És most átlépünk a Te világodba és
kihirdetjük a Köztársaságot…
Első lépés a leszerelés.
A jóslatok szerint évtizedekig is eltarthat, mire elérjük az
alapszintet, és ki tudja, meddig tudjuk tartani… nos, első sorban
rajtunk múlik…
És most feloldozunk téged, az összes fegyveres katonai és bármilyen
eskü alól, ami háborús, vagy más mérhetetlen pusztításhoz vezető
célokat szolgál. Nem vagy köteles engedelmeskedni az őrületnek!
Nem a hatalmat akarjuk elvenni a hatalmon lévőktől, és nem akarunk
senkit leváltani, de törvénytelenek nem maradhatnak hatalmon, hacsak
törvényessé nem vállnak, és ki nem javítják hibáikat. Az alaptörvényt
szeretnénk bevezetni. Törvényteleneknek csupán azokat nevezzük, akik
veszélyeztetik, vagy sértik az alaptörvényt.
Az Ország ezennel leteszi a fegyvert.
Az Ország ezennel folytatja a leszerelési gyakorlatot.
Az Ország ezennel vállalja, hogy fegyvertelen ország lesz.
A fegyvertelenség rendőrökre és katonákra is vonatkozik. A vadász
megszokja, hogy a két kézzel felhúzható húr erejénél nagyobb erejű
fegyvert nem használ, a város környékén nem lövöldözik, és még
véletlenül sem lő emberre.
Leszerelési gyakorlat: Határidő: május1.
Hogy melyik, azt Ti döntitek el, de ne keljen túl sokat számolni az
éveket!
Nem akarunk elhamarkodott lépéseket tenni! Ebben a körben megismételjük
az első kört, és teszteljük, teljesül-e a feltétel. Első körben
megelégszünk annyival, hogy akik felvonulnak, és közvetlen kísérőik
fegyvertelenek legyenek. A felvonuláson az egyenruhásnak sincs
fegyvere! Meg tudunk-e tartani egy fegyvermentes területet?
Vállalja-e a tűzoltó parancsnok, hogy csapata, ha szükséges és nincs
ott más akár a tetőn is kilocsolja a mesterlövész kezéből az illegális
fegyvert. Alapjában véve ez nem a tűzoltóság feladata lenne
Nem ezért, de ugye, kell tűzcsap a magasabb tetőkre, magasabb és
mélyebb emeletekre!
Ha sikerül néhány vödörnyi vízzel elintézni, a konfliktust ott, ahol a
fegyvereket már csőre töltötték, még mindig jobb, mintha elkezdődne a
ropogás önmegsemmisítő mechanizmusa, ami ártatlanokra is kihat.
Lehetnek más megoldások is, nem kell mindennel a tűzoltót terhelni. A
lényeg, hogy fegyvertelenek legyünk, ne csak mi, a hibbantak is! Kerüld
a testi brutalitásokkal járó megoldásokat, ez nem bokszmeccs!
A végrehajtott leszerelési gyakorlat eredménye: egy fegyvermentes
terület, ahol a vadász kézzel felhúzható fegyverénél nagyobb erejű
fegyver nincs gyártásban, forgalomban és használatban, és a védő ezt a
rendet meg tudja tartani.
Semmiféle emelés nem jár annak, aki nem támogatja a leszerelési
gyakorlatot!
A rács mögött:
…Mondtam, hogy ezt az ajtót fegyverrel nem lehet kinyitni, azt pedig
meg sem találod! Tanulmányoztad-e hogy lehet fegyvertelenként
leszerelni fegyvereseket? Nem mindig sikerül! De mindig annak van több
stiklije, aki fegyverrel fenyeget fegyvertelent, és egy védő idáig
sosem süllyedhet! Te pedig az egyenruhádban nap-mint nap ezt csináltad.
A stikli az stikli, függetlenül attól, mi a barbár törvény! Ritka
madárka az, aki túldalol a monstrum tabulátoron, hogy kinyissa a
ketrecedet! Ennél több stiklije már csak az olyanoknak van, …akik,
…például…, plasztikai műtéttel rongálnak női melleket. A legcsúnyább
élő múmiákat előállító fiatalító szereket áruló kontár génsebészeket
inkább meg sem említem. Orvos nem arra való, hogy szépítkezzünk vele! A
stikli, az stikli! Ha már kozmetikázol a kamera miatt, legalább
levehető legyen a maszkod, ha vége a felvételnek, úgy kényelmesebb
szundikálni. Ahhoz, hogy meg tudjál gyógyulni, először az szükséges,
hogy megbetegedjél. De az egészséges élethez, mindez szükségtelen. Ha
nem muszáj, ne járjál orvoshoz vagy gyógyítóhoz, oda csak betegek
járnak, még elkapsz valamit! Sétál a levegőn, mérgét kidobja!
Szóval melyik május1.?
Ne keljen sokat számolni, a rend kezdetéig, és sokáig védhető legyen!
Ne kelljen megmagyarázni, miért!
A Te területeden már ma elkezdheted, és holnap folytathatod!
Ahol a védő rendjét nem érik el, ott nem beszélhetünk közbiztonságról,
vagy kultúráról. A szellemi szint pedig minimálisra csökken, vagy
minimális szinten marad.
Két esély van, vagy eléred az alapszintet, vagy lepusztulsz.
Fegyvert leteszi!
Kis seb lassan, nagy seb még lassabban, mély seb nem biztos, hogy
begyógyul! Orvos ezen nem segít!
A szeri rendszert egyetlen hadvezér hatalma sem tudja megdönteni.
A számtan nem bonyolult, de nagyon kellemetlen lehet, ha a rothadó
hullákat kell számolni.
Ennél sokkal nehezebb azokat megszámolni, akik akaratuk ellenére
párologtak el.
Nem kérünk a védelemnek álcázott fegyveres fenyegetésből!
Az igazi védő mindig fegyvertelen!
Nézd meg, a filmeken, vagy a barbár életben, mikor 40 törvényesített,
állig felfegyverzett rendőr kerít be egy kiskaliberű fegyveres bűnözőt,
hogy túlerővel megadásra kényszerítsék azt. Nézd meg az atombomba
ledobásának filozófiáját. Nagyobb erőt vetünk be, hogy az ellenség
harci kedvét elvegyük, és nagyobb erővel állítjuk meg a háborút. Ahol
gyártják a fegyvereket, ott azokat előbb-utóbb használni is akarják. Az
uszítók, háborús uszítók és háborúk irányítói maguk ugyan általában
fegyvertelenek, de ezek a legkártékonyabbak és legsötétebbek. Ez a
sötét oldal
A technikai fejlettség következtében a fegyveres hadsereg, fegyveres
rendőri erők nagyobb fenyegetés az épeszű ember számára, mint a
meteorok, üstökösök, szökőárak, vagy más természeti katasztrófák. Ha
valóban békét akarsz, mindent megteszel, hogy leszereld a fegyver
gyártókat és fegyvereseket így nekik is lesz némi esélyük
tisztességesen élni és dolgozni.
A védő nem fegyveres rendőr. A védő nem követi azt a sötét filozófiát,
hogy erőszakot még nagyobb erőszakkal próbáljon megállítani, ez hamar
mérhetetlen pusztításhoz vezet. Ha van elég védő, lehet olyan, hogy
többen vannak kevés fegyveres ellen, de a védő fegyvertelenül áll az
erőszak elé. Nem azért, hogy mártír legyen belőle, miközben szitává
lövik, hanem azért, hogy megtalálja azt a sokszor alig hajszálnyi
esélyt, hogy a fegyveres erőket hogyan foszthatja meg fegyverétől. Így
a veszélyes, vagy különösen veszélyes bűnözőktől elvegye a pusztítás
lehetőségét, és a fegyveres területeket biztonságos fegyvermentes
területté alakítsa. A fegyvermentessé tett területeken maradt védők
további segítséget nyújtanak a katasztrófa védelemben, és egyéb
pusztítással járó fenyegetések ellen. A védő keresi a hajszálnyi
esélyt, és gyakorol, hogy ne legyen belőle mártír, és a védő célja
sosem a megfélemlítés, vagy az erővel való támadás, vagy az
erőfitogtatás. A védő mindezt azokért teszi, akik az élhetetlen
sivatagot oázissá, élhető területté képesek változtatni.
A legtöbb fegyveresnek elég annyi, hogy felszólítják a fegyver
letételére. Csak a teljesen eszementek igyekeznek harcba bocsátkozni.
Ők még mindig nem fogták föl, hogy az embert nem az ereje, hanem az
esze teszi nagyobbá az állatnál.
Ha megengedjük, hogy fennmaradjanak a fegyveres gépek, a fegyveres
félgép emberek, a fegyveres emberek, akkor mi vesztünk el, civilek. Ha
a civil elveszik, a többi is elveszik. A vadász a legtöbb, amit
megengedhetünk, és azt is csak azért, mert nem bántotta Hófehérkét! És
bízunk benne, hogy Szolárbarnácskát sem fogja bántani. A vadász nem lő
emberre sem szándékosan, sem véletlenül! Nekünk civileknek nincs
szükségünk védelemnek nevezett fegyveres fenyegetésre! A katonák
mennyországa hullákkal van tele! A fegyveres katonaság legtöbbször a
kényszerből odahurcoltakon kívül, nem más, mint eszeveszett vezérek
által pénzelt eszeveszett bérgyilkosok szervezettséget színlelő
bandája, akik sóvárogva várják, hogy ölhessenek, és öldökölhessenek.
Mert milyen fantasztikus élmény a lőpor szaga. És ha mindehhez még
repülőgép is jár… És ugye így mi vagyunk a nagyok!
A fegyveres rendőrből is lehet védő, amennyiben hajlandó letenni a
fegyvert.
Tényleg ennyire nehéz? Tehát például: Ha Te vagy az, aki a diákok
ballagásánál a városban rendőrként biztosítja a szabad utat a
diákoknak, akkor hagyd bent a rendőrőrsön a fegyvered, és társaidat is
vedd rá hogy a közvetlen kísérők fegyvertelenül járőrözzenek. Ne legyen
a fegyver odanőve az oldaladra! Szokd meg, hogy néha le kell tenni!
Támadás esetén a védő alapfilozófiája egyszerű: támadnak, lőnek rád?
Védekezz pajzzsal, vagy keress fedezéket! Jelöld meg a támadót, és
biztos távolból kövesd, közben figyeld az első adandó alkalmat, amikor
elveheted tőle a fegyverét, fogd el, ha kell, kötözd meg, zárd be,
hatástalanítsd a fegyverét, és add át meghallgatásra a támadót a király
megfelelő vezetőinek, akik ez ügyben dönthetnek.
Védelmi gyakorlatok
A védők folyamatosan gyakorolják a védelmi gyakorlatokat. A védő az
életben, és a filmeken is, amikor csak lehet, tanulmányozza, hogyan
lehet leszerelni fegyvertelenként fegyvereseket. Sokszor elég csak egy,
vagy több felszólítás, mert a fegyveres is érzi valahol, nem járható
út, amit próbál, de van amikor ennél többre van szükség….
Védelmi gyakorlat 1.
Négy védő járőrözik a városban. (A négy közül egy hálóvetős) Egy védő
játssza, (nem éles fegyverrel)a fegyveres behatolót. (kis kaliber) A
négy járőr közül az egyik észreveszi, hogy a fegyveres rájuk fogja a
fegyvert. Fedezékbe ugranak, közben az egyik festékpisztolyból, nem
vérszínű jelölőfestéket lő a fegyveresre. Egy másik bekapcsolja a
segítségkérő jelzést. A jelölő festék fizikai sérülést nem okoz, csak
megfesti a ruhát, hogy a fegyveres, ha menekülőre fogja, akkor is
könnyen felismerhető legyen.
Az egyik járőr felszóltja a behatolót, a fegyver eldobására. A másik
három fedezék és pajzsok mögött bujkálva, bekerítik a fegyverest.
Kedvező pozíciót találva, egyikük, vagy többen ráugranak, és elszedik a
fegyvert. Ha túl veszélyes a fegyveres, csak a festék jelölésre
törekszenek, és bevárják a segítséget. Biztos távból követik a
fegyverest, ha menekülne. Használhatnak nyomjelzőt, nyomkövetőt. A
hálóvető nehezebb helyzetekben megengedett, de a leszerelt fegyvertelen
bántalmazása megengedhetetlen! Ne kövesd el azt a hibát, hogy
bántalmazod a hibbantakat! Attól csak még hibbantabbak lesznek! A
bántalmazó pedig veszélyesen hibbant! A stikli az stikli!
A fegyveres veszélyes, nem kívánatos személy, semmiféle jog és védelem
nem illeti, de egy védő egy eldurvult konfliktusban is, mindig arra
törekszik, hogy minél kevesebb legyen a sérülés és a haláleset. A
lefegyverzett, megkötözött fegyveres az adott helyzetben már nem
minősül veszélyesen hibbantnak, csak hibbantnak! Egy eldurvult
konfliktusban a fegyveres a legutolsó, akit védeni kell. A fegyvernek,
akármennyibe került az előállítása, csak negatív értéke lehet. Ne
sajnáld szétszerelni. Fegyveresnek nincs semmi joga egy valamire való
kultúrában. Az elszedet fegyver hatástalanítandó, megsemmisítendő!
Hulladék újrahasznosítóban a helye. Az őrült ragaszkodik a fegyveréhez
és életveszélyes, lehet, hogy valahol belül azt hiszi, Te is csak egy
rajzolt vagy szerkesztett játékfigura vagy. Ha nem szereled le, véged!
