Láthatod,
hogy ezek a Földi seggfejek még a saját fajtájukkal sem tudnak
kiegyezni! Bekerítették szögesdróttal az országot, pedig csak a saját
kivert rokonaik, fajtársaik jöttek délről! Hogy segíthetnénk
idegeneken? Tehát a hiányos adatok alapján: Van itt a közelben egy
veszélyeztetett faj, akik a Galaxis központjában tönkrement világuk
maradványait szeretnék átmenteni, újjá építeni valahol itt a kissé
kívül eső csillag övezetben?. Törvényes segítséget kérnek, átmeneti
megállót, hogy átmeneti menedéket kapjanak a tájékozódáshoz,
nyersanyagot, energiát a további úthoz, hogy megtalálják leendő új
otthonukat, ahol Noe típusú hajójuk életet vihet valamelyik halott
világba, hogy azt saját képükre formálva feléleszthessék elpusztult
világukat. Cserébe mi is tanulhatunk technológiáikból. Törvényes
keretek közti megállapodást várnak, és a Galaktikus törvények
értelmében, együttműködést. Tudják, hogy a találkozó kockázatos mindkét
félnek, de megegyezést remélnek. Ez most aktuális, vagy csak egy több
ezer éves lenyomat vízhangja?
Törvény
(Galaktikus): Egy Noe típusú hajó az utolsó alvó reményt jelentheti
valamely faj, vagy életközösség számára. Szándékos tönkretétele vagy megrongálása az
adott fajtól, életközösségtől való utolsó remény megvonását jelentheti.
A hozzá
nem értőktől azt várjuk, hogy hagyják békén, de jelezzék
azonosítatlanként, ha látnak ilyesmit saját rendszerükben, hogy az
esetleges azonosítás után megkaphassák a szükséges dokumentációt, ami
szükséges lehet egy esetleges mentési akciókhoz. A Noe típusú hajó nem
irányítható
mások által már lakott területre. A mentés elvégzése során a Noe típusú
hajót olyan lakatlan, de élhető helyre kell irányítani, ahol
megtelepedhet. Segélykérés esetén a mentés segítése minden törvényes
társadalom kötelessége, már amennyiben ez lehetséges, és nem
elviselhetetlen teher a helyieknek. Ha megvalósítható, a mentés vagy
segítség, az még akkor is kötelező, ha a helyiek úgy érzik,
sárkányfiókákat
nevelgetnének. Vírusnak nevezzük azokat a félkész Noe megoldásokat,
amik arra számítanak, hogy a helybeliek leigázásával már meglévő
telepeket saját rabszolgáikká téve, vagy más fajokat kiirtva
telepednének meg. A
teljes értékű Noe hajót úgy kell elkészíteni, és arról ismerhető fel,
hogy az képes egy élettelen
naprendszerbe megérkezve, külső intelligens segítség nélkül is, egy
adott bolygó élő rendszerét átmenteni, egy halott de megfelelő
körülményekkel rendelkező bolygóra. Intelligens találkozások esetén,
és mivel utolsó reményről van szó, elvárható a helyiektől a tájékoztatás, vagy némi nyersanyag, ami
szükséges a továbbjutáshoz.
Földönkívüli
találkozások előkészítése
Amennyiben igaz a legenda, mely
szerint Atlantisz
korában már kijutott az ember a világűrbe, és kolóniákat hozott létre
ott, bár kicsi rá az esély, de előfordulhat, hogy valahol távol a
földtől túlélték az elmúlt 10.000 évet. Lehet, hogy azóta testük
alaposan elváltozott, és alig látszik már rajtuk, hogy földi emberektől
származnak. A másik lehetséges variáció, hogy teljesen más bolygóról
származó lények lehetnek földközelben. A saját példánkból kiindulva, ha
mi mennénk felderíteni a vadont, az első találkozások valószínűleg
valamelyik hírvivőnek, felderítőnek, kirándulónak jutnának. És az első
látogatások valószínűleg sohasem hivatalos találkozások. Nos, lehet,
hogy ők már régóta tudnak rólunk, és hivatalos látogatást is terveznek.
Amit tudnunk kell ez-ügyben.
Ne várjunk túl sokat egy ilyen találkozótól! Se tolmács, sem megértés
nem várható elsőre. Fontos, hogy ne legyünk ellenségesek. Semmi
fenyegetés! Figyelem, és egy érintés, amire törekszünk. De nem úgy,
hogy odarohanunk! Lassan, hadd legyen ideje neki is megfigyelni minket.
Ha egyedül van, legyél Te is egyedül. Feltartott kézzel néhányszor
körbefordulva jelezzünk neki, bizalmat. Lehet, hogy azt hiszi, csak
táncolunk, de ha jó megfigyelő, észreveszi, hogy hátat is merünk
fordítani neki, és nincs nálunk pusztító eszköz. Tehát nem arról van
szó, hogy félelmünkben agyon akarjuk verni, vagy agyonveretni a
rendőrséggel. Aki fél, az inkább fusson el, és ne menjen
közelebb. A fegyveres barbárok jobb, ha távol tartják
magukat, az
efféle találkozóktól, és a földi kultúráktól is. Saját orvosaink közül
azonnal ketrecbe zárjuk azokat, akik földönkívülieket akarnak boncolni.
Te hogy éreznéd magad, ha a technikai fejlettség elég lenne, és
fajtársaid csillagászati összegekben mérhető munkájából sikerülne
meglátogatnod egy másik világot, és az ott lévő őrülteknek első céljuk
az lenne, hogy fölboncoljanak, és csak a boncolás után jutna eszükbe,
hogy esetleg meg kellett volna tőled kérdezni valamit? A földönkívüli,
lehet, hogy csak űrruhában képes a földi körülményeket elviselni. A
találkozás lényege csak annyi, hogy látjuk és megérintjük egymást.
Esetleg adunk neki valamit, például egy tévét, ami a világűrben is
működik. Aztán, ha ő is ad nekünk egy tévét, és a csatornákat sikerül
összehangolni, akkor utána talán többet is megtudhatunk egymásról. De
az is lehet, hogy ő meg ad nekünk egy rajzot, amin rajta van, hogy mit
szeretne, ki tudja?
Nem a földönkívüliek azok, akik pusztítják világunkat, hanem mi magunk.
Akár vannak földönkívüliek a közelünkben, akár nem, akár meg akarnak
velünk ismerkedni, akár nem, fontos, hogy elérjük azt a szintet, hogy
kultúrának lehessen nevezni a világunkat, ami nem ellenséges más
világokra nézve, és ha terjeszkedik, akkor sem más világok leigázásával
teszi ezt, hanem a lakhatatlan élettelen világok élhetővé tételével.
Függetlenül attól, hogy mások milyenek, elsőként nekünk kell
barátságosabbaknak, konstruktívabbaknak, lennünk.
Na most, képzeld el, ha egy idegen civilizáció elnöke, kiskirálya
idejönne hozzánk tárgyalni, és mi boncasztallal fogadnánk, és mindezt
rögzítené a képrögzítő, és az ő tévécsatornájukba bekerülne, hogy mi
mit csináltunk a küldöttel, mit gondolsz, mi lenne a véleményük rólunk?
No és akkor kik uszították tudva vagy tudatlanul a háborús helyzetet?
No és kik azok, akik még mindig nem akarják letenni a fegyvert, és
mindenféle égen száguldó bigyókra akarnak lövöldözni, mert a tuskó
agyuk nem veszi be a kulturált létformát. Elkezdtétek már leszedni a
fegyvereket a repülőgépekről?
A szervező
|