányoz, aki előre megy előre! Azok a gaz pusztítók pedig, akiknek szögesdrótból és fegyverből van az eszük, jobb, ha kormány közelébe sem kerülnek!

Felkérjük a szavazókat, szavazzanak a bal oldalra, és felkérjük a baloldalt, hogy összefogással, megértéssel és nem erővel, hanem tisztességesen, váltson, mert ezzel a folyton jobbra húzó kormánnyal csak az árokba lehet jutni, de úton maradni lehetetlen! Az egy-vezér alapú Noe-híveknek pedig kívánjuk, hogy nőjenek fel, és tapasztalják meg, hogy a világ vezetése nem lehet egy személyes! Még ahhoz is legalább két személy kell, hogy hazudni tudjál valamit! Kitől is tanultad?
A Követ 2018.03.01.

Amnesztia - Kegyelem

Nem akartok bevándorló Ország lenni? Az egyetlen esélyetek talán AZ, hogy megállítjátok a vallásháborút, megtanultok Atlantiszi Smaragd-modulokat főzni, újrahasznosított műanyag flakonokból, kidobott autógumikból, és leúsztatjátok a modulokat a Tengeren, amik ott helyben összerakhatóak, menedéket, munkát adnak a háborúból menekülőknek, és ott helyben elkezditek felzárkóztatni az átlag 3-5 általános iskolai osztállyal rendelkező, tudatlanságban tartott népet addig a szintig, hogy észrevegyék, megművelhető, és ér valamit a saját földjük!

Ismételjük: Egyetlen vallásnak sincs törvényes joga kiirtani más vallásokat, saját egyetlenségének hangoztatásával, és egyetlen vallásnak, katonának, vagy hadseregnek sincs törvényes joga átlépni a Civil Tanácsok Tisztességes Királyai által mutatott törvényes határokat, és efelett a Királynők támogatást csak az élvezheti, aki tiszteletben tartja a Tisztességes Királynők által ajánlott KÓDEX-et! De ha olyan ostobák lesztek, hogy ribancot választotok Királynőnek, a 7T7 törpe kincse helyett, csak 77 szipirtyó rigolyáit kapjátok ajándékba, úgyhogy jól nézd meg, kire szavazol!

Hazudnak a migránsok? Annyit biztos nem, mint a kormány! Te lennél őszinte olyanokkal, akik bűnöket akarnak rád kenni, hogy ketrecbe zárhassanak, hogy utána megnyomorítva, fizetetlen kulimunkán tengődve, csakis az Ő istenüket és adószedőjüket tápláld? Mert jó fizetés csak a hit elvtársaknak jár, a többinek meg kirúgás és kitúrás!

Igen jár a szabad védekezés joga, Cég Lédik Dzsaváinak, már csak azért is, mert nem nyilvánítható bűnözőnek valaki azért, mert nem akar adózni egy törvénytelen rendőrállamnak, ami lecsukta az egész Országot! Ugyan, miből is tudná kifizetni a diákokat egy lesoványított
Dzsava, akit egy katonai-rendőr kormány által állított pénzügyi csapdába zavartak? Vagy nem így volt? Cég Lédi Dzsavától elvárjuk, tegyen ígéretet, hogy egy esetleges tisztességes, demokratikus - liberális kormánynak egy tisztességes adórendszerben, ha lesz ilyen, tisztességesen fog adózni! A katonai rendőr kormányokat pedig, világszerte illene már, tisztességes civil kormányokra cserélni, és csak ezután léphetünk a valódi tisztességes világi Hercegnők és Királyok szintje felé!

Ezt nevezed Te kiváló munkának? Csak higgyél a vadkeresztény diktorodnak, és nemsokára gyermekeid az utolsó remény nevében, tömeggyilkos szentek vezetése alatt, a keresztért harcolva, harcmezőn égnek majd halálra! Az, hogy kegyelmet adunk, egy ennyire bűnös birkának, nem jelenti azt, hogy bársonyszéket is kap, miniszteri pozícióval! A szögesdrótja mögött a becsületes helye, amivel lecsukatta az Országot, amíg csak el nem tudja bontatni azt, és lehet, hogy még azután is! Ez lenne az ember utolsó reménye? Tudatlanságban tartott birkák? Lecsukott országok? Vérben ázó sivatagok? Kiszögelt gyógyítók? Megerőszakolt, kivégzett gyerekek? Tudod, ennél még a hitetlenség és a reménytelenség is jobb! Elvitatkozhattok magatokkal azon, van-e a Földkerekségnek aljasabb mocska, mint ez az igazhitű vadkeresztény - iszlám vallásháború. Nincs béke, amíg ezek a birkák és barmok fegyverrel terjesztik igaznak vélt, sötét, kiforgatott igéiket! Bégessetek csak a diktor után, és mind rabok lesztek! Ó te birka! Azt hitted, Téged majd nem akar lecsukni? Az egész Országot lecsukatta! Tudtad, hogy titokban, bárkire bármit rá lehet kenni, hogy Te is bűnös és büntethető legyél? Már megint rendőrautó ütközött rendőrautóval! De már hányszor? Lassan több az eltartandó rendőr és katona, mint a civil! Ki fogja ezt bírni? Jó, nem hivatkozunk régi elnyomókra, de hol láttál te ennyi rendőrt és fegyverkezést a harcos birkák előtt!?

...

Soha ne sürgesd és ne erőltesd Atlantisz újjáépítését! Csak annyit termelj, amire szükség van, amire kapacitásod van! Neked Magyar, az a feladat jutott, hogy készítsd el a spenótszerűségeket, és rakd le az asztalra azokat a recepteket, amik megfeleltnek, megvalósíthatóak tartasz! Elég a lincshangulatból! Egy korrupt cég, ami nagyjából elvégzi a dolgát, még mindig jobb, mintha az sem lenne! Ne tedd tönkre azt a keveset is, ami van! A Kormányváltásra készülők jól teszik, ha megfogadják: Semmiféle bosszúhadjáratot nem indítanak esetleges hatalmukból, és csak azokat zárják be vagy ki, akiket valóban és feltétlen szükséges, mert maguktól nem hagynák abba a pusztítást, kifosztást, stb., és nem hoznák helyre dolgaikat! Már így is túl sok a hamis, aki mások tönkretételével akar igazságot tenni! Az előrébb jutásban segítene, ha a lincselés és perlekedés helyett, inkább az összefogás, és konstruktív célok mellett voksolnátok! De a valódi archívumot megváltoztatni nem lehet, és csúnya dolog lenne hagyni, hogy lecsukva maradjon az Ország! A napelemeket pedig szántóföldre, természettől elvett földekre telepíteni nem más mint földpazarlás! A napelemeket házak tetejére, utak tetejére, vasutak tetejére lehet telepíteni! A napelemmel fedett országutat télen sem kell sózni, és nem rohasztja a kocsikat, mert a napelemes fedél alá nem esik a hó, és így az országutak és vasutak még a szükséges energiát is megtermelik környezetpusztítás nélkül, és anélkül, hogy külön helyet foglalnának, vagy vennének el a természetből! Ha jól csináljuk, fog jutni mindenkinek legalább valamiféle menzaspenót szerűség és forró tea, hideg téli napokon is! Nagyon drága befektetés, és csak hosszútávon térül meg, de ez még mindig jobb, mint magunk alatt vágva a fát, egyszer csak mind megfulladnánk, mikor felborul a biológiai egyensúly a sok füsttől, vagy az atomok ketyegése tenné tönkre az egész Országot kevesebb mint egy nap alatt! Olvasd végig a tervezetet!

Tudom, durván megsértettelek, és néha ordítanom kell, ráadásul én sem vagyok tévedhetetlen! Azért tudd, nem azért jöttem, hogy bántsalak, de sajnos, valakinek jelezni kell, hogy még mindig nyakig ülsz a szemétben, és környezetpusztító gazdaságod nemsokára megfőzi saját magát is, hacsak fel nem robban, és ezek csak a kisebb gondok, miközben Te azt hiszed, minden rendben, miközben szorgalmasan vágod a fát magad alatt, mert annyira meggyőzőek tudnak lenni a nagyon nagyon okos főnökök a nagyon nagyon okos telefonjaikkal, és a mindenek felett álló, fájdalomcsillapítónak szánt, hamis reményeid! Sajnálom, hogy már megint nekem kell szóvá tenni, hogy az ábra nagyon nagyon nem stimmel!...

Társadalmi célú hirdetés
kazán függőleges és vízszintes kéménnyel

Kinek is lenne pénze arra, hogy egész nap fűtsön ott, ahol egy gázszerelő birtokolja a fél országot, az ellenzéknek pedig olyan pénzügyi csapdákat állítanak, hogy még a diákokat se tudják kifizetni! De ha eddig még nem fulladtál meg, tájékoztatlak, ha este hazamész, és befűtesz egy még nem teljesen kihűlt, de hideg kéményes lakásban, a hideg kémény befelé fog fújni, és a mellékhelyiség ajtajára vágott szellőzőnyílások csak azt teszik lehetővé, hogy a kémény szétfújja a lakásban is az égésterméket. EZT ÚGY LEHET KIVÉDENI, HA A CSUKOTT AJTÓ MELLETT, LEGALÁBB RÉSNYIRE KINYITOD AZ ABLAKOT ABBAN A HELYISÉGBEN, AHOL A KAZÁN VAN, MINDADDIG, AMÍG BE NEM MELEGSZIK A KÉMÉNY! Valójában ezek a modern kondenzációs kazánok alig melegítik a kéményt, és csak akkor lennének üzembiztosak, ha a függőleges kéményen kívül, még egy vízszintes kisebb kéményt is kapna a helyiség, amin befelé jön a kinti levegő, és ennek esetleges függőleges szakasza jelentősen rövidebb a függőleges kéménynél. Az államügyészségtől pedig lehet megvonni mindenféle büntetői jogot, amíg ennyire a kormányrúd állása és a pénzéhség szabályozza az ítélőképességüket!
Ó, milyen felháborító dolog is az, ha az embert cseszegetik, tisztességesen összecsalt, lopott, hazudott vagyonáért! Nem merem a hőfok szabályzót 12 fok fölé tekerni, és 12 fokig is csak néha! Így is több mint 11 ezer a gázszámlám! Mennyi lenne, ha még be is fűtenék? Te sem tudsz fűteni, mióta rezsicsökkentés van? Kell a pénz a szögesdrótra mi? Már rég át kellett volna térni a napelemes hőszivattyús, napelemmel fedett vasút, országút és elektromos autók rendszerre, ahol a gázt, az olajat és atomenergiát csak akkor használjuk, ha nincs más alternatíva!

Ha milliónyi behülyített őrült közül, milliónyi szavaz egyöntetűen és egységesen a behülyítők által előírt lincselésre, szögesdrótra vagy határvadász hóhérokra, az akkor is törvénytelen, és akár egyetlen tisztességes szavazattal is leszavazható, mert egy tisztességes szavazat is többet ér, mint milliónyi behülyített őrült, törvénytelen, érvénytelen szavazat, és ragaszkodás a törvényesített törvénytelenségekhez! Törvényesített bűnözőknek nincs valódi szavazati joguk! Vannak-e köztetek olyanok, akik végre leszavazzák ezt a rakás törvényesített bűnözőt? Tisztelet a kivételeknek, azoknak, akik inkább a tisztességes irányba hajtanák a szekeret!

Tartsátok be a Királyi Rendeletet, amíg nem tudtok annál használhatóbbat írni, és maradjatok meg a tisztességes keretek közt!

Ismét elfogadhatatlanok a kormányba vándorolt nemzetiségi bűnbanda törvény-kiforgató csomagjai!

Látod már, hogy ez a rendőr bűnbanda hogy forgatja ki a törvényeket? Az utóbbi törvénycsomag szerint, már bűn az, ha valaki másokon segítene, és elbontaná a haláltábor mintájú kerítést, lecsukott Országunk határáról. Szégyellhetik magukat a képviselő urak, és hölgyek, hogy szinte egy sincs közöttük, aki ki merné mondani, hogy a szabadság többet ér, mint egy bűnbanda rabságba hajtó szögesdrótja, mert fél, hogy elveszít szavazatokat! Nem a nép feladata, hogy vezesse az Országot, hanem a vezetőké, de azok csak megvezetni és kiszolgálni tudnak! Egy valódi vezető ott kezdődik, hogy van legalább egy terve, amiről tudja, a terve megvalósítása jó lesz azoknak is, akiket vezet, és nem okoz kárt másoknak, akiket mások vezetnek, mert nem mások tönkretételéből vagy kifosztásából akarunk élni, hanem tisztességes lehetőségekből és tervekből!!! A félrevezető pedig az, aki úgy tesz, mintha valódi vezető lenne, de valójában csak rabolni, fosztogatni, vagy más módon pusztítani akar, ezért valamilyen rejtett mérget pusztítást tesz a konstruktívnak látszó tervezetbe, hogy bűnbandáját tisztességesnek álcázva, megéljen a megvezetettek kifosztásából, kizsigereléséből. A tudatlanságban tartásra pedig azért van szükség, nehogy a megvezetettek és kifosztottak rájöjjenek, mennyire át lettek verve! Látod, még a legfelsők is mennyire be vannak hülyítve néhány vallási trágyalével turbózott nemzetiségi diktátortól és csatlósaitól, no meg őseink ránk hagyott, háborús, szemétre való mentalitásától!
Igen, a józan ész ott mond csődöt, mikor egy uzsora illeték szedő belügyminiszter engedélye szükséges ahhoz, hogy valaki másokon segítsen, és a rendőri karjelzésre még az életnek is meg kell állnia. Mond, nem ég le a bőr a képetekről, hogy ennyire kártékonyak vagytok? Persze, senki nem fog tiltakozni, mert Imerre a puskás, és a többi birka, úgyis annyira eszetlen már, ha a hátsó felüket raknák a mikrofonhoz, mikor beszélnek, lehet, hogy abból több értelem párologna ki, mint a szájukon át büfögött fél-vallási süket-dumából. Kikergethetitek az egész vezérkart a diktorral és támogatóikkal együtt, hóban sárban fetrengeni legalább három napra, étlen-szomjan a rohadt szögesdrótjuk mögé, hogy végre gyakorlatban megtapasztalják, hová züllesztik a híres magyar vendégszeretetet! Vadkeresztény eszetlen rendőrbanda! Nem büntethetsz azért teljes számkivetett népcsoportokat, mert közéjük bújtak a terroristák, vagy azért, mert a diktor vallási fanatikusai legszívesebben lemészárolnák őket, mert más a vallásuk!

Nos, a kormány jóvoltából, nálunk már mindenki tudja, mire való a hidegvágó, de ahhoz, hogy fel tudjunk építeni egy Atlantisz mintájú Smaragdvárost, még sokat kell tanulni! A Civil, avagy Civilizált Iskola pedig nem annyira szörnyű dolog, hogy ennyire kelljen rettegni tőle! Elég az ellenségeskedésből! Ne köpjetek a levesbe, ha finomat akartok főzni!

*** Az, hogy nekünk van egy új magyar tudományos ABC javaslatunk, amit külföldiek is használhatnak, nem jelenti azt, hogy mindenkinek magyarul kéne beszélni, és természetesen az Orosz, az Ukrán vagy más nyelveket is lehet fejleszteni a tudományosan egyértelmű szintig, de ha minden tudományotokat rakéták telepítésére és fegyverterjesztésre fordítjátok, jobb, ha inkább bekussoltok! Természetesen, ezután is egy állampolgárnak, vagy kettős állampolgárnak saját döntése kell, hogy legyen, hogy melyik nyelvet milyen szintig akar vagy tud megtanulni, mert a nyelvi vagy más zsenialitást nem lehet kötelezővé tenni! ***


Üzenet a Magyar Parlamentbe bevándorolt, hatalmon lévő, kormánynak nevezett, és hozzájuk csatlakozott, szélső jobb nemzetiségi bűnbandának: A jó édes felmenőiteket, hogy már megint a katonai és rendőri kiadásokat növelitek! Ha azt akarjátok bebizonyítani, hogy nincs nálatok aljasabb, hazugabb, szemetebb törvényesített rablóbanda a világon, csak folytassátok, amit eddig is csináltatok, és megpróbálhatjátok az életet is megállítani, rablásból fenntartott rendőri karjelzésekkel! De a tisztesség más irányban van!
A Követ 2018.02.05.

***Asztropitekusz írott rádió: Ha hangosan olvassa, akkor hallgathatja is! A zenét kikeresheti: Beatrice 8 óra munka ***
*** Természetesen, Magyarország még épeszű polgárai elfogadják, hogy az egy alapvető jog, egy Városban, egy Országban, vagy egy Unióban, hogy azok polgárai, szabadon bejárják az adott bármely területet. Nagy vívmány lenne, ha ezt a Szövetséget Bolygó-szintűvé lehetne emelni! Természetesen, egyetlen országnak sem érdeke a haláltábor vasfüggönye! Az a behülyítés magas foka, mikor elhitetik a rettegésben tartott lakossággal, hogy a biztonságérzetük attól nő, ha haláltábor szögesdrótjával van bekerítve az ország, a vásári értékeket pedig jóságos fegyveres vámszedők védik, akik a hátsó büfében suttyomban eltulajdonítva az értékeket, kizabálják az Országot is a vagyonából, amíg a többi csak úgy tud megélni, hogy legalább dupla munkát végez a felesleges terhek miatt. El lehet vitatkozni azon, melyik a nagyobb teher, a piti tolvaj, vagy az eltitkolt rablásból, tisztességtelen vámolásból, uzsora illeték szedésből élő korrupt rendőrség, és még sorolhatnánk a törvényesített törvénytelenségeket! A kormányba szabadult bűnbanda pedig, ha ennyire el akar zárkózni, állítsa meg, zárja be saját magát, de ne az Országot! A migráció onnantól kezdve nem lesz probléma, amikor végre befejeződik a bolondok és mások vallás és egyéb háborúja, a két-lábon járó nyomor pedig magától is megáll, ha meglesznek a létfeltételek ott, ahonnan a nyomorultak jönnek! Természetesen, az is egy alapvető jog, hogy a Szövetségen belül, egy Ország eldöntse, kikkel barátkozik szívesebben. és milyen Országokkal tart fenn szorosabb kapcsolatokat, de ezeket a kérdéseket tisztességes kormányoknak, és nem kormányba szabadult néphülyítő bűnbandáknak kell eldönteni! ***
  • Böjt: Elrendelve
  • Takarítás: Elrendelve
  • Atlantiszi menzaspenót recept: Előkészítve
  • Addig nem eszitek, amíg meg nem főzitek!
*** Az elsősorban a Város és városfejlesztés pénze, ami a parkolójegyekből bejött, és nem a parkolóőr társaságé, vagy a gugglis vám és parkolójegy szedőké! A város már ott volt, és nem a parkoló őrök építették! A nemzetközi gugglis parkolójegy szedők is csak rátelepedtek, hogy megvámolják az amúgy is mesterségesen szegénységben tartott gyarmatokat, hogy az értelmiség toborozni, csábítani és fizetni tudja a szegénységben született, de a csillagos égig emelkedő igényű egzotikus ribancokat! De kinek nincsen esze, legyen neki dzsipiesze! Dicséret érte, hogy a földutakra még nem vetettetek ki sztrádabérletet! Hogyan is kéne ezt tisztességesen csinálni? Ugyan mért kéne, hogy egy parkolóőr, vagy közrendőr többet keressen, mint egy közmunkás, aki legalább tesz is valamit fizikailag azért, hogy ne borítsa el a Várost a kosz a szemét, a hibák, és az iskolákról omló vakolat, ahonnan kispórolták a cementet!?.
Régi vágyam, hogy Beél Gas barátunkat úgy meg tömjem menzaspenóttal, hogy három napig a budin ürítsen! Ha Beél Gas barátunk a több kulcsos adórendszerért lobbizik, és azt állítja, hogy többet szeretne adózni, mert olyan gazdag, valójában a vindózaiba rejtett titkosított vámszedő kapukkal, ismét ki akarja fosztani a gyarmati Országokat! Dugd fel magadnak a vindózodat Beél Gas! Büntetés az emberiségnek, hogy ilyen pocsék a számítástechnikai rendszer, amit rátukmáltál! Nem kéne titkosítás mögé rejtegetned a kapuidat, ha nem lennének tele svindlivel és csalással! Nyilvánosan vállalhatnád, ha tisztességes lenne a rendszered! Persze, nagyon nagy tisztességtelen haszontól kell megválnod, mert ha tisztességesen akarod csinálni, nem adhatsz darabonként három havi fizetésért egy Xeroxtól lopott grafikus, egeres jegyzettömböt, vagy egy máshonnan kisajátított ceruzát, stb. ...! Persze ez és az meg amaz, egyáltalán nem egyedül a Te hibád, és például az, hogy ennyire mocskosak az ablakok, az ismét mások sara! Ezért, most még nem tömetlek meg menzaspenóttal! ***
*** Nem, nem akarjuk kizavarni az Országból sem a világoskék, sem a rózsaszín telefontársaságot! ***
*** A kérés csupán annyi lenne, hogy a beszedni kíván tarifák alkalmazkodjanak a helyi fizetésekhez, és ne legyenek megfizethetetlen uzsora-díjjak, mert a telefonálónak néha kenyeret is kell venni a fizetésükből, és előfordulhat, hogy akadnak más költségeik is! Azért mégse kéne az ügyfél gatyáját is megvámolni néhány SMS-ért! ***


Természetesen egy Nemzetállamnak joga van kijelenteni, hogy nem akar bevándorló ország lenni, és végső esetben, építhet
irodákból határzárat is, ahol eldönti, kit enged be és kit nem, de nem használhat olyan törvénytelen eszközöket, mint a haláltábor kerítése, embervadász hóhérokkal! Az csupán a terroristák törvénytelen következménye lehet, de törvényesen nem lehet egész Országokat bebörtönözni, pláne azért, mert az uralkodó osztály volt annyira törvénytelen, hogy városnyi, országnyi valódi embert (és nem digitális figurát) bombáztatott ki házaikból, katonai videó-játékával, vallási és fegyverkereskedelmi okokból, és azok a megnyomorítottak, másokat is vándorlásra ösztönözve, ott sétálnak mindenfelé, ahol életfeltételeket sejtenek maguknak!
Tudod, én azért szégyellném magam, ha így ragaszkodnék egy haláltábor mintájú kerítéshez, és azokat reklámoznám bűnösnek, akik le akarják azt bontani!

Kapcsolj már baloldal! Vedd már észre, hogy az Ország összefogást vár tőletek, és nem tyúkpereket! Ne csesszétek már el ennyire! Nyilvánvaló, hogy ez a jól leplezett, néhol elfajult keresztény-iszlám rendőrkormány, akiknek őseiről már azt sem tudjuk, unokáik honnan vándoroltak a parlamentbe, berángatja, bevezeti az Országot a legközelebbi árokba, mert nem látnak a szögesdrótokon és büntetéseken túl, tisztelet a kivételeknek! Egyetlen parlamentbe bevándorló, szoláriumozott, vagy szoláriumozatlan nemzetiséginek sincs törvényes joga haláltábor kerítését fenntartani az Országhatáron, még akkor sem, ha jól tudja, milyen az utána jövő pereputtya! A pereputtyot el kell viselni! Nincs más választásunk! Kormány szinten pedig vagy váltsatok, vagy legalább a bűnözőket rakjátok ki! Tudod, ha használnátok egy kicsit az eszeteket, magatoktól is rájönnétek, hogy annyi pénzből és energiából, amennyibe az ellenségeskedés és az Országot bekerítő szögesdrót került, használt autógumikból és kidobott PET -palackokból, olyan tengeren vontatható, úszó várost lehetne építeni, amiből ha csak minden tagállam csak egyet csinál, már meglennének a Földközi-tenger déli partján azok az alapvető létfeltételek és kereskedelmi bázisok, amik megállítanák a migrációt! Mert ki az az eszement, aki átússza a tengert családostól gumicsónakokon, tejért meg kenyérért, ha végre már például Líbiában vagy Szíriában is lehet golyó és fegyver helyett, munkát, megélhetést kapni, no meg olcsó mogyorókrémet?!. Én magam remélem, az összes Ország - szomszédunk mielőbb Uniós Ország lesz, hogy soha többé egyetlen vallási ellentétekkel motivált vámszedő őrült se tudja az Országot, határvédelemre hivatkozva, haláltábor szögesdrótjával bekeríteni! Büdös koszos város ez a Budapest, tele arénákkal, züllött kocsmákkal... Szégyen, hogy csak eddig terjed a fantáziátok. Az összefogás lehetséges, de csak akkor, ha hajlandóak vagytok kitekinteni a saját skatulyáitokból, és észreveszitek, hogy talán akadnak kevésbé unalmas lehetőségek, mint az egymás ellen való összefogás és a katonai mocsok elleplezése méregdrága sportrendezvényekkel, és végre valamiért fogtok össze!
Menetjegy, bérlet, parkolójegy, vám és adószedőket kérjük ellenőrzésre! Melyik a legális? Az új magyar tudományos ABC a hétköznapokban is használható, művészi célokat is szolgálhat, és akár külföldiek is használhatják! Tiketsz end pásszport plíz! Pássziz bite! Guten morgen evribádi!
Persze, én is énekeltem már szlovákul, de még most sem igazán értem, hogy mit. Mit jelent az, hogy refidzsi krájsziz? Mindig ugyanezt mondja az az Öreg a tévében, akit most kikiáltottak első számú közellenségnek, mert a tévé is mindig ugyanazt a kormány által cenzúrázott hülyeséget szajkózza. Nos, akármit is jelent az a néhány szó, nem az az Öreg fogja összedönteni az Országot! 
A Követ 2018.01.31.

Tükröm tükröm mond meg nékem, ki a bűnös a Parlamentben?