Még rosszabb az az őrült, aki megszentelt, vagy isteni feladatának
képzeli, hogy mindent elpusztítson. Sok fegyveres bűnöző törvényesíti
magát. De a bűnöző attól még bűnöző, és egyszer még szörnyű leckében
lehet része.
Védelmi gyakorlat 2.
A négy védő észreveszi, hogy Állig felfegyverzett banda páncélos
járművel közeledik feléjük.
A védők annyi festéket és nyomjelzőt lőnek a járműre, amennyit csak
tudnak.
Leadják a segélykérést.
A segítők a jármű mozgását felfújható, autóból is kivethető
úttorlaszokkal akadályozzák.
A tűzoltóság beszáll a védelmi gyakorlatba. Egy kisebb, de gyorsabb
autóval, levegőre percek alatt keményedő adalékot tartalmazó oltóhabot
fújnak a torlaszokkal bekerített autóra, elsősorban a szélvédőre., majd
a többi ablakra. Kerékbilincset raknak a megállított autóra, vagy
leeresztik a gumikat. Ha lánctalpas, akkor köveket és vasakat raknak a
lánctalpba. Oldalt hátul betörik az ablakot, és felszólítják a
fegyvereseket, hogy dobálják ki az összes fegyvert egyenként.
Felszólítás: Húzódjanak jobbra, most betörjük a bal hátsó ablakot!
(irány a helyzettől függ, most nem ez a lényeg, ha nincs ablak, akkor
van ajtó)
A betört ablakon egyenként kimászatják, és megmotozzák az elkövetőket.
Könnygáz csak fegyveresek ellen vethető be, ha nem muszáj, nem
használjuk. Elektromos fegyvert a védő sosem, még kábítás céljából sem
használ.
Védelmi gyakorlat 3.
A védő atomfegyvert talál a városban. A gyakorlat során az élőket
kirakatbabák helyettesítik, a bomba nem tartalmaz robbanóanyagot.
Atomfegyver hatástalanítása.
1. Lakosság azonnali kitelepítése
2. Ha megoldható a szállítás, a fegyvert át kell vinni a legközelebbi
lakatlan sivatagba
3. A tűzszerésznek megszerezni az összes elérhető műszaki dokumentációt.
4. Sose sürgesd a tűzszerészt, ha nem muszáj! Ha muszáj, akkor igyekezz
megoldani, hogy ne legyen muszáj!
5. Szétszerelés a megszerzett dokumentációk alapján.
Mechanikus hatástalanítás dokumentáció hiányában, végső eset példa:
Mikor előkészülsz, általában van elég idő, de mikor hatástalanítod,
gyors lépésekre és gépekre lehet szükséged! Legyenek alaposan tervezett
lépéseid, még ha egy ismeretlen szerkezet előtt állsz, akkor is. Ha van
idő és nincs átvilágító, a gamma sugár számlálóval bemérheted, hol van
a töltet a fegyverben. Ha van átvilágító, megkeresed a robbanó magot és
kiütöd a gyors-lyukasztó préssel. Ha a lyukasztás közben a bomba
élesedne, még akkor is van némi idő, mire felrobban. A lyukasztóprés
gyorsabb legyen, mint a bomba. A kombinált lézer és víz vagy
gőzsugárvágóval a bomba másodperc tört része alatti centiméterekre
darabolását nem ajánljuk, mert utána nagyon nehéz ledokumentálni az
elektronika működését, és balesetveszélyes. Ha nincs benne mag, csak
robbanóanyag, megfelelően gyors géppel vasat préseljél, vagy üssél
bele, vagy olvadt cinket, lőjél bele a robbanótöltetek útjába, hogy
azok ne tudjanak elég közel kerülni egymáshoz, és ne tudjanak
egyesülni. A vas és a cink itt olyan, mintha hamut szórnál az égni
vágyó parazsakra (réz is megfelel). Ha másodperc tört része alatt
laposra préselsz egy kisebb bombát, vagy a bomba közepét, általában nem
robban fel, de lehetnek töltetek, amik már közelítésre is gerjednek,
még mielőtt összeérnének. A nagy erejű présgép, lézervágó vagy
lyukasztónál sokkal jobb, ha szét lehet szerelni a szerkezetet. A jó
műszerész nagyon értékes lehet! Általános mindent megold recept nincs.
Reméljük, lesz kevésbé kőkori technikátok is. A hatástalanítás közben
élesedett bomba, ha nem is robban fel, mert Te gyorsabb voltál, még a
nem begerjedt töltet is adhat le gammából akkorát, ami jóval túl van a
haláloson! Ha sikerül is a művelet, azonnal hagyd el a terepet! Az
elektronikus fegyverek legalább olyan veszélyesek lehetnek, mint egy
atombomba
A köztársaságban lehetnek atomerejű robbanóanyagok, amik élettelen
világokban használhatóak például bányászatnál, vagy a Neptunuszon túl
jelzőrakétaként. De: Atom erejű robbanóanyagok használata élettel
benépesedett világokban egyértelműen tilos!
Nemzetközi egyezmény:
Atom nagyságot elérő erejű robbanóanyag legfeljebb darabokban
tárolható, úgy, hogy annak összeszereléséhez legalább egy napi emberi
kézi munkára legyen szükség!
Zárd ki az
embertelen gépi tényezőt, ha
élni akarsz! Ha nem akarsz élni,
akkor is!
Azonnal! Nem
a
számítógépeket kell tönkretenni, hanem megakadályozni azt, hogy
bármilyen automata fegyvert indíthasson! A mata katonát most meg sem
említjük. Egy gép számolhat és számíthat majdnem tökéletesen és
kristálytiszta programozott logikával, nagyon gyorsan, de sose lesz
maga a gép az ész. Az egy programozott automata! A gép az gép, és
ráadásul manipulálható! Nem mintha az emberi test sokkal jobb lenne, a
manipulálhatóság szempontjából nézve, de ez a világ úgy szebb, ha az
emberé, és nem a gépeké. Sokkal szebb!
Példa: Mit gondolsz? Ezen a hibáktól hemzsegő, internetnek nevezett
hálózaton hányszor megy át az indító vezérjel egy keleti bombához, csak
azért, mert nyugaton egy lökött gyerek élethű háborús játékkal játszik
a gépén. Elárulom, nem egyszer! Még a célpont is egyértelmű, mert
valaki ottfelejtette a tesztelés során használt koordinátákat. A
hibalehetőség fordított irányba is működik. Persze véletlenek
nincsenek. A szándékosságot keresd azok között, akik nem akarják
letenni a fegyvert. Akikben ott a beültetett őrület, ami arra hergeli
őket, hogy mások pusztításával, teremtsenek maguknak biztonságot. Mert
az ellenséget ugye lőni kell. És a biztonság az, amikor már senki se
mozog ugye? Lehet játszani a számítógépen, de ha a játék már annyira
élethű, hogy a következő lépésben kiterjed a külvilágra, az már nem
lesz olyan szórakoztató. A megoldás nem az újabb gátak kialakítása a
hálózaton, hanem a fegyverek és veszélyesen hibbantak leszerelése.
Az egyezmény csupán biztonsági intézkedés, a leszerelési gyakorlat ez
után jöhet.
Törvény: Atom erejű robbantás lakott bolygón tilos. Békés célokat
szolgáló, de robbanás veszélyét magában rejtő atomfizikai kísérletek
legfeljebb lakatlan sivatagban, a nemzetközi nyilvánosságot nem kizárva
végezhetőek. Optimális helye ezeknek a kísérleteknek a naprendszeren
kívül van, semmiképp sem garázsokban összetákolt edényekben, vagy
városok alatt húzódó alagutakban. Az olyan nem robbanásveszélyes
kísérletekre, mint a kiégett atomhulladék feldolgozása, atomgolyó
készítés, nem vonatkozik ilyen szigorú szabályozás, de a sugárveszélyre
figyelni kell.
A Köztársaság szempontjából: A Köztársaságban működhetnek legálisan, a
megfelelő biztonsági korlátokat nem átlépő, atomerőt vagy meghajtást
használó munkagépek, de ezek munkagépek, nem háborús célokat
szolgálnak, viszont bármilyen gépi technológiának háborús célokra
történő felhasználása, háború okozása a Köztársaság bukását, a védő
rendjének elvesztését, és mérhetetlen pusztítást jelent az adott
területen. Az ilyen tevékenységek megsértik az alaptörvényt. Ha
mérgesek vagytok egymásra kiüthetitek egymást az arénában, (nem túl jó
módszer) de a gépek bevonása ebbe a játékba, már más, nem legális
kategória.
Nézzünk meg egy bokszmeccset: A boksz a szellemi leépülés egyik
formája, amikor az emberek páros vagy csoportos foglalkozás keretében
kidőlésig püfölik, ütik egymást. A bokszolás nem túl szórakoztató, de
nagy közönséget vonzó, arénában engedélyezett sport. Az itt küzdő
bokszoló szolgáltatása: na látod, megmutatom mibe keveredtél, és mitől
vagy olyan hülye, mert ebben csak elhülyülni lehet, de örüljél, mert
most nem téged vernek, és nézd csak a meccset, mert ha nem kevertek
volna bele Téged is valamikor, nem nagyon érdekelne, és most mást
néznél.
Mire kell neked a boksz? Ha nekiállsz verekedni azokkal, akik szavakkal
cikiznek, az súlyos magatartási zavar! Néhány elhangzó szóból, vagy
vitából, ami neked nem tetszett, testi brutalitással járó konfliktust
csináltál! Ha azért kell a verekedés, hogy vissza tudj ütni, ha vernek,
akkor épp az elhülyülés egyik útját választod, és legfeljebb az
arénában a helyed. Ha azért kell a boksz, hogy egy nagyobb konfliktust
megállítsál, az elfogadható pl.: egy fegyverekkel teletűzdelt világban,
ha kipofozol egy támadó fegyverest, és elszeded, és hatástalanítod a
fegyverét, az rendben van, mert egy fegyveres konfliktust redukáltál
testi brutalitással járó konfliktusig. És az utóbbi jóval kevésbé
kártékony, mint az előző. De ha elszedted tőle fegyvert, és
megkötözted, az már nem elfogadható, hogy tovább verekedjél, mert pl.
nem tudod leállítani magad.
Jogilag: Védőként a verekedést, testi sértést csak akkor használhatod,
ha azzal egy annál súlyosabb helyzetet pl.: fegyveres konfliktust
hárítasz el, oldasz, vagy oldanál meg, és nem találsz más megoldást.
(Az egy másik kérdés, hogy ez sikerül-e vagy sem) Ha lehet, használj
inkább hálóvetőt.
Ha egy tanár dühösen ordít, az nem túl szép dolog, de ha azért ordít,
mert valaki fegyvert vitt be az iskolába, vagy valamilyen nagyobb
pusztítást akadályoz meg, az teljesen elfogadható.
Ha kutyával járőröznél, jobb, ha néha megszagolod! Ha enyhén büdös a
kutyád, de a szaga olyasmi, mint tegnap, vagy a múlt héten, az rendben
van. Ha nagyon büdös, csutakold le! Ha semmi szaga sincs, akkor lehet,
hogy csak álmodsz, vagy megint átvert a digitális világ!
Azok a szellemi fogyatékosok, akik esküsznek arra a tévhitre, hogy a
fegyvertől erősebbek lesznek, vagy államuk erősebb lesz, egyértelműen
eltiltandók mindenféle, felfújható gumimatracnál keményebb mechanikus
szerkezettől. A kávé és üdítő automatát is csak felügyelet mellett
használhatják! A többiek védelme érdekében rács mögé dughatóak. A
további vizsgálatok majd eldöntik, alkalmas-e munkára, és milyen
munkára alkalmas a rács mögé dugott. Az elkerítettek bántalmazása nem
megengedett. A törlesztés lehetőségét senkitől nem vonjuk meg. Ekkora
gubancban bárki hibázhat.
Az atomerőmű nem minősül fegyvernek, de lehetővé kell tenni, hogy
nemzetközi atomenergia bizottságok bármikor látogathassák azt.
Rendszerváltásoknál, zavargásoknál, mindig ott a gyanú, hogy valaki
fegyvert akar kovácsolni, és bombával akarja megvédeni az igazát. Az
atomenergia bizottság egyik feladata, hogy észrevegye, ha ilyenről van
szó, és riadót fújjon. Egy valamire való atomerőművet, mint bármely más
említésre méltó céget, civilek, turisták, vagy iskolások is, stb.
látogathatják.
Pénzügyileg: Egy atomerőmű üzemeltetése mindig azok feladata, akik ott
vannak az adott területen. A külföldi lobbizó, mindig veszít a pénzügyi
manipulációin, ha ezt másképp akarja. Ez nem jelenti azt, hogy külföldi
nem dolgozhat a cégnél, de nem feltétlenül kívánatos, hogy valaki
hét-határon túlról nyúlja le a hasznot. A víz- és szennyvízhálózat is,
megyénként vagy városonként, a helyi király fennhatósága alatt kell,
hogy álljon, akinek el kell jutnia odáig, hogy nem fizetős, de
fölöslegesen nem folyató csapokat is fenntart az utak mentén. Mert jut
is, marad is! A csővezetékre viszont nem alkalmazható a jut is, marad
is szabálya, mert annak nem szabad folyatnia.
