A pite építése
Zsim után sokkal, sokkal később, de még az elkényelmesedett barbár
földművelés idejében, amikor rengeteg tévhit és babona járta át a
tudomány világát, történt egyszer, hogy egy kertben nem volt idő a
szőlő metszegetésére, és az felfutott a barackfára. Akkoriban a szőlőt
csak akkorára engedték nőni, amit egy ember fel tudott érni, ráadásul
mindenféle mérgekkel permetezték azt, hogy a kártevők ellen
védekezzenek. De a szőlő megmutatta, jobban érzi magát, és sokkal
ellenállóbb, ha nincs megcsonkítva. Nem kell permetezni, bőven terem.
Létráról az öregebbek is leszedhetik a termést, ami pedig nagyon
magasan van és létráról a botra rakott gyümölcsszedő kosárral sem
érhető el, az megmarad a madaraknak. És ez így szép. És Te is
rájöhetsz, ha a szőlő felfut a fára, akkor felfut más is. Különösen az
öreg fákat lehet így megszépíteni. A málna, a szőlő és a kúszó eper
nagyon szép az öreg cseresznyén, és a fa így tavasztól őszig terem. Még
a kisebb tök és dinnyeféléket is fel lehet futtatni. Délebbre, ahol
sosincs tél a kiwi és sok más gyümölcs felfuthat a pálmafákra. Kisebb
fákat, mint a mandarin, akár nagyobb cserépbe is el lehet ültetni.
A növényvédelem szabályai:
- Hagyd békén megnőni a növényt, megnő magától is, évmilliók
óta ezt teszi.
- Ne kurtítsd metszegetéssel.
- Ültess őshonos fajtát, és nem kell sokat gondoznod.
- Locsold meg, ha nagyon száraz
- Ne permetezd méreggel, legfeljebb tiszta vízzel
- Tápsó oldat csak akkor kell, ha föld híján homokba ülteted
mesterséges helyen.
- A legfinomabb gyümölcs magját ültesd el, de kerüld a
tudósaid által agyonnemesített életképtelenné vált fajtákat.
Van egy cserépnyi, vagy annál nagyobb földed? Legyél Annak Te a
Királya. Ha csak egy cseréptálad van, abból nem fogsz jóllakni, de szép
lehet, ha vizet és mohát raksz bele. Fát csak oda ültess, ahol van elég
hely, hogy megnőjön. Add meg az élőnek a teret, ami az élőnek jár. Ha
van elég szabad helyed: Ültess egy gyümölcsfát! mire a fa már legalább
3-6 éve terem, ültetheted a törzsétől úgy három arasznyira az első
évelő futónövényt. Több fajta növényt csak nagyobb, vagy öregebb fára
futtass, ahol van elég száraz ág, ami helyet ad a futónövényeknek. Ne
kerítsd be, hadd lássák mások is. A termő fa alá rakj egy perselyt, ami
a Te perselyed. Aki a Te fádról szakajt és fizetni akar érte, tegye azt
a perselyedbe. Rakj ki a persely mellé egy botra egy nyilat. Ha a nyíl
a perselyre mutat, azt jelenti, szedj a fáról, és ide tedd az árát. Ha
a nyíl lefelé mutat, azt jelenti, még nem érett, vagy ne szedd le. Ha a
nyíl felfelé a fára mutat, azt jelenti, Olyan sok a termés, hogy akár
fizetsz érte akár nem, elviheted. Király leszel, vagy földműves?
Esetleg mindkettő? Nem kell, hogy mindenki király legyen, van amikor a
földművesnek jobb dolga van, mint a királynak. Milyen király leszel,
vagy milyen lesz a királyod? Milyen lesz a királyságod? Tudsz fára
mászni? Mi Asztropitekuszok olyan emberek vagyunk, akik tudnak fára
mászni! Létrával még az öregek is!
A fára mászás szabályai
- Sose mássz, magasabbra, mint ahol még biztonságban érzed
magad!
- Azok az ágak biztonságosak, amelyek vastagabbak a bokádnál.
- A vékonyabb ágakat két kézzel más ágakba kapaszkodva,
vastagabb ágakat
hónod alá fogva, próbáld ki úgy, hogy rugózva nehezkedsz rá, egy
lábnyira a tövüktől. Ha így nem törik, a tövéhez lépve biztos nem
szakad le alattad.
- Száraz ágra csak akkor lépj, ha az kétszer vastagabb a
bokádnál, és a
próbálásnál nem tört el. Minél régebben száradt el, annál gyengébb.
- Ha máshogy nem biztonságos, használj létrát.
- Ne mássz fára betegen, pityókásan, vagy begyógyszerezve.
A pite
És több király összefoghat, hogy együtt az ő népükkel megépítsék a
Pitét. És mi Pitének hívjuk a mezőgazdasági falvakat és városokat,
amiből a nép jóllakhat. A Pite lehet dombos pite, lapos pite, hegyi
pite tengeri pite csíkos pite, hosszú pite, vagy kerek pite. És
kiskirálynak kicsi a pitéje, Nagy Királynak, nagy a Pitéje. És
kiskirályból Nagy Király lehet, ha Ő is és a többiek is úgy akarják. De
ne akarj túl nagyra nőni, nehéz lesz úgy fára mászni! És lesznek, akik
hallgatnak majd rád, és követnek, Ők lesznek a Te néped, becsüld meg,
és vezesd őket!