És a visszapillantó görbetükör mutatja, még a diktor sem lenne ennyire ostoba, ha csöndben és csak halkan megjegyezve, nem éreztetné vele az őrség és a fegyveres erők a fenyegetést, mikor keveslik a pénzt és a juttatást: Melyik is súgott valami ilyesmit?: Vigyázz diktor, mert a fegyver nálunk van! Bizony, bizony a letört visszapillantó tükör azt mutatja, a rablógyilkosokat a fegyveres erők tagjai közt találod. A nagy nemzetbiztonsági ökör, és az illeték szedéssel éppen külföldi iskolák pénzét megvámolni készülő miniszter, csupán ennek a bűnbandának a képviselője! Közönséges rablás, amit csináltok!!! ub.: 2018.01.22.
Mire tanított Anyuci?
Csalni, lopni, hazudni?
Háttértörténet: Persze, bárkivel előfordulhat, hogy lecsúszik egy folyton összedőlő világban, és segítségre van szüksége, és kér, de sajnos, a koldusok közt rengeteg a bűnöző is! Itt van például az az illegális állrendőr, aki a parkolóban koldulva, azelőtt autókat rabolt ki, majd rájött, hogy ha kitesz egy vámszedő sorompót, és megadóztatja a parkolókat, törvényesített rablásból is megél. Persze, van az elfogadott része, a parkolóbiznisznek, mert mindenkinek jobb, ha ezek a bűnözőből lett állrendőrök nem rabolnak, csak vámolnak, és adójukból eltartható az Önkormányzat, és ha adóznak, akkor már legális. És mivel a hatalomba szabadult rendőrbáró is úgy gondolja, hogy mindent meg kell adóztatni, amit csak lehet, meg amit nem lehet azt is, sőt az egész Országot is be lehet keríteni, mert a vámolás alapja egy határ, vagy kerítés, ahol megállíthatóak és kifoszthatóak, például védelmi pénz címszó alatt, az arra járók, a hatalmasok példáját követve, pár év alatt, úgy elterjedt a parkolóbiznisz, mint egy rákos daganat. A város közepén, a négysávoshoz lámpás kereszteződéséhez kapcsolódó kisebb utat már kisajátították az állrendőrök, és oda is rakták balesetveszélyes forgalmi akadályukat. Ezek már modern módon, digitális sorompókkal rabolnak! Melyik marha engedélyezte a terveket? Ha nem állítod meg ezeket a hamis állrendőröket, és nem szabsz határt a parkoló bizniszüknek, a legközelebbi sorompójukat már a négysávosra rakják ki, majd parkolásra kényszerítik az arra járókat sorompójukkal, ahonnan fizetés nélkül nem távozhatnak, és teljesen ellehetetlenítik a közlekedést, miközben a hatalomba szabadult rendőrbáró megállítja még az életet is az Országban! Zavarjátok el ezt a rohadt vallásos trágyalével vámszedő, bűnözőkből, állrendőrökből álló bandát, vagy szép lassan lerohasztják a Városokat, és tönkreteszik az Országot! Te meg örülhetsz, és megköszönheted, hogy még mindig ott a luk a seggeden, amit holnap is kitörölhetsz, mert ha valaki nem tiltakozik, és nem ordít erre az aljas szemét söpredékre, már megrendezték volna, a bandaháborúkat, és pocsékabb lenne a helyzet, mint Közel-keleten, vagy az Ukrán-Orosz határon... Szóval akkor a parkolóbiznisz melyik része tekinthető legálisnak? Az Utak járhatóak legyenek!...
Ne hidd, hogy a rendőrség szolgál és véd! Tisztelet a kivételeknek. Kijelentette az a biztonsági ökör a parlamentben: A civileket kell vegzálni, a soros iskolákat pedig össze kell dönteni! A másik semmirekellő pedig az iskolák pénzét vámoltatja, a nagy összegek negyedét lenyúlják! Nos, az már igaz, hogy a poligám bordélyház szintjéig züllött migráns iskolákat be kell záratni, ha nem lehet a hibáikat máshogy kijavítani, de tisztességes biztonsági főnök legalább annyit tud, hogy a civileket nem vegzálni, hanem védeni kell, vagy ha ennyit sem tud felfogni, eltakarodhat az egész rohadt nemzetbiztonság, úgy, ahogy van, aztán kereshettek helyettük tisztességeseket! Mit vársz a kisembertől, ha odafönt ennyire mocskosak?
Nézz körül! Mit látsz? A Műszer bordélyháznak azonosította az iskolát? Kórházaid lepratanyák? Hivatalosított állatorvosaid kegyetlenebbek, mint mengele, mert csak annyit tudnak, hogy a beteg malacokat le kell vágni? Selejtes gépekkel gyártott, selejtes szerszámaiddal termelt szemetet méregdrágán sózzák a nyakadba a kereskedők? Mi lesz ebből Ember?!. Mutass már egy épületet a világban, ahová érdemes bemenni, és úgy jössz ki, hogy nem vagy elkeseredettebb, mint voltál! Melyik lenne az? Az adóhivatal, vagy a gyógyszertár? Miből áll az életed Ember? Azért jöttél Te a Földre, hogy reggeltől estig drogokat és pirulákat szedjél, hogy el tudd viselni ezt a szeméthegy termelő telepet? Mi lesz ebből Ember? Jaj, már megint ezt a többkulcsos adórendszert akarják! Fogd már föl ember, egy olyan világban, ahol még számolni sem tudnak rendesen, és kulcsot is a nyakába kell kötni, hogy el ne veszítse, nem lehet többkulcsos rendszereket bevezetni! Az óvodában sem tanítjuk az integrál számítást! Csak felesleges teher lenne, és minél bonyolultabb a rendszer, annál többen veszítik el a fonalat, és annál több lesz a számkivetett, a csalás, a csaló és a csalódott! Alkalmazd inkább az Egy tál leves - két fogás elvét! Azt még a köznép is megérti!
Tudományos jog: Az út sohasem magántulajdon! A, B C és a többi, lehet egyén, privát, individum, stb. Az út A-ból B-be vagy akár több helyre is vezethet, de a legegyszerűbb esetben is, bármilyen út, legalább kettő közös tulajdona! Ha ezt A, B, vagy egy kívülálló C kisajátítja, az az út tönkretételét jelenti! A kisajátítás során A-ból B-be vezető út A-ból A-ba és B-ből B-be vezető zsákutcákra bomlik, vagy megszakad! Sajnos napjaink sötét középkori jogrendszere mellőzi az ilyen alapvető tudományos tényeket, a csoportot is egyénként kezeli, hogy a bíróság akár súlyos büntetéseket is ki tudjon szabni, de sajnos nincsenek megfelelő szabályok tudományosan kidolgozva, a közös tulajdonokra, és ezek a legegyszerűbb tudományos tényeket is mellőző, nagyon jogos sötét középkori megtévelyedettek, elítélhetnek bárkit és bármit, miközben észre sem veszik, hogy haláltábor szögesdrótjával van bekerítve az Ország, és ha a kormány így diktál, még az egész kontinens is lecsukott rab lesz, de valójában, az alapvető törvényszerűségek felismerése nélkül, akármekkorára is dagad a fejük a rengeteg irománytól, ezek a nagyon okosak, valójában semmit sem fognak tudni rendbe rakni!

COOPLERAY (BR) Bordélytörés: Az utak tönkretétele nem csupán helyi probléma, megszámolni nem tudnád, hogy Beél-Gas barátunk kapuitól kezdve a mikrofoson és gugglisokon át, hány kártékony, jól őrzött, elektronikus sorompó vágja le, nap mint nap, az emberek eszét, akik szépen lassan belediliznek ebbe kegyetlen és álnok módon megírt digitális világba! A szarka fekete-fehér tollú madár. Szürke háttér előtt csillog, mint a króm. De mi tudjuk, hogy nem szabad bízni a rókákban, mert kifosztják a tyúkólat, és nem szabad mindent elhinni a szarkáknak, mert azok mindent elcsennek, ami fénylik és csillog, hogy mások ékszereiből építsenek fészket maguknak, jó magasan a fa tetején, ahova, még a róka sem lát fel. Nem hiszünk és nem bízunk bennük, de nem bántjuk őket, végül-is, szép madár a szarka, és a gyerekek örülnek, ha rókát látnak. Sajnos, nincs emberélet, hanyatt és pofára-esés nélkül. Amiben nincs kudarc, az nem valódi emberélet...

AmnesztiA - Kegyelem

Én, a Ki A Mekkora Király, aki magam vagyok AZ, és még AZ is, ezennel kegyelmet hirdetek Veréb Ágnes ügyében. (A név elírás és a hejjessírási hibák mögött, nagyon jól tudjátok, kiről van szó)
Indoklás: Veréb Ágnes vajákos banyának tűnik a tudományos világ szemében, mert kórházi érdekeket sértett azzal, hogy otthon szülésre vette rá a nőket. Márpedig ebben a kegyetlen Földi világban, szükséges, hogy a nők orvos nélkül is tudjanak szülni! A jelenleginél jóval fejlettebb társadalmak is omlottak már porrá, ebben a kegyetlen világban, és mivel itt helyileg valami teljesen hozzá nem értő, vadkeresztény, futballista, szögesdrótos, tudatlan gyülekezet félét választottatok kormánynak, akik minden pénzt szögesdrótra, kamerára, katonai cuccra, rendőrségi helikopterre költöttek, ki tudja, mikor omlik össze az egészségügy, vagy mikor tör ki valami csetepaté, és akkor úgysem lesz más választás!
Én, a Ki A Mekkora Király, emlékszem, hogy a Nagyon-nagynéni mesélte: az Öccse a háború idején, a pincében a krumplis-láda tetején született.
Én, a Ki A Mekkora Király írom néked: Az otthon szülésnél sok esetben biztonságosabb ugyan a kórházi szülés, de senki nem kötelezhető erre, pláne, ha olyan lerohadtak a kórházak, amilyenek! Persze, ha egy építkezésen történik, még nem szúr szemet a tisztaság hiánya, de valószínűség szerint, hány naponta takarítanak ott, ahol öt napos regisztrálatlan hullát találnak a budiban? De ezért sem fogunk felelősöket keresni, mert nyilvánvaló, ha lenne választási lehetőség, a Doktorok is a tisztább rendelőt választanák, de sajnos, korlátozottak a választási lehetőségek! A szülésznőktől nem lehet számonkérni olyan halva-születéseket, vagy elhalálozásokat, amikről nem tehetnek!
A Ki A Mekkora Király 2018.01.16.

ABC - Út Atlantiszba

Én, A Ki A Mekkora Király, én, aki AZ vagyok, most megadom neked az Atlantiszba vezető út kezdetét. Persze, nyilvánvaló, hogy vadkeresztény dzsihádista őrültek támadni fogják, mert azok a tudatlanságot hirdető barmok, rettegnek attól, hogy kiderül, az amiben hisznek, nem mennyország, hanem gennyország, amit csinálnak. Mindazonáltal Atlantisz nem ellensége egyetlen tisztességes vallásnak vagy eszmerendszernek sem, de kérdés, hogy van-e ilyen a Földön, vagy ami itt van, az mind hamis, mind rohadt, mind hazug? Nos, a törlesztés jogát törvényesen a legutolsó gazembertől sem vonjuk meg. Aki mégis öldököl, az nem érte el a Köztársasági szintet. Legfeljebb vademberállatnak, törvénytelennek, vagy bolondnak tekinthető. De van itt egy bökkenő! Jelenlegi ön és környezetpusztító nemzetközi hadigazdaságod tarthatatlan, Ember, és hatalmas lesz a pofon, mikor összedől, és onnantól kezdve a többség a törvényes szint alá süllyed. Tudod, körbe nézek az Országban, és nagyon nehéz megállnom, hogy ne ordítsak és káromkodjak a fájdalomtól. Mi legyen Magyar, kimászol a nyomorból, vagy hemperegsz tovább tudatlanul a trágyalében?
Ahhoz, hogy feljebb lépjünk szükséges az Új Magyar Tudományos ABC elfogadása, ami megfelel az alábbi követelményeknek:
  • Egy kimondott hangot mindig ugyanazon betű jelöl, amihez a továbbiakban egy egyértelmű kézjel társítható, hogy az orvosok is tudják csöndben, akár egyetlen hangos szó nélkül is, tisztán végezni a dolgukat.
  • Az alap ABC -ben oda-vissza igaz, hogy ugyanazt hanghoz ugyanaz az egyetlen karakter és kézjel tartozik, azaz, nincs több jel, egy hang -egy betű, egy kézjel.
  • Régi, vagy más külföldi nyelvek írására és visszaolvasására is alkalmas, szükség esetén további karakterek hozzáadásával, de azok már nem feltétlen tartoznak az alap ABC-hez.
Nos, az új magyar ABC nézhet ki valahogy így:


Reméljük, szebb írású hölgyek kidolgoznak, és letesznek az asztalra, egy ennél szebben kidolgozott, és a kisiskolások által is használható, tudományos szempontoknak megfelelő ABC-t.
Van itt még egy néhány bökkenő: Nem akarok káromkodni, de nem biztos, hogy meg tudom állni, ha még egyszer ekkora selejtet és szemetet sóztok a nyakamba! Nem fogok olyan iskola tanáraival vitatkozni, akiknek sokkal inkább az a céljuk, hogy hamis dogmákkal fogva tartsák a tanulókat, ahelyett, hogy valami hasznosat tanítanának nekik, de megértem aggodalmaikat, mert az út veszélyes, és vannak olyanok, akik csak pusztításra használnák megszerzett tudásukat.

A Tudást és a zsenialitást nem lehet kötelezővé tenni. Mi legyen Magyar? Kidolgozzuk az új Magyar Tudományos ABC-t és elindulunk Platón ideális világa felé, vagy hagyjuk, hogy a szögesdrótos őrültek és hadi-barmok tönkretegyék még azt is ami van. Nem tehettem többet, minthogy kiírtam az alap-recepteket. Igen, Mi vagyunk a Fantomegyetem. A Földön vannak Nemzetközi kurvatartó hadigazdaságot kiszolgáló legális egyetemek, amik egy állandóan bukó gazdaság tévhiteit tanítják, némi valódi tudással fűszerezve. Nálunk viszont megvan az alapvető minta, amivel van esély talán még az egykori Atlantisz fölé is emelkedni. Az út néha nagyon nehéz! Ennél többet nem ígérhetek!
Lehetsz Te is Ki A Mekkora Király, és örülnék, ha legalább odáig eljutnátok, hogy ezt a kereszténységből épített, tudatlanságban tartó, szögesdrótos rendőrállamot leváltanátok, vagy legalább a civileket vegzáló őrülteket és rendőrbűnözőket kitessékelnétek a parlamentből, mert amíg ezek vannak hatalmon, minden fejlődési lehetőséget tönkretesznek! Ne kelljen már nekem királykodni, vagy Hercegnőket helyettesíteni, mert a mobiltelefon percdíjaival terhelt ribancok mind megbízhatatlanok lettek! Váltsátok le a kormányt, vagy legalább annyit érjetek el, hogy a bűnözők kitakarodjanak a parlamentből! Mi, a Fantomegyetem, nem tehetjük meg, hogy csupán egy Országot képviselünk, pláne, más Országok kárára, és nem támogathatunk környezetpusztító, rabszolgatartó, mások kifosztásán, kiirtásán alapuló gazdaságokat! Ne nekem kelljen még királykodni is, ki írja ki akkor a recepteket!?. Nem, nem a jövő generáció feladata, hanem a miénk is, hogy kiépítsünk egy tisztességes, nem pusztító, hulladék újrahasznosító gazdaságot. Lehetsz Te is Ki A Mekkora Király! Na ki lesz a Ki A Mekkora Király, és a Ki A Mekkora Királynő?
Én magam pártatlan vagyok, nem csak azért, mert jelenleg egyetlen párt sem éri el a kívánt szintet, hanem azért is, mert egy Ki a Mekkora Király tudjon pártatlan maradni, de mivel Öreganyáim már nem tudnak elmenni szavazni, megteszem helyettük, és ajánlom szavazataikat a Szocialistáknak, remélve, hogy végre lesznek olyanok a Parlamentben, akik a múlt hibáiból okulva, felvállalják a szociális ügyek tisztességes rendezését.
A Ki a Mekkora Király, AZ, a Fantomegyetem a Követ és a többiek 2018.01.16.

*** Asztropitekusz írott rádió: Ha hangosan olvassa, akkor hallgathatja is! ***
*** A Hamis Próféta tájékoztatja a lakosságot, hogy a feltámadás, vagy az ahhoz hasonlatos átverések, nem történhetnek meg egyszerre, mert ha mindenki egyszerre ébredne, az duguláshoz vezetne a mellék-helységekben! ***
*** Adásunk további leközölt részeiben a Detektív nyilatkozott. ***
*** Örülünk, hogy végre az egy személyben központosuló diktatúra helyett, most a tüntetések után, inkább a demokratikus értékek kerülnek előtérbe. Reméljük, ezt meg is tudjuk tartani, még akkor is, ha nagyon heves viták várhatóak, mert kénytelen vagyunk szembenézni az ostoba egyen hadigazdaságok által termelt szeméttel, és amikor a szemét még repül is a viharban, hogy irányítás nélkül bárkit eltalálhasson, az nagyon kellemetlen tud lenni. ***
Ha legalább kormány szinten nem az lenne az élő példa, hogy többet költötök, mint amennyi van, és annak is tetemes részét destruktív törvénytelenségekre, stadionok mögé dugott vallásháborúkra, a pénzügyi vezetés pedig venné a fáradtságot, hogy megtanuljon számolni, máris megállítható lenne a pénzromlás!

Magyarország és vonzáskörzete

A Szabad Egyetemre tudomány kell, inkább érthető, mint brutális, és nem il-liberális nemzeti süket-duma, amivel a hóhérok szónoka leplezi újabb katonai gyilkoló, adórabló terveit, a Tenger déli partjaira pedig képzett építőket kell küldeni, azokból, akik onnan érkeztek, és nem még több hadsereget, gyilkoló gépezetekkel, mert mi nem a hóhérok jól leplezett állami fegyverkereskedelmét akarjuk felvirágoztatni, hanem a civil életet és a Civilizációt!
Saját mocsaras földeden pedig inkább használj szúnyog és muslica hálót, minthogy vegyszerekkel megmérgezd azt, és ne igyál annyi buggyant lőrét, hanem térj magadhoz, és megteheted ezt a saját nevedben is, mert nem kell mindent egy kivéreztetett megváltóra, vagy valamiféle istenségre kenni! Olyan lesz a környezeted, amilyenre alakítod, és azt eszel, amit főzöl, mert még a zacskós-leveshez sem elég az ima, vagy bármilyen szellemi táplálék, azt meg is kell főzni! Bármilyen kiábrándító is, szeresd inkább a gyümölcsszörpöt, és ne buggyants meg minden gyümölcslevet!
(ub. 2017.07.23.)
120 éve így nézett ki Nézd meg mit pusztítottál ember!

Végre egy térkép, amin nincs rajta az az ostoba név, hogy guggli, vagy mi a fene. Hol vannak a mocsári öreg erdők, rétek és a lápi virágok? Kiirtottad a Föld édes gyermekét, a természetes környezetet, amit te csak gyomnak és gaznak nevezel, pedig még mindig az tart el Ember! Elhisszük, hogy nem szereted a vérszívók társaságát, de te még a döglegyeknél is kegyetlenebb vagy, pusztító tévhiteiddel, téveszméiddel! Nem igazi király az, aki kiirtja, kiirtatja földjét, mert minden hülye azt hiszi, a fűnyírás és a gépesített erdőtarolás hasznos dolog, hiszen azt írja elő az önkormányzat is, ahol vak vezet világtalant a begyöpösödött szabályok szerint! Azért adjuk neked Atlantisz technológiájának alapjait, hogy ráeszmélj, akár a mocsárra is lehet, teknőben úszó házakat építeni, amik nem süllyednek el, és a többszintes mezőgazdasággal kisebb helyen is kitermelheted, amit kell, és így Földed legalább ötödét visszaadhatod a természetnek! Nézd meg a nagyvárosok betondzsungelének felhőkarcolói, mennyire sivárak! Az Atlantiszi többszintes búgócsiga tele van növénnyel, akváriummal és akár kalaposgomba termesztőkkel, mert mezőgazdaságának és iparának is helyet ad. Gyáraiban nem kell füldugó, mert ott nem selejtet és szemetet termelnek zajosan és méregdrágán, hanem minőséget hosszú élettartammal, újrahasznosíthatóan! Használhatod a technológiát, de nem arra, hogy pusztíts! Hát persze, hogy zajos a gépesített nagykalapács, meg amikor kilotyog egy kis olvadt vas a tégelyből, de tudd meg, nem szükséges, hogy nyikorogjon és zörögjön a motor, mert ha minőséget akarsz, lehet azt úgy tervezni és gyártani, hogy a valódi alumínium és saválló acél előállításától, az öntésen és préselésen át, úgy készüljön el a műanyag belsejű, akár 50 éven át is használható, alapjáraton tankolást nem igénylő, kétéltű napelemes mocsárjáró mozgóbüfé vagy lakóbusz, hogy közben a gépek sehol sem adnak ki több zajt, mint amikor a ribancok veszekednek azon, ki üljön majd bele a vén kopasz diri mellé egy jól fizetett potyakörre?! A kétéltű napelemes mozgóbüfé, vagy lakóbusz akkor megfelelő minőségű, ha a nagy veszekedésben ottfelejtenék valahol a mocsárban, az karbantartás nélkül, az áradások, esők fagyok ellenére, még akár 25 év múlva sem süllyed el! Az erdőknek pedig nem az a dolguk, hogy felaprítva kályhákban égjenek!

Feladat!

  • Tessék megtervezni a környezetkímélő gyártási és újrahasznosítási folyamatot!
  • Tessék megtervezni a környezetkímélő, alapjáraton elektromos tankolást sem igénylő, napelemes, kétéltű mozgóbüfét, lakóbuszt és teknőben, mocsáron is úszni képes kis-házakat, nagy-házakat kislakásokkal, amit a nem gépészmérnök nagymama is fenn tud tartani nyugdíjából, mert nem romlik el állandóan, és nem kell a sok felesleges üreget, illesztést, varratot, és más felesleges felületet sokat karbantartani, takarítani!
  • Tessék megtervezni azt a környezetkímélő, önfenntartó búgócsigát, aminek csendes gyárai, ásványi és élettelen nyersanyagokból, gázokból legyártják, saját maga összes alkatrészét, miközben a csiga mezőgazdasági részege megtermeli a melósok harapnivalóját, hogy a búgócsigát a melósok így szaporítani tudják, és emellett még akár nem környezetpusztító mocsárjáró, kétéltű buszokat, lakóalkalmatosságokat, és egyéb csecsebecséket is előállítsanak, igény szerint, kezdetben csupán a nap, a szél és a víz energiájának felhasználásával, akár a sivatagban, vagy a Marson is, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább!
A békatutaj probléma: Hogyan éljük túl a telet?
Az atomenergia, legalább is ahogy most csinálod, még rosszabb, mintha szénnel fűtenél, a legveszélyesebb hulladékot termeli, és nem is megújuló energiaforrás!
Úgy tervezz és építs, hogy közben a békatutaj se károsodjon, ami csak lebeg a mocsárban, mégis megél, miközben nem nagyon sodródik el, és a többi fajt sem irthatod ki, mert fel kell lépned a fenyegető vadvilág kiirtása, megzabolázása és felzabálása, barbár szintről, a vadvilág megtartásának szintjére, ahol technológiáddal nem károsítod, hanem ha lehet, még menedéket is adsz a környezet élővilágának, vagy nem lesz búgócsigád, Ember!

Az Asztropitekusz és Atlantisz Szabadegyetem, A Zöld Király és a Követ 2017.07.17.
Danger: Hadsereget toboroznak, nehogy egy Soros György nevű aggastyán nevetni merészeljen! Mégiscsak a legaljasabb bűnök egyike, ha valaki fel mer építeni egy egyetemet! Reméljük, ez volt az utolsó jól leplezett aljassága a kormány il-liberális hóhérainak, hogy halálbüntetést csempésszenek Európába Törökországból, a haderő egyesítés érdekében! Küldjünk inkább békés tárgyalási lehetőséget Törökországnak! Mikor kergetitek már el azt a vallási tolvaj bűnözőt, amelyik annak-idején lenyúlta a liberális Fideszt, és büdös-borz módjára, bűnöző személyiségéből áradó diktatórikus bűzével kiűzte a demokráciát, majd kifosztotta előbb csak a magán nyugdíj pénztárakat, majd kivéreztette az Országot, és mára ellopott és tönkretett minden értéket, amit csak lehetett, hogy ellent mondani nem merő csatlósaival minden civilizált törvényt áthágva szögesdrótosítsa Dél-Európát! Lehet, hogy az államkasszának rengetegbe kerülő egy darab német szilárdan hiszi, hogy több esze van a levágott birkanyájnál, aminek az agyát és a szemét eszi, de az ilyen, méregdrága barmoktól csupán annyit várunk, takarodjanak el mihamarább az államkasszától, a számolni képtelen pénzügyminiszterrel együtt, Sanyika pedig ha pi-csányinak is érzi magát, akkor se akarjon pénzrongálásból élni, hanem a többiekkel együtt, kezdje már meg, vagy legalább ne akadályozza a deflációs projektet! Az eredmények, minden ámítás ellenére, nem ezektől az eszetlenektől származnak, és az Ország eredményei sokkal szebbek lennének, ha ezek a tuskók nem pusztítanának! Sajnos, meg kell állapítsuk, ha válogatás nélkül lecserélnénk a jelenlegi szögesdrót arcú, eszement kormányt, bármely nem vallási, átlagos középiskolai osztályra, minden képzettségi hiány ellenére, azok tisztességesebben és eredményesebben vezetnék az országot, mint ez a semmi konkurenciát nem tűrő, ezért mindenki más lehetőségeit tönkretevő bűnbanda! Nos, mi továbbra sem hisszük, hogy minden bűnöző Soros, mert ezek a rendőrbűnözők mindent Sorosra kennek, hogy az Egyetem pénzét is lenyúlhassák! Itt értelmes élet addig nem várható, amíg ezeket a magas-rangú bűnözőket le nem váltjátok! Veszteni valótok nincsen! Ezeknél a villanyozott pengeéles szögesdrótos nagyon biztonságosaknál még a félőrültek is kevésbé veszélyesen vezetnek! Váltsátok már le őket! A rendőrség pedig a többszöri felszólítás után végre maga is rájön, jobb, ha parancsra hergelt bérgyilkosok helyett inkább tisztességes egyéneket foglalkoztat soraiban! Ahhoz, hogy a tiszta tervezet látsszon, le kéne vakarni ezekről az oldalakról az összes kormány kritikát, de ez addig nem lehetséges, amíg vallási és egyéb bűnözők törvénytelen rendőri és hadi érdekeket szolgálva tönkre tesznek minden fejlődési lehetőséget!(ub.2017.06.30.)