A pénzügyi manipulációk elkerülhetetlen jelenségek azok körében, akik
Királynak érzik magukat, de még számolni sem tudnak. Ó de soknak tűnik
a kincs, mikor egyben van, és milyen kevés lesz belőle, ha szét kell
osztani! Legalább tanulj meg számolni, ha kincstáros szeretnél lenni,
és ne akarj vezető, vagy Király lenni, ha fogalmad sincs róla, hogy
kell sorba rakni a törpéket. A Királyság nem családi örökletes
betegség, és a Király nem attól Király, hogy az anyósok megválasztják
egy szépségversenyen, pláne nem attól, hogy háborút kezd és folytat
választott ellenfelekkel, vagy lázítja a népet, hanem attól, hogy el
tudja végezni a legfelső vezetéssel járó feladatokat. Nem a pártokkal
van a baj, hanem a téveszmékkel.
És most próbáljuk meg kártalanítani a légitársaságot, amit a külföldi
lobbizó és egy ….sokat hibázó belföldi vezetés pénzügyi manipulációval
tönkretett. Ó Te drága… ha a termelésben dolgozók fizetését fegyveres
rendőrök között osztod ki, a cégeket meg egymás után fosztod ki, mit
gondolsz, mi jut neked a végén? Biztos hogy, a megfelelő papírból
olvasol? Veszed már észre, hogy nem stimmel a recept, amit követsz? Ó
kegyelem! Nem a civilt kell leszerelni, hanem a katonait és a
rendőrségit. Az adó és adomány rendszereket nem mindent visz, hanem jut
is marad is alapon kell megszervezni, törekedve az egyszerűségre!
Ne téveszd össze az utasszállító és a fegyverszállító pilótáját!
Egy olyan képtelen ember, mint egy gépágyús sugárhajtású vadászgép
pilótája majd kaphat némi alamizsnát, ha megtanul különbséget tenni
pozitív és negatív értékek között, és hajlandó olyan tevékenységet
végezni, ami építi, és nem pusztítja a várost.
Vágókorong, vágd le a fegyver tartó állványt, szedd ki a fegyvervezérlő
elektronikát, fesd át sárga piros pepita-kockásra, aztán mehet. Ezek a
sugárhajtású bigyók képtelenek libasorba menni, mert elfújják egymást,
ha pedig meg kell állni a piros jelzésnél, akkor lepotyognak…Ne sajnáld
a fegyvereket, csak negatív értékük lehet! Mentsd, ami menthető, a
többit olvaszd be! A kultúrgép olyan lefűrészelt csövű tank, aminek a
tornyára markoló kanalat, az elejére tolólapot szereltek, így a tankot
a földtúrásra, árok és gödörásásra alkalmassá tették.
Most belemehetnénk abba, hogyan működik egy nem noe elvű robotagy, de
nem sok értelme lenne, ha még számolni sem tudunk rendesen, és
egyáltalán nem biztos, hogy az a jó világ! Azokat az ócska embert
utánzó hadi robotokat még nyersanyagnak visszaalakítani is hatalmas
munka. Fegyvertelen, kézi vezérelt rakodógép még lehet belőlük. Nem
biztos, hogy ki férne egy sorban annak összesítése, hogy a mesterséges
intelligencia hadmérnökei mennyi kárt okoztak az emberiségnek.
A sziget elsüllyedt! A sziget elsüllyedt, mert egy idő után technikai
fejlettsége jóval meghaladta azt a szintet, amit az ott lévő morális
szinten meg lehetett tartani. Az a morális szint messze magasabb és
tisztább volt, mint ez itt, amiben Te élsz. A Te rendőrvilágod
moráljához a kőbalta illik, a hibbantak kezében még az is veszélyes!
Mindazonáltal a leszerelési gyakorlatban nem a technikát akarjuk
tönkretenni. A fegyveres gépekről leszereljük a fegyvert, és a
műszakiak majd döntenek, hogy az adott gép hogyan alakítható át
használható géppé. Egy tank megfelelő mozgatható alapja lehet egy
20-50kW átlagteljesítményű szélgenerátornak. Vagy lehet bányagép. A
vadászgép néhány pótüléssel, pepita-kockásra festve, teher szállítására
is alkalmas légi taxinak elfogadható. Amit nem lehet használni, azt
beolvasztjuk. Talán lesz még ebből légitársaság. Tudod mit! Csak a
gépágyút szedd ki! Az használhatatlan. A bombák helyére tervezzél
ejtőernyős mentő és élelmiszer csomagokat, süllyedő hajóknál,
behavazott falvaknál talán még hasznát vehetjük. Az önfelfújós
gumicsónakot ne felejtsd ki a mentőcsomagból. Sokat kell még
törleszteni ezeknek a méregdrága pilótáknak, hogy valódi becsületük
legyen. Alakítsd át a tartóállványt, hogy még véletlenül se lehessen
rátenni bombát Vajon megengedhetjük-e ezt a hasonlóságot, vagy túl
sokan élnek majd vissza vele?
Előírás: Leszerelési gyakorlat II. kör megkezdése: A
védő felkészült,
hogy fegyver nélkül is meg tudja védeni magát, és ha kell, visel
pajzsot. A tűzoltóság előkészíti a hordozható fegyverlerakó helyeket,
konténereket. Minden tankokkal felszerelt laktanya köteles legalább egy
tankot átalakítani kultúrgéppé, amivel civil célokat segítő építési,
vagy földművelési munkákban részt vehetnek a katonák, megadva az
esélyét annak, hogy a hadsereg ne csupán destruktív célokat szolgáljon.
A bolygóközi kiskirály megmutatta flottáját, innentől kezdve
nyilvánvaló, hogy a meteor elhárításra tervezett lézer
balesetveszélyes, leszerelendő, a műszakiak felelőssége, hogy
eldöntsék, mi az ami fegyvernek minősül, és mi az ami nem. Hozzá nem
értő barbár ütődöttek nem lövöldözhetnek égen száguldó csillogó
bigyókra, akármelyik köztársaságból is származnak azok. Ezt legfeljebb
engedélyezett számítógépes játékokon lehet megtenni, de nem a fizikai
valóságban élők világában. És ezt minden gyártásban lévő fegyvergyanús
terméknél meg kell vizsgálni. Lézer nélkül működő bolygóközi
takarítórendszer kiépítése támogatandó és ajánlott, a rendszer
feladata, hogy lövöldözés nélkül megoldható legyen az eltévedt meteorok
ütközés veszélyének elhárítása, új pályára állítása. Lézerrel
lövöldözni legfeljebb élettelen kövekre lehet, ha feltétlen muszáj.
Fegyverrel támadó ütődött bolondok leszerelendők, akármilyen
köztársaság tagjai, és ez a fegyveres repülő szerkezetekre is igaz. Ne
bosszantsátok fel a bolygóközi Királyokat. A konfliktusok megoldása nem
lehetséges fegyverekkel. A kultúrgépek üzemeltetésénél ügyeljünk a
környezetvédelmi normák betartására.
Fegyveres katonának, fegyveres rendőrnek és más fegyveres bűnözőknek,
szószólóinak nincs helyük a felső vezetésben. Kezdheted a takarítást!
Azonnal!
Törvény: A múlt keserű tapasztalatából: Legfeljebb kisebb céget
vezethet, de ennél magasabb pozíciót nem kaphat olyan, aki gyilkolta
saját fajtársát, vagy vezére tisztje volt a gyilkolásnak, akármilyen
háborúban és akármilyen ideológiából tette is azt. (Az önvédelmet, vagy
más enyhítő körülményt figyelembe lehet venni, de a maradandó károsodás
az maradandó károsodás.) A király a mágus és a próféta tisztasága ott
kezdődik, hogy legalább egy életet kibírnak mások gyilkolása, és
öldöklés nélkül. A gyilkolással szerzett rang és tekintély, kivétel
nélkül, mind méreg és pusztító.
Ha a haza megvédhető vérontás nélkül, akkor nincs szükség vérontásra!
És a haza megvédhető vérontás nélkül! Szereld le a barbár vezérek által
törvényesített fegyvereseket, és beléptél a kulturáltság alapszintjére.
Kezd a háborús uszítók elzárásával. A munkához való jogot, és a
törlesztés jogát senkitől sem vonjuk meg, akár mit is tett. Ha muszáj,
rúgd ki a felettesedet, de ha csak muszáj! Ennél jobb megoldás, ha
tudatod vele, hogy a földön még a legnagyobbakkal is előfordul, hogy
tévednek, és lehet, hogy ez történt vele is, és igyekeztek kijavítani a
hibát, hogy folytatódhasson az együttműködés.
Merít egy cseppet a józan észből!
MEGÉRDEMEL EGY KIRÚGÁST, AKI TŐLED FELTÉTLEN ENGEDELMESSÉGET KÍVÁN, ÉS
TESTI, FIZIKAI BÜNTETÉSSEL FENYEGET, HA A PARANCSAIT NEM HAJTOD VÉGRE.
TÁVOLITSD EL AZ ÉLETEDBŐL AZ EFFÉLE ESZEMENT BARMOKAT, ÉS NE ADJ
SEMMILYEN POZÍCIÓT AZOKNAK, AKIK CSAK BÓLOGATNI TUDNAK, ÉS PARANCSRA
BÁRMILYEN MÉSZÁRLÁST ELVÉGEZNÉNEK. AZ EFFÉLE ŐRÜLTEK KÖVETKEZMÉNYE A
BÖRTÖNÖK, HALÁLTÁBOROK, PSZIHIÁTEREKKEL, HALÁLDOKTOROKKAL TELETŰZDELT
ELMEGYÓGYINTÉZETEK ÉS A RABSZOLGASÁG. MÉRHETETLEN PUSZTÍTÁSOK,
FEGYVERES KATONASÁG ÉS HÁBORÚ NÉLKÜL MINDEZ NEM LÉTEZIK.
Az életben elég annyi is, igen, vagy nem, de ha egyenruhásdit játszol:
A Katonáknak: Pihenj, szabad akaratot a katonának! Pihenj, szabad
akaratot a katonának! Azt már tudod, mondani: igen uram igen. Most
megtanulod mondani: nem uram nem, igen asszonyom igen, nem asszonyom
nem! Ha kapsz egy parancsot, a Te döntésed, hogy teljesíted-e vagy sem.
Hogy előre tudjál lépni, teljesítened kell azokat a parancsokat,
amiknek van némi értelme és haszna, és vissza kell utasítanod azokat,
amiket pusztítónak találsz. Nem egy eszement vezér, vagy vezetőség
eszement parancsvégrehajtó bérgyilkosa vagy, mint ahogy az a múltban
szokott történni! Semmiféle fegyverviselési engedély, még
vadászfegyverre vonatkozó sem adható ki annak, aki ezt nem tudja. A
köztársaság területén bármilyen emberélet kioltására tervezett fegyver
illegális, törvénytelen. Pajzs használata nincs engedélyhez kötve. A
köztársaságot ért fegyveres támadás esetén a köztársaság fegyvertelen
katonájának és kommandósának alapstratégiája: Megfigyeli, elveszi az
ellenség támadó fegyvereit vagy megszerzi azok irányító rendszerét,
megsemmisíti, szétszereli azokat, ha van idő, dokumentálja a
történteket, majd a védővel együttműködve felderíti a támadókat és
felbujtóikat. DE NEM LŐ VISSZA A TÁMADÓRA. AZ MÁR A REND BUKÁSA, MIKOR
A HELYZET ODÁIG FAJUL, HOGY A VÉDŐ, VAGY KOMMANDÓS TŰZHARCBA KERÜL A
TÁMADÓKKAL. ENNÉL MÁR CSAK AZ ROSSZABB, AMIKOR A BŰNÖZŐ RENDŐR MAGA
HORD EMBERPUSZTÍTÁSRA TERVEZETT TÁMADÓ FEGYVERT, FELKÉSZÜLVE ARRA, HOGY
LŐJÖN BÁRKIRE, AKI NEM ÚGY VISELKEDIK, AHOGY AZT A FŐBARBÁR ELŐÍRJA. A
RENDŐRNEK ÉS KATONÁNAK MEG KELL TANULNI LETENNI A FEGYVERT, HA VALAHA
IS EL AKAR JUTNI A KÖZTÁRSASÁG ALAPSZINTJÉIG, HOGY LEGALÁBB EGY
TISZTESSÉGES TARTALÉKOS POZÍCIÓT ELÉRJEN.
Akármilyen magasról jött egy parancs, szavakkal megfogalmazva, bármikor
tartalmazhat félreértéseket. Néha pont az ellenkezőjét jelentheti, mint
aminek szánták, pláne, ha tolmácson is keresztülmegy. Akár katona vagy,
akár védő, ha nem tudod megkülönböztetni a józant az őrülttől, a
hasznosat a pusztítótól, tevékenységed nem sokat ér! A Te felelősséged,
hogy mit hajtasz végre, és mire mondasz nemet! Ha lőfegyverrel akarod
az igazadat védeni, vagy a béredet kicsikarni, az mindig törvénytelen,
akárhányan is csináljátok. Ne légy olyan eszement, hogy parancsra akár
népirtásba is benevezel!
Fegyveres szabadságharcot azok hirdetnek, akik a rabszolgaságba
vezetnek téged, mert olyan eszementek, hogy pusztítással akarnak
építkezni. Katonasággal békét csinálni olyan, mint baltával fát
ültetni, de ha így akarjátok, hát legyen. A békefenntartó mindig
fegyvertelen, és nem maga jelent fegyveres fenyegetést a helybeliekre!
A teherautóval behajtani tilos tábla mintájára egy fegyvert bevinni
tilos táblát raksz ki az út mellé!
Az egyszerű fegyverlerakóhely egy konténerből, egy 50kg-os
vaspogácsából és egy 10kg-os nagykalapácsból (lánccal a konténerhez
kötve) áll, amit egy tűzszerész felügyel. A konténerbe csak
használhatatlanságig szétvert fegyver kerülhet! A töltényeket és
robbanó szerkezeteket ne kalapáld, a tűzszerész majd tudja, hova kell
vinni.