Király ha kell, a bányákon is átvezeti a népét, ha nincs más kiút. És
nem ígér magaslati levegőt, ha a föld alá megy! Ha a népe és a
szomszédok több nyelvűek, akkor maga is megszólal, legalább néhány
mondat erejéig, a peremterületek, és a szomszédok nyelvén, az Ő
kedvükért! Mert a földműves megengedheti magának, hogy csak egy nyelven
köszönjön, de a Király nem! Egy királyból sosem lesz igazi nagy Király,
ha nem tud meghajolni a nép és a szomszédok előtt, mikor a beszédét
befejezte, vagy a sors úgy kívánja! Egy királyból sosem lesz igazi Nagy
Király, ha nem engedi, hogy mások is Nagy Királyok legyenek! Egy
királyból sosem lesz igazi Nagy Király, ha nem tudja azt mondani,
tévedtem, mikor nyilvánvaló, hogy tévedett. Még nagyon sok feladat van!
És ha nem tudunk tovább jutni, abból hanyatlás lesz! Van, amikor nagyon
nehéz! És hol a többi Király? Hol vannak a Királynők? Ki fog váltani,
mikor már túl sok a feladat, a teher, és túl sokan vannak azok, akiket
vezetni kell? A Király mikor meghajol, a sors előtt, felteszi magában a
kérdést, az erő, vagy némi józanész vezeti a sors parancsát? Mért ne
lehetne egy országnak több Királya is, akik tudják váltani egymást,
akár többször is helyet cserélve, anélkül hogy belehalnának a
marakodásba. Mért ne lehetne egy országnak több Királynője is, akik
tudják váltani egymást, akár többször is helyet cserélve, anélkül hogy
belehalnának a perlekedésbe. És mért ne lehetne, hogy egyszerre több
Király és Királynő vezesse az Országát. És a Királyok most
Köztársaságot alapítanak. És az asztropitekuszok most megépíthetik
pitéiket.
A pite építése
Egy kör alakú pitében általában középen vannak a középületek és
emeletes lakóházak. A központot övező kőrgyűrűben vannak a kertes házak
és minden termő fák. A gyűrűk szélén az esővíz gyűjtő tavak strandokkal
és halász területekkel. A következő legnagyobb gyűrű a ligetgazdaságé,
ahol sorba ülteti ki-ki a maga minden termő fáit, és a fasorok közti
átlag 10 ember (15 méter) széles földeken búzát, kukoricát, krumplit,
vagy más egynyári növényt termelnek, és egy részt meghagynak a
parlagnak. Mindez alatt fekszik a többszintes pincerendszer. A legkülső
gyűrű a művelt erdőké és részben a műveletlen erdőké.
Sokan szeretnének egy házat, vagy legalább egy minden termő fát
magukénak tudni Asztropitekusz többszintes ligetgazdaságaiban, de
sokszor egy nagy ház, vagy egy nagyobb terület igen sokba kerül. Legyél
Te is Asztropitekusz, és ha kevesebbel is beéred, vegyél részt a kis
ház, kis lakás kisnyugdíjasoknak és gyerekeknek programban. Fogd a
nagyanyádat és ültessetek egy szörphöz és lekvárhoz termő fát, mert
miféle nagymama az, aki még egy pohár szörppel sem tudja megkínálni az
unokáját? Ha beéred 2-3 ember hosszú és széles lakással (15m2) akár a
fára is felköltözhetsz. A cseresznye is megfelelő lehet, de diófa
nagyobbra megnő, és erősek az ágai. Ha házat építesz rá, alapnak olyan
szivaccsal, vagy gumival bélelt hajlított lemezeket használj, ami nem
szorosan passzol a tartó ágakhoz, mert az élő fa ágai vastagodnak! Ne
szögeld oda, ne verj szöget élő fába! A lemezekhez rögzítsd a
padlótartó gerendákat pókháló szerű alakzatban. Ha jól tervezted, a ház
súlyánál fogva beékelődik majd az ágak közé, és nem kell odaszögelni,
rögzíteni, és a gerendák megtartják. A gerendákra építsd a házat, de
legyen az hőszigetelt és télen is lakható. Az élő fát ne, de a házadat
fesd le fakonzerváló festékkel, hogy el ne korhadjon! A gerendákat már
akkor fesd le, mielőtt ráépítenél! Ne építsd magasra, mert az erős ágak
alul vannak, és ha leesnél, akkor sem fogsz nagyot esni. Egy fára csak
egy házat építs! A lépcső olyan legyen, hogy idősek is fel tudjanak
mászni a lakásodba! Bevezetheted a vizet is, hogy tudjál inni,
mosakodni, de ehhez rugalmas csöveket használj, a csatorna és a többi
cső eltakarására pedig szerelj fel egy vastag csatornacsövet a földtől
a házadig, amibe az összes többi cső bőven elfér, és lehet rá szerelő
lukat vágni! Futtass a fára szőlőt, epret, babot, vagy ami tetszik,
hogy legyen az a fa minden-termő! Olcsóbb, és hangulatosabb, mint egy
földre épített kőház! A vadász az alacsonyan elágazó öreg tölgyre
szereti építeni a házát, és a magasabb ágakra még egy magaslest is
épít. Ha szeretnéd, hogy mások is örüljenek neki, házad legyen szép,
tartós, és ne úgy nézzen ki, mint egy összetákolt rendetlen
nyomortelep! A tákolmány és az építmény közt az a különbség, hogy az
egyik csak ímmel-ámmal, a másik tisztességesen meg lett csinálva!