A Bolygó-Tanács Európai részlege lehet például az Osztrák-Szlovák-Magyar hármas határon! Jobb lesz, ha elfogadjátok, hogy nektek kell rendezni Közel Kelet azon részét, akik idáig elvándoroltak, és felállítjátok a Brüsszeli Európa Tanács segítségével a Bolygó-Tanács Európai részét, amihez lehet, hogy hozzá fog tartozni a Közel-Keleti régió is! Távol-Keletet pedig meghagyhatjátok a Nagyhatalmaknak, de nektek legyen a kezetekben a recept, hogy kell háborús övezetet leszerelni, civilizálni, hogy meg tudjátok ezt mutatni a Nagyoknak is! (Ez nem jelenti azt, hogy a szögesdrót biznisz érdekében még jobban elzárkózunk, hanem azt jelenti, hogy például Észak-Korea Civilizálása, demokratizálása nem az Európai központok közvetlen feladata.) Mind az Európa Tanács, Mind pedig a Bolygó Tanács vallás független kell hogy legyen, az-az nem szolgálhatja csupán egy vallás érdekeit, hanem bármilyen vallású népcsoportot tudni kell irányítani a Civilizáltság, és nem a háború irányába! Nem kell úgy rettegni a névtelenektől hogy haláltábor mintájú szögesdróttal zárjátok le Dél-Európát. A névtelen hóhérnál sokkal veszélyesebb a hivatalosított hóhér, mert az utóbbi sokkal többet pusztíthat! Dugd a hóhérokat a börtön aljára, és hagyd meg szabadságukat a tisztességeseknek! Persze, lehet valaki például keresztény, muszlim, vagy más vallású politikus, de ez nem jelenthet felhatalmazást neki, hogy más vallásokat tűzzel, vassal, szögesdróttal üldözzön. Nehéz elviselni a szőrösszívű pereputty sokszor értelmetlen hajlongását szőnyegek felett, és sirató kőfalak előtt, lehetetlen kívánságokkal, ahol még csak azt sem mérték ki, nagyjából mibe kerülhet megvalósítani azt a kívánságot, amit macskakaparással odabiggyesztenek a kövek közé, vagy a szőnyeg alá söpörnek! Nos, a tisztességesek előnyben, de igyekszünk, kisöpörni minden olyan rosszindulatú kívánságot, amitől a kígyó a saját farkába harap! Minél tisztább a recept, annál többet ér! ...

Kormányinfó
Nos, a továbbiakban a kormányban megtelepedett bűnözők miatt el kell fogadjuk a Közép Európai Egyetem gyámsági felügyeletét a kormány felett, ami azt jelenti, hogy semmisnek tekintünk minden olyan kiforgatott törvényt, amit az Egyetem nem hagy jóvá! A kormány önálló döntéshozási jogát csak azzal szerezheti vissza, ha új, megbízható kormány alakul, vagy a régiből kiutasítják a megtelepedett szabadság ellenes diktátumokat, és az végre eléri a törvény kiforgatása helyett a törvényesség alapszintjét!
Lehet, hogy ebben az országban több a rettegő totál behülyített, mint a normális, akik elhiszik ennek a kormánynak, hogy a haláltábor szögesdrótja a törvényes, szemben azokkal a szörnyű törvénytelen bűnözőkkel, akik próbálnak menekülteken
, vagy másokon segíteni. Tudjátok, választási csalással és bűnözéssel kormányra került bűnözők, ha Ti ezt tényleg így gondoljátok, akkor a Köztársaságnak már rég befellegzett! Hát persze, hogy szükség esetén meg kell védeni a határokat, de nem úgy, hogy a gatyánk is rámenjen mások jogainak sárba-tiprására! Talán finomítani kéne a módszereken! Azt semmiképp sem várhatjuk el, hogy valaki egy szögesdrót előtt várakozzon, hóban, fagyban, sárban, éveken át, csak azért, mert külföldi! A terrorcselekmények pedig nem a határon történnek! Az, amikor egy totál őrült úgy akar magának 77 szűzlányt szerezni, hogy cafatokra robbantja magát valamilyen tini programon, mert nem tudja, hogy van amikor egyetlen mobiltelefonos szűz igényeinek kielégítéséhez 77 férfi sem elég, az egy reménytelen helyzet, és az ilyen típusú reményvesztett őrültségek nem a határon történnek!
Válassz: Haláltábor szögesdrótjával bekerített emberállatkert, rendőrnek öltözött fegyveres izomagyú tuskókkal és hóhérokkal, vagy CIVILIZÁCIÓ civilizált törvényekkel, a fegyvere helyett az eszét használó biztonságiakkal, akik nem azt hiszik, hogy minden bűnözőt úgy hívnak, hogy Soros, mert Egyetlenegy állandóan ezt kampányolja, hanem képesek különbséget tenni két ember közt, és nem keverik össze a hentest a gyógyítóval, hóhért a Királlyal, kurvát a Királynővel! A Hamis Próféta ismét adá Néked a talányt!

Mért van az, hogy mindenkinek be kell tartani a kormány ostoba törvényeit, csak a kormánynak nem? Minél többre növelik a katonák számát, annál több lesz a terrorista!
Ez egyenesen arányos matematikai összefüggés! Igen, már nagyon régóta minden kocsmai verekedés úgy kezdődik, hogy a másik visszaütött, és akkor fejeződik be, ha valamelyik fél abbahagyja. A terrorizmus nem más, mint a hadsereg ipari méretű gyilkolásának gyenge, sokszor házilagos utánzata. Ha Ti valóban meg akarnátok fékezni a terrorizmust, akkor nem a hóhérok és fegyverek számát növelnétek, hanem a leszerelés során felszabaduló figyelmet arra fordítanátok, hogy a szögesdrót helyett, végre legyen esze a rendőrségnek! Ha minden sarokra állítotok, akár több hóhér, eszetlen fegyverest is, az nem hogy megvédene a terrorizmustól, hanem csak olaj a tűzre, és még több gyűlöletet kelt! Akármekkora, fegyverüzérré vált Kaszinótojás is jön Amerikából, mikor fogod már föl Ember, hogy eszetlen, fegyveréhez idomított, parancsra hergelt hóhérokkal nem lehet békét csinálni, csak háborút! Tisztelt kormány, nato főhóhérok, bérgyilkosok! Jegyezzétek föl magatoknak, hogy mélyítitek el a konfliktusokat, és hogy csináltok néhány merényletből komplett háborút! Mert az már a ti bűnötök, hogy a fegyverkereskedelemből akartok mások kárára jól élni, és hamis együttérzéssel minden alkalmat megragadtok, hogy fegyverkezhessetek! Igen, sajnáljuk hogy azok az őrültek már gyerekeket is robbantgatnak, de mindez semmi ahhoz képest, amit a hadsereg csinál! Az ártatlan civilek bombázását, lángszóróval, mérgekkel való égetését és más módokon való kinyírását a hadsereg fejlesztette ki és alkalmazza még mindig, és gyerekeken is, - a terrorista csak ezt utánozza kicsiben! Nem gyerekek voltak azok, aki a háborút kezdték Közel-keleten, de hány gyereket égettek már oda a hadseregek? Össze nem tudnátok számolni! Őszintén sajnáljuk hogy jelenlegi kormányunk évek óta nem volt képes a helyzet alapján ésszerűen dönteni, sőt homlok egyenest ellene megy minden józan megfontolásnak, mert retteg, hogy az ésszerűség legyengíti a szabadság ellenes központi hatalom diktatúráját! Lehetséges adatbázisból előre jelezni, hol készül terrortámadás, de egy ilyen rendszer, azonnal jelezné, valójában Ti vagytok a főbűnösök! Nem szögesdrót kell, hanem megfigyelés, bomba érzékelő, hálóvető, és más elfogó eszközök, ha akartok valamit! Egy óvodát nem lehet úgy védeni, hogy beállítasz néhány állig felfegyverzett, eszetlen, idomított hóhért, akik majd, ki tudja mekkora vérengzést csinálnak, mire végre eltalálják a merénylőt! Mindig előbb van a katonai toborzás és pusztítás, és utána a terrorizmus! Persze az alvó emberek ezt nem veszik észre! Ha a tudatlanság fájna! Fejezzétek be a pusztítást, de azonnal! Nincs még elég szemét, sérülés, betegség és baj ebben a világban? A terrorszervezeteket lefegyverezni kell, és nem körbebombázni, hogy már megint civileket gyilkoljatok a fegyverüzlet nevében! Ugye nem akarjátok ezt is a Soros alapítványra kenni!
Sajnos, nagyon szomorú, hogy az őrültek már gyerekeket is robbantottak, de honnan tanulták? És a tanítóik honnan tanulták?
Mennyi pénzt hozott a konyhátokra egyetlen, csaknem kétezer kilométer távoli merénylet? Ugye elhiszik az óvodások, hogy a kormánybácsi a legjobb védő? Miközben ismét dagad a farzsebetekben az ország kifosztásából származó hadisarc! De jó szolgálatot tett a hadseregnek a saját árnyéka, a terrorizmus! Egyetlen merénylő képes megduplázni egy egész kontinensnyi hadsereg bevételét?

(ub.2017.05.31.) Nem, ez nem Magyarország bűne, mint ahogy az sem, hogy néha anyagi okokból ledegradálnak országokat külföldről, és az itt feltárt hibák sokszor külföldi eredetűek, de a jelenlegi bűnöző, szögesdrót arcú kormány néhány vezére, nagyon jól teszi, ha végre felhagy a szabadságellenes pusztításaival!.. A terror cselekményekkel kapcsolatban pedig egyáltalán nem szándékunk viccelni, az előbbi nagyjából valósághű leírást azért hagyjuk meg, hogy lásd, mennyire eltorzult, morbid, őrült, selejtes gondolatok irányítanak egy vallási fanatizmussal hülyített népcsoport terroristáit! A bevándorlóknak vagy tanítunk civilizáltabb gondolatokat és életformát, vagy sokan közülük megmaradnak veszélyes vadembernek, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy hóhérrá változva emberekre vadásszon, például bőrszín alapján! A tisztességes, törvényes rendezés mellett kell kitartanunk! Az iskolázatlan katona vadász pistike puskával, tankkal akar játszani? Nincs ellenség mit csinál? Lövi a civileket! Megengedhetjük ezt neki? Minden háború valahogy így kezdődik!
A Követ 2017.05.25.-től.
Tisztelt Ház!
Azt a nagyon durva hibát, hogy egy kormány ellensége legyen a saját népének, és még fegyveres őrülteket is állít a ház elé, hogy ezzel demonstrálja azt, hogy itt akár a tömegbe lövetés is lehetséges, nem engedhetitek meg magatoknak! Azoknak, akik úgy gondolják, hogy lincselés szükséges, az olyan engedetlenségek miatt, hogy valakik összekenték a falat élelmiszer festékkel, nincs helyük a házban! Arról meg nem a tüntető tehet, hogy a biológiailag lebomlónak árult élelmiszer festék annyira stabilnak bizonyult, hogy nem lehet lemosni. Persze, nem akarunk senkit sem hibáztatni, mert néha tényleg, nagyon-nagyon nehéz elviselni a sokszor tudatlan, szőrös szívű rokonságot. Nos, keressük a hercegnőket, akik a KÓDEX írását és megtartását vállalják!...

Talán az elmúlt történések során a többség már talán rájött, hogy nem érdemes magunk alatt vágni a fát! Sajnos a díszőrség még mindig nem jutott el odáig sem, hogy legalább a ceremóniákon fegyver nélkül tisztelegjen, tisztelet, a kivételeknek! Nos, egy láthatatlan határhoz érkeztünk, akár tetszik, akár nem! Ahol most vagyunk, az a Noe és Nem Noe rendszer határa, és nagyon sok határeset várható! A legfontosabb napirendi pont, hogy elsősorban egyetemi szakértők bevonásával, megszerkesszük a KÓDEX-TÖRVÉNY rendszert, ami kijelöli, mit tartunk illendőnek, illetlennek, de még törvényesnek, és mi az, ami már törvény alatti szint. Mit jelent az, hogy a Noe - NemNoe határon vagyunk? Azt, hogy jelenleg van néhány milliárd, többé kevésbé uniformizált, egy vezérben hívő Noe hívő, akik álmosan ébredezve rájönnek, lehet akár saját személyiségük is, és ahányan vannak, annyi félék akarnak majd lenni! Hogyan tudunk Nekik minél több tisztességes lehetőséget nyújtani? A Nekik - a képviselteket jelenti, de nem elég csupán a helybeliek Területi képviselete, szükség van a Körök az-az a külső kapcsolatok és a Zöld, az-az a természet képviseletére is. A törvényes szint felett: Területi, Kör és Zöld, nem ellensége egymásnak, és nem ütközik egymással! Nos, nem árt néha a sokszínűség, ami az illendő határa felett elbűvölő lehet, az illetlen-törvényes határok közt többé kevésbé sértő giccs, a törvény alatti szinteken pedig kegyetlen borzalom! Milyen illem szabályok, és törvények mutatják a határokat? Nos, elsőként nem szigorítani, hanem pontosítani kell a határokat, hogy legyen mihez tartani magunkat, mert akár tetszik akár nem, át kell mennünk a káoszon, vagy a káosz megy át rajtunk. A szögesdrót a határon, olyan barbár, törvény alatti megoldás, mintha bevarrnád az ellenzékiek száját, hogy ne beszéljenek. Nos, itt az idő, hogy finomítsunk a módszereken, mert egy Tanács vagy Parlament bukása ott kezdődik, ha a törvény alatti szintre süllyed, és nem tud onnan feljebb jutni! Nos, reméljük, nem csupán bábok vagytok egy egyenruhás rendszerben!
Persze, hiába mondja az ember, hogy ne! A pofon már nagyon érik! De majd ha agyoncsapja magát néhány atomvillanással, ez a hadi barmok és törvénytelen kurvák által vezérelt, internet nevű rendszer agyalágyult része, magával rántva a többit is, majd nem lesz többet ilyen gond, és azok a néhányak, akik túlélték és vissza lettek kergetve az őserdő édenébe, ha marad még olyan, majd évezredeken át tudni fogják, hogy zacskós leves, még a mesében sincsen. Rajtunk múlik, megtaláljuk-e és megtartjuk-e a törvényeket, vagy a borzalmakba esve, kinyírjuk magunkat! Talán egyszerűbb lenne a tárgyalás, ha lenne megtartható KÓDEX! Előrejutásunk nem azon múlik, kinek mekkora a nagy mellénye, hanem azon, hogy megtaláljuk-e az együttműködési lehetőségeket. Az sajnos nyilvánvaló, hogy a mások kifosztásából élő önpusztító hadi-gazdaság csak a halálba, pusztulásba vezető út! Megkérjük a jelenlévőket, vegyenek részt egy CIVIL rendszer felépítésében, mert annak talán még van esélye! De sajnos egy ennyire eszement, vallási fanatikus hóhérokkal teletűzdelt, ellenséges, agyvelő gyulladásos, haldokló, nemzetközi zombi rendszer mellett, túl sok jót nem ígérhetünk.
A Követ 2017.05.09-10.
(ub.2017.05.10.) Helyes a diagnózis? Tudod, nem vagyok a legjobb orvos. Egy sebet azért még ki tudok tisztítani, és be tudok kötözni, ha van megfelelő fertőtlenítő és kötszer, de az orvosiról kibuktam. Éreztem, hogy nem bírom a hullákat. Tudod, igen nehéz elviselni több mint egy billió ember minden nyavalyájának még a gondolatát is! De ennél még sokkal nehezebb elviselni több mint egybillió hulla nyomát, mert az biztos, hogy előbb-utóbb mind fel dobja a talpát! De légy szíves ne siess, mert a Révész nem szeret feleslegesen túlórázni! Csak a gyenge vázlatát tudom nyújtani egy több mint egybillió egyén által működtetett társadalomnak. Talán lesznek majd olyanok, akik felvázolják a részletesebb terveket! -A Követ

Medve támadás
A Zöld a Területi és a Körkirály most leül tanácskozni a Székelyföldi medvetámadások ügyében: Persze, ha lennének normális állatorvosaink, akik nem sintér módjára öletik az állatokat a gyógyítás nevében, megoldhatnák a veszélyes vadak túlszaporodásának problémáját fogamzásgátló táplálékkal, de mivel itt még nem tartunk, a primitív megoldást kell választanunk. A KörKirály közvetíti A Területi és a ZöldKirály megállapodását: A túlszaporodott medveállomány sem az embernek, sem a természetnek nem jó! A Zöld Király nyilvánvalóan nem engedheti területén a két kézzel felhúzható íj és nyílvetőnél nagyobb erejű fegyver használatát, és azt is csak végső esetben, de nem várja el emberektől, hogy rettegésben éljenek a medvéktől, pláne, ha azok úgy túlszaporodtak, hogy már veszélyeztetik a természeti egyensúlyt is. A Két kézzel felhúzható nyílvetővel egyenértékű vadászfegyverrel, amit vadász tulajdonosa ember ellen sosem használhat, de a falu védelméért önvédelemből akár medvéket is ki lehet lőni! Leginkább azokat, amelyek bejárnak a településre táplálkozni! A medve majd megtanulja, hogy az nem az ő területe, de kell megfelelő területet hagyni a Zöld Király művelt erdejének és a vadonjának is. A művelt erdőben a vadász tudja, melyik medve veszélyes, melyik nem, de ha lehet, megelégszik a medve elriasztásával, hogy ne legyenek veszélyeztetve a kirándulók, a vadonban viszont nem háborgatható a medve! Más veszélyes nagyvadak esetén is szükséges hasonló területi elkülönítés, ha szükséges, akkor kerítés használata engedélyezett, de intelligens lény intelligens lénnyel szemben legfeljebb jelképes kerítést használhat, és nem használhat szögesdrótos, vagy elektromos kerítést, még a vadállatokkal szemben sem, legfeljebb elég magas kerítést! Azt a helyieknek kell eldönteni, hol vannak a telekhatárok, és milyen területeket szükséges veszély esetén lekeríteni!
továbbításra várva:
A Követ 2017.05.05.

A recept egyszerű, és megvalósítható!

Ez nem tüneti kezelésnek nevezett kuruzslás! Amikor az orvos azt mondja, erre vagy arra a nyavalyára csak tüneti kezelést tud javasolni, ne fogadd el és ne költsd a pénzed, hanem keresd meg a valódi gyógymódot, mert aki csak tüneti kezelést ajánl az valójában azt mondja, nincs gyógymódja az adott betegségre, nincs megoldása a problémára, ezért megpróbálja a szőnyeg alá söpörni azt!
Társadalmunk Alzheimer – Parkinson – kóros sclerosis multiplex megbetegedését gyógyíthatjuk. A társadalmi Alzheimer – Parkinson – kóros sclerosis multiplex, megbetegedés az, mikor az immunrendszer tévesen a saját már kissé megromlott szervezetét támadja és bontja le. Küldjétek el az igazságügy minisztert káposztát kapálni, ha jogi kérdésként földrajzi kérdéssé redukálja az egyetem pusztítást, mert hogy az egy Unión kívüli Egyetem, és nem veszi észre, hogy az évezredes rossz recept alapján, nem történt más, mint a nép tudatlanságba taszítása azzal a céllal, hogy újra engedelmes, falra kenhető rabszolgák legyenek. A társadalmi Alzheimer – Parkinson – kóros sclerosis multiplex úgy kezelhető, hogy minden olyan katonát, rendőrt biztonságit és ezek utánzatait kirúgunk és tisztességes törlesztő munkára küldünk, akik jogtalanul, hamis jogalappal büntetnek, és mások kárából élnek és szánt szándékkal pusztítanak civileket, civil szervezeteket! Az emberi testen belüli Parkinson kór az immun és idegrendszer molekuláris szinteken történő tévedése, aminek valódi gyógymódja nem bonyolultabb, mint a társadalmi Alzheimer – Parkinson – kóros sclerosis multiplex kezelése, de sajnos a mikronnál is kisebb méretekben mikroszkopikus technológia hiányában elég nehéz megtalálni és javítani a hibát, márpedig, ha ezt nem tesszük meg, minden pénzt a kuruzslók és sarlatánok visznek el, a betegek és beteg társadalmak pedig pusztulnak. Látod mennyi betegséget tud okozni egy rossz dogmákkal párosított, barbár vad keresztény rendőr labdarúgó szövetség! Azt mondják, hogy az az Isten fia, de ki lehetett az az elrejtett bánatos Isten? Az Anyja nevét az anyja neve feliratú kockákba tessék írni a kórlaphoz tartozó adatlapon! Küldjétek el VERMOX féreg és parazita hajtásra az összes bevándorlót! Ki tudja, mit össze nem zabáltak az erdőben! Majd az orvos megállapítja kinek mi kell, de elég a tüneti és félrekezelésekből, valamint a hatástalan méregdrága csodaszerekből!

A Követ 2017.05.02.

Ki lesz a következő Soros? Mond, mit tévesztettek el ezek az együgyűek ennyire? A nézését, vagy a járását? Nem nyugszanak ezek a szögesdrótos mocskok! Amint megérzik a pénz szagát, addig szidják az alapítvány vezetőjét, amíg ki nem fosztják az egész alapítványt! Látod, ez az alapvető baj a Noe hívőkkel! Elég csak belengetni nekik, hogy az ott az ördög, és mind elkezd ugatni ugyanabba az irányba, így aztán mindegyiknek ki lehet szedni a lóvét a farzsebéből, meg onnan, ahonnan elterelték a figyelmüket! Utána azt mondod nekik, ugorj a kútba, és bele is ugranak, ahelyett, hogy lenne annyi szabad akaratuk, hogy nemet mondjanak, de az egyen nagyvezér már nagyon rég megtiltotta nekik, hogy saját eszük legyen! Kell a pénz a szögesdrótra mi? Meg kell vezetni a népet, hogy rá ne jöjjenek, ez megint csak egy rablás, amiből a fegyveréhez ragaszkodó eszetlen rendőrbanda virul. Mindig a nagyvezért kell dicsőíteni, mindig az után kell menni! Igen, a kacsa mama is így neveli a kiskacsákat. De a kacsáknak is egyszer fel kell nőni, a kacsamama pedig soha nem vezeti a róka szájába kicsinyeit, és soha nem károsítja meg utódait! Meddig hülyítitek még a népet? Fölfogod már végre hogy az a szögesdrót, pláne az Európai telek közepén, többet árt, mint használ, és nem fogja pótolni a rendőrség esze hiányát! Az ellen, hogy a hamis próféták elborítják a világot, úgysem tudsz mit tenni, de ha tudod, ki-kicsoda, legalább az istenverte terrorista hóhérokat és kemény bűnözőket beküldheted a rács mögé!

*** Asztropitekusz írott rádió: Ha hangosan olvassa, akkor hallgathatja is! ***
***Ismétlés: Törvényjavaslatokat csak valódi fényképes igazolvánnyal rendelkezőktől fogadunk el! Azok, a mások és a Királynő nevében beszélő, fegyveres beteg színészkurvák, akik nem értik, hogy a személyazonosságot jelző számokat nem érdemes megváltoztatni, akár évtizedeken át tartó vécépucolás közben is hallgathatják majd Koroga Györgytől Kizárólag azt az egy dallamot, hogy ... Lárika, Lárika, hooól vagy Lárika?... ***

*** Tehát akkor milyen formátumú legyen a dinamikus személyi igazolványszám, ami mindig csak az aktuális kódot mutatja, de nem pontos helyzetjelentés, mert biztonsági okokból, megye szintű helymeghatározás alá nem nagyon mehetünk egy nyilvános igazolvány számnál. Akinek pontosabb infó kell, majd kérdez a megfelelő helyen. Az élők könyvében az egyén maga vezeti saját életének naplóját, amibe bizalmasai is írhatnak. A végrendeletében az egyén maga dönt, annak hiányában bizalmasai döntenek, mit tároljon életéről a Holtak Könyve az archívumban. Az Igazolványszám itt már statikus. Tehát az élőknek járó igazolvány vagy útlevél, akár műanyag, akár kristály, kell, hogy tartalmazzon legalább egy cserélhető betétlapot, ami az aktuális kódot mutatja, és a változókat tárolja. ***

...Tési fennsík áprilisban (Köszönjük a képet az MTI fotósainak)...

Tudod, mikor túl forró a helyzet, azt általában hidegfront követi, de ugye nem kell megélnünk egy automata digitális nukleáris telet, mert azt a hátunk közepére se kívánjuk! Egy robotagy csak azt teszi, amit bele programoztak! Annál többet semmikképp, esetleg kevesebbet a programhibák miatt.

... És akkor most elküldhetitek az egész nemzetbiztonságot legalább egy éves tűzoltó terepgyakorlatra. Majd a tűzoltó parancsnokok kiválogatják, a titkos-ügynökök közül, melyik a tisztességes, és melyik nem. Ha legalább a Noe rendszert elérné a nyilvántartód színvonala, akkor magad is rájönnél, hogy a Noe rendszer a holtaknak való, és az élőket nem koporsókban kell nyilvántartani. Hadd sétáljanak csak az élők! Sétálni nem bűn! A nyilvántartó nem lehet statikus, és gondolni kell arra is, hogy külföldre is lehet sétálni! A bűnözőket és pusztítókat kell megállítani, nem a tisztességeseket, és nem mindent és mindenkit!
Na ki lesz a következő Soros? Mert abban biztos lehetsz, hogy mindig mellé ütnek! Ahhoz, hogy nemzetközileg felismerjünk valakit, legalább 12 nagyságrend pontosság szükséges tízesben. És egy ilyen pontosságú rendszert nem adhatunk fegyveres és más hóhérok kezébe, vagy azok a Te saját biztonságod érdekében kinyírnak, pláne, ha nem hiszel az Ő nagy vezér, napfényben fürdő, egyszemélyes vezetésű Noe rendszerében! Nézd meg a törököket. Csak háborúval tönkrevert őrültek szavaznak egyetlen egységes diktátorra, aki már tudja a rossz receptet, és egyből a halálbüntetést vezetné be, mert a hatalma megtartása érdekében el kell tennie láb alól azokat, akik fel mernek éledni, és több eszük van egy hipnotizált hülyénél, mert ha nem lenne félholt a nép, nem tűrnék el az altatást, és maguktól is rájönnének, ennyi emberhez már nem elég egy Király!
Csak óvatosan, nagyon óvatosan, mert a másik irányban egy lehetséges Noe típusú fruska nem olyan durung, hogy nyíltan kiálljon a halálbüntetésért, mikor lehetnek finomabb módszerek is arra, hogy az újonc a szőnyeg alatt eltüntettethesse ellenfeleit, hogy mielőbb eljöjjön az Ő ideje, de nem kell annyira sietni, és a Noe rendszert is lehet tisztességesen vezetni! De akárhogy is nézzük, ennyi emberhez már nem elég egy Királynő!