Ahhoz, hogy meg tudjál gyógyulni, először az szükséges, hogy
megbetegedjél. De az egészséges élethez, mindez szükségtelen. Ha nem
muszáj, ne kerülj orvoshoz vagy gyógyítóhoz, oda csak betegek járnak,
még elkapsz valamit!
Elsietett munkának mindig rossz a végeredménye! Nem akarunk leszakadt
végtagokat, kilógó beleket!
Fegyverlerakó helyeket kihelyezni! Aknakeresés az összes valaha volt
gyakorlótéren! Takarítást megkezdeni! Fogd a műszert! Azért kapsz páros
számú jelölő zászlót, ha találsz valamit, ne bele szúrd, hanem mellé
kétoldalt, megfelelő távolságban! Akik alkalmasak rá – a fegyverkezés
veszélyesen hibbant szószólói, vadászpilótái, üzletemberei, részecske
gyorsító fizikusai közül- törleszthetnek valamit adósságaikból, és
személyesen vehetnek részt az aknakeresésben. Esténként a fedezék
mögött az alsóneműjüket nekik is ki kell mosni! Részt vehetnek még a
korbácsra esküdt dolgoztatók, gyújtogatók, néplázítók, és más hibbantak
is. Napnyugta előtt népszámlálás, formára, darabra meglegyen a csapat.
A veszélyesen hibbantak, csak a kisebb erejű bombákat és fegyvereket
hatástalaníthatják. A nagyobb erejű fegyverek hatástalanítása a
legjózanabbak hatásköre.
Az atomkereszt adósság törlesztés! Mert azok a bombák felrobbantak, és
azokon már nem lehet segíteni, akik akkor ott voltak, és a történelem
ismétli önmagát, és nekünk, nagyon nem kell, hogy mindez
megismétlődjön. 1 atomkeresztet törlesztett az a csapat, amelyik 1N
az-az 1 Nagasaki mennyiségű-erejű robbanóanyagot hatástalanított. Ott
keresd, ahol van. Ha nem, vagy csak minimálisan dotálják, akkor is!
Lehet külföldön is dolgozni. A meghibásodott reaktorok
robbanásveszélyének elhárítása is számít. A bányában felügyelet és
megfelelő kontroll alatt, kövek robbantására használt, megengedett erőt
nem átlépő robbanóanyagokat, és az élőket nem pusztító tűzijáték és
jelzőrakétákat békén hagyjuk. Kisebb lövedékek, bombák esetén
megengedhető a robbantással történő hatástalanítás, atomerejű
fegyvernél ez nem járható út.
A katonaság a támadás helyett elsősorban a fegyvertelen védelemre,
felderítésre, ellátásra és konfliktus elhárításra rendezkedik be. Aki
akar, dalolhat. Ha nincs más dolga, vihet gyümölcsöt a mamának.
Atomkereszt
atomkereszt
Az atomkereszt és a leszerelési gyakorlat mindig is adósságtörlesztés
marad, mert nagyon negatív jelenség, ha valaki harci bombákat gyárt.
Pláne, ha azok atomerejűek. Ennél még sokkal-sokkal negatívabb, ha
megengedjük másoknak a városok sütögetését ezekkel a bombákkal. Elég
értelmetlen, és nem a fejlődés irányába mutató tevékenység azért
gyártani valamit, hogy azt szétszereljük, vagy megsemmisítsük, de ennél
sokkal nagyobb adósság, ha hagyjuk, hogy a legyártott fegyvereket
használják. Az atomkereszt és a leszerelési gyakorlat létjogosultsága
és feladata: megakadályozni, hogy néhány pusztító őrült olyan hatalmas
negatív jelenségeket okozzon, amivel évezredekre vetheti vissza egy
kultúra fejlődését. A pelenkás óvodások szellemi szintjén lévő tömegek
persze tapsikolni fognak, ha egy bombát nem sikerül hatástalanítani,
miközben mondogatják: jaj de jó, még, még, tűzijáték, jaj de szép, még
még! De ők nem tudják milyen az, ha ropogósra sülnek a várossal együtt,
és ugye neked lesz annyi eszed, hogy lakott bolygón ilyen eszement
tűzijátékot nem engedsz meg az óvodásoknak, akármilyen rangban is vagy!
A katonaságnak pedig védelemre kell készülnie, ami támadó fegyverekkel
nem megoldható, és nem támadásra, vagy visszaütésre. A védelem nem az,
hogy egymást lőjük az ellenséggel, és nem az a biztonság, ha már senki
sem mozog! Az atomkereszt nyaklánca vagy kitűzője többnyire saválló
acélból készül. Dokumentációk, kimutatások alapján adható. Vegyi
fegyverek hatástalanításánál és életmentő akcióknál az erő helyett a
Nagasaki robbantás áldozatainak, sérültjeinek számához viszonyítunk.
Nagyobb csapatok előnyben, de sokszor kisebb országok tűzoltósága vagy
védői is kiérdemelhetik ezt a díjat, és akik hozzájárultak az
eredményhez, viselhetik a kitűzőt, vagy a nyakláncot. Az eredmény nem
csupán azé, aki közvetlenül hatástalanítja a bombát, hanem azoké is,
akik segítenek ebben a tűzszerésznek, védőnek.
Ne úgy ünnepelj, hogy törsz és zúzol! A haszontalan fegyvereket
törheted és zúzhatod, de nem a várost!
Május 1. felvonulása a civileké, ahol elsősorban a cégek mutatják meg
magukat és termékeiket, de a védők és a leszerelési gyakorlat
fegyvertelen képviselői is ott lehetnek. A leszerelési gyakorlatra
mindaddig szükség van, amíg a szellemi színvonal olyan alacsony, hogy a
legkisebb konfliktusokat is fegyverekkel akarják megoldani, és még
azután is sokáig.
Ne okozz politikai indulatoktól fűtött véletlen balesetnek álcázott
pusztítást!
Az, hogy a védő fegyvertelen, nem azt jelenti, hogy szabadon
garázdálkodhatunk. Fogd vissza magad, ha rabolni, vagy fosztogatni
akarsz. A kirakatok nem arra valók, hogy beverjük. Nem azért jövünk
össze, hogy a Királyokat szidjuk. A kegyelem nem arra való, hogy
visszaélj vele!
Május 1. felvonulása nem tüntetés. Nem katonai erőfitogtatás. A
cégeknek fontos a bemutatkozás. Segíts a védőnek, leszerelni a
fegyvereseket. Tudunk mi viselkedni anélkül is, hogy egyenruhába
bújtatott fegyveresek fenyegetnének minket!
Leszel-e Te, aki a leszerelési gyakorlatot vezeti?
Leszel-e Te, aki a városodban a felvonulást szervezi? Újakat, vagy
régieket, – a zenészeket a műsorból ki ne felejtsd!
Eléred-e a Kis és Nagy Királyok, Királynők Köztársaságának
alapszintjét, ami ott kezdődik, hogy a fegyvert letettük, a terület
fegyvermentes, amit semmiféle őr, katona vagy más nem szeghet meg, és
ez egy biztonságos alap, hogy elkezdődhessen saját magunk és társaink
elviselése és az együttműködés, akár milyen szörnyűséges állapotban is
vagyunk a konfliktusok után.
Ami a rendőrséget illeti: Munkának elfogadható az, hogy valaki kiáll
forgalomirányítónak a kereszteződés közepébe, hogy eloszlasson egy
forgalmi dugót, de hogy fegyverrel járőrözzön civilek között, az már
nem. Amennyiben a rendőrség magévá akarja tenni a védő rendjét, első
körben a védelmi gyakorlatokat kell végrehajtania. A járőröző és
autósokat igazoltató személynek el kell jutni odáig, hogy meg legyen a
bizonyossága: fegyver nélkül is meg tudja védeni magát, fel kell
ismernie, életveszélyes helyzetekben fegyverrel az oldalán sem lenne
több esélye.
Persze, ha vagytok néhányan, és egy seregnyi fegyveres rátok támad,
lehet, hogy nektek sem marad más lehetőségetek, minthogy visszalőjetek,
de ez már jóval az alatt fordulhat csak elő, mikor a védő rendje rég
elveszett.
Aki fegyverrel járőrözik, civilek közt vagy fegyverrel az oldalán
igazoltat autósokat, nem más, mint törvényesített bűnöző. Átmeneti
területeken civilként lehet, hogy sok ilyen ütődöttet kell elviselned.
Civilként ha ilyet látsz, ne vitatkozz velük, engedd tovább őket, hogy
minél előbb továbbálljanak az életedből. Hivatalos személynek csak
akkor minősülnek, ha megtartják a védő kódexét.
A fegyver és fegyveresek szanálása addig folyik, egy adott területen,
míg el nem érjük, és meg nem tudjuk tartani a védő rendjét.
Volt valaki, aki nyolcvan valahány évet élt. Két világháborút élt meg.
Beszélt arról, hogy fiatalon elvitték a Don kanyarba harcolni. Azt
mondta, a háború alatt egyszer sem sütötte el a puskáját. Mikor vége
volt az öldöklésnek, és hazafele jöttek hulla fáradtan, egy tiszt a
sajátjai közül, lökdöste le a teherautóról az embereket, hogy menjenek
gyalog. Azt a tisztet lelőtte, így aztán haza tudtak jönni. Nem szép
dolog lelőni egy tisztet, még akkor is, ha az sokkal kevesebbet ér mint
egy civil, de az mindenképp követendő példa, hogy amikor mindenki
gyilkolászott, ő akkor sem tette.
Ha halálra ítélsz egy sorozatgyilkost, csak megengedted, hogy a
gyilkolás és a sorozat folytatódjon. Ha nem veszed el tőle a
lehetőséget, és megengeded, hogy törlesszen például egy leszerelési
gyakorlaton, akkor, akár túléli a bombákat, akár nem, lesz egy
minimális becsülete, és már nem lesz olyan kártékony, mint azelőtt.
De az is igaz, hogy aki születik, az előbb utóbb meghal, és egy
sorozatgyilkos az egyik utolsó a sorban, akit védeni kell, és az erő
világban, ha lőnek rád nincs más választásod, visszalősz, vagy
megfekszel. Ismerd meg az erőt, a megismerés szükséges, de az erő a
tudatlanság, és nem a józanész rendje. Merít egy cseppet a józanészből!
A Józanész nem a legfelső hatalom, csupán a kezdete egy másik világnak.
Akár hogy is döntesz, az élet megkurtítása emberkéz által, legjobb
esetben is csak a sötét oldallal szennyezett félmegoldás. Semmiképp sem
józan, tiszta rend. És ha pazarolod a munkaerőt, lehet, hogy neked kell
majd elvégezni a piszkos munkát, amit neki jutott volna. A
halálbüntetés törvénytelen. Az ember világában, mindig akadnak pusztító
viharok, természeti katasztrófák, életveszélyes helyzetek, és olyan
feladatok, amik egyszerűek, de veszélyesek, életveszélyesek, mégis
valakinek meg kell csinálni azokat. Akik sokat pusztítottak,
törlesztésképpen vállalhatnak ilyen feladatokat. Minek az embereket
megölni, előbb – utóbb úgyis meghalnak. De sok őrült végez még
felesleges tevékenységeket!
Fegyveres katonai robotgépnek és gyártósoraiknak nincs pozitív értéke,
senkinek nem tartozol, ha tönkre vágod, akármennyibe is került az
előállításuk!
Vedd észre, hogy a XX. század világméretű háborúi nem voltak mások,
mint nagyméretű rablógyilkosságok, amikkel gazdasági válságokat akartak
megoldani őrült, tudatlan barbár vezetők, és következményei annak a fő
oknak, hogy az ember egyetlen reménységét egy új egyetlen reménység
igyekezett felváltani. De ahol van két egyetlen reménység, ott lehet
három, négy, vagy akár több is. Mi a Köztársaság, egyik reménysége
vagyunk, nemcsak a földieknek, hanem földönkívülieknek is. Alapcélunk,
hogy az e-világi mostoha és élhetetlen körülmények közt, és azokat
enyhítve, élhetővé téve, tagjainak megengedjük a legnagyobb
szabadságot, ami nagyobb pusztítás, vagy mások kárára élés nélkül
elérhető, gondolva azokra is, akik még csak nem is hallottak rólunk,
figyelembe véve azt is, hogy vannak fajok, amik sosem érik el azt a
szintet, hogy megértsék mi az a Köztársaság. Nem vagyunk ellene más
reménységeknek sem, mindaddig, amíg azok nem annyira hamisak, hogy
megsértsék az alaptörvényt.
A fölösleges félelmek elkerülése érdekében megjegyzendő, hogy a Kis és
Nagy Királyok, Királynők Köztársasága nem zárja ki a pártrendszert, a
vallásokat, a fegyvertelen katonákat és rendőröket, vagy más szervezési
formákat. A Király és a többiek választhatják a nekik megfelelő formát,
a szabadság addig engedhető, amíg az nem okoz háborút vagy más nagyobb,
vagy mérhetetlen pusztítást.
A leszerelési gyakorlat körei:
I. kör: elvárjuk, hogy a civilek kisebb nagyobb rendezvényei,
felvonulásai fegyveres kíséret nélkül játszódjanak le. A biztonságért
felelősök, nem hordhatnak társaik pusztítására alkalmas fegyvert. És a
rendfenntartók látni fogják, hogy ezt így is lehet csinálni!