Anyósok könyve: langyos vadmálna lekvár recept:
– Csak semmi tartósító, és színezék, mégis színes, és tartós. A
töménység tartósítja, a vadmálna színezi
– Az üstbe rakni: egy csupor vadmálna, egy csupor cukor, néhány kanál
citromsav. (A citromsav a citromnak az a része, amitől a citrom
savanyú. Lehet szintetikus, vagy természetes, helyettesíthető
borkősavval, de nem tévesztendő össze a borkénnel!) Annyi citromsav
kell, hogy ne legyen túl édes, de ne is legyen túl savanyú.
– Kevergeti, kavargatja, meglangyítja. Nem felmelegíti, nem
felforralja, a magvak életben maradjanak! Mondom, meglangyít! A magvak
életben maradjanak!
– Lezárt üvegben, hűvös helyen sokáig eláll. Fogyasztható kenyérrel,
vagy piskótával. Vízzel vagy szódavízzel hígítva szörpnek is
használható.
A földműves, aki ezt fogyasztja és távozik, legalább bokor nőjön utána,
ha az erdő szélén, vagy a kertek alatt gatyázik. Na kinek a kertje
alatt gatyázik? (A vadmálna az a tüskés bokor fekete bogyókkal, nem
eper, vagy szeder, de az eperből és szederből is lehet lekvárt vagy
szörpöt készíteni.)
Szőlőszörp: A csumázott darált szőlőt langyítsd meg, hogy a színe-java
kioldódjon. Csak ez után préseld! A csupor musthoz majd két csupor
cukrot rakjál, és borkősavat vagy citromsavat, langyítsd meg, hogy a
cukor feloldódjon. A szörp nem buggyan meg, mint a must! A borba nem
raknak cukrot, a szörpbe viszont annyit, hogy méz sűrűségű legyen. Itt
is annyi citromsav kell, hogy ne legyen túl édes, de ne is legyen túl
savanyú. A szőlő szörphöz kiváló fajták az otelló és a kék kékfrankos.
Mikor a lekvárt készíted, a kezed tiszta legyen, és ügyelj a
tisztaságra! Ne keverj bele tartósító mérgeket! Az üvegre írd rá:
Készítette: a saját neved vagy céged neve, évjárat: évszám, szörp /
lekvár: a gyümölcs neve, amiből készült! A kereskedő csak így tudja
majd jó áron eladni! Készíthetsz még virágszörpöt, savanyúságokat,
szárított gombát, szárított csipkebogyót, hársfát teának, és még sok
más élelmiszert. Gyűjtésnél sose keverd össze a mérgezőt az ehetővel!
Csak azt a gombát, szedd le, amiről minden kétséget kizáróan tudod,
hogy ehető.
Az alma és az annál nagyobb magvú gyümölcsök magvak nélkül befőzhetőek,
mert nagyobb magvakat legfeljebb a tehén vagy az elefánt eszi meg a
gyümölccsel együtt.
Kis ház, kis lakás kisnyugdíjasoknak és gyerekeknek program
Sose akarj nagyobb területet, mint amit meg tudsz művelni!
Sokan építenek nagy házat maguknak, de gondolj arra, ha öreg leszel, ki
fogja azt kitakarítani, rendben tartani? A pite királyai általában
fenntartanak olyan olcsón eladó pici, 5-10 ember (7,5-15m) széles és
hosszú telkeket a pitében amire 4-5 ember hosszú és széles (40m2) méret
alatt bármilyen pincés kétszintes vagy kisebb ház építhető, és elfér
rajta 2-4 minden termő fa. Használhatsz fát, vályogot követ, vagy
műanyagot, az építési szabály csupán annyi: lakható legyen és ne
életveszélyes, 25 m2 felett tervrajz szükséges.
Ha tudsz jobbat, azt kövesd, de ha megelégszel vele, állj be a
királyhoz!
Az agyon hajszolt, sürgetett munkának mindig selejt a végeredménye. 1
óra tisztességes munka többet ér, mint 12 óra látványos kapkodás. A
király szeretné, ha lenne értéke a munkádnak.
Akarsz-e a királynak dolgozni?
Asztropitekusz Asztropitekusz jelentkezz!
Legyél Te is Asztropitekusz!
Mert tudd meg, mi asztropitekuszok nem csak a földet nézzük, hanem néha
fel-fel nézünk, és észrevesszük a csillagokat is.
Tudsz e fára mászni?
Mert tud meg! Mi asztropitekuszok a földön járókkal ellentétben, fára
is tudunk mászni, ha akarunk. Tudod, fentről néha többet látni, és ha
közénk tartozol, elvárjuk, hogy legalább egy létrát meg tudj mászni, de
ne mássz magasabbra, mint ahol még biztonságban érzed magad!
Mit szeretnél, segítsünk?
Mert tudd meg! Akár közénk tartozol, akár nem, asztropitekusz segít
ahol tud, és nem segít ahol nem tud. Ennél többet sajnos most nem
ígérhetünk.
Ki a Te Vezetőd és dolgozol-e neki?
Mert tudd meg! Mi legtöbben a Vezetőnek dolgozunk, mert tudjuk, hogy a
vezető nem csak magáért: másokért, a királyért, és értünk is dolgozik.
Akarsz-e Vezető, vagy Király lenni?
Mert tudd meg! Ha ismered a köztársaságot, akár Vezető, vagy Király is
lehetsz! De ne vágyj túl sokra, lehet, hogy alkotóként, vagy
kereskedőként jobban éreznéd magad!
Szereted-e fagyit és a pudingot?
Mert tudd meg! Sok asztropitekusz szereti a fagyit és a pudingot, amit
kezdetben a tehén váladékából és növényekből, később mesterségesen
előállított anyagokból készítettek. Ne csinálj kultuszt az evésből, ha
enned kell, örülj, ha van mit, és ne azért élj, hogy egyél, hanem azért
egyél, hogy a tested éljen. Tudd: nem azok állnak a tápláléklánc
csúcsán, akik minden élőt felfalnak, hanem azok, akik az élők
pusztítása nélkül elő tudják állítani, azt amit megesznek, és fölöttük
állnak azok, aki evés nélkül is tudnak élni és létezni.