Prostitúció

Mennyi? 8-10 000 szexmunkás egy 10milliós országban? Na, bevezetni: Akit egyszer is rajtakapnak, az legalább 5 évig nem kaphat felső fokú iskolai képzést, és nem lehet hercegnő, és akár 30 napi közmunkára ítélhető, de csak nagyon óvatosan, és fokozatosan! Minden esetben egyéni elbírálás szükséges, mert ha túl szigorúak lennénk, akkor ezek a lányok elmennének külföldre kurvulni, és annál még az is jobb, ha itthon kurvulnak. Hollandiától és az összes prostitúcióról elhíresült nagyvárostól pedig minden egyes oda kurvult leányunk után annyi váltságdíjat fogunk követelni, mint amennyi az adott hölgy romlott keresetének duplája! Vásároljuk vissza elkurvult hölgyeinket! Szabályozzuk úgy a törvényeket, hogy ne érje meg kurvulni, de csak finoman! A virágnak megtiltani nem lehet! Tényleg létszükséglet, hogy kurvák legyenek hölgyeinkből, vagy megtanítjuk nekik, hogy a takarítást és a munkát nem lehet szexel pótolni? Ha egyetlen haja szála is görbült a külföldi erőszakoskodóktól, akár a csillagos égig is felmehet az ára a követeléseknek. Majd megtudjátok mibe kerül az orvosi ellátás! Nem fogjátok megúszni a jogos bírságokat!
Akartok még nagyobb népvándorlást? Engedjétek csak a nemzetközi prostitúciót és megkapjátok! A rózsaszín, a világoskék és más telefontársaságok jóvoltából megkapjátok!
Tudod mit jelent az, hogy ennyi prosti van? Azt, hogy majdnem minden tisztességes kapcsolat szét van robbantva! Mit gondolsz hogy nézne ki az ország, ha naponta ugyanennyi terrorista aktívan robbantgatna napjában többször is? Ez háborús állapot! Persze a prostik bombája a titkolózások miatt nem azonnal robban. Az elhagyott, megcsalt és átvágott szeretők, csak később robbannak föl mérgükben, mikor rájönnek, hogy a nyugatról importált hadiiparban fejlesztett internet és telefontársaság a hibái miatt mekkora rohadt méreg.
Száguldó kamionsofőröket lecserélni! Ha egyszer is lebukik, hogy munka közben kurvázik, minimum 30 nap kétkezű közmunka a kamiont pedig más vezeti addig! Majd mindjárt nem lesz annyira sietős, hogy a földúton is százhússzal menjetek, rettegésben tartva a közúton közlekedőket is! Egyszer megteheti! Egy kurvát magához vehet, ha nincs neki, de tartsa is meg! Nem rakhatja ki! Ha magáévá tette, haza kell vinnie! És ez a személygépkocsi sofőrökre is vonatkozik. Tudsz jobb közlekedési szabályt?
A Követ 2017.04.11.-14.
Egyetem ellehetetlenítés
Fejezzétek be azonnal a társadalmi szervek módszeres kivagdosását, tönkretételét, és hasznos civil szervezetek ellehetetlenítését, és a kivágott szervek rendőri, katonai szervekké történő átalakítását!
Igen hallottunk Ádám és Éva történetéről, akiket kikergettek az édenből, de a szentírás nem említi Bélát, aki kukkolt, mert Béla jól el volt bújva kukkolójával a bokor mögé, és egy Istenség sem szereti bevallani, hogy néhány dolgot elfuserált, mire eljutott Ádámig és Éváig, és az Istenségek feletti legfelsőbb szinteket, most inkább meg sem említjük. Nos, a kikergetés után Bélának alkalma adódhatott megkóstolni a másik tiltott gyümölcsöt is, de az is lehet, hogy hogy az Ő nagy torkosságában mindent végigkóstolt. Igen, ismerjük a dogmát, mely szerint a tudás és a hallhatatlanság tiltott gyümölcs, de ha már egyszer valaki volt olyan óvatlan, hogy belekóstolt ezekbe, akár tetszik, akár nem, már nincs más választásunk, és nekünk kell fizetni őseink bűneiért. A kocka el van vetve. Végig kell mennünk a tudás felé vezető úton. És ami még ennél is szörnyűbb lehet a dogmák képviselőinek, hogy a másik tiltott gyümölcs miatt, még a halhatatlansággal is kell foglalkozni. És nincs annál pocsékabb mikor a hóhérnak adják a hallhatatlanságot, és azt harcban akármennyi halandó sem győzheti le, csupán a Törvény és Kódex tisztességes összefogása tudja elvenni az erejét. (Talán, ki tudja meddig?) Mit gondolsz, miből lett az atombomba? Nos, lehet, hogy azért volt tiltva ez a két gyümölcs, mert mindkettő rohadt volt? Ezért a sok szenvedés és ezért lett a halhatatlanságból halál? Nos, akárhogy is volt, sem a robbanás, sem a fejlődés útjába állni nem tanácsos!
Hogy lenne már esélyegyenlőség a rózsabogár, a görögdinnye és a talicska közt? Hogy lehetne már ugyanabba a szatyorba rakni ezeket? Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód mi? Látod, ezért vagytok olyan sokeszűek, hogy baltával és láncfűrésszel mentek virágot ültetni!
Nos, az is igaz, hogy nem szent dolog a tudomány a kutatás és az oktatás nevében pusztítani, és ebben elsősorban a katonai és rendőriskolákat kéne korlátozni, de meg említjük azt is, hogy a génsebészek legkisebb kontár tudatlan vagdosásaival lehet a legnagyobb károkat okozni a fajokban és az élő természetben, és ezeket az ártó dolgokat valóban korlátozni kell, de nem úgy, hogy valaki hibázik egy egyetemen, ezért terrorista módra megtépázunk egy másik egyetemet! Talán meg kéne állapítani, hol a hiba!
A Követ 2017.04.11.

Céltévesztés

Buda_pest, vagy Buk_a_rest? Ugyan már, honnan tudná egy átlag amerikai, mi a különbség? Olyan messziről nem látszik, de még Törökországból sem. És sajnos a náci haláltáborokhoz sokkal több köze van annak a rendőrdiktatúrának, ami szögesdrótot épít a magyar határon, mint a Német Kancellárnak. Mert az egész országot lecsukató elcseszett diktor és kopaszai inkább mindent tönkretennének, minthogy elismernék mások szabadságát, és az alapvető jogokat! Tisztelet azoknak a kivételeknek, akik nem azért kopaszok, mert tök hülye izomagyak, és nem minden a frizura, vagy annak hiánya. Így nem kaptok koronát, és nem lesz belőletek Király! De még a kigyúrt kopaszokkal sincsen bajunk addig, amíg nem akarnak fegyverrel emberekre vadászni. Az a minimum, hogy mindent megtesztek azért, hogy a hadsereg öngerjedelméből történő összes törvénytelen fegyveres népirtást megelőzzétek és leállítsátok. A ketrec és a szögesdrót a terroristáknak és más erőszakos bűnözőknek való, de azért nem lehet egy egész országot lecsukni, mert néhányan sétálnak, és nincs pénzük, koszosak és éhesek, mert az őrültek kibombázták őket a házaikból. Gyalogosok közt biciklis a Király! Csináljatok bicikliutat a szögesdrótos kerítésetekből, ha már úgyis mindent feltúrtatok. Talán egy Túr de Ungarn hasznosabb lenne, mint a haláltábor szögesdrótja. Vegyétek föl Szerbiát és a többi délieket, egész Görögországig az Európai Unióba, mert Ők is Európához tartoznak, és nincs szükség Európa közepén fegyveres, szögesdrótos határvédelemre! Megkérjük a Török vezetést, ne erősítse a határzár szögesdrótjait sötét zsarolásokkal, hanem lépjen a civilizáltság irányába, ha szabad utat akar!

Természetesen, azt elfogadjuk az Orosz féltől, hogy az terület vesztés lenne számára, ha a fent jelzett térkép így valósulna meg, és tudomásul vesszük, hogy ez ellen kézzel lábbal tiltakoznak, és Ukrajna elszakadása fegyveres konfliktust váltott ki. Mivel ez csak egy javasolt térkép, ami mutatja, mi az, ami földrajzilag Európához tartozna, nem érdemes ezét harcolni. Oroszország jól teszi, ha az összes fegyveres konfliktusa helyett, oda tesz hegesztési pontnak legalább egy harmad vagy fél pitét, harmad-fél búgócsigával a Fehér-orosz, Ukrán, Orosz hármas határra és megengedi, hogy az együttműködés jegyében a hiányzó részeket az érintett Ország építse fel. Több hegesztési pont is használható a határokon! Ha Európa területén egy Ország arra szavaz, hogy az Európai Unió tagja legyen, akkor az jó eséllyel oda is fog felzárkózni. De akár hova is fognak tartozni az adott területek, a pite és a búgócsiga akkor sem megy kárba, ha nem teszik tönkre, és a területek megfelelő törődéssel, nagyon sok és hosszú munkával, akár vissza is szerezhetők, de azzal sem jár annyira rosszul Oroszország, ha néhány népcsoportja az EU-hoz csatlakozik. Akár hol is van vagy lesz a határ, Oroszországnak hosszútávon arra kell törekednie, hogy az EU-Orosz határ tisztességes állampolgárok számára, vízum nélkül, legalább annyira átjárható legyen, mint egy megyehatár.
A Követ 2017.03.10.

Dugulás

Akár egyetértesz az itt leírtakkal, akár nem, sem a nemzetbiztonságnak, sem a rendőrségnek nem az a dolga, hogy lecsukjon egy egész országot, boldog boldogtalannal együtt, és az sem a dolga, hogy fegyveres fenyegetést jelenten a lakosság számára, hanem az, hogy észrevegye a veszélyeket, és tisztességes megoldással álljon elő. A biztonsági szerveknek nem az a dolguk, hogy lehetetlen bírságokkal járhatatlanná tegyék az utakat, hanem az, hogy igazoltatással kiszűrjék a tömegből legalább a közveszélyeseket, de amit Ti csináltok az nem szűrés, hanem dugulás! Mikor jön már meg az eszetek?
A feladat lényege: Bejönne akármennyi ember délről. Van köztük terrorista, menekült, turista, esetleg Király. Ki kell deríteni, ki kicsoda, és annak megfelelően kell bánni vele! A hóhérok mennek a börtönbe törleszteni, kurvák és döglegyek takarítani, a menekült megy tanulni és dolgozni, hogy miután rendeződik a helyzet, úgy menjen haza, hogy fel tudja építeni hazáját, amit az őrültek leromboltak. A turista menjen, és nézze meg azt, amit látni akar. Ha esetleg Király jönne, legyen esélye koszos koldus gúnyáját tisztára cserélni.
Nem feladat a Királyt börtönbe dugni, miközben a hóhérokat hagyjátok szabadon futni!
Nehéz, de van más tisztességes választásunk?
A Követ 2017.03.01.

Választás

Cseréljünk, vagy ne? Még az autószerelő is tudja, hogy hibás alkatrészt még hibásabbra cserélni értelmetlen! Kijavítjuk a hibákat, vagy belepusztulunk? A terror veszélyre hivatkozva, amit javában szintén a fegyveres őrültek okoztak, a félkatonai kontár vezetésnek köszönhetően, a fegyveres őrültek mindenütt ott vannak, hogy mesterlövészeikkel pásztázzák, kiket lehet kilőni a tömegből, és a szerencsétlenek a tömegben nem is sejtik, hogy akár őket is kilőhetik, aztán kezdődhet a perpatvar. Küld a hóhért a börtön legaljára, mert az oda való, és nem a hatalomba! Úgy is mondhatjuk, hogy ne adj hatalmat a hóhérnak! Add a hatalmat a civileknek! Hadd válasszanak maguknak hercegeket, hercegnőket, Királyokat, Királynőket! Kijavítjuk a hibákat, vagy belepusztulunk? Idáig jutottunk.
A Követ 2017.02.13.

Álomvilág

Álmokból lesz a valóság! Nem az a baj, ha valaki álomvilágban él! Az a tervezés egyik fajtája. A baj az, ha valakinek csak szögesdrótokból, fegyverekből, támadásokból és visszaverésekből állnak az álmai, mert ezt diktálják a mobiltelefonokba rejtett, hihetetlen sebességgel terjedő őrült katonai játékok. A még nagyobb baj az, amikor a bugris parasztok és reményvesztett őrültek, akikből a rejtett pusztítások miatt egyre több lesz, még királynak is választják az efféle mindent elpusztító il-liberális (szabadság ellenes) hóhérokat, akik mindenki mást kitúrnak helyükről, és minden álmot, valóságot megtörve és kivégezve, szeméttelepet csinálnak az országokból, és az egész világból. De a bolondok sajnos teljes mértékben meg vannak győződve saját törvényességükről, amikor a valódi király helyett hóhért választanak királynak, hogy az rejtve, vagy nyíltan pusztítson. Az őrült katona álma halált és pusztítást hoz a szabadság nevében. A fájdalomcsillapítókkal, boldogság hormonnal és más kábszerekkel bedrogozott álom betegségeket rejt magába és valósít meg, és egyre betegebb leszel tőle, miközben a drogokra költöd a lóvédat. Nagyon beteg az, akinek az orvos, vagy gyógyító az egyetlen reménye! Hol vannak a tiszta álmok, amikbe még a nagy nagy, mindenen elterpeszkedő háborús templomrabló tengerészpróféta sem tudott beleköpni? Hol vannak a tudás tanainak hatalmi érdekekből még nem elferdített, használható receptjei?

Szabadság

Nos, a receptek nélkül már halottak volnátok egy háborús övezetnek nyilvánított Magyarországban! Az Ország kezd feléledni, de a sikereket sohasem a mások sikerein hízó il-liberális parazita hóhéroknak köszönhetjük, mint ahogy azt ők hangoztatják, de örülünk, ha közülük is néhányan elkezdenek józanodni, és leteszik a fegyvert, mert nem az a közbiztonság, mikor mindenki le van csukva, és senki sem mozog, miközben a rendőr fegyverrel zabál a büfében. Tudod, mi az igazi szégyen tábla? Tedd fel a kérdést, hová mennél szívesen szabadságra? És amikor körülnézel, és látod, hogy a focimeccsel álcázott lövöldözés után minden csupa szemét és törmelék, és nem maradt olyan hely a világodban, amire azt mondanád, ide szívesen elmennék, és inkább lemondasz a szabadságról, akkor tudni fogod, mi az az igazi szégyen tábla, ahová ez a jelenleg uralkodó hóhér keresztény labdarúgó rendőrdiktatúra mindenáron el akarja juttatni egész országodat! Mert a zsigerükben lévő parancs diktálására inkább lőnének agyon, ha ellent mersz mondani, és másra szavazni, minthogy megengedjék a szabad gondolkodást! Tisztelet a kivételeknek, és azoknak, akik végre kijózanodnak, és hajlandóak leereszteni a fegyvert! Nézd végig mennyi figyelmeztetést kellett kiírni! Vagy végigcsinálod a leszerelési gyakorlatot, és eléred a törvényesség alapszintjét, vagy meghalsz ember! Akinek hóhér a királya az előbb utóbb odavész, ha csak nem józanodik ki maga is, és a királya is!

Demokrácia

Most idézünk a HÍR-TV műsorából
Ők még adásban vannak, de a kábel TV már csak ennyit mutat belőlük:
... És most idézünk a NÉPSZABADSÁG ból
. .
Nos, Te is láthatod, teljes a Demokrácia!
Természetesen, a sajtószabadság is teljes! Mindegyiket elküldték szabadságra.

Bevándorlás
Értsd már meg, hogy nem megoldás, amikor nyakkendőbe öltözött bugris parasztok azt sürgetik, hogy az Unió fegyveres gyilkosokat és gyilkoló gépeket küldjön a mindenfelé menekülő két lábon járó nyomor ellen, hogy még a határon kívül megállítsák a két lábon járó nyomort, mert a fegyveres gyilkosok, tömeggyilkosok és gyilkológépek maguk okozzák a menekülteket és a két lábon járó nyomort!

Igen, igazatok van, a liberalizmus és a szabadság jogok mindig is megbuktak, vagy bukdácsolnak egy rendőrállamban, mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a törvényesség látszatát keltő, mások kifosztásából élő parazita rendőrállamotok érne valamit. Miért kéne, hogy egy közrendőr többet keressen egy közmunkásnál? A mások büntetésekkel történő kifosztása jogán? Az egy nagyon fontos jog a rendőrállamban, hogy bárkit átkutathassatok és kifoszthassatok büntetéssel, független attól, hogy mit tett, vagy nem tett, ugye?

Biztonsági figyelmeztetés!
Fa tüzelésre nem alapozható civilizáció! Számolj már egy kicsit! Egyetlen szoba kifűtésére 5 tonna fa is rá mehet egy tél alatt! Az összes erdő elfogy, ha továbbra is ezt csináljátok! Az önkormányzat ezért befejezi az összes tűzifa programot, helyette magas támogatást nyújt hőszigetelési munkákhoz, amit már a tavasszal meg lehet kezdeni, és ahol lehet, még falu helyen is inkább a gáz és olaj fűtést támogatják, de kiemelt támogatást élvezhetnek a napelemmel kombinált hőszivattyús környezetbarát megoldások, de úgy, hogy a hőszigetelést és 6 tábla napelemet a hőszivattyús klímával együtt egy nyugdíjas is ki tudja spórolni legfeljebb 3 év alatt!
*
**
******
****** ****** ****** ******

Kezd el még az idén a hőszigetelést, vagy jövőre is csak fagyoskodni fogtok, és egyre csak rosszabb lesz! Az iskolákról omlik a vakolat! Mért nem szigetelitek körbe? Egy országos hőszigetelési programmal megoldható lenne, hogy ugyanabból a gázmennyiségből másfél-kétszer annyi terület legyen kifűtve!
A Zöld Király megbízásából a Követ 2017.02.01.


Néhány miniszter valódi arca, az országhatáron felállított haláltábor mintájú, törvénytelen, több száz kilométeres, fegyveresen őrzött szögesdrót havonta többe kerül, mint egy új stadion, vagy mint 3 iskola, vagy egy kisebb kórház!

Sztromatolitok: hogy emlékezhess az Élőkre, és Holtakra...

A sztromatolitok megmutatják, milyen lehet az Élők és a Holtak könyve, de kevesen vannak, akik tudnak olvasni a sorokban és a sorok közt, és még kevesebben tudnak írni oda, ahol mind bennhagyjuk a nyomunkat...
Tényleg azt akarod, hogy ez legyen beleírva, vagy megpróbálsz tisztességesebb lenni?


***  Astrophitecus illustrated text radio 11. March 2015 ***
*** Nem ragaszkodunk Magyar Himnusz lecseréléséhez, de a
Kozmix - Kell még egy szó
van akinek jobban tetszik***
***  Red Bull Pilvaker - Halott Pénz, Fluor, Deego - Szeptember végén ***





Törlesztés!

Annyiban igaza van a Kvesztor vezérnek, hogy amit ő kárt okozott, az eltörpül amellett, amit bankárok és miniszterek szétloptak az évtizedek alatt! Valamikor 3Ft 60f volt a 2 kilós kenyér! Ma az egy kilós kerül több mint 2
00Ft-ba. Ez azt jelenti, a bevételetek majdnem 100%-át úgy csaltátok, loptátok, hazudtátok össze, elődeitekkel együtt, és azt sem tudjátok, hogyan kéne tisztességesen csinálni! Egyetemeken oktatjátok a hülyeségeket, miközben a bűnt fogadjátok el törvényesnek, mert már annyit csaltatok, loptatok, hazudtatok, hogy az a természetes! És most vagy áttértek egy tisztességes rendszerre, vagy eltakarodtok a legközelebbi szeméttelep irányába! Az infláció, avagy pénzrongálás, pénzhígítás haszonélvezete bűn!

*
**
******
****** ****** ****** ******

A hozzá nem értők felesleges büntetni vágyásának és eszetlen büntető robot automaták támadásainak elkerülése végett továbbra is fenntartjuk a jogot, hogy elsősorban személy, cég és helység nevekben helyesírási hibákat vétsünk!
A Követ 2016.11.24.


Társadalmi célú hirdetés

Hogy működhet a napelemes vasút? Ha a vonat tetejét tele rakod napelemmel, azok akkor is csupán néhány kW energiát termelnek, ami csupán 1-2%-a a vonat által fogyasztott mennyiségnek. De ha nem a vonat tejére rakod a napelemeket, hanem a vasúti pálya tetejére, akkor a vasút akár tízszer annyi energiát termelhetne, mint amennyit elfogyaszt. Ennyi elég lenne még a városok energia ellátásához is, és a nyári felesleggel megtermelhetnéd a szükséges, szemétből szintetizált üzemanyagot, ami közben oxigént is termelsz, mikor a vízbontásból származó hidrogénben felfőzöd a szennyezett műanyag szemeted üzemanyagnak!

*
**
******
****** ****** ****** ******

Készíts egy tervet, mennyibe kerülne! Drágábbnak tűnik, mint az atom erőmű, de kíméletesebb a környezethez, és nincs sugár- és robbanásveszély! Az atom erőművet így elég lenne csak a téli hónapokban üzemeltetni, és jelenleg a leghasználhatóbb fúziós reaktor a napelem!
Biztonsági figyelmeztetés: Melyik erőmű adja a vezérjelet? A kisebb áramátalakítók csak alkalmazkodnak a fázishoz, de ha sokan lesznek és nagyobb mennyiséget termelnek, a fázis eltáncolhat, és ha már a század másodperchez közelít az eltáncolás, az olyan lehet, mint amikor a napkoronában az energiahurok szembe találja magát egy másik hurokkal, és elpattan, kidobódik. Nos, a fázisok ütközése rosszabb, mint a rövidzárlat!
A Követ 2016.12.31.

Csak tessék, csak tessék: agyoncsapott halacskát vegyenek! Kopasztott belezett csirke alkatrészek a pulton! Disznópörzsölés nem messze a kozmetikától! Csak tessék, csak tessék! Megkérjük vásárlóinkat, hogy mentőautóval ne parkoljanak, és nyikorgó bevásárló kocsit ne toljanak a kisállat kereskedés közelébe, mert a papagáj, ha meghallja, egész nap azt utánozza! Csak tessék csak tessék!...
A miniszterelnök úr már megint pénzhígítással járó fizetésemeléssel szúrta ki a szemeteket!

Mindig a melós béréhez viszonyítunk!
A vezető, a király, de még a törlesztő alvilág fizetését is mindig a civil melós, dolgozó fizetéséhez viszonyítjuk, igazítjuk!

Mi a különbség a tisztességes és tisztességtelen haszon és fizetés közt? Tud-e az igazgató az elvárt dupla munkáért kétszer annyit fizetni, vagy csak széthajtják és csőd szélére kergetik a céget, hogy minél több hasznot nyúljanak le maguknak, a többiek kárára? Elvárt olimpiai ötcsillagos teljesítmény minimálbérért? Igen, van amikor hajtani kell a cégért, hogy megmaradjon, de tisztességes ez így?


Az áruházlánc vezetése most gondol öreganyáinkra!

Igen, jó kezdeményezés! Egy falat sem mehet kárba! Öreganyánk még a zacskót is összehajtogatta, és sosem bűzlött romlott hústól a konyhája, mert tisztán tartotta! Mit csinált Öreganyánk, ha a tésztás, vagy lisztes zacskó kiszakadt? Ami kiszóródott, azt kénytelen volt felsöpörni és kidobni, de ami a szakadt zacskóban maradt, azt még felhasználta, és eszébe nem jutott volna egy szakadt zacskó miatt azt is kidobni, ami benne van! A hús szinte sosem romlott meg, mert nem pazarolt de ha mégis megbüdösödött volna, azt azonnal kidobta, és sosem tárolt romlott húst a konyhában! Ezt nagyban is meg lehet csinálni!

Igen, a szakadt zacskót és címke nélküli üveget már nem lehet eladni, de a szemétbe dobás helyett, megkülönböztetve a fogyaszthatatlan selejttől, külső szervezetnek adományozandó!
*
**
******
****** ****** ****** ******

Az egy tál- két fogás,  két fogás - egy tál elve:
Még Öreganyánk is tudta: nem tagja a családnak, a csoportnak, vagy a vendégségnek az, akit még egy tál levessel sem kínálnak, mikor két fogás is jut, pláne, ha desszerttel tarkított több fogás is jut az asztalra, és nem tagja a családnak, csoportnak, vendégségnek az, aki több fogást és desszertet is kíván magának, miközben a többi éhezik! Ezért ahol a melós órabére 5 pénzegység, ott a vezető igazgatója sem kereshet átlag 10 pénzegységnél többet, mert ők egy cég, és egy országon belül, még a területi és vezérigazgatók órabére sem lehet több 20 pénzegységnél, amíg a melósnak nem tudnak többet fizetni, és arra törekszünk, még multinacionálisan se legyen fele-duplája különbségnél nagyobb, a melós-melós, vezető-vezető, stb. fizetés különbség az országok között, mert a nagy különbség akár népvándorlást is indíthat!

A Követ 2016.11.20.
Csak tessék, csak tessék! Szakadt zacskó, horpadt konzerv, üveg címke nélkül, ingyen konyhának eladó! Foltos ruhát vigyenek! Csak a készlet erejéig! A csavarhúzó készlet fele szállítás közben lepotyogott a kamionról, de ami megmaradt, azt most külső cégeknek ajánljuk! Semmi nem veszhet kárba!
Ilyen csúnya világban előfordulhatnak hibák, de mentsük, ami menthető, és oldjuk meg azt is, hogy senki ne legyen ösztönözve a selejt és szeméttermelésre!

A fizetős, nem selejt adományok, egy másik téma, itt az alapszabály: az adományozás mértéke csak akkora lehet, amire van fedezet, és nem zavarja meg, és nem veszélyezteti az áruház működését.