II. kör: Fegyverrel belépni tilos, fegyvermentes övezet táblák,
kihelyezése a megtisztítandó területen. Felügyelt fegyverlerakó,
fegyvergyűjtő helyek kihelyezése fontosabb útkereszteződéseknél, és más
forgalmasabb csomópontokon., Fegyverek és fegyveresek eltávolítása a
civilek köreiből. Az alaptörvény, a köztársaság és a védő rendjének
bevezetése a területen. A többi törvény vagy kódexek változtathatóak,
de csak akkor, ha a változtatás nem sérti az alaptörvényt, és meg van a
kellő körültekintés!
III. kör: A terület és az egyezmény fenntartása, kiterjesztése a
szomszédokra, a megyére, az országra, a kontinensre, a bolygóra és
tovább….
Se szellemi, se más irányú fejlődés nem lehetséges, ha magunk
pusztítjuk, amiért élünk, vagy élni érdemes. A világ körülötted csaknem
teljesen halott. Az élet a földön csupán egy vékony hártya, és nagyon
messze a következő állomás. Ne hallgass azokra, akik még ezt is
elpusztítanák. Tedd magadévá és vidd tovább a leszerelési gyakorlatot.
Lehetnek jobb állapotok, vagy létformák, mint egy józan köztársaság, de
a fegyveres birodalmak mind ez alatt vannak, és ott semmi jó nem
várható, csak a leszerelés, és ne akarj a köztársaságnál magasabb
szinteket, ha még ennek az alapszintjét sem éred el.
Gondoltad volna, hogy a náci filozófia a kiválasztott nép elferdített
filozófiája és a zsidóüldözés kifundálói és végrehajtói sok esetben
maguk is bukott zsidók voltak, akik tévhiteikhez ragaszkodva odáig
buktak, hogy saját népüket irtották. Olvasd csak el még egyszer a
háborúk törvényeit, hogy meglásd az ördögi kört!
Führer Adolfka neonáci követői ezennel befejezik földalatti
mozgalmaikat, elkezdenek tisztességes munkát keresni, akár fizetnek
érte, akár nem, és hálát adnak minden egyes napért, ami megadatik
nekik. Nagyon sok törleszteni valójuk van.
A katonának meg kell tanulnia letenni a fegyvert, és bármilyen
reménytelennek is tűnik, el kell indulni a helyrehozás irányába. Az
életfeltételek megteremtése mások számára olyan tevékenység, ami
ellensúlyozhatja a mérhetetlen pusztításokat, amivel tele van ez a
világ. Túl sok jót ne várj! A feladat néha nagyon nehéz!
Való igaz, hogy a professzor szintig jutott haláldoktorok, és az
általuk őrzött bolondokháza az egyik legmélyebb szint amit az ember
megérhet, de háború, katasztrófa, vagy más mérhetetlen pusztítás nélkül
senki sem süllyedne idáig. A legtöbb esetben a viszálykodások
következménye a háború, és a háború következménye a rabszolgaság és az
elmebaj. És ezt büntetéssel nem lehet megoldani. Mert a büntetés az,
ami idáig juttatott. Háború, és fizikai fenyegetés nélkül nincs
rabszolgaság.
Ezen üzenet közvetítésével egy időben leégett egy vár. Nem filmen, nem
játék programon, hanem az emberkéz építette világban. Persze balesetek
mindig vannak, de törekedjünk rá hogy ne legyenek, és amit lehet
hozzunk helyre. Mondhatjuk azt is, hogy azt a tetőszerkezetet már amúgy
is le kellett volna cserélni, mert szuvas és tűzveszélyes volt, de nem
így kell a tetőszerkezetet kicserélni.
Érted már mi a mérhetetlen pusztítás? Néhány mozdulattal le lehet
égetni egy várat. És hány mozdulat, mire helyrehoznak, vagy felépítenek
egy várat? Amire a válaszod az, hogy nem tudom, az számodra mérhetetlen.
(A mérhetetlen építés elkerülhetetlen mérhetetlen pusztításhoz vezet,
mert ha csak úgy pakolod egymásra az emeleteket, azok egy határ
átlépése után saját súlyuk alatt összeszakadnak. Ezért vannak az
építésben szabályok.)
Egy galaktikus köztársaságot átlátni képes vezető szempontjából egy
bolygó méretű világháború csupán kisebb rablógyilkosságnak számít,
civilek ellen a katonaság szintjére süllyedt veszélyesen hibbantak
részéről, akik ezután megfelelő ítéletben részesülnek. A háború, ha
csupán egy kaszinó kifosztása méretű, vagy akár bolygóméretű, akkor is
mérhetetlen pusztítás, még ha rehabilitációval évek, vagy évszázadok,
évmilliók alatt később fel is tornázzák a félkegyelmű szintre a
belekeveredetteket. Egy könyvlapot össze lehet gyűrni, majd ki lehet
simítani, vagy akár kivasalni is, de az összegyűrt, kisimított,
kivasalt, könyvlap soha nem lesz olyan sima, mint amikor még nem volt
összegyűrve. ( – de jó, hogy félkegyelmű, fizikusok nem tudnak teret
manipulálni. Egyből felrúgnák az összes természetvédelmi normát, és az
isteneket is tolószékbe juttatnák.)
A teremtés és pusztítás szellemi világában, vagy más világokban
lehetnek más szabályok, és más törvények, teremtésre, építésre és
pusztításra, de a halandó emberek két kézzel épített világában az a
jellemző, hogy amit magára hagynak, az pusztul, megrongálja az eső,
elfújja a viharos szél, vagy kiszárítja a perzselő nap, és így vagy
úgy, de elpusztul, elrohad, vagy használhatatlanná válik. Ezért az
építés, vagy újrahasznosítás értékesebb tevékenység, mint a pusztítás.
Persze a hasznavehetetlen roncsokat el kell valahogy tüntetni, ami
szükséges pusztítás, és minél több régi lim-lomot őrzünk, annál
kevesebb terünk marad új dolgokra, és van amikor szükséges ezeket
eltakarítani, és tovább lépni, de a tervezett és kiszámított, előre
lépéshez szükséges pusztítás teljesen más mint a be nem tervezett és
mérhetetlen pusztítás. Hogy kinek mi számít mérhetetlen,
elviselhetetlen pusztításnak, az egyénenként változik, de előre lépés
és vissza lépés között határozott különbség van, még akkor is, ha
néhány eszement ezt fordítva látja. Egy diktátor képtelen feltámasztani
az általa halálra ítélteket, és ha katonatisztje előre ki is számolja
és megtervezi, hogy ennyi és ennyi halálos áldozat szükséges a félelmen
alapuló katonai rend és fegyelem fenntartásához, tevékenysége akkor is
mérhetetlen pusztítás, mert lehet, hogy az ő katonai rendje egy ideig
fennmarad, miközben mások kultúráját semmivé, a körülöttük lévőkét
pedig rettegéssé változtatta, és saját mérhetetlenül ostoba katonai
rendjét kényszerítette másokra. És ez nem előrelépés, hanem vissza-
vagy lezuhanás jóval a köztársaság alapszintje alá. – Tehát nyilvánvaló
mérhetetlen pusztítás.
Az alaptörvény Királyra, dolgozóra, jogászra, fontos emberre,
névtelenre, atom- vagy másféle keresztesre és a többiekre egyaránt
vonatkozik!
Köszönet, hogy betakartátok azt a várat, hogy az eső ne áztassa.
Recept a vár rendbehozatalára:
A várhoz a gerendákat fedett kádban áztassátok be, egy napra meszes
vízbe, majd 3-7 napra 1-2:1 hígítású víz – káli-vízüveg oldatba, kicsit
megcsavarodik, ha legyalulod, áztasd be még egyszer vízüvegbe 2-3
órára, szárítsd egy hétig, és csak utána rakd fel. Addig meg maradjon a
vár ideiglenes tetővel feddve!
A vízüveges kezelés ismételhető, de csak felületi kezelés, kromát, vagy
enyhén savas réz-só oldattal átitatás véd a kártevők ellen. Szerves
favédő szerre is szükség van. Egyszerű szerves favédőszer: 3 vödör
lenolaj, másfél vödör gázolaj, 1/3 vödör vasoxid porfesték (okker,
vörös, sötétbarna alapszínek tetszőlegesen keverhetőek. Tartósabb és
olcsóbb, mint sok műanyag lazúr. Száradás után nem tűzveszélyes.) A
fába beszivárogva véd a kártevők ellen, a szaga nyáron 1-2 hét alatt
elillan. Cserép alól kilógó, napsütötte, eső áztatta felületeken
gyanta, műgyanta oldatos kezelés, vagy zománcfesték szükséges. (Egy
vastag gerenda teljes elkovásítása nyomás és magasabb hőmérsékleten
áztatva-szárítva, majd ismételve az áztatás és szárítás, évekig is
eltarthat. A recept hiányos, a kovásított gerenda statikai és
rugalmassági adatai még tájszólásos mértékegységben sincsenek megadva.
Maradjunk a felületkezelésnél.) Megfelelően felületkezelt gerenda ha
nem ázik be, 50‑60 évenként karbantartva akár
720‑1000 évet
is kibírhat. A karbantartás azt jelenti, hogy leszeded a cserepeket, és
portalanítás után átpermetezed kétszer vízüveg oldattal az egész
szerkezetet, száradás után réz-só, vagy kromát oldattal, majd ismét
száradás után szerves favédő szerrel. A tetőszerkezetben vasszeget nem
használsz. Akác, szilva vagy más keményfából készült 10‑20 cm
hosszúságú 1‑2 cm átmérőjű csapolás elegendő a tetőlécekhez, a
csapokat és lyukakat is kell felület- kezelni. Az asztalos tudja, hogy
kell a gerendát csapolással összekötni. A vízüveges beeresztés a sérült
várfal renoválásánál is segíthet, de ahhoz a várhoz sac/kb. egy
tehervonatnyi vízüveg kellene, de egy a várfaltól nem elütő, oldalán
kővel kirakott betonkoszorú, a talp-szelemen gerendák alá, ha nem is
korhű, de szükséges lehet.
A cserepek ne fából legyenek! Talán a nem kihívó színű, legkeményebb
kerámia cserép lenne a legjobb, amit csak úgy nem fúj le a szél. Ha van
jobb recepted, azt kövesd, de nem valószínű, hogy találsz! Persze
lehet, hogy valaki azt mondja, a modern műanyag habarccsal könnyebb
dolgozni, és az azbeszt borítású saválló-acél váz a betonban jobb, de
ezek nem igazán illenek a régi várak renoválásához. A cementel,
fehér-cementtel vagy vízüveggel keményített meszes habarcs és a
meszelés elfogadható a fal hibáinak kijavításához.
Van ott elég katona, aki dolgozni akar!
Van ott Király, vagy Királynő, kinek a kedvéért a katonák ezt megteszik?
Hogy kié a vár, azon nem veszünk össze. Senki nem fogja hazavinni. A
vár leginkább azoké, akik dolgoznak rajta, vagy turistaként látogatják,
és legkevésbé azoké, akik még csak nem is hallottak róla. Vannak más
várak is, amikre ráférne a renoválás.
A bármi áron megvédjük a szabadságot hibás, fanatikus jelszó, ami alatt
meggörnyednek a rabszolgák, akik kitörlesztik a bármi árat. A bármi
tartalmazhatja a mérhetetlen pusztítást, és ennél még az olcsó,
kommersz cuccok is jobbak. Értsd meg az alaptörvényt, és ne szajkózz
hiányos félreértett, nemzeti indulatoktól túlfűtött jelszavakat! Az
alaptörvény megfogalmazása nyelvenként változhat, de jelentése nem!
Jelen esetben A Kis és Nagy Királyok, Királynők alaptörvényére
gondolunk, és nem kisebb helyi csoportok által hozott alaptörvénynek
nevezett működési szabályzatokra, stb.!
Csak ha eléred az alapszintet, akkor nevezhető kultúrának a világod.
Egyéb pusztítások megelőzése
Nem csak a háború, okozhat mérhetetlen pusztítást, de háborút is
okozhat, ha a mérhetetlen pusztítások forrásait nem kezeljük:
Na szedd csak ki innen az orvost, mielőtt megtörténik, és nem árt, ha
néha betartod a böjt szabályait: A hentesnek joga van rendet rakni,
ugye? A hentes rendje úgy néz ki, hogy fel kell darabolni, és
egy-kupacba kell rakni a fejeket, a melleket, a lábakat, és egyéb
testrészeket, állat-fajtánként külön pultra, mert a kirakat így szép és
kívánatos. Néhány orvos-genetikus rendje szerint pedig az ember is
csupán egy állat, amin kísérletezni is lehet. És vannak olyanok, akik a
rendeket egyesíteni szeretnék. És mikor a Te fejedet vágják, Te úgy
érzed majd, minden rendben van, és így helyes, mert jogállamban élsz,
és csupa jó szándék és segítőkészség vesz körül. Te kinek a rendjét
szolgálod? És kikre próbálod alkalmazni? Miért? És a sajátod merre van?
Mit gondolsz, ha a Te demokratikus, de egyáltalán nem hibamentes
hálózatodat nem választod el az atomerejű fegyverektől azonnal, és nem
tartod be az egyezményt, és nem kezded el a leszerelési gyakorlatot, mi
lesz abból? A takarítást a saját portádon kezd! Ne akarj fegyverrel a
kezedben fegyverteleneket leszerelni! Tudod, ezt pont fordítva kell
csinálni! Ha külföldön dolgozol, győződj meg róla, hogy az ottani
vezetés tudja-e, hogy ott vagy, és mit csinálsz!