Szerinted vannak szellemek!
Tudd meg! Mi asztropitekuszok úgy gondoljuk, azok, akik már éltek a
földön és meghaltak, többet tudnak, mint akik még élnek, mert nem
tompítják el őket a test gondjai, nem kell minden nap enniük, de halk
jelzéseiket sokszor csak a mágusok és próféták értik, néha még azok se.
És a teremtő?
Mi asztropitekuszok, ha szép az idő, és jól érezzük magunkat, szívesen
gondolunk szeretteinkre, és az őket kísérő szellemekre, de ha baj van
legfeljebb azt mondjuk, vigyázz, mert lehet, hogy van Igaz Isten de
hamis az biztos hogy van, és a többit, inkább a szellemekre bízzuk,
mert a szellemek többet tudnak foglalkozni a teremtővel, mint a földi
halandók. Asztropitekusz maga dönti el milyen szellemi útmutatást követ
és néha örül annak is, ha saját maga holnapra valóját megteremtheti, de
nem örül, ha egy hamis szentség vagy istenség még ennyit sem enged
neki, ezért nem kér a barbár szentségből, aki a háborút isteníti és
asztropitekusz a katonát felszólítja, tegye le a fegyvert, akármilyen
hamis szentségért is küzd, mert mindig az a nagyobb bűnöző, aki
fegyverrel fenyeget fegyvertelent.
Ugye nem fogsz vénasszony módjára, fegyveres törvényesített bűnözőknek
nyafogni és panaszkodni, ha történik veled valami? Ha segítség kell,
kérj meg inkább olyanokat, akikben meg lehet bízni, de ha baj van, ne
csinálj még nagyobb bajt azzal, hogy egyenruhás vagy más fegyveres
bűnözőktől kérsz segítséget!
No és mi a véleményed a tűzről?
Tudd meg, mi asztropitekuszok, el is tudjuk oltani a tüzet, nemcsak
meggyújtani. De ha Te úgy hiszed, hogy a bozótégetésnek van haszna,
akkor mi tudjuk, hogy nem közénk tartozol, hanem azokhoz a tudatlan
barbárokhoz, akik az orruknál sem látnak tovább, és nem veszik észre,
mennyit pusztítanak. Tábortüzet rakhatsz, de ne gyújtsd fel az erdőt és
a mezőt, csak azért, mert sült szárnyast vagy négylábút akarsz enni, és
ne gyújtsd fel a nádast, mert egy eszement parancsba adja, hogy így
kell a tó körül rendet rakni. De ha megtanulod nem csak meggyújtani,
hanem eloltani is a tüzet, és az alaptörvényt is megérted, akkor már
tartozhatsz közénk is.
Mi asztropitekuszok ismerjük az alaptörvényt, és fölöslegesen nem
pusztítunk.
És tudd meg! Lehet, hogy egyszer még asztropitekusz asztropitekusz
unokája, pitéjét a csillagok közt építi majd, mert Asztropitekusz
tudja, hogy dolgozik a hét törpe!
A hét törpe és a 7T7 törpék
A vezető most elrendeli a böjtöt. A vezető és a kincstáros csak akkor
tud osztani egy körben, ha mind a 7T7 elvégezte a dolgát!
A hét törpe nagyon régi történet. Olyan régi, hogy sokan már el is
felejtették. És voltak, akik írtak a hét törpéről, de eddig senkinek
sem sikerült megfejteni, a törpék igazi neveit. Már pedig az a hír
járja, aki ismeri a hét törpét, annak megadatik a gazdagság, de
nehezebb körülmények közt is legalább egy élhető vagy tisztességes
élet, mert aki a törpéktől tanul dolgozni, az bármit meg tud csinálni,
amit csak meg lehet csinálni. De túl sokra ne vágyjál! Tudod, ki a
kicsit nem becsüli… A munka sokszor nagyon nehéz is lehet! A törpék
lehetnek emberek is. És a legmagasabb emberre is igaz, hogy magassága
eltörpül ahhoz képest, mint amekkora világot képes építeni az, aki
törpe módra dolgozik. A hét törpéről sokan írtak már. Nagy-nagy
próféták próbálták helyesen és sorrendben elmondani a törpék neveit,
hogy megidézzék őket és világukat. De az ember világában évezredek óta
ez senkinek sem sikerült. Fontos a helyes sorrend! A törpék nem
feltétlenül kisebbek, mint Te, de a világ, amit építenek hatalmas,
ezért sokszor törpének érzik magukat, ha végignéznek a munkájukon. Ha
meg akarod találni őket, a legjobb, ha megnézed, hogy dolgoztak régen
az emberek. Régen a mester és tanítványa együtt dolgozott. Lehettek ők
kovácsok, kőművesek, szántó vetők vagy bármi más szakmabeliek. A mester
csinálta, a tanítvány segített neki, és tanult tőle, hogy aztán ő
legyen a mester. A mester feladata a mestermunka a segéd feladata a
segédmunka, és ők alkotnak. Hogy mit, az attól függ, hogy mi a
szakmájuk.
Ha egy csapat takarítással foglalkozik, akkor az alkotók a takarítók és
a tiszta hely az alkotásuk.
Ha egy csapat építéssel foglalkozik, akkor az alkotók az építő
mesterek, és segédjeik.