Recept: Nagyobb tételben megmaradt, nem napokon belül romló azaz nem friss áru jellegű, lejárt szavatosságú élelmiszer olcsó bevizsgálása műszer nélkül:
Egyszerű! Meg kell kóstolni! Ha három kóstoló közül legalább 1 határozottan azt állítja, ez nem jó, ki kell dobni, de ha három kóstoló közül legalább 2 azt állítja, ez még jó, és a harmadik sem állítja határozottan hogy romlott, jöhet a második próba.
Három kóstoló annyit eszik, a vizsgált élelmiszerből, mennyitől jól lakik, vagy amennyi jól esik neki. Ha egyiknek sem lesz baja tőle 1-2napon belül, akkor az élelmiszer fogyasztható, de a teszt után azonnal, vagy rövid határidővel felhasználandó.
A teszten a lisztet, nyersen és kenyérnek kisütve kóstoljuk, fogyasztjuk, a tésztát kifőzve, a szószokat magukban és hozzávalókkal stb. Az egy évig eltartható lejárt élelmiszer ha átmegy a vizsgán, a kóstoló vizsgáztatók döntése alapján kaphat általában még egy hónap garanciát. Tartósabb élelmiszereknél ez az utólag megállapított szavatosság, lehet hosszabb, kb. az eredeti eltarthatóság 10-20%-a, amit a bevizsgálás címkéjén fel kell tüntetni!
Az élelmiszer rendőrség tudomásul veszi, hogy szakadt zacskóért, lejárt szavatosságért, adományozásnál és ingyen konyhán nem büntethet, mert a szakadt zacskó még mindig jobb, mint az éhenhalás, és a minőségi szabályok a kereskedelmi forgalmazásra vonatkoznak. Persze, hogy nem etetjük meg a törött üveges, üvegszilánkos uborkát, még ingyen sem, de az élelmiszer rendőrség saját maga mutatja meg, hogyan lehet a lejárt, szakadt, horpadt, de még ehető selejtet bevizsgálva ingyenesen tovább adni, ahol a selejtező aláírásával garantálja, a fenti irányvonal alapján, a szakadt, javított zacskó tartalma még fogyasztható, nem szennyezett, vagy a kóstolók igazolják, hogy a lejárt termék még nem romlott, fogyasztása mérgezést, betegséget nem okoz! A börtönkonyha is örömmel dolgozza fel az adományokat,  miközben örül az esetleges kegyelmezéseknek! És elég az olyan ostoba mutatványokból, hogy túltermelés esetén tiltakozás -képpen tejporok tonnáit szórják szét, ahelyett, hogy új piacot keresnénk, vagy olcsóbban, vagy ingyen szétosztanánk a rászorulók közt!
Mi az üzlet és a kereskedő legnagyobb ellensége? Nem, nem a tolvajok! A tolvajok nagyon kártékonyak, de legalább elviszik amit ellopnak! A kereskedő legnagyobb ellensége, ha rárohad az áru, mert akkor még a szemétpénzt és az elszállítást is fizetni kell, és ez nem csak az élelmiszerekre vonatkozik!

Fegyvermentes tárgyalási terület és tisztességes ellátás! Ez az elsődleges küldetés! Vállalod végre?


Madárinfluenza?
Az a vírus már vagy 1000 éve ott van, de még embernek nem ártott, de most, hogy az élelmiszer rendőrség felfedezte, van mivel pánikot kelteni, hogy a mengele típusú módszereikkel kiirtsák az állat koncentrációs tábort, Te meg mehetsz veszett rókát sütögetni az árok szélén, pirított krumplibogárral biztos táplálóbb a semminél, ha enni akarsz, mert az élelmiszer rendőrség azt most épp nem vizsgálta be, de ahol megjelennek ezek a büntető barmok, ott minden csődbe megy, és ne hidd, hogy az állam majd kártalanítani tud! A buktát neked kell viselni!
Na kezd el kiganyézni a telepet, és küld el hosszú szabadságra azt, aki idáig juttatott! Értsd már meg, mik azok az életgörbék, és ne turbózd a természetet, mert nagyon nagyot fogsz bukni!
Ismételt figyelmeztetés! Betegek az állatok? Kezdjük alapszinten az oktatást: a csirke, pulyka és még a kacsa sem növény hanem állat
! Mégis úgy kell leélnie mozgáskorlátozottan megkurtított életét, hogy maga alá piszkít, és a fertőtlenítő szerrel semlegesített ürülékén tapos, míg le nem vágják! Nincsenek jól az állatok? Százezrével vágod a beteg állatokat, holott azok java egy hét alatt túljutna a betegségen, ha nem ítélné halálra az állatorvosi kontármunka? Ez nem gazdaság, amit ma csinálsz, hanem állatokra fejlesztett náci koncentrációs tábor! Kegyetlenebb, és brutálisabb vagy ember, a zord természetnél!
*** Ajánlott film: River Cottage - Csibefutam ***
Ne aggódj a betegségek miatt! Válaszd csak nyugodtan a szabad-tartást, időjárás elleni fedett védelemmel kombinálva! Minél természetesebb körülmények közt tartod, állataid annál egészségesebbek lesznek! Ahhoz vannak szokva, és nem a bezárt maguk alá pottyantáshoz!
*
**
******
****** ****** ****** ******

Mért nem építed a ligetgazdaságot? A receptek ott vannak! A jelenlegi konyhádnak lehet, hogy úgy lesz vége, mint a világháborúnak, de ha addigra nem építed meg a környezet-kímélő gazdaságod, éhen maradsz!
A Zöld Király megbízásából, a Követ 2016.11.14.
...
Tervezd úgy, hogy használható legyen!

Mennyi időnk megy még rá a konstrukciós hibák javítására? Ne az üveg tartsa az ajtót, hanem az ajtó az üveget! És rakjál bele hőszigetelést habkőből, mert a Nagymama nem fogja szerelgetni, és nem lesz elég a nyugdíja, hogy üzemeltesse, és így nem fogja elkészíteni neked az étolaj gazdag, feltét nélküli spenóto
s energialepényt sárgarépa karikákkal és nem kapsz rá tejfölös sült-karfiol virágokat!


*

**
******
****** ****** ****** ******

A spenótos energialepény receptje
Az 1-2 centi vastaglepényt elősütjük, majd mikor már kemény, megkenjük étolajjal dúsított spenóttal, hogy legyen neki húzóereje. Sárgarépa, zöldség és karalábé karikákkal díszítjük, majd addig sütjük, míg a teteje egy kicsit megpirul. Sóval, borssal, paprikával, hagymával vagy fokhagymával ízesíthető. Azok, akik nem konstrukció hibás, hőszigetelt, energiatakarékos, de hagyományos, és nem indukciót és egyebeket sugárzó sütőt terveznek a Mamának, kaphatnak a spenótos energialepényhez tejfölös sült-karfiol virágokat!
A Szakács 2016.11.12.
...
Forint erősítés

Hogy a lejárt szavatosságú menzaspenót tömné meg a károgóját annak, aki felelőtlen fizetésemelési ígéretekkel menti a bürkéjét, és próbálja népszerűsíteni magát, hogy megmaradjon az állása, hogy tovább furkálhassa a lyukas vödröt, amiből minden pénz bűnös kezekbe folyik! A Lokogopédusnál túlórázzon minden pénzügyi marha, aki ilyen gyenge valuta mellett fizetésemelést ígér, ahelyett, hogy a forint megerősítésén dolgozna!



*

**
******
****** ****** ****** ******

Mi kell neked jobban fizetésnek? Olyan 100 000 Ft, ami 333 Eurót ér, vagy olyan 50 000 Ft, ami 500 Eurót ér? Beveszed-e végre az infláció defláció kanyart, és megtartod azt, vagy mint sok minden mást, ezt is elcseszed? Minden felesleges kiadást minimálisra csökkenteni! Feneketlen vödröt befoltozni! A lyukak ott tátonganak, ahol fedezet nélkül adnak ki pénz! Kik azok a nagyon bátrak, akik ezt megengedhetik maguknak a többiek kárára! Nemhogy nyugdíjat nem kaptok, még a sírotokban is azért fogtok forogni, hogy tartozásaitokat ledolgozzátok! Törlesztéseket megkezdeni a leírtak szerint! Megtehetitek, hogy semmibe veszitek a Királyi Rendeletet, de cudar világ jön rátok, ha inkább ezt a lehetőséget is elcseszitek! Minél több hibát kell javítani, annál foltosabb lesz a gatyátok, és a végén abban kell majd ünnepelned ha jut neked is menzaspenót! Hajlandóak vagytok végre törleszteni? Tisztességes irányba lépni?
A Követ 2016.11.11.

Biztonsági figyelmeztetés: A pay-pass bankkártya olyan eszköz, ahol a pénz elfolyik! Megbízhatósága annyi, mint egy működésképtelen játéktelefonnak vagy egy újság kuponnak, és legfeljebb kisebb borravalónyi összegek és tanulópénzek kezelésére alkalmas. A PIN-kódos, vagy jelszavas kártya, már egy fokkal jobb, de a pénz inkább a gépies rendszeré, és nem az emberé. Több éves munkát képviselő nagyobb összegek kezeléséhez minimum fényképes kártya szükséges, lehetőleg ujjlenyomat olvasással, hogy egyértelmű legyen ki az aki valóban megdolgozott az adott összegért! Az a minimum, hogy a bank képes legyen egyértelmű különbséget tenni ügyfél és ügyfél közt és ne keverje össze az adatokat!

Székelyföld - Autonómia
Küldjetek a Székelyeknek TUNGSRAM LED-lámpákat

Válasszatok kevésbé környezetpusztító világítást, mert arra rámegy az egész erdő, ha így akarjátok kivilágítani egész Székelyföldet!
Lépjetek szövetségre a többi önrendelkezésért dolgozó területtel, de ne feledjétek: Ott kell az önrendelkezést védeni, ahol több nemzet él egy területen! Kié a Föld? A Föld azoké, akik ott laknak, de azoké is, akik velünk, és a szomszédságunkban is laknak, és a turistáé és a vendégé is, amíg az ott tartózkodik, és csak akkor érezhetjük otthon magunkat, ha ezt másoknak is megengedjük! Autonómia akkor lehetséges, ha megengedjük mások önrendelkezési jogát is! Például, követelhetjük saját anyanyelvű iskola felállítását, de ezzel együtt nekünk is meg kell engednünk a területünkön lévő más nyelven beszélőknek, hogy ők is tarthassanak saját nyelvű oktatást! Ne küzdj, hanem dolgozz meg az önrendelkezésért! Örülj neki, hogy vendégek is vannak! Hagyd meg nekik a saját önrendelkezési jogukat, és ők sem bántják majd a tiédet! Ne akard őket kitúrni, ők sem akarnak majd Téged kitúrni! Ehelyett az egyeztetést válasszátok! Ma mi megyünk kirándulni a várhoz, holnap Ti viszitek vendégeiteket, de ha összetorlódnánk, azt is meg lehet oldani nagyobb kellemetlenség nélkül!
A Követ 2016.10.02.


Mennyibe került az Európa ellenes népuszítás és gyűlöletkampány?

Direkt fordítva van berakva a grafikon, hogy a gyengébbek is lássák, a béka hátsó fele alatti értékű forintunk akkor erősödik, ha a fehér hegycsúcsok ezen az ábrán felfelé menetelnek. Mi történt, mikor a forint erősödése ismét csak megtört október elején? Egy Európa ellenes népuszítás! Aztán csodálkozunk, hogy a szögesdrótjainkkal együtt szinte semmire sem becsül minket Európa?



*

**
******
****** ****** ****** ******

Minden tisztességtelen lépésnek meg van az ára, de azt mindig azok fizetik meg, akik igyekeznek tisztességesek maradni! Pedig már majdnem nem kellett 300Ft-nál többet adni 1euróért.
A Követ

Tisztázzunk valamit a közbiztonság és a rendőrök védelme érdekében: a CIVIL az fegyvertelen! Nincs olyan, hogy fegyveres civil! Az, aki elbarikádozza magát valamilyen halálos fegyverrel, hogy bárkit kinyírjon, aki felé közelít és veszélyesnek tűnik, az bűnöző, vagy rettegő őrült, de nem civil. A rendőrségtől elvárjuk, hogy civilek ellen semmiféle fegyvert ne használjanak esetleges számonkéréseknél, és a bűnözők esetén is oldják meg a feladatot halálos fegyver nélkül, és élve fogják el a tettest, márpedig még egy géppuska fészkes kommandót is lehet hatástalanítani pusztán könnygáz bevetéssel, de azt semmiképp sem várjuk, hogy mindenféle fedezék és pajzs nélkül álljon ki valaki egy gépfegyveres őrült elé! Nem lehet minden helyzetre felkészülni, de a legfontosabb, amit többet kell gyakorolni, az az elszabadult fegyveres őrültek hatástalanítása!

Mennyibe került a hajtóvadászat a bombagyártó ellen?
Számoljunk bruttóban!
Ezer nem minimálbérből élő nem közrendőr 1 havi bruttó bére közelít a félmilliárdhoz! 1000 rendőr fenntartásához szükséges épület, jármű és technikai eszközök fenntartása havonta ismét csak közelít a félmilliárdhoz! Még-hogy tízmillió nyomravezetői díj? Persze lehet hivatkozni arra, hogy a sületlenek úgy tönkretették a forintot, hogy minden lépés után milliós összegeket kell számolni, de kidobhatunk mi sac/kb. 1milliárd forintot egyetlen bombagyártóra? Mi lesz a többivel? Talán, ha a gépágyút vízágyúra cserélnétek a páncélosaitokon, talán könnyebben átmehetnétek a kulturáltság alapszintje vizsgán! Mert sosem az a feladatotok, hogy háborús konfliktust gerjesszetek, hanem hogy elfogjátok és bíra elé juttassátok a civilek közé vegyült háborús őrülteket és más bűnözőket, de vízágyúnál és színezett gázfröccsnél nagyobb, vagy halálos fegyvert nem vethettek be! A gázfröccs csak büdös, de nem lehet mérgező!
*
**
******
****** ****** ****** ******


Hová megy a TB pénze? Ennyi pénzből akár 100 panoráma röntgen-gépet is lehetett volna venni, hogy még a kisvárosok is kapjanak, és szebben tudjatok vigyorogni! Mit mondjunk a betegeknek? Menjetek a rendőrségre, mert azoknak legalább van röntgenjük és DNS-olvasójuk, de orvosi rendelőben műszert, azt nem találsz?!
Támadásokra, bűnözők és őrültek, törvénytelen bandák agresszív megnyilvánulásaira felkészülni! Nem üt vissza, elfogja! Pajzsot erősít! Tüntető tömegekből a fegyveres és gyújtogató őrülteket, életveszélyes garázdálkodókat a helyszínen élve elfogni, bíra elé citálni, békés tüntetőket tovább engedni! És ez nem csak ünnepnapokra vonatkozik! A tömeg elvonul, pajzsot, felszerelést leteszi, megírja a jelentést, mehet pihenni!
A forradalom 60. évfordulója emlékére: A Követ


A népvándorlás nem állítható meg mindaddig, amíg a Földközi-tenger déli részén háború, az északi részen pedig jólét van! A helyzet kezelésére a legostobább válasz, hogy csináljunk Európában is hadsereget, és ide importáljuk a háborút, ahelyett, hogy a halálba és pusztulásba vezető, eltorzított törvények helyett, a tisztességes törvényeket választva, kivonnánk a főként orosz és amerikai fegyvereket a déli részről, és beszüntetnénk a törvénytelen népirtásokat és háborúzást! Megérjük-e hogy világunk stabilabb legyen, mint egy elpukkantható szappanbuborék?


AmnesztiA kegyelem
Az itt szereplő történetnek akad némi valóság alapja, de alkalmatlan arra, hogy bárkit is büntető eljárás alá vonjunk, mert hasonlít a neve, az itt említett nevekhez! ...Ami pedig az elsőbbséget kérő megkülönböztetetteket illeti, ha összetalálkoznának: a rendőr elsőbbséget ad a tűzoltónak, és a mentőnek, a mentő elsőbbséget ad a tűzoltónak, mert katasztrófa esetén, az első a tűz és katasztrófavédelem, ami magába foglalja a sérültek kiszabadítását a lángoló romokból. Ezután jöhetnek a mentők, és csak utánuk a nyomozók. És ezen a sorrenden nem érdemes változtatni. A hadsereg pedig jól teszi, ha kitanulja a fegyvertelen védő rendjét, és segít az ellátásban, a fegyverhatástalanításban, a katasztrófavédelemben, a terrorelhárításban, és a mentésben. Csak így válhatnak valódi védőkké. El kell érnünk a kulturáltság alapszintjét, vagy mind odaveszünk! Másszunk ki a katasztrófából!
A Követ 2016.09.07.


Ne akarj túl erős lenni Ember, mert mint mindig a történelem során, csak magadat győzheted le, majd ott fekszel a porban magad által legyőzetve! A harc és a háború, kivétel nélkül mindig a nyomorba, az értelmetlenségbe, az élhetetlenségbe, a tudatlanságba és a halálba vezet! Találd meg a hibákat, amik a hitedben és a békés létben akkora nyomort és szembenállást szülnek, hogy az már háborúhoz vezet, és törekedj a javításra és kiegyezésre, vagy minden sikered odavész! Keresd meg a hibákat, de hiába hibáztatsz, ha esetleg az derülne ki, hogy akit Te fővezérnek és megváltónak hittél, nem más, mint egy tömeggyilkos, és egy mengele típusú sarlatán gyógyító!
Az Eretnek 2016.09.07.


Népszavazás
Akarja-e az ország, hogy az Uniós parlament döntsön, az ország akarata ellenére?
A Helyes válasz:
Az Uniós parlament meghagyja a döntést az országnak mindaddig, amíg az nem pusztító jellegű, vagy nem a pusztulás irányába mutat, de bármikor felülbírálhatja a törvénytelen döntéseket.
*
**
******
****** ****** ****** ******

Az Uniós parlament feladata, hogy tagországai számára megtalálja és javasolja a legkevesebb pusztítással járó optimális megoldásokat egy adott kérdésben, amit a tagországnak illik elfogadni, amennyiben az adott országnak nincsen annál életképesebb javaslata, (ami nem önző módon csak a saját érdekeit szolgálja más tagországok kárára). Megvétózni csak a törvénytelen és rossz megoldásokat lehet, de szükség és katasztrófahelyzetben ne vágyjunk ötcsillagos szállodára.
...


Értesítjük a díszes társaságot, hogy a valódi veszély nem dél felől, és nem is az Óperenciás tengeren túlról, hanem az Óceánon is túlról érkezik, fejlett mikroelektronikával párosított mengele típusú gyógyászat formájában, amit nem állít meg a fegyverrel őrzött szögesdrót sem, de a füledbe dugható e-fájdalom csillapító, e-stimulátor és más jövőbeli jótékony sarlatán eszközök mellékhatásai, és velejáró rejtélyes hullák pocsékabb környezetet biztosítanak, mintha atomtámadás érné az országot, és a génsebészek sarlatán megfiatalító módszereitől még csak nem is beszéltünk. Hát persze, hogy az utolsó percekben azt hiszed, most már örökkévaló vagy, aztán leáll érzéstelenített agyműködésed a sarlatán megifjítástól. Persze lehet, egyesek úgy érzik majd, bekábított emberek közt nagyobb üzletet csinálhatnak fejükre növő androidjaikból és más emberhamisítványaikból, de lehet, hogy sokan inkább a sötét középkorba bújnának, minthogy ilyen csapdába belemenjenek. Jaj de remekül is éreztük magunkat, mikor még csak az atombombáktól rettegtünk... az igazi őrültségeket még csak most fogják felfedezni, és tömeggyártani...
A Követ 2016.08.28.

Ez egy iparosodó mezőgazdasági Ország! Megépítjük a pitét, vagy sem? Megépítjük az országos méretű éttermet, vagy sem? Persze, hogy a tulajdonos megmondhatja, kit akar beengedni, és kit nem, de a Genfi Egyezményt nem akarjuk megsérteni, és amennyire tudunk segítünk a menekülteken. Az erőszakos őrültek pedig mennek a börtönbe rehabilitációra. A munkát el kell végezni, még ha néha nem tetszik, akkor is. Embertelen körülmények megfigyelői azt állítják, az ember kibír néhány napot étlen-szomjan, és egy hónapot is táplálék nélkül, ha van víz. Ne higgy nekik! Ha egy városnyi embernek összeomlana az ellátó rendszere, már egy óra múlva potyognának el a halottak, és egy hónap múlva alig lenne túlélő. Megcsináljuk az éttermet és az ellátó rendszert, vagy inkább nyomorgunk?


Tanulás, tudomány, kuruzslás, sarlatánság
Kérjetek Londonból egy olyan kukás autót, aminek legalább 6 rekesze van, és képes a kommunális hulladékon kívül a különválogatott szintetikus papír, műanyag, üveg fém és egyéb értékes nyersanyag kategóriát egy fuvarral beszállítani a hulladék-újrahasznosítóba.
Áttörés előtt állunk a tudományban, de az áttörés után is építhetnek majd olyan alapokra, amikre mi is, de lehet, hogy a rendőrültek és fanatikusok már azelőtt elpusztítják a világot, mielőtt elérnénk az áttörést! NE VERD ÁT A DIÁKOT! Az a felsőoktatási intézmény, amelyik nem ad legalább egy kézzel fogható indexet, és egy életre szóló tudást a Diáknak, akár ki is dobhatja magát a szemétbe! Amit az iskola ad, azt egy egész életre adja! Hogy lehet ezt megvalósítani egy tökéletlen, sokszor rossz irányba fejlődő tudománnyal? Különböztesd meg a tudományt a kuruzslástól és a sarlatánságtól! Alap és főtantárgynak tanítsd a már elért egyértelmű eredményeket! Példa: Jelenleg a föld összes orvosa analfabéta, nem tudja olvasni a genomot, és írás helyett kontár módon belevagdos. Ez sarlatánság, és legfeljebb elrettentő példaként oktatható. De akkor mit tanítsunk? A jelenlegi orvostudomány egyértelműen tudja gyógyítani a csonttörést, és jó-néhány járványt egyértelműen megállított, és már ismeri a genetikai ábécét. Az építőipar még nem tud űrvárosokat építeni, de házakat és felhőkarcolókat igen! Ha a természeti katasztrófákkal szövetkező őrülteknek, a sokszor gyógyítónak álcázott tömeggyilkosoknak és más sarlatánoknak nem sikerül kiirtani az emberiséget, házépítésre, járványok leküzdésére, csontok összeforrasztására még a jövő évszázadban is szükség lesz!
Az előregyártott hamis válaszokkal teletűzdelt, helyes válaszok totózásából álló dolgozatok szellemi értéke sokkal kevesebb, mint a diák által megfogalmazott, korrigált helyes válaszok. A HULLADÉK MENTES ISKOLÁBAN nem gyűjtjük a szemetet, a diák nem a tanárnak, vagy a tanárért tanul, és nem a tanárnak írja a dolgozatot, hanem magának, amit a tanár javít. A sikertelen dolgozat egyből megy a hulladék újrahasznosítóba, és a diák próbálkozik újra, amíg hibahatáron belül nem kerül. Az adott tárgyból hibahatáron és időn belül megírt dolgozat, elvégzett gyakorlat aláírandó, és a diák szellemi tulajdonát képzi. A diák erre kialakított szekrényében őrizendő a diploma megszerzéséig. A feladatokat úgy kell összeállítani, hogy a kérdésre adott válaszok és elvégzett gyakorlatok valódi, az életben használható tudást jelentsenek a diáknak. A diploma kristálya tartalmazza diák szekrényének másolatát, és a szekrény üríthető, és átadható a következő diáknak. A Diplomából kettő készül. Az egyiket az iskola őrzi legalább 50 évig, a másik a diák tulajdona. ha a kettő közül bármelyik elveszne, a másik alapján a diplomát az intézmény ismét kiállíthatja.
A Követ 2016.07.28.

Helyzetjelentés:
Sok jó ember kis helyen is elfér, de a csillagászok megállapították, hogy az univerzum robbanásszerűen tágul. Lehet, hogy mégsem vagyunk annyira jók? Nem az a tudatlan fog nagyot pusztítani, aki átmászik egy útjába került kerítést, hogy menjen a rokonai után, hanem az a tudatos félőrült, aki tudatosan elintézi még a papírjait is, és teljesen normálisnak tűnik, hogy átsétálhasson a zárakon, évekig lappang, és várja az alkalmat, majd előszedi hadi kiképzését, és tudatosan támad! Minden veszélyes terrorista rendelkezik hadi vagy barbár fegyveres rendőri kiképzéssel, és háborús tapasztalattal! A szerencsétek csupán annyi hogy a több mint tízezer gyűlölködő potenciális terrorista legalább kilenc tizede annyira ostoba, hogy nem képes szinte semmit végrehajtani.
A Követ 2016.07.27.

Üzenet a migránsoknak
Nem a szögesdrót a fő akadály! Nézz magadra! Ott állsz egy szögesdrót előtt rongyosan, koszosan, éhesen! Ki tudja, melyik társad jött azért, hogy megőrülve felrobbantsa magát? Még ha át is jutnál a határon, kinek kellenél így? Nem a szögesdrót az akadály, hanem az, hogy a tömegekkel bejutott őrültek szállást, kaját kaptak, és nem mondták, hogy köszönöm, hanem elkezdtek törni, zúzni robbantgatni, asszonyokat erőszakolni! Ti mit fogtok csinálni? Mit gondolsz, majd olyan állást találsz, amiért neked tízszer annyit fizetnek, mint másoknak? A szűz kurvák majd sorban állnak, az üres pénztárcádért, mert rongyos vagy, koszos és félelmetes? Mért nem álltok neki dolgozni ott, ahol vagytok? Aztán később találhatsz jobb munkahelyet, és lehet annyi pénzed, hogy magad fizesd az útiköltséget, hogy oda menj tisztességesen, és nem ártó szándékkal, ahová szeretnél! Mi meg reméljük, hogy a haláltáboros szögesdrót levonul délre, hogy aztán kidobják a szemétre, mert előbb utóbb civilizálni kell Dél-Európát is, de addig is jól teszed, ha a tisztességes lehetőségeket keresed! Nem kell úgy viselkednetek, hogy a helybeliek féljenek tőletek! Hosszú évek munkája lesz még visszaszerezni a bizalmat! Hosszú évek munkája lesz még észhez téríteni a jelenleg kormányon lévő vallásos labdarúgó szövetséget is, akik úgy gondolják, hogy szögesdróttal, és gépfegyverekkel kell védelmezni az európai életformát. Ezek félnek! Ezek rettegnek! Ezek annyira rettegnek saját bűneiktől, hogy haláltábor mintájú szögesdróttal kerítették körbe az Országot. Ne adj nekik okot, hogy még jobban rettegjenek!