Ami az orvost illeti: Elfogadható gyógymódnak, hogy összefoltozza a
csonttörését annak, aki olyan ügyetlen volt, hogy a cseresznyefáról
egyből a kútba esett, vagy, hogy gyógyszerrel megállítja a járványokat,
de az orvos maradjon meg a test gyógyításánál, ne akarjon
szépségkirálynőket előállítani szikével, (azt legfeljebb a szobrász
teheti meg az agyaggal) és ne akarjon szellemi potenciált,
intelligenciát, vagy boldogságot befolyásolni kémiai pirulákkal, mert
azt mérgekkel csak csökkenteni lehet. A testet ismerje meg annak
egészében és működő képességében, és ne csak fülekre, gégékre vagy
hólyagokra specializálja magát. A fegyveres katonai megrendelésből és
aljas szándékoktól fűtött kísérleteket abbahagyja, a megismeréshez
feltétlen szükséges kísérleteket elvégezheti, ügyel arra, hogy minél
kevesebb sebet ejtsen, és ügyel arra, hogy ne maga legyen az, aki a
sebeket okozza, és még véletlenül sem kezel egy egészséges gyereket
csak azért, mert a mama aggódik. Ilyenkor legfeljebb vitamint,
magvakat, vagy szódavizet ír fel a betegnek. Aki odáig süllyedt, hogy
transzvesztita műtétnek nevezett közönséges kiherélést hajtott végre
embereken, azonnal elzárandó, és nagyon nehezen fog a félkegyelmű
szintig feljutni.
Ami a gén-mérnököt illeti: A fegyveres katonai megrendelésből és aljas
szándékoktól fűtött kísérleteket abbahagyja, a megismeréshez feltétlen
szükséges kísérleteket elvégezheti. Ügyel arra, hogy minél kevesebb
sebet ejtsen, és ügyel arra, hogy ne maga legyen az, aki a sebeket
okozza. A géntérkép teljes ismerete nélkül semmilyen kontár munkát nem
végez, kikéri a szellemi vezetők véleményét is, és nem elégszik meg
azzal, hogy a jogász azt mondja, majd én elintézem. Tudatában van, hogy
az általa okozható horror sokkal rosszabb, mint az orvos vagy a
fegyveres által okozható. Ha nem talál megfelelő szellemi vezetőt,
inkább szakmát vált. A megfelelő szellemi vezető ott kezdődik, hogy
átlátja a következő 5000 év következményeit és legalább
50 000évre előre képes becsülni, előre jelezni.
A fajok védelmében: A géntérkép teljes feltárása csupán annyit jelent,
hogy olvashatóvá tesszük a betűket. Ezután jön az olvasás és a
megértés. És aki erre nem képes, annak legfeljebb megfigyelési joga
van! Semmilyen fajon nem végez semmiféle génmutációt, vagy
génmanipulációt még a baktériumokon sem, amíg nem érti 100%-ban hogy
mit csinál. Még csak véletlenül sem100%-os megértés, ha az 5%-ot
megérti, és azt hiszi, a többi csak szemét! A 100%-os megértésig
legfeljebb olvasási és megfigyelési jog van! Semmiféle manipuláció! És
aki ezeket a szabályokat megszegi, jó esélye van rá, hogy elcseszettebb
szörnyeteg legyen, mint az a rohadék náci haláldoktor, aki több mint
1000 gyereken végzett embertelen, szörnyű kínnal járó kísérleteket, és
a több mint 1000-ből 180 gyerek csak azért élte ezt túl, mert
leállították, a haláltábort. Valós tudományos értéke nincs az efféle
munkának álcázott őrületeknek.
Visszatérve a génekhez: a manipulációk és hibák következményei lehet,
hogy csak évezredek múlva jelentkeznek. Ne turbózd a természetet, mert
nagyon meg tudják bosszulni magukat a hibák! Az adott faj pusztítása,
ha valaki felrúgja az itt felvázolt szabályokat.
És az ember megérti, hogy a baktériumok, gombák, növények és állatok
nélkül maga is életképtelen. És nem rúgja fel ezen szabályokat más
fajok esetében sem. És mivel a földön, jelenleg egy ember sincs, aki
eljutott volna a 100%-os megértésig, ugye azonnal leállítjuk az összes
génsebészt, mert aki például emberi géneket manipulál ilyen kontár
módon, az az emberi faj ellen vét. Ennél csak az szörnyűbb, aki teljes
mértékben érti, hogy mit csinál, mégis pusztít. És mindezt például
katonai megrendelésre, vagy más aljas szándékból teszi. A gyűlöletből
fakadó irtás megengedhetetlen! És nem dolgozhatsz ki eszközöket az
irtásra, mert így kívánják az ellenséges csapatok! A gyógyítani nem
tudunk, ezért ami fáj azt vágjuk ki alapon dolgozunk, hátha az így
megnyomorított még tovább él filozófia egyszerű, de idejétmúlt és
barbár.
Példa: a csatatéren elfogadható, hogy levágjanak egy sérüléstől
üszkösödő végtagot, míg egy kultúrában a sebet kitisztítják, ha kell
összevarrják és megakadályozzák a sérült végtag elhalását.
A vagdosás és beültetés a géneknél különösen veszélyes. Pláne, ha az
orvos téves, hiányos, félreértett elméleteket tanulva azt hiszi, hogy
sokat tud. Állítsd le a kollégád eszement génmódosító kísérleteit, mert
eszement módon úgysem fogsz megértést nyerni! Tudod, hogy érték az, ha
a városlakó láthat egy igazi élő madarat? Pláne, ha olyat láthat, amit
nem tettek még tönkre a jogászok által hajtott olcsó eldobható
szériatermékeket előállító génmérnökök. A génállomány nem arra való,
hogy szériaszámokat írjunk bele. Azonnal hagyd abba a génállományba
történő kontárkodást, és a természet turbózását!
A génmanipuláció sokkal rosszabb, mint a pénzügyi manipuláció. A lehető
legrosszabbak azok, akik még a géntérképet sem ismerik, mégis
beavatkoznak. Hagyd békén a fajokat, és fajtákat! És ne alkalmazd a
kutya vagy a lótenyésztés szabályait az emberre! Igen a vadmálna is
értékes! Még a döglegyeknek is megvan a feladatuk! A minden termő fa
nem génmanipulált. Attól minden termő, hogy mindenféle futónövényt
felfuttatnak rá.
Semmiféle génmanipulációt ne akarjon csinálni az, aki a turulmadár
szintet el nem éri szeriben. Talán egyszer néhányan felfejlődnek odáig,
hogy kisebb testi hibákat ki tudjanak javítani, de kétséges, hogy
valaha is jó módszer lesz-e az, hogy az ember számítógépes módszerekkel
saját maga módosítgassa a génjeit, vagy mások génjeit, de az
kétségtelen, hogy a horror egyik legelfuseráltabb fejezeteit lehet így
megírni, és nagyon sokat lehet ártani. A fajok és megváltoztatott fajok
nem lehetnek cégtulajdonok, pláne, ha emberről van szó. Egy dolgozó
sosem tulajdona a cégnek. A dolgozó résztulajdonosa, vagy beosztottja
lehet egy cégnek, és ez olyan elfuserált esetekben is igaz, ha valaki
törvénytelenül klónokat gyártana, munkaerőnek. Mivel az ember
klónozásnak általában több hátránya, mint előnye van, nem szokták
megengedni. Akár honnan is származik valaki, még ha törvénytelenül
előállított klón, akkor is, ha az alaptörvényt nem szegi, vagy
veszélyezteti, a Köztársaság törvényes tagjának számít.
A klónozás, vagy testmásolás az embernél nem természetes, csak
mesterséges beavatkozással létrehozható, legtöbb esetben törvénytelen
szaporítási eljárás, és nem használjuk, de, egy naprendszertől távoli,
fagyott világban, ahol szinte lehetetlen a segélykérés, egy nagyobb
baleset után életmentő lehet, ha a halottak még élő sejtjeit
felhasználva klónozással újraélesztik a város maradványait. Ez egy
horror szülte kényszermegoldás. A klónokra az együttélés és
együttműködés szempontjából ugyanaz a törvényrendszer vonatkozik, mint
a természetesen fogantakra. Az elhunyt gyermekek szüleinek pedig meg
kell érteni, hogy egy klónozott gyermek, már nem ugyanaz, mint az
elhunyt. A baleset, vagy betegség fájdalmain a klónozás mit sem enyhít,
és a klónok általában kevésbé életképesek, mint a természetesen
fogantak.
Törvény: Hogy az egyén mit fest a saját testére, az az egyén dolga, de:
Vonalkód tetoválást emberi testre, vagy mikrochip beültetést senki nem
tehet kötelezővé, és senki sem kényszeríthető erre. Aki csak vonalkód
alapján tud azonosítani, és nem tud veled kezet fogni, arcról, hangról,
vagy bármi másról felismerni, az nem a Te vezetőd, nem a Te királyod,
és nem tartozol neki, legfeljebb annyival, mint egy idegennek. Az
azonosításhoz (például pénzügyeknél) megengedjük az ujjlenyomat
használatát, vagy a test más saját jellegzetességének felhasználását
például arckép, DNS, de nem a test megjelölését mesterséges jelekkel.
Te mit választanál: kb. Átlag 50 évet orvos nélkül? Átlag 70 évet
alapszintű, megfizethető, nem túl drága orvosi ellátással? Vagy átlag
100 évet úgy, hogy abból 50-et meggebedsz, hogy ki tudd fizetni a 80-on
felül szükséges eszközöket, hogy 20 évet még kórházi ágyon tölthess?
AMI FELÜLNÉZETBŐL KÖR, OLDALNÉZETBŐL TÉGLALAP, AZ TÉRBEN EGY HENGER. ÉS
AMI VALAHOL EGYNEK LÁTSZIK, AZ EGY MÁSIK SZEMSZÖGBŐL LEHET A VÉGTELEN
SOK, ÉS LÉTEZHETNEK ILLÚZIÓK IS, AMIK VALÓJÁBAN NINCSENEK, ÉS LEHET
OLYAN IS, HOGY VALAMI VAN, MÉGSEM LÁTSZIK, ÉS NE INDÍTS KERESZTES
HÁBORÚT ANNAK ELDÖNTÉSÉRE, EGY ISTEN VAN-E, VAGY SOK, VAGY VAN-E
EGYÁLTALÁN. ÉS NE VÁRD A MEGVÁLTÓTÓL, HOGY CSUPÁN EGY TESTBEN
TEVÉKENYKEDJEN!
Ami az egyházakat illeti: Sok civilnek a felfogása itt a földön
leginkább az: Vigyázni kell, mert lehet, hogy van Igaz Isten, de hamis
az biztos, hogy van, és mi nagyon nem szeretnénk még egy keresztes
háborút! És arra sincs szükségünk, hogy magas rangú vallási szentségek
nullára redukáltassák mások világát. A koordináta-rendszer nálunk is
kereszt alakú, de ettől mi még civilek maradunk. Nem a templomokat
akarjuk tönkretenni, de a vallásszabadság csak addig engedhető, amíg az
nem maga okozza a háborút, vagy más mérhetetlen pusztítást. A vadak
kedvéért megemlítendő: Egy kultúrában nincs helye saját fajtársaink
felzabálásának, vagy halálos vallásos áldozati rituáléknak, amiknek
egyik fajtája a kivégzés. A használhatatlanná vált test magától is
elpusztul, nem kell hozzá segítség. A jó kondiban lévő bűnözőtől pedig
nem vonjuk meg a lehetőséget, hogy kemény munkával törlesszen. A
vallások fegyverrel vegyítve különösen robbanékonyak tudnak lenni, és
messze átlépik a megengedett határt. A vallási ellentétek tisztázása
csak fegyver mentesen lehetséges.
Ami a kegyelemdöfést illeti: Emberen nem használjuk, nem igazán vannak
olyanok a földön, akik pontosan meg tudják ítélni, hogy adható-e. Néha
a legreménytelenebb helyzetből is van kiút. De ennek az ellentétére
sincs szükség, hogy méregdrága orvosi procedúrákkal életben tartsunk
csaknem a halál szintjéig tönkrement kómás testeket, ahol a felépülés
reménye szinte a nullával egyenlő. Akár hogy is történt, ami el lett
fuserálva, az el lett fuserálva. Sajnos ennél többet nem nyújthatunk.
A halálos beteg eldöntheti, kér-e orvosi segítséget, vagy a csodában
bízik, vagy a vallásában, vagy vállalja a halált.
Nem volt még leszerelési gyakorlat áldozatok nélkül. Törekedj rá, hogy
minél kevesebb legyen. Temesd el halottaidat tisztességben, de nem
jutsz előbbre, ha állat módjára kipreparált múmiát csinálsz belőlük, és
ne gyalázd hamvaikat.
A halotti szertartás vallásonként változik. A halott test földi
maradványait vidéken általában a föld alá temetik, a városban
többszintes kripta épületekben helyezik el. 3-5 év múlva a temetési
helyet vagy a kriptát ürítik. A maradványokat elégetik. És a porból
lett világ porrá lesz. A port visszahordják a természetbe. A halál
beállta után hamvasztás esetén is legalább 3 hét a kötelező várakozási
idő. A halált követően a barbár orvosi boncolás nem tehető kötelezővé.