Ha egy csapat a város biztonságát védi, akkor az alkotó a védő, és amit
alkot az a védelem és a hely biztonsága.
De nem maga a védő az, aki fegyveres fenyegetést jelent a többiekre
nézve! Egy valódi védő mindig fegyvertelen! Lehet pajzsa nehezebb
időkben, lefegyverezheti a támadókat, de fegyvert támadásra sosem
használ.
Tehát most már tudjuk, hogy a törpék közül az egyiknek az a neve, hogy
Alkotó. De ahhoz, hogy valaki alkotni tudjon, kell egy Tanító, de ha
csak ennyi lenne, akkor senki sem javítaná ki a mester által ejtett,
vagy a használat során keletkezett hibákat. Tehát kell valaki, aki
kijavítja az esetleges hibákat és azt mondja, ez már használható,
minőségi. Aki ezt csinálja, úgy hívják: Minősítő. De ha csak ennyi
lenne, a törpék össze-vissza dolgoznának. Kell valaki, aki irányítja
őket. Ő a Vezető. A vezető az elvégzendő nagy feladatot kisebb
feladatkörökre bontja, és az ő első dolgozója a Hívó. A hívó hívja a
többieket dolgozni, és kiosztja, kinek mi lesz a feladata. A Tanító ezt
megtanítja, Aki megtanulta, abból lesz az Alkotó. Ezután a hibákat
javítja a minősítő. És ami kész van, lehet eladni, vagy odaadni
másoknak, ezt végzi a Kereskedő. A Kereskedő az eladásért kapott pénzt
vagy kincset a Kincstárosnak adja, a Kincstáros a pénzt és kincs egy
részét a további munkára fordítja, tartalékol, a maradékot a csapatban
szétosztja. És Alkotó legalább annyi, vagy kétszer annyi van, mint a
többiek. Tehát a CÉG felépítése, és a helyes sorrend:
A vezető a hívó a tanító az alkotó a minősítő a kereskedő a kincstáros
A CÉG akkor teljes, ha mind a hétből legalább egy van, és alkotó
legalább annyi, vagy kétszer annyi, mint a többiek. És a cég akkora is
lehet, hogy akárhányan is beleférnek. Ha egyedül dolgozol 7T7 mintára,
akkor mind a hét szerepet neked kell játszani, de az időt úgy oszd be,
hogy alkotásra legalább annyi vagy kétszer annyi jusson, mint a
többire, a kincset pedig egyenletesen úgy, hogy a kör végére is
maradjon. Ha kereskedőként kincset kérsz a munkáért, akkor azt ne
mindent visz, hanem jut is, marad is alapon tedd! Egy csapat
kereskedőjeként ne kövesd el azt a hibát, hogy mások munkájával
kereskedve, azt hiszed, minden pénzt te keresel. A kincstáros majd
tudja, mennyi jár neked, hogy a többieknek is jusson. Minden csapatnak
meg van a saját kincstárosa. Van olyan is, hogy egy tanító vagy
kereskedő több csapatnak is dolgozik, de az alapminta a 7T7. Vedd
észre, hogy ez a 7T7 CÉG mesterlap nem tartalmaz egyetlen kötelezően
követendő tekintélyt sem. Nincs eltorzítva, megkeverve egyetlen
nagy-nagy király, tekintély vagy próféta nevével sem. Bármelyik
feladatkört bárki betöltheti, ha alkalmas rá.
Igazi kobold munka! A hét törpe nagyon régi történet. Nem egy nagy-nagy
próféta, vagy valakiknek a kizárólagos tulajdona, hanem valaha élt
milliók munkájának eredménye, amit bárki használhat, ha képes azt
megérteni. Sokan írtak, vagy beszéltek már erről, de itt legalább a
sorrend érthető. Pontosabban:
A vezető: aki vezeti és irányítja a csoportot
a hívó: aki hívja a többieket, és kiosztja a feladatokat
a tanító: aki megmutatja, megtanítja, hogy kell elvégezni a feladatot
az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó
az alkotó: aki megtanulta és csinálja
a minősítő: aki kijavítja a hibákat és minősíti az elvégzett munkát
a kereskedő: aki eladja és kincset kap érte, és a kincset a
kincstárosnak adja
a kincstáros: aki félreteszi a további munkára és a tartalékra valót és
szétosztja a törpék közt a maradékot
a vezető: aki vezeti és irányítja a csoportot…
a hívó
a tanító
az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó
az alkotó az alkotó az alkotó az alkotó
a minősítő
a kereskedő
a kincstáros
a vezető
a hívó
a tanító
az alkotó az alkotó az alkotó az a…
a minősítő
a kereskedő
a kincstáros
a vezető…és így tovább.
Talán 7T7 módra épült Atlantisz, a szigetváros, aminek a nagy robbanás,
vagy természeti katasztrófa vetett véget? Nos, akárhogy is történt,
annyi biztos, néhány harcos, tömeggyilkos elmebajos képes elpusztítani
akár milliók világát is.
A Ligetgazdaság és az Atomváros
A Ligetgazdaságot a művelt erdők veszik körül. A ligetgazdaság
legmagasabb építményei a szélkerekek, jóval a fák szintje fölé nyúlva
termelik az energiát a városnak, vagy az üzemanyagot gyártó kémiai
üzemanyag generátoroknak, és a gyáraknak. A szélkerekek alatt húzódnak
a minden termő fasorok. A fasorok közt a művelt földeken termelik az
egynyári vagy embermagas növényeket. A művelt földek alatt olyan
pincerendszerek húzódnak, amik boltozata elbírja a rajta lévő
termőföldet, és az ott dolgozó munkagépeket. A megvilágított
pincegazdaságban tárolják és dolgozzák fel a termést, és gombát, algát,
kocsonyagombát, termesztenek, víztározó és halastavakat tartanak fenn.