A Követ 2016.07.27.

A döglégy udvarló még megdugja az örömlányt, hogy aztán öngyilkos támadást intézzen ártatlan civilek ellen. De még mindig az élni vágyó többséget állítod meg, és nem szűröd ki az őrülteket! Mi a helyzet Magyar? Jól eláztál? Egyre nagyobbak a viharok? A Kárpát-medencének saját ciklonja van, és nyár közepén jégesővel fűszerezve elmocsarasítja az Országot? Úgy esik, mint még soha? Ez csak enyhe fuvallat ahhoz képest, amit azok kapnak, akik a leszerelés helyett eltűrik a haláltábor szögesdrótját az ország körül, és a kultúra helyett egy kurvatartó hadigazdaság mellett döntve próbálnak felfegyverkezni. Talán van még idő. Mentsd meg Magyar a fegyverkező Németországot egy újabb katasztrófától, mert olyan ostobák, hogy még mindig nem okkultak a világháborúkból! Válaszd a leszerelést, és mutasd meg, hogy fegyver nélkül is lehet élni, vagy megy a vihar, az erővonalak mentén szerte Európába! Belecsap a villám, a villámhárítóba? Nahát, mit nem tud művelni egy több száz kilométeres szögesdrót fémvitorla? Vagy lehet, a gyűlölet hozza a vihart, ki tudja hogyan? (2016.07.17.)


Kvesztor botrány:
Amnesztia-kegyelem: Ha létezik tisztességes út a kártalanításra, a további vádaskodások helyett inkább azt kell választani, és hosszú évek során a brókerek kijavítják hibáikat, de meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy helyre hozzák hibáikat. Mielőtt megállapítod a felelősséget, látni fogod, hogy a károsultak és vádlók közt sok kisebb nagyobb gazember bújik meg, akik sárosabbak lehetnek, mint a vádlottak, és most hangosan kiabálnak, hogy a vádlottra kenjék saját sarukat, de az alapprobléma az, hogy pénzügyi szinteken nem csak országunkban, hanem nemzetközileg, alsó felső szinten nincs egyetlen tisztességes pénzügyi rendszer sem, hanem kicsiben és nagyban is versenyszerűen ment a csalás, lopás, pénzhígítás, amit a virtuális világ felhőrendszerével próbálnak még mindig, minél jobban elködösíteni, mert ennyi hiéna és tolvaj közt szinte lehetetlen tisztességes pénzügyi rendszert bevezetni. Márpedig a mások vádlása helyett, vagy bevezeted a tisztességet a saját pénzügyi rendszeredbe, vagy még nagyobbat fogsz bukni. Hányan is vannak a károsultak között olyanok, akik tisztességes munka helyett egy kis spekulációval és nyerészkedéssel akarták millióikat többszörözni, aztán bele buktak? Mi javasoltunk egy tisztességes rendszert, ami nem a legjobb, de legalább megmutatja, tisztességesen is lehet csinálni, valódi nyereséget pedig csak tisztességes üzlet tud termelni... (2016.07.13.)


...Különböztesd meg a bevándorlási és letelepedési jogot az állampolgárságtól. Egy országodba tévedt menekültnek, amennyiben nem kőrözött bűnöző, közveszélyes vagy terrorista, jár a menekült státusz, és munkát is vállalhat, akár évekig is, amíg nem sikerül országában rendezni a helyzetet, de ennél magasabb követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki megkapja az állampolgárságit. Az országba tévedt nagykorúaknál az egy alap követelmény, hogy legalább alap szinten beszélje, írja olvassa annak az országnak a nyelvét, amelyiknek az állampolgárságát kéri, és saját maga ki tudjon tölteni egy kérelmet. Az ország kormányának döntése, hogy milyen feltételeket szab.

A keresztény Európának, pedig tudomásul kell venni, hogy más vallások is léteznek, és a vallási vezetők eldönthetik, kiket fogadnak híveik közé, és kikre mondják azt, Te ugyan itt élsz velünk, de más utakon jársz. Talán egyszer majd tisztázzuk félreértéseinket, de addig is igyekszünk meglenni békében, ha már egy földön kell dolgoznunk...



Gazdasági csődbe vezető utak:
  • Nem végezzük el, a munkát, csak hanyag módon eltöltjük az időt a munkahelyen, átlag alatti teljesítménnyel, de átlagon felüli fizetést és gazdagságot kívánunk. Ha már csak az időt sürgeted a munkahelyen, ahelyett, hogy értelmét látnád annak, amit csinálsz, keress inkább másik munkahelyet, még akkor is, ha az kevesebbet fizet!
  • A cégek, például a biztosító társaság, folyamatosan, lassan, sumák módon emeli a szolgáltatásért kért összeget, miközben semmit nem javul a szolgáltatás, de szeretnének egy kicsit jobban járni, mint mások, aztán csodálkoznak, hogy az ügyfelek amint lehet megpattannak.
  • A cégek, például a telefontársaság. Még csak véletlenül sem gondol arra, hogy a technika fejlődésével ugyanannyi pénzért már jóval többet kéne nyújtani, inkább működtetik 1%-os leterheltséggel központjukat, de még véletlenül sem adnának 10 évvel ezelőtt is elavultnak számító szolgáltatásnál többet, miközben lassan, aljas, sunyi módon ők is egyoldalúan emelik a szolgáltatásért kért összeget, hogy ők is egy kicsit jobban járjanak, mint a többiek, és az ügyfél tudni fogja, ezzel a szemétre való céggel többet az életben nem kötök szerződést, mert az ügyfél is csak egy kicsit jobban akar járni, mint a többiek.
  • Egyre több fizetést akarunk egyre pocsékabban végzett munkáért, vagy munka nélkül mások kárára próbálunk meggazdagodni, ezzel értéktelenné tesszük pénzünket, és a növekvő igények kirúgáshoz vezetnek, mert nincs az a cég, aki megengedhetné, hogy tízszer annyit fizessen neked, mint másoknak, csak azért, mert a kisujjadat sem mozdítod.
  • A kormány még az adót is megadóztatja, hogy az a tovább tovább adózott, tovább adózott, adózott adomány további adóztatásával még azt a pénzt is kifossza a gazdaságból, ami nincs is, miközben teljesen ellehetetleníti a gazdaság működését. Jelen hatalmon lévő kormány már egyszer kivéreztette az országot, miközben több ezer vezetőt rúgott ki, de jön a következő gazdasági csődhullám, mert még mindig nem okultak a hibákból.
A Követ 2016.06.21.

Feltételezett esemény azok számára, akik bíznak az elektronikában: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak, mondta a halott anyagból készült mikroprocesszoros automata, majd a vezető nélküli teljesen automatizált vonat áthajtott a nem várt esemény miatt vágányokra kényszerülő embereken. Az automatát nem lehet felkészíteni nem várt eseményekre, és a szenzornak nincs lelkifurdalása, akárhány áldozata is van a vezető nélkül agyonautomatizált géprendszernek. A gép az gép. Halott anyagból valódi intelligenciát mímelve, vezetés nélkül előbb utóbb katasztrófába rohanva, és nincs felelős, aki megakadályozhatta volna a nyilvánvalóan eszetlen őrülten gépies balesetet.
Márpedig tökéletes gép nem létezik. Minden melós tudja, a gépet kezelni, felügyelni kell, vagy előbb-utóbb félresiklik, meghibásodik, majd használhatatlanná válik.
A Követ 2016.06.15.



Nem, nem vagyunk ellenségei sem Oroszországnak, sem Amerikának, sem az Arab világnak, sem másoknak, de egyiktől sem tűrhetjük el a Föld további militarizálását és törvénytelen pusztításaik további folytatását! Az egyetlen reményed ember, ha leteszed a fegyvert, és nekiállsz civilizálódni, akár hiszed, akár nem! Nézd meg Európa, mennyire járhatóak az útjaid! Lassan két éve inkább átússzák a nyomorultak a Földközi tengert, mintsem a szögesdrótos utakat válasszák, és teszik ezt azért, mert egy focimeccs még mindig jobb, mintha gépfegyverrel, lövik hozzátartozóikat, de a civilizáció ott döglik meg, ha nincs magasabb álmod, mint egy stadion! A migráció akkor fejlődik az elviselhető tisztességes turizmus szintjére, ha a Földközi-tenger Déli felén is megteremtik a leszereléssel, a hazafiság álcája mögé bujtatott tömeggyilkosok bebörtönzésével, a vállalkozások, és tisztességes munkalehetőségek bevezetésével az alapvető létfeltételeket. Mikor lesznek már járhatóak az utak? Hajlandó-e végre a miniszter-úr és hiénái, tisztelet a kivételeknek, az idegen gyűlölet gerjesztés és szögesdrótos rendőrállam helyett a leszerelés és fegyvertelen tárgyalás mellett dönteni? Hajlandóak-e a gépfegyverre gerjedő kurvák végre megtartani alapvető illemszabályokat, amiket talán egyszer megír nekik egy hercegnő?
A Követ 2016.05.27.

Kiknek a számlájára írjuk a hullákat? Kik azok, akik idegen gyűlölet kampányt folytatnak? Kik azok, akik elállják az utakat? Kik azok, akik tönkreteszik délen az alapvető létfeltételeket? Hogy mennyi gyűlöletet gerjesztenek a kiskurvák, akik meg vannak győződve arról, külföldön kolbászból van a kerítés, és még fizetnek is érte, ha megnyálazzák, de ugye évekig tartó fegyver és bomba hatástalanítás lesz a sorsa azoknak, akik ezeket a rohadt bordélyokat szervezik, és arra szakosodtak, hogy a
mesterségesen elszegényített és kifosztott gyarmatokról lopják a nőket, és pénzük hamis csillogásával szétbasszanak családokat.
A Révész 2016.05.27.


Sporthírek: A hétköznapi embernek jelenleg nyújtott sportolási lehetőségek:
  • Futás a busz után, hogy el ne késs a munkahelyedről.
  • Biciklizés hóban fagyban latyakban, mert a fizetésed nem érkezik meg, vagy nem éri el azt a szintet, hogy bérletet váltsál, és a bicikli még így is gyorsabb, mint a tömegközlekedés.
  • Munka éhgyomorra két- három ember helyett egy silány fizetésért, mert még mindig nem értük el a kulturáltság alapszintjét, és a tisztességes elosztási rendszer helyett, még mindig inkább szögesdrótra és hadászati célokra költenek a nagyokosok, az meg kit érdekel, ha Te meg belegebedsz abba, hogy az összes munkád tönkreteszik a hadi-barmok.

...

Örömmel vesszük a taxisok felajánlását, mely szerint minőségi szolgáltatást akarnak nyújtani a népnek, de a Királynő jól tudja, egy luxusjárgány akár egy nap alatt is képes lenne felemészteni egy átlag melós akár egész havi fizetését, ezért a Király ISMÉTELTEN megengedi, hogy vidéken, kevesebb pénzért is, akár lovaskocsival is lehessen taxizni és a fővárosban is megengedett, hogy valaki kissé kényelmetlenebb, de olcsóbb szolgáltatást vegyen igénybe, ha többre nem futja neki. AZ UTAK JÁRHATÓAK LEGYENEK!
Megjegyzés: Akik szándékosan nem hajlandóak elsőre meghallani a Király üzenetét, azok pót- és unalomdíjat fognak fizetni a felesleges ismétlésekért.
A Követ 2016.05.10.

A Követ lehet önkéntes, vagy valaki által kijelölt.
A Követ elsődleges feladata felkérni a többieket, hogy tartsák a Királyi Rendeletet, és Királynői Kódexet, hogy az így épülő pitében ők is megtalálhassák saját helyüket.
A Követ vándorként járja az országot, dolgozik a helybeliekkel, majd a Tanács idején elmondja mit látott hallott, hogy hercegek és Királyok, hercegnők és Királynők tudják, mi az, ami tartható, mi az, amin változtatni kell.

Előírás: hercegtől Királyig, hercegnőtől Királynőig csak az tölthet be pozíciót, aki az elmúlt 12 ében legalább három esztendőn át teljesített szolgálatot követként, vagy Követként.

A jegybank csak az elhasznált bankókat pótolja, és ezenfelül csak akkor nyomtathat, ha a Királyok Tanácsa ezt engedi, de a Tanács csak akkor enged, ha van gazdasági növekedés, amit a hercegek és kiskirályok aláírásukkal és kézjegyükkel igazolnak. Csak az a megye vagy terület kaphat pénzt, ahol legalább 1 herceg aláírásával és kézjegyével tanúsítja, az épülés és fejlesztés után járó juttatási kérelem, valamint az elöregedések, balesetek, katasztrófák miatti levonások összesítése a valóságnak megfelel. Továbbá levonandó a juttatásból a törlesztés, amivel javítjuk az ország pénzét, amit eszement őseink tönkretettek. -Tehát valamennyivel kevesebb pénzt adunk ki, mint amennyivel nőt a gazdaság! Mivel jelenleg még tanuló pályán vagyunk, az érték megítélésben 50% tévedéseket sem büntetünk, de törekszünk arra, hogy Országos Nagy Királyok vezetése alatt egy tál lencse, egy vekni kenyér és egy műanyag nyelű széria lapát, az egész ország területén ne kerüljön kétszer annyiba, mint az ország bármely másik területén, és ez elsősorban a hercegek és Királyok felügyelete alá tartozik.

Adót szedni, adományt gyűjteni és osztani csak akkor lehet egy adott területen, ha legalább egy hercegnő aláírásával és kézjegyével tanúsítja, a gyűjtés és elosztás létfenntartó, alkotó, építő jellegű és nem romboló, pusztító célokat szolgál. Az adók, adományok gyűjtése és elosztása elsősorban a hercegnők és Királynők feladata.

A túlzottan torkos borzadályok állandóan kifosztanák a zöldségpiacot, mert a saját örömüknél tovább nem látnak, miközben a többieknek csak csorog a nyáluk. Természetesen az Uniós fizető eszköz is hivatalos fizető eszköz, amit az Unió vezetése felügyel. Az országos fizető eszköz úgy viszonyul a Unióshoz, mint a kafetéria az országos fizető eszközhöz, de attól még használhatjuk. Legyen választási joga a polgárnak, hogy forintért, vagy euróért dolgozik, és mivel fizet, a boltok pedig törekedjenek arra, hogy mindkét valutával lehessen fizetni.
A Követ 2016.04.24.

Meg kell engedni az embereknek, ha akarnak, oda menjenek lakni, ahol tejet kapni! Jaj, dehogy akarunk mi migránsok millióit behozni, és dehogy akarunk mi a helybeliekből is migránsokat csinálni. Az, hogy az utak járhatóak legyenek, nem azt jelenti, hogy mindenkinek el kell menni, és ha végre, a háborúzás helyett megteremtenék az alapvető létfeltételeket Afrikában és Közel-keleten, és ha ott is lehetne tejet kapni, nem lenne ekkora menekült áradat, és a vándor járhatná útját anélkül, hogy szögesdrótos rendőrülettel próbálnák elzárni. Az pedig alapvető emberi jog, hogy valaki megkereshesse saját társait, hozzátartozóit, még ha gyalog megy és nincs pénze, akkor is!
A Tanács pedig úgy néz ki, hogy évente a tavaszi vetés teliholdjának idejében félholdtól - félholdig a Király hirdeti meg a Tanácsot, fél évvel később, az őszi betakarítás idejében pedig a Királynő. A megyei kis tanácsok a megyéből és a körök által összekötött szomszéd és társ megyékből várják a megyei szintű követeket, miközben a Kontinentális Nagy Tanácsok akár más Országokból és Kontinensekről is fogadnak követeket. A követek a Tanács hónapja után hazamennek, végzik a dolgukat, és fél év, vagy egy év múlva újra megjelennek az ismét összehívott tanácson. A követek elmondják, hogyan élnek az esztendőben, és elmondják, mi az ami helyes és megtartandó, és mi az, amin szükséges változtatni. A Tanács a hónap végén nem oszlik fel, hanem egész évben a királyok és Királyok, királynők és Királynők az alapján dolgoznak, amit a követektől láttak és hallottak.
A megyei -országos és kontinentális tanácsokat szinkronban követik fogyó holdtól növekvő félholdig a Bolygó szintű és afeletti tanácsok.
A Követ 2016.04.22.(telihold)-05.14.(növekvő félhold).

Szezám kitárult.
Boltok nyitva. Reméljük egyre tisztább lesz az Ország vérkeringése. Akinek még nincsen, de már itt az ideje, törekedjen arra, hogy legyen munkahelye. Lehet, hogy lesznek majd olyan időszakok, mikor elég lesz a 160 munkaóra havonta, mert ezt sokan bevállalják, de most az átmeneti időkben ajánlott a kb. 180 munkaóra/hó.
A Követ 2016.04.21.

Biztonsági előírás:
A terror veszély miatt az áruházi fegyvertelen biztonsági őröket ki kell képezni arra, hogy a kétes alakok által áruházba bevitt és valahol ottfelejtett robbanó táskák nagyobb veszélyt jelenthetnek, mint a kifelé csempészendő táskák. Az őrök veszély esetén legyenek képesek azonnal riasztani a tűzoltókat, és olyan fegyvertelen kommandós egységeket, akik a kulturáltságnak legalább azt a szintjét elérik, hogy hálóvetőkkel, vagy egyéb kárt nem okozó módszerekkel képesek elfogni a terroristát anélkül, hogy téves riasztás esetén vérfürdőt rendeznének az áruházban, mert egy nagymama ottfelejtette a prézlit a kosarával a csemegepult előtt.
A Követ 2016.04.19.

Mindegyik ökör jobban tudja a másiknál, hogy arra kell menni, amerre ő akarja. Hat ökör hat felé húzza a szekeret, melyik irányba fog menni? Megállapodhatunk végre abban, hogy kettő meg kettő az négy és nem négy és fél? Valóban jár egy minimálbér a pénzügyminiszternek. Lehet tisztességes teljesítménynek nevezni, ha valaki úgy gazdagodik, hogy elfelejti kifizetni az alvállalkozóit, és elmegy pénzügyminiszternek, de valójában még osztani sem tud? Ott a recept! Lépünk tisztességes irányba, vagy elmerülünk a mocsokba? A pénzügyminiszter jelenlegi elsődleges feladata, hogy bevegye az infláció-defláció kanyart, és stabil deflációs pályára állítsa a forintot. Ha ezt nem tudja megtenni, mondjon le, és keressen mást maga helyett, aki meg tudja csinálni. Ezt a kanyart csak tisztességesen lehet bevenni. Attól, hogy az egész világ pénzügyi rendszere a legrohadtabb mocsokban fetreng, még nem jelenti azt, hogy nekünk is a mocskos utakat kell követni. Lehet tisztességesen is csinálni!
A Követ 2016.04.18.

Tudod tisztességes fizetést csak akkor tudunk osztani, ha tisztességesen megdolgozunk érte, a selejt termelésből pedig csak szeméttelep lesz. Bocs, hogy nem állok ki eléd, de nem tudok milliónyi helyre elmenni, hogy itt is ott is legyek, és kiállni is könnyebb lenne, ha lenne miért, mert ennek a szögesdrótos vendégszeretetnek nincs túl magas értéke. Mikor érjük már el a kulturáltság alapszintjét?
Tudod, ha túl hamisan vonyítanak egy koncerten, akkor mindeni elfut és nem lesz bevétel, és ez csak a kisebbik gond. Lesz-e élet május elsején a belvárosban? Sajnos jelenleg csak annyit tudok tenni, hogy a körülöttem lévő helyzetet felmérve megadom a lehetséges útmutatást ezekben az írásokban. Nem azt az utat, amit én szeretnék, mert én tudom, hogy Atlantisz gyökerei nagyjából dél felé vannak, de a hölgyek megindultak észak felé, mert a szupermarketek arrafelé vannak. Igaz, hogy pénzük semmi, de jól akarnak lakni. Nekem most mérnem kell, mit lehet ilyen helyzetben tenni, de akinek sztrájkolnia kell, az sztrájkoljon, de ne felejtse el közben megszerezni azt a tervet, ami kihúzza abból a gödörből, ami miatt sztrájkolnia kellett.
Optimum: Legalább tudjuk elképzelni, mi lenne az optimális! A vasárnap mégis csak vasárnap, és illik kétszer annyit fizetni annak, akik ezen a napon is dolgoznak. Vedd birtokba a munkahelyed, érezd magadénak! Vedd birtokba és kezd el kitakarítani, akármilyen mocskos is, de óvatosan, nehogy azt dobd ki, ami még kellhet. Ha esetleg már nagyon unod, keress másik munkahelyet, és azt vedd birtokba! Persze az lenne a legszebb, ha egyáltalán nem lenne szükség orvosra, mert nem vagyunk betegek, de sajnos a gyűjtögető ember hajlamos mindenféle nyavalyákat összeszedni, amiről azt hiszi értékes, vagy ehető. Persze, az optimális az lenne, ha az iskola a tanároké és a diákoké lenne, és ha már ilyen betegesek vagyunk a kórház az orvosoké, nővéreké és a betegeké lenne, amit javarészt a helyi vezetés támogat, és kisebb mértékben az országos vezetés, és az iskolában lehetne okosodni, a kórházban pedig meg is lehetne gyógyulni. Nagyon helyes, hogy elkezdtétek kitisztítani a mosdókat és wc-ket. A tanító pedig ne szégyelljen példát mutatni a takarításban! Persze néha szükséges a fegyelmezés, és a lehetetlen rendetlenkedők eltávolítása az iskolákból, de a tanulók terhei akkor fognak csökkenni, ha pedagógus nem rendőrdiktatúra órákat tart, hanem magas szintű de érthető, színvonalas tananyaggal szellemi értéket ad a tanulónak. Kiknek milyen információkat kell megtanítani, hogy élhetőbb legyen az életük? Hol is vannak azok a színvonalas könyvek, kísérletek, oktatófilmek?
Optimumtól eltérő: ha már úgy eltévedünk az időben, hogy azt sem tudjuk milyen nap van mert minek várni a hétvégét, ha vasárnap is dolgozunk, és úgysem fizetnek többet érte, miközben már az EU vezetésének kell közbeszólni, hogy mekkora mocsok van néhány intézményben. Az oktatási cél pedig nem lehet az, hogy a szegény tehermentesített tanuló ugyanolyan bután menjen haza, mint ahogy eljött az iskolába, mert nem kell tanulnia, elég, ha iskolába jár.
Optimum: Országos színvonal és fizetésemelésre törekszünk, és ezért meg kell dolgoznunk. Az elsődleges cél, a nemzetközi megbecsülés visszaszerzése, tisztességes eszközökkel. Amennyiben a forint javul, az az egész nagy-többségnek fizetés emelést jelent.
Optimumtól eltérő: Nagy különbségek esetén el lehet vitatkozni azon, kik érdemelnek többet, mint mások, és kinek jár bér emelés vagy csökkentés, de nem az a cél, hogy a valamelyik klikket kiemelve magasabb fizetéssel illessük, mint a többieket. Amíg csak vitatkozunk azon, kinek jár több, addig csak romlik a forintunk, és nem lesz becsületünk, ha nem végezzük el a feladatot, ami kiszabatott.
Optimum:
Évente 11 hónapban nagyjából 180 +- 20 nem túlterhelt, de nem is elsumákolt munkaóra havonta. Néha kicsit több, néha kevesebb. Azért, mert az ember ennyit bír. Persze, a fiatalok jobban bírják, még egy darabig, de minél többet hajszolják őket, annál rigolyásabbak lesznek öreg korukra, és ez senkinek sem jó. Egyénenként változik, ki miből mennyit akar, de ha ennél többet várunk, selejt lesz a végtermék, ha kevesebbet, silány lesz a megélhetés. A fizetést pedig úgy osztjuk, hogy a szabad hónapra eső nagyjából 23 szabadnap munkanapkén ki legyen fizetve. (munkaórának nem csak a porondon szereplés számít, hanem a nyitvatartási és előadási órákon kívüli munka is.)
Optimumtól eltérő: Persze katasztrófahelyzet esetén előfordulhat, hogy néhányan 240 órát is ledolgoznak egy túlhajszolt hónapban, de a rekordhajhászok is rá fognak jönni, nem érdemes folyamatosan havi 240 órát selejt és szemét termeléssel tölteni, miközben mások segélyeken tengődve lesik, hogy néhányan megszakadnak, mert a kényelemből ki sem látó ostoba hadurak így rendelték.

Köszönet a vasárnapi boltzár feloldásáért.
Szükséges a fejlődéshez, hogy a társadalom ne álljon meg, de arra oda kell figyelni, ha már éjjel-nappal dolgozunk még hétvégén is, mert vannak olyan munkahelyek, amik még vasárnap éjjel is működnek, szóval oda kell figyelni, hogy a váltás meglegyen, és ne az egy főre eső terhek növekedjenek, hanem magasabb foglalkoztatottság mellett, több ember is odaférjen a munkához. Tudod, 8óra munka 8 óra pihenés 8 óra szórakozás, de a viteldíjat és az utazási időt sajnos már ők sem számolták... Ami pedig a titkosítást illeti, amíg terroristák futkároznak mindenfelé Európában, és a rendőrség reakció ideje több mint fél év, és még ennyi idő után is a Lagzi Lajcsit kapja el a gyilkosok helyett, továbbra sem engedhetünk meg olyan digitális lakatokat, amiket tűz esetén a tűzoltó nem tud azonnal, hosszas gondolkodási idő nélkül leverni. Persze, ha a tolvaj veri le a lakatot, azért, hogy lopjon, még ha nem is volt túl erős a lakat, a lopásért már büntetés járhat, de ha lehet, ne vesszünk össze néhány száraz kiflicsücskön!
A Követ 2016.04.12-17.

1 perces viszont válasz:
(ha már így csináljátok.) Ne majmold a nyugatot, mert kitermeli a saját maga elpusztításához szükséges szemetet, mocskot és ellenségeskedést, ha nem reformálja meg magát! Inkább válaszd a két fogás, egy tál leves filozófiát, mint a 40 szeres bérkülönbséget mások verítékéből élő vezető, és hülyére gebedő melós között. A miniszter urat meg mászassátok fel egy olyan létrán, aminek minden negyvenedik foka megvan, de a többi hiányzik, azt majd csak rá jön, hogy ez így nincs jól. Az elfuserált MLM rendszerű üzletek, csupán elsietett hiányos másolatai egy valaha működő vállalati rendszernek, a pilóta játék pedig olyan ostoba másolat, amiből már teljesen kimaradt a termelés és szolgáltatás, de arra jó, hogy átverjünk másokat. Az emberre szabott lépcsőfokok között nem lehet nagyobb a különbség, mint amekkorát lépni tudunk. A Kérdést nem elég csupán megvitatni. Igenis becstelen dolog az, hogy egy vezető a luxusparadicsomból interneten küldi a korbácsot, ha nem termelnek neki melósai 40-szer annyit, mint maguknak.
A Követ 2016.04.11.