Az orvos szerezze meg műszerét, amivel károkozás nélkül belát a testbe,
vagy legyen képes műszer nélkül is érzékelni. Akik látják a 4Dimenziós
modelleket, a bőr alá is belátnak. (A műszereknél az infravörös alatti
tartomány kevésbé káros, mint a röntgen)
A születésszabályozás: Ha két szülőnek két gyereke születik, az nem
elég, mert ebben a világban, ami nem fejlődik, az pusztul. Ha átlag két
szülőnek átlag három gyereke van, az hamar túlnépesedéshez vezethet a
körbe zárt véges helyeken. (Az átlag 2-3 nem azt jelenti, hogy
valakinek nem lehet 4 vagy több gyereke, mert vannak olyanok is,
akiknek egy vagy kettő sincs.) És ezt szabályozni kell, mert
katasztrófa lehet belőle, de szabályozáshoz a logika kevés, a robotok
nem segítenek, és a szépség sem elegendő. A jut is marad is elv talán
segíthet valamit, de magában kevés. Ha a rendőr vagy a gondolatrendőr
szabályoz, az az egyik legrosszabb helyzet. Az automata, a kézi
vezérlés szintje alatt álljon! A rettegésben élők első reakciója erre a
kérdésre, hogy agyonütni, korbácsot neki, hogy merészeli, betiltani. Ez
kerülendő, nagyon kerülendő! A szabályozást nem lehet üzleti kérdéssé
redukálni.
A születésszabályozás elsődlegesen azon Királynők és hölgyek feladata,
akik már szültek gyereket.
A megfelelő szellemi vezető olyan hölgy, aki ért a világiak és a
vallásosak nyelvén is. A szabályozás elsősorban a helyes példák
bemutatása, támogatás megadása, vagy jelen helyzetben nem tudjuk
támogatni döntésekből áll, semmiképp sem tilalomból, büntetésből, vagy
irtásból. A Királynak ebbe nincs sok beleszólása. A legkeményebb
időkben is a kemény tiltás és kerítés helyett, inkább az, Aki nagyon
akar hadd menjen, elvet alkalmazzuk. A szabályozásnál, és védekezésnél
a maradandó károsodást nem okozó eszközök vagy maradandó károsodást nem
okozó fogamzásgátló pirulák, használata a Köztársaság szempontjából
elfogadható megoldás, de a királynő tartózkodjon olyan barbár
módszerektől, mint a terhesség megszakítás műtéttel. Ilyet semmiképp
sem dotálhat! Házasságnak az a kapcsolat fogadható el, ahol legalább
van némi esélye a gyereknek, tehát a férj és feleség különböző neműek.
Bőrszínre tiltás nincsen, de gondolj arra, hogy túl sok lenne az
útiköltség, ha az eszkimók úgy döntenének, hogy ők csak négerekkel
házasodnak! Városon belül is akadhatnak jelöltek. Genetikailag a
különböző területekről származók vegyes házassága nem feltétlen
produkál, jobb eredményt, mint egy adott területhez már
alkalmazkodottak házassága. Sokszor jobb a régi vonal. Közeli
hozzátartozók házassága, nem javasolt. Unokatestvér, féltestvér és
annál közelebbi vérrokonok nem házasodhatnak. Ez nagyon összetett
kérdés. Genetikai, törvényt érintő, és erkölcsi kérdés. Az erkölcs
legalább olyan erős szabályzó lehet, mint a törvény. Az erkölcs és a
törvény két különböző dolog. Az erkölcs leginkább a mit illik, és mit
nem kérdésekből áll. Egy városon, vagy területen belül a
születésszabályozásnál, és családi juttatásoknál illetlen dolog fajta
szerint megkülönböztetni az ott élő embereket. És a
születésszabályozásból nagy vita lehet, ezért a Király néha csöndben
bevállalja, hogy olyanért kap fejmosást, ami nem neki járna, de mondhat
nemet is a Királynőnek. Ha nincs szabályzás, abból koccanás, és falnak
csapódás lehet, a fizikai és matematikai korlátok miatt. És bármennyire
is kérlelnek az igéző szemek, inkább szabályozunk, mint becsapódunk. Az
elnéptelenedés legalább akkora veszély, mint a túlnépesedés.
Matematikailag a szabályozásnál a szülőkre jutó gyerekek számában a
követendő átlag nagyjából 1,8 – 2,3 … 1,5-2,6. Ahol ebből kicsúsznak,
ott vihar, vagy fagy várható. A városban sűrűbben laknak az emberek,
mint a falvakban. Hogy mi a túlzsúfolt, vagy az elnéptelenedett, arról
lehet vitatkozni, és egyénenként változik, mit tart optimálisnak, de a
matematikai és fizikai korlát az, hogy fenntartható, és életképes-e az
adott település az adott létszámmal. És a Királyok és az urak
udvariasak, és igyekeznek vállalni válás esetén is a tartási
kötelezettségeket, mert minden egyes nemzéssel a kötelesség is több
lesz, és ezt illetlenség nem vállalni, de a hölgyek és a Királynő
megérti, hogy csak annyit lehet nyújtani, ami van, és annak is csak egy
részét. És a hölgy a gyerektámogatást annak arányában – inkább kéri,
mint követeli – az úrtól, amilyen arányban megajándékozta az urat az Ő
szüzességének, és annak is leginkább a termékenyebbik felének egy
részével, viszonyítva szüzességének azon részeihez képest, amit más
uraknak ajándékozott. És figyelembe veszi, hogy, kitől mennyit lehet
kérni. És a hivatal felkészül, hogy van, amikor, jobb, ha a terheket,
vagy annak egy részét átvállalja. A Királynő különösen ügyel arra, hogy
a hölgyek esélyét csökkentő szexualitásra programozott elektronikus
androidokat kivonja a gyártásból és forgalomból, a férfi típusú
androidokra is ugyanez vonatkozik. A szexgép tervezők és gyártók pedig
kaphatnak egyszerű munkát a kőbányában, azt talán nem fogják
elfuserálni. Az ember az ember, a robot pedig robot legyen, és ne
fegyveres robot!
Ami a csillagkereszt vallását illeti: lehet vágyakozni arra, hogy
begyűjtsük köreinkbe a legjobbakat és legszebbeket, de megtiltani
nekik, hogy nagyjából átlag két – három gyerekük legyen, ostobaság. A
hiba az hiba, akár mit is írt erről a Próféta, vagy a segédje. Nem csak
gyenge csoport az, ahol betiltják valamelyik létfeltételt, de háborúhoz
és mérhetetlen pusztításhoz is vezethet. Az emberi testnek élelem kell,
hogy ne éhezzék, fedél, hogy ne fázzék, szerelem, hogy szaporodhassék,
és ki ne pusztuljék. A szellemnek lehet ez teher, de emberként ezt el
kell viselni.
Az emberi nyelven megfogalmazott tudás mindig tartalmaz valamennyi
félreértést és valamennyi hibát, és sokszor az is előfordul, hogy több
a meg nem értés, és félreértés, mint a megértés. Már csak azért is,
mert ha valaki leírja, hogy döglött macska, az olvasó azt hiheti, tudja
miről van szó, de nincs két egyforma döglött macska, és az olvasó
legtöbbször nem ugyanarra a döglött macskára gondol, mint az író. És
ezt a pontatlanságot nem lehet fegyverrel, vagy háborúval megoldani.
Az egyetlen reménységek terjesztése nem fajulhat fegyveres keresztes
háborúba! A vallások különösen kegyetlenek tudnak lenni törvényeik
érvényesítésekor, reménységük terjesztésekor, vagy ha a reménység
elvesztésének veszélyét érzik. Pláne ha gyakorlataikat félreértve, vagy
ész-nélkül csinálják. Az alaptörvényt semmilyen vallás tagjai nem
sérthetik! Nincs kivétel! Ne kövesd a legnagyobb szenteket, vagy
prófétákat sem, ha tanításaikkal, vagy parancsaikkal a mérhetetlen
pusztítások felszámolása helyett maguk okozzák a mérhetetlen
pusztításokat, és kerüld a háborúzni vágyó vallási fanatikusokat! Tudd
mondani ha kell: Nem asszonyom, nem, Nem uram nem!
És a Hamis Próféta most szól a Vatikánhoz.
Mert igaz, hogy nem sokat ér a külső tisztogatása, ha belülről dől a
romlás, de ez még mindig többet ér mint a semmi. És a papok és egyházi
főméltóságok, a múlt bűneinek törlesztéseként Április 30-án napnyugtáig
elmennek a partra, és megfürdenek a tengerben, és május1-re átengedik a
szószéket az apácáknak, Mert itt az ideje annak, hogy a Pápa nőből
legyen. Ezen a napon az apácák osszák a reménységet a népnek! A hölgy
pápa eldöntheti, megtartja-e a trónust, és hogy mikor adja azt vissza
az uraknak.
Ha a Vatikán ezt nem vállalja, az atomkereszteseknek elég az is, ha egy
Ferences megáldja az atomkereszt törlesztőit, és imádkozik, vagy
csendben bízik abban, hogy a törlesztésből ne legyen háború, és még
több adósság!
Akik más vallásokban hisznek, azok más szellemi vezetőkhöz fordulhatnak.
Az alaptörvény alkalmazása a vallásokra és fegyveresekre
A vallások megfosztassanak attól a lehetőségtől, hogy saját
felsőbbrendűségüket hirdetve másokat fegyverrel vagy hadsereggel
eltapossanak. A vallásokból megtartandóak azok a gyakorlatok, amik
tényleges segítséget nyújtanak másoknak. A katona leteszi a fegyvert. A
hadsereg azon célja, hogy elpusztítsa az ellenséget megváltoztatandó
arra a célra, hogy lefegyverezze az ellenséget, és bevezesse oda az
alaptörvényt, ami esélyt ad arra, hogy az ellenségek szövetségesekké,
és együttműködésre képes életformákká váljanak. A fegyvertelen hadsereg
új tudománya a lefegyverezés, és a felesleges pusztítás nélküli védelem
tudománya, ami sokkal magasabb rendű, mint a bármilyen műszaki
fejlettségű öldöklés és pusztítás. Persze lesznek olyan magukat
felsőbbrendűnek képzelő, eszement, gyenge alsóbbrendűek, akik az
öldöklésre és pusztításra esküsznek, és nagy – nagy harcos prófétákra
hivatkoznak. Ezek még nem érték el azt a fejlettségi szintet, hogy
együttműködni lehessen velük, és ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak
háborúra és ellenségeskedésre van szükségük, mert nincs más tudományuk,
csak a mészárlás, és ők ebből akarnak megélni. A Köztársaság megbukik,
ha hagyjuk az ilyeneket pusztítani, és alul nincs kijárat. Lehet, hogy
vannak sokkal jobb állapotok, mint egy köztársaság, de ezek nem
érhetőek el pusztítással. A megengedhető rész az, ami az életet
szolgálja és nem a pusztulást. A többi elzárandó, korlátozandó és
rehabilitálandó legalább a félkegyelmű szintig.
A dögvész, a pestis, az elevenen megrohadás mindig csak következményei
voltak egy háborúnak, vagy visszaesésnek. Az együttműködésre képes
ember, akinek nem teszik tönkre a céljait, ellen tud állni ezeknek a
betegségeknek. Ahol nincs hozzá, egyetlen egy élő modell sem, ott a
legjobb gyógyító sem tud gyógyítani.
Egy nagyobb bombánál az atomkeresztesek csak reménykedhetnek abban,
hogy nem maguk lesznek a dögvész és az elevenen megrohadás terjesztői.
A vegyi fegyverek hatástalanítása azok dolga, akik jártasak az orvosok
és biológia tudományában.
És reméljük nem történik meg, hogy valakik majd az atomkereszt nevében
próbálnak fegyverkereskedéssel foglalkozni, és fegyvereket terjeszteni.
A megtalált fegyver vagy átalakítható békés célokra, a bomba anyagából
talán lehet erőművet üzemeltetni, vagy a hulladék újrahasznosítóban a
helye. Atomkeresztes nem azért keresi a fegyvert, hogy használja, vagy
eladja, hanem hogy hatástalanítsa. Kerülik az olyanokat, akik azért
okoznak hibákat, hogy legyen mit elhárítani, és az elhárítás után
részesülni akarnak valamiféle jutalékból. Kerülik a méhtelep
takarítóját, aki külön kupacba pakolná a vasat, a rezet stb. és egy
kupacba halmozná a radioaktív nehézfémeket. (mert az robbanásveszélyes)
Reménytelen vállalkozás felsorolni az összes hibalehetőséget.
Atomkeresztes, ha eljött az ideje, és letörlesztette, amit a sors neki
szánt, ha kap némi alamizsnát, elfogadhatja, szakmát, vagy életformát
válthat.
Rá ne vágj a kezedre a nagykalapáccsal ember, mert nagyot fogsz
ordítani!
Fajok pusztulnak ki maguktól is, nem kell hozzá segítség.
Ne akarj leigázni más fajokat, és tartsd nagyon kordában a
fegyvereseidet! Az univerzum teremtményei nem az orvosaid kísérleti
prédái! A lakatlan, élettelen területeket meghódíthatod, de ahol már az
egysejtűeknél több van, azt először csak megfigyelheted! Ahol a fajok
kipusztítása és nagyobb károkozás nélkül le tudsz telepedni,
megteheted. Ahol vannak fejedelmek, Királyok, ha hívnak, ismerkedhetsz!
De nem sokat fogsz találni.
Az
első űrhajósok a holdon bukdácsolva, hanyatt és pofára estek. Kis
pofáraesések ezek egy embernek, még nagyobbak az emberiségnek!
A világ, amiben élsz, az oázisodon kívül javarészt kietlen lakhatatlan
kősivatag, atommágia, és fagyott üres vagy sötét poros borzalom.
Örülnél majd, ha az a vadvirág, amit te gyomnak nevezel, termelné neked
a levegőt!
Ami a veszélyesen hibbantakat illeti: veszélyesen hibbant sokféle
lehet, nem csak fegyveres, ide tartoznak azok is, akik szándékosan
okoznak hatalmas károkat különböző olyan őrült megfontolások alapján,
mint például a bosszú, vagy a politikai hovatartozás. A hovatartozást
nem károkozással kell megvédeni.