Hogy az ösvényeket, az utakat és épületeket letakarítod, az
elfogadható, de a gépesített növény, vagy állat irtás tilos! Ha már
annyira zavar a fű, legeltesd le a birkákkal, vagy rakjál bele
nyulakat. A gazdaságban nincs fűnyíró, az csak az utak mentén, vagy
épületek környékén használható! A növény, vagy állat irtás az, amikor
valaki haszontalannak, vagy károsnak ítél bizonyos fajokat vagy
életterületeket, és tömegesen pusztítja azokat. Ez teljesen más
kategória, mint az érett búza aratása, hogy legyen mit enni. Az
élősködőket pusztítás nélkül is kordában lehet tartani. A szúnyogháló
sokkal jobb, mintha méreggel permeteznél, pláne, ha nem a lakás kis
területén, hanem a szabadban mérgezed a saját földed. Amíg az ősök
kisebb hordákban késekkel, dárdákkal, gyújtogatásokkal pusztítottak,
azt a környezet még elviselte, de a meghajtás nélküli kéziszerszámnál
nagyobb, sorozatban gyártott gépek pusztításra való felhasználása már a
katasztrófa felé vezető irány. A ligetgazdaságot a művelt erdő veszi
körül, de az erdőirtás azért, hogy gazdaságot telepítsünk, nem
elfogadható. A telepítés akkor hasznos, ha a természetvédelemben a
becsléshez használt alap mérőszám: élőlények száma szer mérete
egységnyi területen – növekszik. A ligetgazdaságot arra kell használni,
hogy a száraz pusztát élhetővé tegyük. Ahol erdő van, ott az erdővel
kell gazdálkodni. Az erdő lábon kiszáradt fákat terem. Az asztalos
tudja, hogy ezek többet érnek, mint a fiatalon kivágottak. A fa
leginkább a kiszáradás utáni, vagy azt követő második, harmadik évben
felhasználható.
Fakitermelés életgörbe alapján: A barbárok által tönkre vágott erdő
fiatal fái nem alkalmasak a felmérésre. Felméred a műveletlen erdőkben
az emberi beavatkozás nélkül kiszáradt fák életkorát, és becsléssel
megrajzolod az életgörbét. A művelt erdőkből csak annyi fát vághatsz
ki, hogy a gazdaságban az életgörbe értékei semelyik korosztályban ne
menjenek a műveletlen erdőben mért értékek alá. Optimális esetben a
gazdaságod görbéje 1,2-1,5-tel magasabb, mint a műveletlen erdő görbéje.
Ha ragaszkodsz a húsevéshez, akkor is: Ha a csirke a vadonban átlag
négy-hat évig él, Te se vágd le előbb! (Életgörbe alapján, ami azt
mutatja, hogy 100 csirkéből a vadonban mennyi éri meg az 1 2 3 4 5 6
stb. kort Ennek 1,2 – 1,5-szöröse legyen a gazdaságod
görbéje.) A
vén marhahús jobb, mint az éhenhalás, de vannak, akik nem szeretik
megenni a teheneket, és inkább a szintetikus kaját választják. Ha nagy
a kereslet akkor se kurtítsd az életgörbét, és ne feledd, nincs minden
nap kacsa! Add meg az időt, ami az élőnek jár! Ne turbózd a
természetet, mert lehet, hogy ma látványos eredményeket produkálsz, de
holnap sokan halhatnak abba bele! Asztropitekusz szereti a fagyit, és
ne becsüld le a szintetikus kaját! Kulturáltabb, mint a bontott csirke!
Nem az áll a tápláléklánc csúcsán, aki mindent fölzabál, hanem az, aki
az élők pusztítása nélkül elő tudja állítani, amit megeszik. A tehén
váladéka elfogadható alapanyag. De nem lehet mindenki a csúcson. A
vadember is ember! Dúvad csak a vademberek fejében létezik. A vadász
ennél többet tud. A vadász tudatában van annak, hogy minden lövéssel
elpusztít valamit, és nem pazarolja az életet. Számon tartja,
megfigyeli a vadakat, és úgy szerzi meg élelmét, hogy kerül minden
fölösleges pusztítást, és irtást. Nem téveszti össze a vadembert a
vadállattal. Különbséget tesz! A vadember is ember! Emberre még
véletlenül sem lő. A vadász fegyvere nem elektromos, hanem mechanikus,
vagy legfeljebb kémiai. Nem zsebméretű, vagy még kisebb, ereje nem
feltétlenül a megengedett legnagyobb, a vadász céljait szolgálja, nem
katonai, vagy barbár rendfenntartó célokat. A helyi király, vagy
királynő, majd tudja, hogy a területén mekkora fegyver engedhető. Ez
területenként változik, még országon belül is. A vadász különbséget
tesz róka és róka közt! Nem rendel el irtást a róka, a farkas, vagy a
medve ellen, csupán azt a rókát vagy állatot lőheti ki, amelyik a
gazdaságban tenyésztett állatokat vagy az embereket veszélyezteti. A
vadak közül élelemszerzés céljából pedig azt, amelyik kilövése nem okoz
nagyobb kárt az adott fajban, és nem fenyeget kipusztulással. A
tenyésztett állatok közül kilőheti azokat, amiket a gazda vagy vezető
arra kijelöl, figyelembe véve a tenyésztett állatok életgörbe adatait.
