A koldus
Sokan hiszik, hogy velük ugyan nem
fordulhat elő,
hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj, de az élet néha kegyetlen tud
lenni az ember világában. Sokszor, akik szép ruhában járnak,
nyomorultabb helyzetben vannak, mint azok, akik szakadt rongyokban
dolgoznak.
A nagy-nagy harcos próféta és barbár vezérei, követői sokszor égnek a
vágytól, hogy a kidobott szeméttel együtt, barbár módszerekkel, a
koldusokat is eltüntessék, vagy legalább valamiféle szankcióval
büntessék azokat. De Te, mint civilizált ember tudod:
A törvény elsődleges célja, hogy valamiféle lehetőséget, jogot
nyújtson, adjon, és nem az, hogy jogot fosszon, vagy büntessen, és a
legrosszabb törvényes eset az elzárás, elzárkózás, vagy az lehet, hogy
nem tudjuk nyújtani ezt vagy azt a jogot, lehetőséget. Ami ez alatt
van, törvénytelen. Igen, ez az a határ, ami megmondja, mi az,
ami törvényes, és mi az, ami törvénytelen.
Nos, az is igaz, hogy egy koldus lehet veszélyes a környezetére, mert
tisztátalan, vagy fertőző beteg,
és ez még a guberálókra is vonatkozik. A hulladék újrahasznosítást és a
bolhapiacokat nem lehet betiltani, mert elborítana mindannyiunkat a
szeméthegy. De vannak olyan illemszabályok, hogy bizonyos rendezvényre
csak a megfelelő öltözékben jelenhetünk meg. És a Királynő kódexei
máris útmutatást adnak a kiskirályoknak. A Királynő kódexei csak
útmutatások, hogy mit illik és mit nem. De az útmutatás alapján
kiskirály hozhat olyan szabályt, hogy ki mit tehet, és mit nem, hogy ki
mit hol árulhat,
és ilyen vagy olyan veszély elkerülése végett ezt vagy azt az árufajtát
nem lehet itt vagy ott árulni, és ez a szabályozás kiskirályok feladata
a saját területükön. És más típusú szabályok vannak egy atomvárosban,
mint egy mezőgazdasági pitében. Ebbe Nagy Király csak akkor szól bele,
ha kiskirály rendeletei szabályai annyira nem tarthatóak, hogy az már a
törvénytelenség irányába mutat. Tehát kiskirály feladata, hogy
területén ezt a kérdést megoldja.
A kiskirályok tanácsa a saját területén maga döntheti el, hol tart
kijelölt helyet a bolhapiacnak, ahol guberált értékek árusíthatóak,
hová teszi a hulladék feldolgozó üzemet, és a költség keretből milyen
típusú hulladék feldolgozó gépsort üzemeltet. Ezenkívül, természetesen
vannak olyan piacok, ahol az őstermelők árulják portékáikat, vagy a
művelt erdő gombáit, bogyóit, teáit, stb. és ide szemétből guberált áru
nem hozható be! Ez a helyi kiskirály hatásköre, hogy
megtalálja
és kijelölje területén azokat a helyeket, ahol ezek a tevékenységek
folytathatóak, ügyelve arra, hogy egy bolhapiac, ha nem is túl hasznos
anyagilag, de életet vihet a városba, és hasznát áru vagy sem, az
árusok pultjait nem szedeti le, hanem inkább engedélyez egy kijelölt
helyet ott, ahol az árusok összejöttek. Tilalmat csak akkor vezet be,
ha az árusok pl. gátolják a közlekedést, veszélyes út mellett vannak,
vagy tiltott az áru pl. kábítószer. És akik itt árulnak, azok nem
koldusok. Koldus az, aki csak elkéri a pénzt, és cserébe nem ad semmit.
Ha már énekel a pénzéért, vagy árul valamit, az már nem koldulás.
A koldulás nem szép, és nem kívánatos, de általánosan nem tiltható
jelenség. Legfeljebb azt lehet mondani, például, hogy a belváros
értékesebb, vagy műemlék jellegű épületei környékén, iskolák mellett,
stb. tilos a koldulás.
A szociális bizottságok feladata megoldani, hogy városukban legyen
legalább egy három az egyben típusú hordozható anyagcsere készülék, ami
egy konténer, aminek egynegyede egy kis automata kézmosóval, ami
kenyér, keksz, pogácsa, csoki, víz, szörp vagy más alapvető élelmet ad.
A konténer középső fele egy fürdő helység mosógéppel és szárítóval,
ahol 1 órán belül tisztára lehet mosni az összes ruhát és meg lehet
fürödni, és a gyorsszárító megszárítja a ruhákat. A konténer utolsó
negyede egy toalett kézmosóval. A konténer üzemeltethető fizetős
alapon, de a szociális bizottság kártyáival ingyen igénybe vehető, és
akkor sem fizetős, ha a közterület fenntartó fertőzés veszélyét
állapítja meg, és ide kíséri a koldust.
Az igazi koldus legtöbbször azért koldus, mert már olyan sok pofont,
büntetést kapott az élettől, hogy nincs mit cserébe adnia az értékért,
amit mástól kap. További büntetéssel ez nem oldható meg. Elsősorban a
szociális bizottságok, munkaügyi központok, közmunka programok, vagy
egyházi programok feladata, hogy a területen biztosítsa az alapvető
létfeltételeket a közösség minden tagjának.
Mikor egy gyerek születik, annak első pozíciója, hogy Ő lesz az
esőleső. És nem is várunk el többet egy gyerektől, mint néhány mosolyt.
És egy aggastyán testi adottságai miatt általában már nem tud annyit
teljesíteni sem szellemileg, sem fizikailag, mint amikor élete
delejében járt, de neki is szükséges valamiféle juttatás. A királynő
csoportjának azon feladata, hogy adományt gyűjtsenek az esőlesőknek, és
a közcélok, közterületek, fenntartására, fejlesztésére stb. nem
keverendő össze a koldulással. Az adó és adományrendszerrel a dolgozó
azt fizeti meg, hogy volt esélye felnőni, hogy van esélye némi
nyugalomra idős korában, és hogy van út és utca, amin elmehet dolgozni,
vagy szórakozni, és visszajöhet stb. ...és lehet, hogy sokan zúgolódnak
emiatt, és királynőnek sokszor nehezebb a dolga, mint a koldusnak,
mégis, adományrendszerre szükség van, és ennek irányítása a Királynők
feladatköre.
A Tanács
|