Üzenet a Tanítónak:
Nem tudod, mi legyen a tananyag ebben az eldobható mobiltelefonos világban? Ne szégyelld, hogy régiek a számítógépeid, az iskolának nem kell követnie az évente szemétre dobott divatot. A régi gépeket, ha szétszeded, legalább meg tudod mutatni milyen alkatrészekből áll, de a mobiltelefonon nem sokat látsz. Mit érdemes tanítani? Ami legalább tíz éve nem változott, azt érdemes megemlíteni. Ami száz éve nem változott, az már lehet fontos is. Ami ezer éve is úgy volt, mint ma, például a fotoszintézis, vagy a matematika, fizika, és más természettudományok, arról már érdemes beszélni. Mi legyen a társadalomtudományokkal? Sajnálatos dolog, hogy a történelem könyvek csupa brutalitásról számolnak be, de talán inkább azokat a vezetőket kéne tanulmányozni, akik háborúkat akadályoztak meg, azok az őrültek helyett, akik lehetetlen terheket kivetve, adókat követelve, tévhitektől vezérelve mészárszékbe vezették barbár bandáikat.
A Követ 2016.04.08.


Kezded már érteni? Ha őrülteket engedünk a vezetésbe, és 10-20 év múlva, ha egyetlen olyan hibát is megengedünk, mint a párizsi, vagy a brüsszeli, annak a technikai fejlődés miatt ezerszer annyi áldozata is lehet, mint a mostani apró merényleteknek... A terrorelhárítás és nemzetbiztonság még nagyon messze van az atomkeresztes szinttől, és a tűzoltók vezetése nélkül nem fog menni! Nekik legalább meg van a viszonylagos tisztaságuk a feladathoz! Csak fegyvertelen, és nem büntetésre szakosodott szervezet tehet valódi lépéseket a nemzetbiztonság érdekében! Nincs sok időd! Az aljas szándékkal történő kutakodás, ami mögött az a halálvágy áll, hogy kit büntessünk és tegyünk el láb alól, nem nemzetbiztonság. A tisztességtelen utak zsákutcák és járhatatlanok. Túl sok az őrült! Nem ússzuk meg támadás nélkül! Az már bukás, mikor a feladat az, hogy elkapd a tömeggyilkosokat, a valódi feladat az, hogy már akkor hatástalanítsd őket, mielőtt elkövetnék a merényletet, vagy más bűntényeket.

A Követ 2016.03.25.

Csak azt nem tudom minek írom, minek írom, ne próbáld ki hogy működik a gyufa, mikor szivárgó gázvezetéken ücsörögsz, mert néhányak első reakciója az, ugyan ki vagyok én, hogy betiltom a gyufa használatát a robbanóelegyben, és első dolguk az, hogy csak azért is leégjenek, nehogy a többségnek sikerüljön ötről a hatra jutni. Csak egy totál őrült hiheti azt, ha cafatokra robbantja magát.

Hajlandóak vagytok végre bevenni az infláció-defláció kanyart? Akartok 100 Ft-ért venni 1 eurót néhány év múlva? Csak civilizált módon lehetséges!
A recept egyszerű. A fontosabb pontok:
  1. Egy tisztességes melósnak ma kb. 100 ezer Ft nettó jövedelme van (kafetériával és egyéb juttatásokkal együtt, optimális esetben). Ez azt jelenti, hogy vezetője (az Asztropitekusz könyvben vázoltak alapján) hosszú távú fejlődés esetén sem kereshet többet 150 ezernél, de ha többlépcsős a vezetőség, egy olyan cégnél, ahol az utolsó melóst 100 ezer forintra becsülik, még a vezérigazgató sem kereshet többet 400 ezernél, de ha van olyan melós, aki csak 50 ezret kap, a vezérigazgató sem érdemel többet 200 ezernél, mert az a cég már nem egy csapat, ahol ennél nagyobb a különbség. Tudod, nem tagja a csapatnak az, akit egy tányér levessel sem kínálnak, mikor két fogás mellett, még desszert is jut az asztalra, és nem vezére a csapatnak az, aki magának három négy fogást is elfogad, miközben melósainak alig jut egy tál leves.
  2. Olyan megyében, ahol a dolgozók és vezetők átlagfizetése nagyjából 150 Ezer Ft a Kiskirály sem becsülheti magát többre 300 ezer Ft-nál, ajánlott 200 ezer, és örül, ha ezt is meg tudja tartani, mert nehéz időkben, mikor romlik a helyzet, úgy illik, hogy először azt a kiskirály érezze meg, és leeshet a fizetése, ha nem figyel arra, élhető legyen a gazdasága!
  3. Egy átlag 200 ezer Ft fizetéssel rendelkező kiskirályok Nagy Királyai nem kereshetnek többet 400 ezernél, de örülnek, ha nem kapnak kevesebbet 300 ezernél, mert katasztrófa helyzetben előbb Nagy Királyt érinti a válság, akár tehet róla, akár nem. Tessék hozzá szokni, ha romlik a gazdaság, az kis és Nagy királynak is kevesebbet jelent, de ha javul a gazdaság, az mindannyiunknak többet jelent.
  4. Persze előfordul néha, hogy egy ügyes pénzügyes többet keres, mint egy Király, de hosszútávon ilyen nem lehet. Bármilyen pénzügyes, kincstáros, vagy kereskedő tagja a csoportnak, és nem úgy osztjuk el a javakat, hogy a kereskedő és a kincstáros nyugaton dőzsöl, miközben keleten az épület rászakad a varróasszonyokra, mert a fejlesztésre szánt pénzt is magukra költötték, hanem úgy osztunk, idő vagy teljesítmény arányosan, hogy ki mennyi időt, energiát fektetett be azaz mennyit dolgozott az adott időszakban. De ugyanaz a leves jut a hívónak, a tanítónak, az alkotónak alkotónak alkotónak alkotónak alkotónak alkotónak alkotónak..., minősítőnek, kereskedőnek és kincstárosnak, amíg a vezetőnek talán egy kicsivel több, mert felfelé vezet, és nem lefelé.
  5. Ha az előbbi szabályok tisztességesen be vannak tartva, és tisztességes irányba növeljük a gazdaságunkat, nem kell emelni a melós fizetését, mert az egyre többet fog érni, és az emelés csak felesleges számoláshoz bürokráciához és minőség romláshoz vezetne. A melós el fogja fogadni még a fizetés csökkenést is, ha választhat inkább kell majd neki olyan 90 ezer forint, amiért 900 eurót kap, mint olyan 150 ezer forint, amiért 500 eurót kap.
  6. Az adó és adományrendszert a Királynőre bízzuk, az elől írtak szerint, a felmérések és népszavazások alapján, a Királynő határozza meg, milyen mértékben kell adózni ahhoz, hogy a közterületek, közintézmények, közellátások (iskola, orvos, nyugdíj) egy kívánt, optimális szinten fenntartható legyen.
  7. Tudja a jegybank, hogy mennyi a kiadható bankó gazdasági növekedés esetén, de egy árva fityinget sem nyomtat nagy általánosságban, hanem az adott kiskirály alatti adott cég indulásra, fejlődésre, vagy növekedésre nyomtat és fizet, tönkremenetel esetén visszavon. A Királynő adománnyal támogathat baleset, vagy katasztrófa esetén, hogy ne legyen túl fájdalmas a becsapódás, de a Királynőnek sincsenek végtelen forrásai, arra meg végképp nincs pénze, hogy törvénytelen megtorló és egyéb kétes akciókat finanszírozzon.
  8. És a Királynő sem kereshet sokkal többet mint a Király, mert úgy illik, hogy a Király is jól lakjon, de ha a Királynő nagyon éhes, ehet max. kétszer annyit, mint a Király, de nem többet, hogy el ne hízzon túlzott illetlenségben. Mert ha a Királynő nem tartja a Kódexet, az nagyon csúnya veszekedéshez vezethet, ezért a Királynő sokszor inkább fogyókúrázik, minthogy kétszer annyit egyen, mint a Király, de a fogyókúrát sem kell túlzásba vinni.
  9. Mágusok és Próféták sokszor nem foglalkoznak a földi javak elosztásával, mert más dolguk is akad, de ha túl nagyok a hibák, segíthetnek azokat helyre rakni.
A Követ 2016.03.22-28.
(de nehéz volt a 8. pontot kiírni, de a számtan és jelek akkor is ezt mutatják, akár tetszik, akár nem.)


Hogy a francba is jutnánk ötről a hatra, ha a többség még egyről a kettőre sem tud jutni.


Igen, bocsánat kéréssel tartozunk. Sajnos hibáztunk. Ebben a világban nagyon ritka a tökéletesség, de reméljük, hogy nem helyrehozhatatlanok a hibák, és ezután sem lesznek azok, mindazonáltal igyekszünk minél kevesebbet hibázni, de néha fel kell túrni a szemetet, ha valamit meg akarunk pucolni, és lehet, hogy a nap végére koszosabbak leszünk, mint amikor nekiálltunk rendet rakni. Abban igaza van a Miniszter Úrnak, hogy csak együtt vihetjük valamire, a széthúzás nem segít, és ez egész Európára is vonatkozik, még a szomszédokra is. Attól pedig nem kell félni, ha esetleg át lesz rajzolva Európa térképe, mert így végre Európához fog tartozni Európa, nem feledve a felzárkóztatásra váró területeket is. Ajánlott alaptárgyak az iskolákban: számolás, olvasás, írás kézzel, írás géppel, rajzolás, helyi irodalom, történelem, természettudományok, nyelvek, szakosodások... De a tanároknak kell összeállítani a tananyagot, és meg kell egyezni egy minimális követelmény rendszerben, amit központilag a vezető tanárok irányítanak, és meg kell hagyni a szabadságot az iskolákban, hogy ezen felül mit tanítanak még, mi az erősségük, és ezt az adott iskola vezetése kell, hogy eldöntse. Bocsánat, ha esetleg olyan képébe csapódott a mérgesen elhajított torta, aki azt nem érdemelte, de a vakvezetés közben sok minden megtörténhet. A kereteket úgy kell megszabni, hogy a gazdaságot ne terhelje túl, de lehetőleg legyen pénz hőszigetelésre és ablak cserére is, mert arra már tényleg nincs pénzünk, hogy az udvart is befűtsük.
Aki akar csatlakozhat a hibák kijavításához!
A Követ 2016.03.17.



Magyarország vállalja, hogy egy országos méretű békés fegyvermentes tárgyalási területet biztosít a világnak. Magyarországnak ez a fő küldetése.
Bevállalja végre?

    * Magyarország ezennel leteszi a fegyvert.
    * Magyarország ezennel folytatja a leszerelési gyakorlatot.
    * Magyarország ezennel vállalja, hogy fegyvertelen ország lesz.

A fegyvertelenség rendőrökre és katonákra is vonatkozik.
Leszerelési gyakorlat: Határidő: május1.
Hogy melyik, azt Ti döntitek el, de ne keljen túl sokat számolni az éveket!
Az óra ketyeg. Minél többet késtek, annál rosszabb lesz nektek.

A 2014-es Királyi Rendelet Hatályos mindaddig, míg új rendelet nem születik.

Terülj terülj asztalkám!
Terülj terülj asztalkám!
Mond ki a varázsigét! Terülj terülj asztalkám! És jelentse ez azt, hogy szabad a vásár! Az utak mentén, az arra alkalmas helyeken bárki árulhassa portékáit! Legyen akár országos méretű a vásár!

Az Áldozat
Megérted, mi az az életgörbe, vagy előfordulhat, hogy nem lesz hús az asztalodon!
Előkészítitek az alga és kocsonyagomba termesztő kádakat! Egy csillagvárosban nem szokás disznókat vágni! A mesterszakács jussa, hogy megmondja, mit lehet enni, és mit nem!
Mivel az ember kénytelen nap mint nap enni, ezért megyeszékhelyenként évente egyszer betakarításkor bemutatjátok az áldozatot! Elővezetitek a gazdaságból azt a korában már 50 év felé járó tehenet, vagy bikát, az-az szarvasmarhát, és 30 évesnél öregebb disznót, az-az sertést, és a 10 év feletti tyúkot, vagy kakast, az-az szárnyas baromfit, ami nem beteg, de már igencsak a halál kerülgeti a kora miatt. Csak akkor süthetitek meg ezeket a szakács útmutatásai szerint, amikor megértettétek mi az az életgörbe, és a Zöld Király környezetvédője tanúsítja, a gazdaság kíméletesebben bánik a tenyészállatokkal, mint a mostoha vad természet, és az életgörbe adatok ezt alátámasztják. A sültet és főttet szétosztjátok az egybegyűlt adakozó és nem adakozó sokaság közt! Hogy mindenkinek jusson kedvére való, elkészítitek nem csak a vén marha, disznó és szárnyas sülteket, hanem az egysejtű gombák és más apróságok váladékából a szintetikus tehénmentes marhapecsenyét is, tehén íz utánzó aromával. A tyúkmentes szintetikus tyúkpörkölt, és disznómentes szintetikus mikró alapú hús is elkészíthető. Köretnek fogyasztható liszt alapú és mikroba alapú tarhonya egyaránt, és akár valódi sült-krumpli is, és nem felejtitek a tehén váladékából, az-az tejből vagy porból készült fagylaltot sem!
Mond ki a varázsigét! Terülj terülj asztalkám! És jelentse ez azt, hogy szabad a vásár! És most tedd fel a kérdést: mit tehetek azért, hogy az asztal megterüljön? Lehet, hogy meg kéne tanulni asztalt készíteni, mert sokaknak még az sincsen? Ne keseredj el, készíts egy asztalt, és tedd fel a kérdést: Mit tehetek azért, hogy az asztal megterüljön?
A Követ 2015.09.01.
Magyar Állampolgárság
A Magyar Állampolgárság alanyi jogon jár mindazoknak az újszülötteknek és gyermekeknek, akiknek legalább egyik szülője Magyar Állampolgár.
Bevándorlók közül bárki megszerezheti a Magyar állampolgárságot, amennyiben tud írni, olvasni és számolni, és legalább alapszinten beszéli a magyar nyelvet. Saját maga ki tudja tölteni a megfelelő formanyomtatványokat, és megfizeti az ügyintézéshez szükséges illetéket. Aláírásával vállalja, hogy megtartja a tisztességes irányba vezető törvényeket, kódexeket, és nem ellensége a Magyar Királyi és Királynői Tanácsoknak. A Magyar Állampolgárság nem helyhez kötött. Magyar Állampolgár élhet bárhol a világban, nem csak Magyarország lehet a lakhelye, de ahhoz, hogy tisztességes pozíciót tudjon szerezni magának a Magyar Kis és Nagy Királyok, Királynők Köztársasága keretein belül, szükséges, hogy tudjon írni, olvasni, számolni, ügy-intézni magyarul.
(Ha egy Esőleső Magyar anyától születik, az már Magyarnak számít. Ha egy másik Esőleső Magyar apától származik, az is Magyarnak számít. És lesz aki megtanul Magyarul, és vállalja, hogy megtartja a tisztességes törvényeket, és kódexeket, az is Magyarnak számít. ...Nos, lehet, hogy néhány év múlva többen leszünk, mint a Kínaiak, de ez minket nem zavar...)
xi-0-ix 2015.05.14.


...Fontos nekünk, hogy nyugatról csak a szemét áramoljon be hozzánk? Mennyit fizet nekünk az USA azért, hogy megállítjuk a k.o.game stílusú hadi játékait? Megállítjuk, vagy inkább belepusztulunk?

Használd a Forintot!
Ha a forint gyengül, akkor azt valakik szándékosan tönkreteszik, leértékelik. Erősítsd, és hozd rendbe a Forint becsületét! Nem azért van Magyarországnak saját pénze, hogy minden piszlicsáré dologért az Uniónak könyörögjön! Amit meg tudunk oldani házon belül, azt oldjuk meg házon belül! Ha az Uniónak könyörögsz adományért, figyelj oda, hogy ne add el Országod könyöradományért, és az együttműködéssel az Unió is és Országod is jól járjon! Elég az óvodából! Kezdj el felnőni! Eljöhet az idő, mikor neked kell irányítani! Ha pelenka van a valagadon, elég nehezen fog menni!

... Felkészül a vendéglátásra! ...

Királyi Rendelet
Bejegyzés 2015 március 21.
Az a minimum, hogy azonnal elkezditek fegyvermentesíteni az összes Magyar katonai laktanyát és rendőrőrsöt és nem utolsó sorban a lakósságot a TŰZOLTÓSÁG felügyeletével, az eddigi előírások szerint. Semmiféle előírt határt túllépő támadó fegyvert nem tarthattok meg. Hatástalanítandó, átalakítandó civil célokra, hulladék anyagként újrahasznosítandó, lövedék, vagy töltet nélkül muzeális értéknek meghagyható. Felkészültök a védő rendjére. Vagy nem kapjátok meg a Jogart.
Kijelöltök egy nem határ menti megyét és elkezditek. Az egész megyét fegyvermentesítitek. Ha meg van a minta és a tapasztalat, hogy kell csinálni, folytatjátok a következővel, és így tovább.
Ahol a Sió folyik, és találkozik a Tóval, kezdetnek jó hely lehet.
xi-0-ix - A Körkirály Jogarával
Bejegyzés vége 2015 március 21.

Létezhet valami úgy, hogy nincs árnyéka, se tükörképe, de lehet valaminek árnyéka és tükörképe. Árnyék és tükörkép viszont nem létezhet valami nélkül. Civil létezhet fegyveres nélkül, de ha a civil odavész, mind odavész. Ahol Te jelenleg élsz Ember, csak egy árnyék világ eltorzult tükröződésekkel. Lesz-e belőled Valaki, vagy elveszel a sötétben, és a hamis tükrök, délibábok útvesztőjében? 2015.03.21. - xi-0-ix

Bróker botrány
De viharos volt ez a hétvége!
Rendezés:
Lehet, hogy a bróker cégek sárosak, de veszett már ennél több is Mohácsnál. Elég, ne vádoljuk tovább egymást! Akár ellenzéki, akár kormánypárti, a parlamentnek arra kell törekednie, hogy leállítsa a hibás, mások kifosztásán alapuló vagyongyűjtő módszereket, de a Bróker cégeket nem tönkretenni kell, hanem kijavítani a hibákat! A csődbe ment cégek károsultjait tisztességes részben és nem teljes mértékben kell kártalanítani. Akik üzletelésekben tartják a pénzüket Bróker cégeknél, azok ne csak a nyerésben akarjanak részt venni, hanem vállalják be az üzleti kockázatot is. Bukás és csőd esetén ők is csak valamivel kevesebbet kapnak vissza, és örülnek, hogy nem buktak nagyobbat. Sajnos nem minden sikerül tökéletesen. A Brókereket segíteni kell a tisztességes megoldások megtalálásában, és nem eltenni őket az útból! A szükséges vizsgálatokat el kell végezni, de egymás felesleges vádlásával és börtönbe juttatásával csak hanyatlást érünk el! KERESSÜK A TISZTA ÜZLETET. EGY ÜZLET ANNÁL TISZTÁBB, MINÉL TÖBB ÉRINTETT FÉL JÁR JÓL, ÉS MINÉL KEVESEBB AZ ÁTVERÉS. EGY ÜZLET ANNÁL MOCSKOSABB, MINÉL TÖBB BENNE AZ ÁTVERÉS, ÉS A KÁROSULT. A hibákat helyre lehet hozni! A büntetni és másokat elfogni vágyók, leteszik a fegyvert. Megy haza, mos, főz takarít, időt ad a hibák kijavításához! A Parlament költsön inkább a kártalanításra, mint azokra, akik fegyverrel pakolnák ki Ukrajnát, vagy fegyverrel támadnák Irakot. Még egyszer elő ne forduljon, hogy népszavazásra visznek olyan törvénytelenséget, hogy részt vegyünk-e támadó háborúkban más nemzetek ellen! Az értelmes válasz nyilvánvalóan NEM. A törvénytelen kérdések népszavazásra vitelével legfeljebb azt lehet felmérni, hány őrült van a sokaságban, de ha nem muszáj, bolondok őrült kívánságait nem teljesítjük. Egy tisztességes Kormány Parlament vagy Tanács sem vihet népszavazásra vagy szavaztathat meg olyan törvénytelenséget, mint például azt, hogy raboljunk-e bankot. Sajnos intelligencia hiányában az elmúlt évezredekben mindig a bolondok győztek, de reméljük, hogy ennek vége. A Brókerek pedig meg fogják találni tisztességes emberek közt a tisztességes utat, ha nem veszik el pénzüket a háborút kívánó, finanszírozó sumák halálvágyó gazemberek.


NE MENJ CSŐDBE! NE ADJ ESÉLYT A FEGYVERES SZAGLÁSZÓ TETVEKNEK! ALIG VÁRJÁK, HOGY BESZABADULJANAK EGY PÉNZINTÉZETBE, ÉS A KÁKÁN IS CSOMÓT KERESVE, TÖRVÉNYEKRE HIVATKOZVA, A TÖRVÉNY NEVÉBEN KIFOSSZÁK AZT! MAJD HA LETETTÉK A FEGYVERT ÉS TISZTESSÉGESEK LESZNEK, SZAGLÁSZHATNAK.

Na mi van? mégis csak találtatok fedezetet arra a 160 milliárdra? A nyomozók és a sáros brókerek is abbahagyják mások és egymás kifosztásán alapuló akciókat. Intézzétek úgy, hogy az érintett Cégeknek legyen esélyük kimászni a csődből, és újra talpra állni, és az üzletek tisztességes része megmaradjon! Keressük a tiszta üzletet...

 - 2015.03.30

Királyi Rendelet
Bejegyzés 2015 április 02.
A Kormány és államvezetés nem költhet többet, mint amennyi bevétele van! Azt költheti el, ami van. Hitelt, adósságot legfeljebb akkor vehet fel, ha másképp nem megy a katasztrófák elhárítása. Törekszik arra, hogy kevesebbet költsön, mint amennyi bevétele van, és csökkentse az államadósságot!
A Követ, xi-0-ix és a Tanács
Bejegyzés vége 2015 április 02.

Királyi Rendelet
Bejegyzés 2015 április17.
Tekintettel a pályakezdőkre, a becsődöltekre, a tönkrementekre és az újrakezdőkre: A Község vagy Városvezetés csak akkor szedhet helypénzt a különféle árusoktól, és luxusrendezvényektől ha területén biztosít legalább egy ingyenes vásárhelyet, ahol bárki árulhatja helypénz megfizetése nélkül (törvényes, tiltólistán nem szereplő) portékáit.
A Követ, xi-0-ix és a Tanács
Bejegyzés vége 2015 április 17.

Királyi Rendelet
Utólagos bejegyzés 2015 április17.
Nem tanköteles közép vagy felsőoktatásban résztvevő diák: nem keresheti pénzét, tandíját: kurvulásból, pornózásból, kábítószer terjesztésből, fegyverkereskedelemből, vagy más illegális, iskolába nem illő tevékenységből. Felsőoktatás vezetőinek és tanárainak lehet tisztességes másodállásuk, de nem folytathatnak illegális káros tiltott tevékenységeket.
A Királynői Kódexek feladata, hogy útmutatást adjanak, mit illik és mit nem.
Tanköteles iskolák esetében: csak hátrányos helyzetűekre specializálódott, vagy kisegítő iskolában juthat hely olyanoknak, akik illegális tevékenységgel próbálkoznak.
Ugyan, mi köze lenne a honvédelemhez olyan tevékenységeknek, minthogy az európai katonai szövetség támadjon meg fegyverrel egy több ezer kilométerrel arrébb tanyázó kőkori barbár bandát, akik majd a saját fegyverükkel lőnek vissza Európára. A rendőri és katonai iskolákban elvetendő példaként oktathatóak a múlt barbár módszerei és a pusztítás tudományának részletei, kiegészítve azokkal a módszerekkel, amikkel megállítható a pusztítás. Nem visszaütés és nem mit tudunk tenni ellene, hanem mit tudunk tenni azért, hogy a tisztességes vagy törvényes irányba rendezzük a dolgokat.
Példa1:
Öltözhetsz úgy, ahogy akarsz, tiszta ruhába, de nem hirdetheted meztelen valagadat közterületeken, vagy egyéb domborulataidat gazdasági előnyszerzés céljából. Ha gazdasági előnyöket szeretnél, használd az eszed, tanulj és dolgozz meg érte!
Példa2:
Rendőrtiszti iskolákban tanítható, hogy használták a barbárok a fegyvert, de diák nem képezhető emberölésre! A brutális, pusztító és barbár módszereket tisztességesebb módszerekre cserélendőek, és az elfogadhatóan tisztességes módszereket lehet tanítani.

A Követ, xi-0-ix és a Tanács
Bejegyzés vége 2015 április 18.
De viharos volt ez a hétvége!

Álcának megfelel, de így nehezen mozog. Meg kéne pucolni a lámpásokat!

Magyarország és vonzáskörzete
...és készül az összes táncos és énekes, mert lehet még főműsoridő! Akármit énekelsz, törekedj rá, hogy tisztán szóljon a dal!

Ingyen energia - Adózás

Ingyen energia nem létezik, mert ha létezne, azonnal jönne valaki, aki azt megadóztatja. Ég a vágytól, hogy megadóztathassa, hogy fegyvereseit táplálhassa. Rakjatok jó nagy melltartót azoknak a barbár vezéreknek a nagy mellényére, akik még mindig nem értik, az adó és adományrendszer kidolgozása és működtetése elsősorban a hölgyek feladata!
Mi lesz? Elátkozott kurva élet, vagy megtanulunk tisztességesen osztani? Az a Királynő nem megy át a vizsgán, akinek taknyos a tortája!
Hogy nőne a fejedre az online pénztárgéped! NEM TEHETŐ KÖTELEZŐVÉ EGYETLEN ELFUSERÁLT ADÓRENDSZER SEM. Pláne, egy háborús bűnöket támogató, fegyveres rendőrállamot építő, tisztességesen osztani képtelen adórendszer nem tehető kötelezővé! Még a minőségi vizsgán sem menne át! Csak az őrülteknek megfelelő! Legalább két adórendszer szükséges, amik nem egymás ellenségei, mindegyik megfelel a civilizáltság alapelveinek, egyszerű, és egyszerűen működtethető, és SZABADON VÁLASZTHATÓ!