A kopasztott, belezett csirke nyílvesszőn előpirítva, füstölve a
vénasszonyok régi kedvenc eledele, amit a vadász a felhasznált
nyílvesszőre tűzve ad el a vénasszonyoknak, és a vénasszonyok azt
fűszerezik tovább sütik, majd felszolgálják a családnak.
A műveletlen erdőkben és parlagon a megművelés szintje legfeljebb
annyi, hogy járható ösvényeket alakítanak ki benne. És a Király az Ő
Országában a művelt erdők és művelt ligetek közt meghagyja az Ő
földjének legalább ötödét, vagy hatodát a parlagnak és műveletlen
erdőknek, mert az kettő a föld édes gyermeke, és azt még a legnagyobb
szükség vagy veszély esetén sem bolygathatja földművelő, vagy iparos,
legfeljebb látogathatja. És ez kettőnek mesterséges telepein is ad némi
helyet. Az erdész és a vadász az, aki ismeri ezeket a helyeket, de
vadászni csak a művelt erdőkben szabad. A vetésforgó és
ligetgazdaságban a parlag és a művelt terület közt 2-10évente vált, a
művelt és műveletlen erdők közt 500- 5000 évente. Az öreg tölgy, a
mamutfenyő és a cseppkő a Király és a Vándor barátja, mert az öreg fa
és a cseppkő jelzi, hogy az adott területen a halandó kurta életéhez
képest már nagyon rég óta nem történt nagyobb pusztítás.
Egy gazdaság úgy tehető stabillá, ha kiszedünk belőle minden fölösleges
pusztítást, amit pedig kidobnánk a szemétbe, azt újrahasznosítjuk, és
amit lehet körfolyamatba állítunk. És tiszteletben tartjuk, hogy
lehetnek olyan életformák, amik számunkra közömbösek, vagy nem
hasznosak, mégsem pusztíthatjuk ki azokat, vagy vehetjük el a
területüket. A lakhatatlan területeket pedig élhetővé változtatjuk.
Tehát a szelektív hulladékgyűjtéssel és a szemét újrahasznosításával
kezdjük.
Környezetvédelemből bukta várható. De mekkora!!! Meddig vágjuk még
magunk alatt a fát! Talált egy sublert, és azt hiszi, most már ő a
mérnök! Arra nem is gondol, hogy nem csak számokból és beosztásokból
áll a világ! Vittél málnát a mamának? Nem digitálisat, nem
génmanipuláltat! Igazit! De kevesen vannak a felszínen, de sokan a föld
alatt… Az élet a felszínen csupán egy vékony hártya. A felszín nagyon
értékes! Ha elveszel belőle valamennyit, ahol a város kinő a föld alól,
akkor kell tervezned legalább egy dombot, vagy tervezhetsz az épületbe
függőkerteket, hogy a felszínen élők területe ne csökkenjen. Jut-e
városban mindenkinek gyerekszoba? Ki bír-e 120 évet a nikkel-réz
tömítéses vas-nikkel csap csöpögés nélkül, hogy ne keljen sűrűn
cserélni? Ne cinkeld, mert puha lesz!
Fegyveresnek semmi keresnivalója a városban! A felszínen a vadász a
legtöbb, amit megengedünk! A védő mindig fegyvertelen!
A törpék hatalmas városokat tudnak építeni. A pincerendszer a város
felé közelítve egyre lejjebb hatol, és több szint mély lesz. Először
általában a ligetgazdaságot építik meg, majd a pincerendszert. És a
pincerendszert a központ felé bővítve, sokszor az atomvárost úgy építik
meg, hogy a felszínt meg se bolygatják, vagy a föld alól kibányászott
agyagot és köveket felhasználva a központban egyre mélyebbre hatoló
pincerendszerre (amit úgy terveztek, hogy elbírjon egy többszintes
építményt) ráépítenek egy kúp, vagy Bábel tornya alakú várost. A
többszintes pincés ligetgazdaság kb. ötször annyi ember ellátására
képes, mint ha csak megművelnénk a földfelszínt, és az energiát is
biztosítja a városnak. Atomerőre csak a nagyobb, vagy úszó, mozgó,
repülő és űrvárosoknál van szükség. Kisebb városoknál, és ahol nem
szükséges, nem használunk atomerőt, vagy meghajtást, hanem megelégszünk
a szél vagy a nap erejével. Az Atomvárossal megkezdődik a diszkosz
alakú búgócsigák korszaka, de mikor elkezded a földtúrást, jusson
eszedbe, hogy még egy tüskés bokor is finomabb és élőbb struktúra a Te
buldózerednél és jól gondold meg, mit pusztíthatsz! Az atommágiával
hajtott ipar és a mezőgazdaság beköltözik a föld alá és az egek fölé. A
felszín többszintes ligetgazdaság, a kiemelkedő városok csúcsaival, és
javarészt természetvédelmi terület. Ahol nem szükséges, nem használunk
atomerőt, vagy meghajtást, hanem megelégszünk a szél vagy a nap
erejével.
Növények termesztése üzemanyag előállítás céljából tilos! Halott
maradványok, mint pl. a kőolaj, hulladék olajak felhasználhatóak, –
mértékkel, és takarékoskodva – száraz növényi hulladék, vagy a biogáz
használata megengedett, de a gépek üzemeltetéséhez az üzemanyagot, az
élők pusztítása nélkül, szintetikusan kell előállítani! Hogy vidéken
tábortüzet raksz a hangulat kedvéért, az rendben van, de hogy
rendszeresen fával fűtsél, az már legfeljebb csak néhány tanyán
elfogadható! Építésnél óvakodj az extravagáns formáktól, a stabilitás
fontosabb. A nagyobb építkezésnél alapszabály: semmiféle bontást,
pusztítást ne kezdj, amíg az elfogadott terv nincs meg. Kisebb, pl.
családi építkezéseknél a szabályozás is jóval kevesebb. Asztropitekusz
városai sokfélék lehetnek. Az atomváros berendezhető kutató- megfigyelő
állomásnak, vagy vásárvárosnak. Az önfenntartó városok általában a
külső gyűrűkben mesterségesen megvilágított kertészetet üzemeltetnek,
ahol kb. 50-200 négyzetméter művelt terület jut egy főre. A
ligetgazdaság beköltöztethető a város külső földalatti, megvilágított
gyűrűibe. Így egy kb. 700m átmérőjű diszkosz akár. 20 000 fő
eltartására is alkalmas lehet. A Noe- típusúak, hajtóművel ellátva,
akár a naprendszeren kívüli fagyott sötét világokban is
megtelepedhetnek. Nem mind diszkosz alakú, de az alapmodell a diszkosz.
A stabilitás miatt. Ne vágyakozz nagyon az egek fölé, amíg a földön van
dolgod, és elég helyed, mert az üresség izzó, vagy fagyott
porvilágaiban, jóval nehezebb az életben maradás, mint a Földön! Az
önfenntartó, és mezőgazdasági jellegű városokat pitéknek hívjuk. Az
első piték csak ligetgazdaságok lehettek, néhány építménnyel. A tengeri
piték önfenntartó úszó mezőgazdasági városok. Az elsőket kiselejtezett
hajókra építhették.
Ne tarts elefántot madárkalitkában! Az állatokat tartsd egyben, és ne
darabokban! Ne megcsonkítva, ivartalanítva! A szaru ápolása, vagy a
szőr levágása nem számít csonkításnak. Add meg az anyagot, az energiát,
a teret és az időt, ami az élőnek jár, legyen az állat, vagy növény!
Régen a nyomortelepeken a kolbászt, szalámit, sokszor szörnyűséges
körülmények közt élő emberek szörnyűséges körülmények közt tartott
állatok húsából állították elő. A csirkéket túlzsúfolt ólakban az
életgörbét megcsonkítva, úgy termesztették, mintha a csirkék növények
lennének. Add meg az anyagot (táplálékot), energiát (hőmérséklet fény),
teret(terület) és időt(életgörbe), ami az élőknek jár!
A szintetikus téliszalámi, kolbász és parizer receptje:
Ha megvan a kovász, házilag is készíthető. (ha nincs szalma, más
növényi rostok is megfelelőek.) Száraz, tiszta szalmát ledarálni,
vízben pépessé keverni, átforralni. Szintetikus vagy növényi keményítőt
vagy cukrot adni a péphez. Az oldathoz adjuk Az X, X2 és X3 íz-semleges
gomba, kocsonyagomba kovászt. 1-3 hét erjedési idő, közben folyamatos
cukor és ásványi anyag utánpótlás, levegőztetés, savelnyelés. A
megerjedt, kocsonyás állagú pép egy kisebb részét langyosan szárítjuk,
és félretesszük kocsonyagomba kovásznak. Az erjesztett, semlegesített
pép ízetlen tápanyag-dús massza. A masszához szintetikus téliszalámi,
kolbász vagy parizer íz aroma és füstaroma íz adalékot, vagy fűszereket
adunk. (Vízzel hígítva italként is árulható, íz aromától és adalékoktól
függően fagyi és pudingpor is készíthető belőle.) A masszát szilárdra
sűrítve kb. 2-3mm-es granulátumokat állítunk elő (fehér). Ezeket
majdnem szilárdra sűrített, cékla, vagy vörösbarna színezővel festett
masszába keverjük, emészthető anyagú papírcsőbe töltjük. A parizerhez
nincs szükség, fehér granulátumokra, és nincs annyira keményre
szárítva, mint a kolbász, vagy a téliszalámi. Van többféle íz-semleges
alapmassza, az ezekhez adagolt ízesítő színező és állományszabályozó
adalékoktól függ, hogy az alapmasszából szintetikus fagylalt, vagy
tehénmentes tarhonyás marhapecsenye lesz. Az, hogy milyen táplálékon
tud a tested megélni, csupán annak a kérdése, milyen baktériumok vannak
az emésztőrendszeredben. Az íz aromáktól, fűszerektől függ, hogy
ízlik-e, vagy sem.
Egy felhők fölé emelkedett űrvárosban nem szokás marhákat vágni, és
csak olyat gyárthatsz, amit, ha használat után kikerül a szemétbe a
helyi hulladékhasznosító, vagy szennyvíz tisztító csaknem 100%-ban
vissza tud alakítani nyersanyaggá. A világűrbe, nem lehet, csak úgy
potyogtatni, szemetelni, mert amit elpotyogtatnál, az néhány kör után
iszonyatos sebességgel csapódhat a városodba.
A földi városokban a szennyvíztisztítót általában a város legmélyebb
pontjain helyezik el, saját felszínig tartó levegőztető és légszűrő
rendszerrel, a préselt üledékből és uszadékból pedig a felszíni
gyárakban kémiai üzemanyagot szintetizálnak. Így egy időre talán
megszabadulhatsz egy rakás döglégytől. Ne feledd, nem az áll a
tápláléklánc csúcsán, aki mindent fölzabál, hanem az, aki az élők
pusztítása nélkül elő tudja állítani azt, amit megeszik. A fenti recept
ezt a szintet még nem éri el, de magasabban áll, mint a régi
szakácskönyvek. Ha nincs más, egyél, amit eléd raknak.