Sok sikert az adóreformban résztvevő hölgyeknek

xi-0-ix szelleme nem feltétlenül jelenik meg mindenhol, de lehet hogy segít ott, ahol pucolják a lámpásokat, és dalolnak neki...

Sportaréna
Elég az arénákból. Az arénákat úgy építsétek, hogy a rendezvények után átalakíthatóak legyenek tárgyalási területekké. Legyen fedett és nyitott tárgyalási épületünk is.

Oktatás
Pucold meg az iskola falát, és hozd rendbe azt, amelyikről már omlik a vakolat. Becsüld meg megmaradt könyveid, mert talán többet érnek, mint néhány olvashatatlan digitális kacat. A könyveket úgy írd, hogy érjenek valamit!

Gazdaság

A régi merciket úgy gyártották, hogy volt amelyik több mint 4 millió kilométert is ment. A mai csilli -villi kacatok néhány százezer kilométer után mennek a szemétbe. A régi gázkakán 25 évet is kibírt. Az újat már három év után állandóan szerelni kell, mert olyan vékonyra tervezték a a hőcserélőjét, hogy a legkisebb szennyezés miatt is eldugul. Hol itt a fejlődés? Nem az a cél, hogy ócska terméket gyártsunk, mert abból többet kell venni! Ha megtelt a piac, újat kell keresni! Ne legyenek már ilyen ócskák ezek a Német, vagy Japán multinacionális csodakacatok! Hagyd abba a felesleges szeméttermelést! Ne hajtsd agyon a munkást, mert agyonhajszolt munkának selejt lesz a vége. Találd meg az optimális munkatempót, és talán szépen fog muzsikálni a terméked! Nincs időnk felesleges munkára! Ha gyártasz valamit, gyártsad le tisztességesen! A fegyvergyártás tilos!


A termék hóhérai
Élettartam szabályozás, példa: Kecsapot gyártasz. Ha jól készíted el, két év alatt sem romlik meg, és adhatsz rá egy év szavatossági időt. Ha valaki megvette, és lejárt a szavatossága, és azután elfogyasztja, mert épp háborús területen él, és nem talált mást csak néhány száraz kenyér csücsköt, és egy üveg lejárt szavatosságú kecsapot, az már az ő felelőssége. A félig romlott kecsap, még mindig jobb, mint az éhenhalás. De mit tegyünk azzal az eszementtel, aki azt mondja, megtelt a piac, és nem vesznek elég kecsapot, ezért növeljük úgy a forgalmat, hogy gyártsunk olyan kecsapot, ami egy hónap alatt megromlik?. Így majd több mint a felét a szemétbe dobják, de nekünk háromszor akkora lesz az eladásunk, mint azelőtt. Nem, nem lesz háromszor akkora az eladásotok, hanem kaptok egy nagy adag botrányt, és a vevők vásárolnak majd inkább másoktól. Ha a piac megtelt, új piacot kell keresni. A termék hóhérait pedig a vezetői pozíciókból segédmunkára kell áthelyezni. Hány ilyen hóhér garázdálkodik a mikroelektronikában, és az autóiparban? Akármit is gyártasz, az előbb utóbb tönkre megy. A gyárnak nem feladata, hogy tönkretegye saját termékeit. A gyárnak nem az a feladata, hogy selejtet gyártson, vagy hogy szándékosan silány minőséget produkáljon. Ha gyártasz valamit, próbáld legyártani tisztességesen. Kiment a divatból? Majd a vevő dönt, kidobja-e ósdi cuccait, és fizet-e a kukásnak, és marad-e még pénze, hogy hódoljon a legújabb divatnak, amit újra csak kidobhat, mert az sem ér többet, mint a régi.

Péda2:
Itt van ez a szuper kacat. Ez egy gázkazán belseje. Kiszerelve a vékonyra tervezett hőcserélő (a kép alján).

Na hogy kell egy ilyet megtervezni tisztességesen? A hőcserélőt háromszor vastagabbra tervezed, de nem az anyagot, hanem a lemezek közti hézagot, hogy az legalább 3mm legyen, és nem fog olyan sűrűn eldugulni. Ezenkívül beraksz egy ülepítőt, vagy legalább egy szűrőt oda, ahol a radiátorból vissza folyik a kazánba a víz. Ami rézcsőből van, elsősorban az égéstér hőcserélőjét, ne rézből, hanem RÉZ - NIKKEL ötvözetből készült csőből tervezd. Ne cinkeld!!! Esetleg réz, nikkel, króm, (talán kobalt?) ötvözet. A kohászok, majd megtalálják a megfelelően ellenálló ötvözetet. Minél kevesebb mikroelektronika! Tervezd úgy, ha bele vágna a villám a hálózatba, és kiégne a mikroelektronika, át lehessen kapcsolni kézi vezérlésre, és úgy is működtethető legyen! A régi kazán 25évig is működött. A mai ócska kacatjaitokat van úgy, hogy évente háromszor is meg kell pucolni, és örülhetünk, ha megér 10 évet. Egy beépített fűtésrendszert úgy kell megtervezni, hogy csere nélkül egy emberéletet kibírjon! Vagy abból álljon az életünk, hogy gázkazánokat takarítunk? A takarítást laikus is el tudja végezni, ne keljen a szűrők, radiátorok tisztításához szakembert hívni! A gépkönyvbe le legyen írva, mit milyen időközönként kell, és hogyan tisztítani!

Szárnyasok, Négylábúak *** River Cottage - Csibefutam <--- Nézd meg a filmet ***
Mi az az életgörbe? Olvasd el a könyvet. Elég abból, hogy a nagyüzemekben úgy bántok az állatokkal, növényekkel, amit csak elrettentő példaként fognak idézni. Add meg az élőnek azt ami az élőnek jár! Egy szárnyas, vagy egy négylábú sokkal több, mint egy zöld alga. Persze gondolhatod, hogy csak a vegetálásához szükséges életfeltételeket biztosítod ezeknek az állatoknak, amíg híznak, aztán a nyomorultan tengődő életük kevesebb mint harmadánál elvágod a fonalat, mert így gazdaságos. Ne turbózd a természet kizsákmányolását, mert akkorát fogsz bukni, amekkorát most még el sem tudsz képzelni! Öreganyáitok legmocskosabb malacóla sem bűzlött annyira a kártékonyságtól, mint egy tisztán tartott nagyüzemi csirketermesztő telep. A kistermelőkre nem vonatkoznak a gépesített nagyüzemi szabályok, de még öreganyád is meghagyta a tyúkoknak, hogy három évig is éljenek. (ez kevés) Az életgörbét tekintve: A GAZDASÁG AKKOR MŰKÖDIK ELFOGADHATÓAN, HA A TARTOTT ÁLLATOK ÉLETGÖRBÉJE NEM ESIK EGYETLEN PONTON SEM JELENTŐSEN A VADON ÉLŐ FAJTÁRSAIK ÉLETGÖRBÉJE ALÁ, ÉS ÁTLAGOSAN MAGASABBAN VAN. És itt még nem esett szó arról, hogy a hízáshoz szükséges vegetáláson kívül mit kell még nyújtani egy adott fajnak, hogy annak egyedei, és annak ösztönei ne károsodjanak a tartás és a kontár tenyésztés, és a még kontárabb nemesítési elfuserálások miatt.  Amíg nem tudod a szabályokat, legalább törekedjél
arra, hogy nagyüzemed minél többet nyújtson állataidnak a természetes körülményekből, és ne válaszd szét az együtt élő fajokat, hanem tartsd azokat vegyesen. Néhány balesetet leszámítva, a tyúk a kacsa a birka, és még a malac is tartható a tehén legelőjén. Egyszerre mind az öt faj ugyanazon a legelőn. Ami a növényeket illeti, készítsd el a pitédet, alakítsd ki a ligetgazdaságot. Tedd azt látogathatóvá, és messze felülmúlod majd a kizsákmányolásból termelő gazdaságot. A génsebészeket pedig azonnal állítsd le! Az összes orvos analfabéta! Még számolni sem tudnak. Azt hiszik, ismerik a tízes számrendszert, és mindent tudnak! A genomot nem értik, csak néhány szót sikerült nekik elolvasni. Írás helyett pedig csak vagdosni tudnak. Katasztrófa, amit csinálnak!
A LIGETGAZDASÁG INGYEN LÁTOGATHATÓ! A LIGETGAZDASÁG ABBÓL ÉL, HOGY ELAD VALAMIT! A LÁTVÁNY ÉS A RECEPTEK INGYEN VANNAK, MÉG AZOKNAK IS, AKIK NEM VESZNEK, VÁSÁROLNAK SEMMIT. PARKOLÁSI DÍJ CSAK AKKOR TEHETŐ KÖTELEZŐVÉ, HA LEGALÁBB EGY INGYENES PARKOLÓ IS VAN A GAZDASÁG VONZÁSKÖRZETÉBEN.
A Zöld Király 2015.03.26.



Tárgyalás és védelem!
Van használhatóbb tervetek?
Tanulja a rejtőzködést, használhat pajzsot védelmére!
Tanulja, hogy védheti meg magát fegyver nélkül!
Egy elhajított bot, vagy egy kézi erővel felhúzható íj tompa végű nyilvesszővel - lehet a legerősebb támadó fegyvere!
Ennél többet nem engedünk!


xi-0-ix

Adás megkérve, vétel folyamatban...

... Ugye nem leszünk pocsékabbak, mint a vindóz95...
***   Astrophitecus illustrated text radio 30. March 2015 ***

És most Ti következtek...

Túl sok a fegyveres rendőr még mindig!
A leszerelési gyakorlat a legfontosabb! Legyen egy tisztességes, élhető helyünk!

Forint infláció - defláció kanyar eddig nagyjából rendben

Látszik, hogy dolgoztok rajta

Igen a kanyart be kell venni. Persze tanuló vezetőknél sosem lehet tudni, mikor hajtanak be a kukoricásba, ahelyett hogy bevennék a kanyart, és utána még meg is magyarázzák, hogy valójában mindent jól csináltak. A kanyar első felén túl vagyunk. A forintnak erősödnie kell. Még véletlenül sem az a cél, hogy az eurót gyengítsük, hanem az, hogy létrehozzunk egy olyan irányítási és gazdasági rendszert, ami felülmúlja a jelenlegi rendszereket. Tisztességesebbnek és hatékonyabbaknak kell lennünk Európa bármely más Országánál, és tudnunk kell többet nyújtani, mint amennyit, jelenleg nyújtunk, vagy amennyit más országok nyújtanak, de nem agyonhajszolva, hanem úgy, hogy érezzük a tisztességes munka jutalmát és becsületét.

3-9 éven belül el kell érnünk azt, hogy 100Ft-ért lehessen venni egy Eurót.

Küldjétek segédmunkára az összes olyan sületlen közgazdászt, aki fél a deflációtól, és negatív jelenségként értelmezi azt! Elég a süket dumából! Bevesszük a kanyart, és tartós deflációval erősítjük a forintot. Rúgd ki azokat, akik ellene vannak! A sok hülye nagyokos, már megszokta, hogy mindenből szemetet csinál, és inflációval rabol. Menjenek magukban a szeméttelepre, mi meg másszunk már ki a szemétből, még akkor is, ha ilyen azelőtt nem történt!
Elég volt a nyomorból!


Királyi Rendelet
Bejegyzés 2015 április 03.
A Kormány és államvezetés nem költhet többet, mint amennyi bevétele van! Azt költheti el, ami van. Hitelt, adósságot legfeljebb akkor vehet fel, ha másképp nem megy a katasztrófák elhárítása. Törekszik arra, hogy kevesebbet költsön, mint amennyi bevétele van, és csökkentse az államadósságot!
A Követ, xi-0-ix és a Tanács
Bejegyzés vége 2015 április 03.

Királyi Rendelet
Bejegyzés 2015 április 03.
Viharos időkben közterületen tevékenykedő rendőr elriasztás céljából viselhet légpuska erejének megfelelő kaliberű, emberölésre alkalmatlan gumilövedékes pisztolyt, amit békés, civil területen egyébként nem hordhat. A golyóálló mellény és a pajzs bármikor viselhető, de békés civil területen nem kötelező. Fegyveres terrorista támadók ellen, de CSAK FEGYVERESEK ELLEN KÁBÍTÓ LÖVEDÉK ÉS KÖNNYGÁZ bevethető. A rendőr és a rendőrség feladata nem az, hogy kinyírja a bűnözőt, hanem az, hogy elfogja, hatástalanítsa, őrizetbe vegye és törvény elé állítsa azt, anélkül, hogy saját maga közveszélyes lenne és maga lenne a veszély forrása. A rendőrség maga, nem lehet közveszélyes! Tisztességes munkával dolgozzatok meg a becsületetekért, és őrizzétek meg a tisztaságotokat!
A Követ, xi-0-ix és a Tanács
Bejegyzés vége 2015 április 03.

A terrorista és a terrorelhárító közt az a legfőbb különbség, hogy az utóbbinak meg van a tisztasága és a becsülete. Ahogy most álltok, le is csukhatjátok magatokat. Fizetésemelés kiharcolása fegyveres fenyegetéssel nem más mint fegyveres rablás. Nem szégyellitek a pofátokat mások kárára élni? Mért kéne magasabb fizetést adni egy közrendőrnek, mint egy tisztességesen dolgozó gyári munkásnak?

Tanuld és használd a recepteket!
Megpályázni az első helyek egyikét, hatalmas felelősség. Nincs főnök bácsi, aki megmondja! Nincs óvónéni, aki megvigasztal! És ott lesznek az óvodás cápaporontyok is, és neked kell vezetned néped, és még a szomszédos népeket is, hóban fagyban, perzselő napsütésben... Ügyelj rá, még a legnehezebb helyzetűnek is legyen kenyere, ruhája, fedele, legalább egy sátra, ha más nincs, és engedd a gazdagságot is mindaddig, amíg az nem mások kárára való. Ha elcseszed, és nem vállalod a felelősséget, az egész összeesik, mint tortán a hab. Úgyhogy legyen helyén az eszed, és figyelj! Sose bízd el magad! Még ismert terepen is derült égből jöhet a villámcsapás! Húzd meg a határt fehér és fekete közt, jó és rossz közt! Nem kell, hogy túl jó, vagy túl fehér legyél! A világos szürke még bele fér a tiszta keretbe, de ha a sötétszürkénél sötétebb leszel, vezetőként elveszel. Ha tetszik, ha nem, most ez a feladatod, Magyar!
Még nem elég tiszták a lámpások!
Kezdjük kicsiben.
Mit kívánsz?
Mit tudsz tenni érte?

***  Astrophitecus illustrated text radio
15. April 2015 ***
És most Ti következtek...

Már megint az árok felé mentek!

Mi történt április15.-én (vagy az azt megelőző napokban)?
Valakik, lehet, hogy még nagyobbat sikkasztottak, mint a bróker botrányban! Ha a forint nem erősödik, akkor azt valakik szánt szándékkal tönkreteszik! Kik azok? Ugye nem lesz több alkalmuk az átverésre? Ne feledd a ritmust! Ha egyszer átver, még lenyeljük, de felkerül a fekete listára, aztán ha még egyszer próbálkozna, kapja a visszajárót... Bevesszük már végre az infláció-defláció kanyart, vagy megyünk a szemétbe? Lehet, hogy a józan ész helyett már megint fegyveres, biztonságinak öltözött bankrabló bandák irányítják a bankokat?

Értsd már meg, a folyamatos kúszó infláció sumák rablás! Egy normális társadalomban, az inflációt defláció követi, és a defláció mindaddig tart, amíg újra elfogadható erősségű lesz a pénz.

Igen, mikor az egységből sokaság lesz, át kell mennünk a káoszon és ki kell takarítanunk, vagy megfulladunk a szemétben. Látnod kell, hol érdemes az egységet megőrizni, hol lehet a sokaságot engedni. A fegyvereseket mindenképp ki kell takarítanunk a pénzügyekből! Lehet köztünk némi bizalom?

Vallások
Mi nem hisszük, hogy bárki is szent ember lenne, olyan, aki harcot, háborút hirdet mások ellen, vagy más módon károsít meg másokat, vallási tévhitekre alapozva. Ha emberek milliárdjainak oktatnál tűzzel vassal tévhiteket, dogmákat, vagy véreskezű hadvezér által megfogalmazott standardokat, azok akkor is csak tévhitek, dogmák, vagy véreskezű hadvezér által megfogalmazott standardok maradnának. Nos, reméljük, nem lesz kötelező azt mondani, hogy kettő meg kettő az négy-és-fél, és minden esetben négy-és-fél. Semmi kifogásunk azok ellen, akik valamilyen vallás nevében segítenek másokon, de nem tartjuk jogosnak, vagy törvényesnek, ha bárki bármilyen vallás nevében mások életét, vagy tömegek életét károsítja. Inkább segíts! Lehet köztünk némi bizalom?
Utóvizsga
Levizsgáztatná valaki a pénzügyminisztert defláció témaköréből, és ha nincs elképzelése arról, hogy lehet ezt gyakorlatban kivitelezni, akkor engedje át a helyet olyannak, akinek van! Direkt cseszitek el? Mondjátok már meg őszintén, direkt cseszitek el? Nem igaz, hogy nem lehet megcsinálni! Ne a begyöpösödött rendszert kövesd, dolgozd ki a tervet az új recept szerint! Hajlandó átmenni a pénzügyminiszter az utóvizsgán? Hajlandó átmenni akkor is, ha azelőtt ilyen még nem volt? Megérti, hogy új helyzethez új receptek, megoldások kellenek? Hajlandóak vagytok kidolgozni egy deflációs tervet?

Munka
Ostoba pálinkafőző minisztere! Kimegy Németországba, nem azt igyekszik megtanulni, hogyan dolgoznak Németországban. Mit tanul meg? Azt, hogy vasárnap nem dolgozik. Hát persze, hogy a hülyék ilyen ostobát választanak vezetőnek. Na és miből fogunk megélni? Mikor lesz már a józanság többségben? Lehet inni, de mértékkel!

Köszönet a  Fehérvári Óvodásoknak! Ügyesen ültettétek a virágokat a buszpályaudvarnál! -2014.04.22.

Királyi Rendelet
Bejegyzés 2015 április 24.
A munkához való jog: A munka alkotó jellegű tevékenység. A munka nem egy szörnyű dolog, amit be kell tiltani. A munka az, amiből megélünk. A munka nem tiltható be, még vasárnap sem, és nem kell külön engedély ahhoz, hogy valaki vagy valakik dolgozhassanak. Mindaddig, amíg nem sértik az alaptörvényt, a cégeknek joguk van úgy beosztani idejüket, hogy az nekik kedvező legyen. Amíg nem sértik az alaptörvényt, a cégek szabadon választhatnak a legálisan megengedett tevékenységek közül, és nem kell különdíjat fizetniük azért, hogy profilt válthassanak.
A Király a Cégvezető és a Dolgozó megállapodik: Akármilyen tevékenységi körben, a cégek törekednek arra, hogy a munka ne legyen unalmas lazsálás vagy agyonhajszolt tevékenység, a munkafolyamatok minden lépése tisztességesen el legyen végezve, és a munkával szerzett anyagi javak a vezetők és dolgozók közt tisztességesen el legyen osztva.
A Királynő a Cégvezető és a Dolgozó megállapodik: A közösség fenntartása és fejlődése érdekében, a cég és a dolgozók a tisztességesen megtermelt és elosztott javak egy - a Királynők Tanácsa által előírt - részét a királynőknek adományozza.
A Király a Cégvezető és a Dolgozó megállapodik: A cég, akármilyen tevékenységi körben is dolgozik, havonta fizeti az adományokat a királynőknek, és évente egyszer lead egy jelentést a területi királynak, ami tartalmazza tevékenységei rövid leírását, és tételesen az ebből származó hasznot (össz. bevétel-kiadások), a szétosztott javakat, a befizetett adományokat.
Elektronikus társadalmakban: Mivel a kerek fejűek nem mindig férnek be a kockákba, és a krumplifejűekre nem húzható kör alakú sablonsapka, a Király megengedi: a szellemi szabad-foglalkozást, a művészeteket, ismeretlen tudományokat, bármilyen egyéb máshová nem besorolható tevékenységek létét, akár adómentesen is, mindaddig, amíg ezek nem sértik az alaptörvényt és nem károsítják vagy veszélyeztetik a közösség létét.
A királynő értesíti királyát, ha túl nagy illetlenség történne, és ha nem tudják azt megoldani helyben, akkor értesítik a felettes Királyokat és Királynőket.
Nem lehet szellemi szabad-foglalkozásnak elfogadni vagy egyéb máshová nem besorolható tevékenységnek álcázni megnevezett káros tevékenységeket, mint például a prostitúció, vagy a tiltott drogok árulása stb...
A prostitúció betegségeket, társadalmi káoszt okozó mértéktelenség, tele átveréssel. Kis mértékben illetlenség, nagyobb mértékben törvénybe ütköző tevékenység. Beteg, nyomorult állapotot előidéző szerep, amit igyekszünk nem büntetni, de nem is fogadható el legális munkának. A prostituált első dolga a rehabilitáción a számolást, mérést tartalmazó tevékenység, és extra adag takarítás, hogy megtanulja kitakarítani a mértéktelensége miatt köré gyűlt mocskot és szemetet.
A kegyelmesek dolga, az elzárt törvénysértőket megtanítani tisztességesen dolgozni, hogy azok szabadon engedhetőek legyenek.
A Követ, xi-0-ix és a Tanács
Bejegyzés vége 2015 április 24.

Tartsd, és valósítsd meg a Királyi rendeletet! Nem fogsz rosszul járni!

Ti következtek...

Pénzügy: Megint mentek a szemétbe! Csaltok, sikkasztotok, raboltok, és észre sem veszitek, mert máshol is ezt csinálják! Az egyik felméri nagy általánosságban, hogy nőt a gazdaság, erre egy másik eszement azt mondja, jaj de jó, adhatunk ki még több elkölthető pénzt, aminek java részét kormányszinten félkatonai és más pénzügyek közelében szaglászó fegyveres barmok kapnak meg, és azok, akik tisztességes eszközökkel növelik a gazdaságot, éhbérért gebednek! NEM! NEM! NEM! ÁLTALÁNOS FELMÉRÉS ALAPJÁN NEM ADHATÓ KI TÖBB PÉNZ! Egy cég alapításakor az első kört a Király fizeti. Erre adhat ki pénzt, mert növekszik a gazdaság. De nem mások kárára élő fegyveres bugyuta barmoknak ad ki pénzt nagy általánosságban, mint ahogy ez például Amerikában szokás, hanem pontosan annak a cégnek adja az új bankókat, amelyik megalakult, vagy növekszik. A Királynő pedig pontosan azoknak a törvényes közintézményeket fedezi, amelyek működnek. Ha új iskola épül valahol, annak a kiskirálynőnek pontosan annyival több jár, amivel lefedezi az új intézmény működtetését, ha valahol tönkremegy egy közérdekű hivatal, ott annyival kevesebb a dotáció, mint amennyi a csökkent a közintézmények mérete, létszáma, mértéke. És nem nagy általánosságban osztjuk az adományokat, hanem területre, intézményre pontosan elszámolva!Hogy csinálja a Király? Pontosan oda fizet ahová kell, és nem nagy általánosságban nyomtatja a pénzt hogy még több inflációt okozzon! Ha egyetlen kis lyuk is van a fazék alján a leves ki fog folyni belőle. Foltozd már meg a pénzügyi rendszeredet, vagy dobd ki és tegyél be helyette egy használhatót!
A követ 2015 május 5.

Tartsd már meg a Királyi rendeletet, ne dotálj törvényesített, vagy törvénytelen bűnözőket, és nem fogsz rosszul járni!


Ti következtek...

A védő sosem használ elektromos fegyvert
Fogod már a törvényt, vagy maradsz törvénytelen!? Fegyveresek ellen bevethető a könnygáz, de ez a legtöbb pusztítás amit megengedünk! Ne majmold Amerikát! Ami Amerikából jön, az majdnem mind szemét és selejt áru! Mi egy tisztességes rendszert akarunk! Persze hogy törvénytelen, ha egy áruházban rendetlenkedő fegyvertelen civilre rálő sokkolóval egy biztonsági őr! A védelem ott kezdődik, hogy a rendőrség nem akarja aljas szadista eszközökkel piszkálni a civil lakosságot, és akkor majd nem kapnak vissza annyi utálatot. Hajlandó végre felfejlődni a rendőrség a kulturáltság alapszintjéig? Fegyvertelen tolvajok, rablók és más bűnözők elfogására sokkoló helyett mechanikus eszközök használhatóak, mint a hálóvető vagy a lasszóvető és a bilincs. Semmi olyan eszköz nem használható törvényesen, ami testen belüli károsodást okozhat! Mesterlövész terroristák ellen bevethető a könnygázpuska, vagy az altató lövedékes kábító puska, de ennél több nem! A rendőr feladata nem az, hogy kinyírja a bűnözőt, hanem, hogy törvény elé állítsa azt! Zabálni mindegyik tud, esze minden ezrediknek. Így nem fogjátok megkapni az intelligens társköztársaságot megillető jogokat!

Tartsd meg a Királyi rendeletet, és nem fogsz rosszul járni!

Ti következtek...
...

*** élyó, élyó ez a budi pont jó, ha tudnék pörögnék én a fejemen...***
*** Tudod, sosem állítottam, hogy összeillünk, csupán annyit, hogy hozzám tartozol ***
*** Hiába mondod, hogy nem jó a végeredmény! Elintézik a hölgyek, lesz itt mindjárt annyi rokon, meg tudod-e számolni? Hiába mondod, hogy ne, még a fejedet is leharapnák! Na most aztán főzhetitek a zacskós levest! Na jó, akkor csináljunk belőle felvonulást, fesztivált, hátha valaki megszámolja... Igen, a szavazatok szempontjából fontos kérdés, vajon leszünk-e többen, mint a Kínaiak... No már megint ki kívánt ennyi szavazatot magának és miért?... Nos, ha Kínaiak is velünk vannak? Talán a hölgyek majd megszámolják, ki kivel van, és ki hová tartozik. Hát persze, hogy mind AmeurázsiA lakója. Pontosabban? ***
  Ugrás a lap tetejére