A veszélyesen hibbantak elzárt köreiben, törekedni kell arra, hogy az
ottaniak legalább valamilyen egyszerű, vagy akár nehéz fizikai munkát
is el tudjanak végezni.
A köztársaság csupán apró része a valaha volt és porrá vált hatalmas
világoknak, de ennél több jelenleg nem nagyon érhető el.
A 7T7 nem feltétlenül a lehető legjobb, de működő, hatékony szervezési
forma.
Május 1. felvonulása nem kötelező. Azok képviselői vonulnak fel,
akiknek szükségük van a bemutatkozásra, vagy a reklámra. A nagyok nem
tapossák el a kicsiket. Úgy vonulsz fel, ahogy tudsz, nem kell
feltétlenül 7T7 mintára. A szeri rendszer nem kötelező, a leszerelési
gyakorlat igen.
A vadász megszokja
Magyarország bevállalja!
Szeri, vagy nem szeri, megteszi!
A teljes leszerelési gyakorlatot végrehajtja.
A leszerelési gyakorlathoz a környező és távoli országok is
csatlakozzanak!
Az alaptörvény így kívánja!
Ha rosszabb esetben bottal hadakoztok és szidjátok egymás felmenőit, az
még talán elviselhető, de a gépek bevonása az ellenségeskedésbe már
veszélyezteti, majd sérti az alaptörvényt!
Gyárthatsz olyan gépeket ami nem pusztítja, hanem segíti az életet.
A civilek, és a védő rendje sokkal jobb, mint a rabok, és az
egyenruhába bujtatott, fegyveres, törvényesített bűnözők rendetlensége.
Csatlakozz a megállapodáshoz, szavazz a köztársaságra, és támogasd a
leszerelési gyakorlatot!
Sokan éltek már név nélkül. A végtelen történetben nem az a nagy
feladat, hogy új nevet adjunk a Kiskirálynőnek, hanem hogy lesz-e
kinek, és meddig…
Привет Распутин!
Tudom, kudarcot vallottál. Akkora gyűlöletet egy ember sem képes
megállítani, de látszik, hogy a tőled telhetőt megtetted. Hibáztál,
tudom. Akkora királyságot már nem lehet megtartani családi alapon, és a
jogar halálos, ha nem adják át időben. Nem a család hibája, hogy a
vadbarmok fegyverrel mondták el ezt nektek. Azokból az időkből
hiányzott a békés hatalom átadás és átvétel receptje.
A
Romanov lányok
... és van, amikor már a legjobb gyógyító sem tud segíteni,
de az orvosnál fontosabb, hogy ami megadatik, azt legalább ne kurtítsuk
meg, és legyen az az élet élhető és értékes
Привет Анастасия Романова Kiskirálynő!
Tudod, az angolok azt mondják sunday monday tuesday wednesday thursday
friday saturday
Most mondjuk mi az angoloknak, hogy sunday monday tuesday thursday
wednesday friday saturday
Na, mondjad!
Látod, azok ott nevetnek, azok ott ordítanak, ott meg felajánlottak
valamit.
Mond még egyszer!
Látod, azok ott megint nevetnek, azok ott megint ordítanak, ott meg
megint felajánlottak valamit.
Most mondjuk úgy, ahogy ők mondják: sunday monday tuesday wednesday
thursday friday saturday
Látod, most meg azok ordítanak, amazok meg nevetnek, és most máshol
ajánlottak fel valamit.
Integess nekik!
Látod, akár hogy mondod, mindig lesz olyan, aki örülni fog neked, és
lesz olyan, akinek baja van veled, és lesz olyan, aki támogat.
Üdv Einstein!
Ha kivonunk egyet a végtelenből, az már nem, ugye nem ugyan az a
végtelen! Pontosabban fogalmazva: ugyanaz a végtelen a kivont egy
nélkül. A csökkenő alapú számrendszer úgy kezdődik, hogy végtelen sok
bo egyes alapú számrendszerben, majd kivonunk belőle egyet, és még
egyet… … … … végtelen mínusz egyet, mígnem egy marad. Pontosabban
fogalmazva: A szám*! a számok szorzatát jelzi, az adott számig. Tehát a
csökkenő alapú számrendszer úgy kezdődik, hogy végtelen*! (tagolás)
végtelenszer, majd az az alatti kör (végtelen mínusz egy*!) szer
(végtelen mínusz egy)… … … …4*! szer 4, egyszer kétszer háromszor
három, egyszer kétszer kettő, egyszeregy. De ez már egy másik történet.
Pontosabban fogalmazva, nem másik, hanem ugyanaz, csak a másik oldalról
nézve …
A Köztársaság katonája
A világ, amiben élsz, kegyetlen. Néha nagyon sokat kell dolgozni egy
kis kegyelemért.
A köztársaság katonája fegyvertelen!
A tartalékos, polgári védelmis, és a többiek is fegyvertelenek!
Aki azért kap zsoldot, mert katona, vagy tartalékos, szerezze be az
alapfelszerelését, (lehetőleg terepszínűt, de ha nincs más, vegyen,
amit talál.)
A tűzoltó és atomkeresztes járművének meg kell felelnie annak a
követelménynek, ha az összes elektromos szerkó bedöglik, akkor is
tovább menjen.
A tűzoltóság felkészül, hogy katasztrófa esetén ők szállítják a vizet a
pusztában táborozó menekülteknek. (Földalatti víztároló tartályokból. A
tiszta víz a legjobb, de a szűrt vagy fertőtlenített enyhén poshadt víz
sokkal jobb, mint a gamma-sugárzó)
A katona, polgári védelmis és tartalékos katona (katonanéni) kötelezően
otthon tartott alapfelszerelése 1db háti 1db hasi zsák. 1db
felszerelést is takaró esőkabát. Ezek tartalma: 1db 4 személyes sátor,
1db 2személyes sátor 4db alátét szivacs (karimatka) vagy pokróc, 4db
mosható kapucnis hálózsák, 4db 1l-es poharas fémkulacs, 1db vízszűrő,
1db akku nélkül is működő kézi tekerős dinamós zseblámpa, gyertya,
gyufa, iránytű, térkép. 1L gyümölcsszörp (nem lájtos, szintén
fémkulacsban) teafilter, 100g só, összesen 10Kg liszt, tészta,
szárított sajt, kockaleves szárított krumplipor, csokoládé, 1l étkezési
olaj, por-élesztő, 1Kg fagyi (fagyasztás nélkül is fogyasztható) vagy
pudingpor, 3l-es bogrács, 30cm serpenyő, kanálgép, összecsukható nyelű
ásólapát, kés- olló- reszelő bicska 1l fűtőolaj, mini
fahulladék-olajtűzhely. Sugárzásmérő, iránytű. WC-papír papír
zsebkendő, törölköző, törlőrongy, szilárd és folyékony szappan, egyéb
tisztasági eszközök, váltás ruha, 5db szemeteszacskó, géz, sebtapasz.
1db vízálló napló 2db toll vagy ceruza. (liszt só és víz élesztő olaj
megfelelő alapanyag a kenyérhez, vagy a hamuban sült pogácsához ha van
szörp, tea és elég víz, akár fél évet is ki lehet így húzni) A polgári
védelmis és tartalékos katona (katonanéni) feladata, hogy katasztrófa
esetén alapszintű menedéket biztosítson az időjárás és éhezés ellen
saját magán kívül legalább 1 de inkább 3 személynek. Erősebb
testalkatúak 6 személyes felszereléssel is próbálkozhatnak. A
csoportban legalább 1 naplózza a történteket, és reménykedik, hogy lesz
aki elolvassa. Hölgyeknek és kis-termetűeknek megengedjük, hogy
kevesebb csomagot hordjanak. A kétszemélyes csomag fele annyi
élelmiszert tartalmaz, mint a fent írt 4 személyes.
A tartalékos ellátós alapfelszerelése nem négy, csak kétszemélyes. Ezen
kívül tart magánál legalább 1 évig eltartható 15-20Kg össztömegű
élelmiszert: legalább 3Kg rizs 3Kg cukor, 1Kg zacskós vagy kockaleves,
szárított zöldséget, aszalt gyümölcsöt, 1Kg tejport, neszkávét, kakaót,
lekvárt és 1Kg csokoládét stb. 6-15l-es bogrács, fedélnek is
használható palacsintasütő, 5db tartalék kanálgép összecsukható
nagykanál-kés +2l fűtőolaj, fahulladék-olajtűzhely. Az élelmiszer
készlet összeállítás koronként és tájegységenként változhat.
A tartalékos latrinás alapfelszerelése nem négy, csak kétszemélyes +
2db toalett sátor 3db WC-ülőke fedéllel, kézi fűrész, kis-balta,
60-80-100-as szeg, mechanikus kézi-fúró (nem motoros), fúrószárak.
kötél és drót +WC-papír, törölköző, fertőtlenítő. Feladata, hogy száraz
fából akár gallyakból is képes legyen tábori WC-t készíteni a kb. 1m
mélyre ásott emésztő fölé.
A tartalékos hírvivő alapfelszerelése kétszemélyes. + terepbicikli
csomagtartóval és kormánykosárral. Fel kell készülni arra is, ha az
összes technika, (elsősorban az elektronika) csődöt mondana, akkor is
elboldoguljunk valahogy.
Az alapfelszerelés élelmiszer készlete romlandóságtól függően évente –
öt évente újra beszerzendő. (A régit edd meg, vagy váltsd be a tábori,
vagy üzemi konyhán, még mielőtt megromlana.) Jó, ha nagyon akarsz,
vigyél magaddal kolbászt, meg szalonnát, de értsd már meg, ez nem
lakodalom, nem szálloda, ha viszel is magaddal vendégeket, akkor is, a
gyakorlat során azt teszteled, hány embernek és meddig tudsz alapszintű
védelmet biztosítani természeti viszontagságok és éhezés ellen. Sugárzó
területeken még a gombát sem szedheted le ha a műszer nagyon ketyeg.
A katona és tartalékos évente legalább egyszer, minden évben más- más
évszakban, felkeresik a műveletlen erdőt, vagy parlagot és legalább egy
hetet eltöltenek ott egyénileg, vagy csoportosan menet gyakorlatozva,
vagy táborozva. A katona ügyel arra, hogy ne szemeteljen, az élő
környezetet ne károsítsa, száraz- és nem élő fát használ ha kell, nem
vadászik, hanem teszteli, a magával vitt felszerelést és élelmet. A
gyakorlat végeztével az élelem 80-90%-át igyekszik visszahozni olyan
állapotban, hogy az továbbra is felhasználható maradjon. A katona, vagy
tartalékos vihet magával könyvet, ha akar, de nem elektromosat, könyve
és térképe optikai kristály alapú, kézi mikroszkóppal, vagy papír
alapú, nem elektromos, semmiképp sem online térkép. Az utóbbiak nagyobb
katasztrófák esetén általában bedöglenek.
A rehabilitációban mindig elsőbbséget élvez az, akinek az
alkotás-pusztítás mérlege az alkotás felé billen. Minél jobban arra
billen, annál inkább elsőbbséget élvez.
A népirtás megtörtént. Mi tettük ezt, emberek. Néhány őrült által
kidolgozott téveszmét követve hozzájárultunk a gyűlölethez, és a
tömeggyilkosságokhoz. A halottakon már nem segít az, hogy most már
tudjuk, ez így nem jó. Nagyon nem jó. Szeretünk másoknál jobbnak,
szebbnek kiválóbbnak mutatkozni. Vannak, akik csak a világelső
helyezéssel érik be. De ezt nem így kéne tenni, nagyon nem! Führer
Adolfka náci iparosított népirtása nem az első a történelem során. Marx
és Lenin barbár filozófiája szerint a rendszer ellenségeit el kell
pusztítani! Arra egyik sem gondolt, hogy a pusztítást pusztítással
megállítani maga is pusztítás, és az együttműködés tönkretétele, és
filozófiájuk tömeggyilkosságokhoz vezetett. Lenin még százalék adatokat
is megadott írásaiban, a rendszer ellenségeinek eltüntetésére, amit egy
Sztálin nevű vadparasztból lett barbár vezér szentírásnak vett, és 1932
ben Ukrajnában elégedetlenkedő parasztok ellen vetett be. Válogatás
nélkül minden paraszttól elkoboztak minden élelmet, hogy azok ne
tudjanak lázongani, és a következő évben rengetegen haltak éhen. Amikor
már nem tudtak tiltakozni, sokakat még elevenen temettek el és volt
ahol mozgott a föld az eltemetettek felett. A rendszer ellenségeit, nem
kivégezni, eltüntetni kell, hanem rávenni őket valamiféle
együttműködésre, és a józan ész törvényeinek is megfelelő eszközökkel
megakadályozni, hogy bárki ellenséggé válva feleslegesen pusztíthasson.
Ez a világ tele van barbár receptekkel, és néha nagyon sok időbe telik
a pusztítások szeméthegye alatt megtalálni a valódi kincseket. Jól
teszed, ha megkérdőjelezed a filozófiákat, tanításokat, akár milyen
szentségtől is származnak, mert ha van is bennük jó, és használható, az
sokszor meg van mérgezve alattomos hibákkal. (Mivel emberek között a
tanításhoz kénytelenek vagyunk földi nyelveket és szövegszerkesztőket
használni, ez az írás sem hibamentes).
Egyszer egy ember tudatlanul megfogta a forró tűzhelyet. Azonnal
felordított, majd órákig futkározott fel-alá, kereste a hideg vizes
tálat, és más gyógymódokat, hogy fájdalmát enyhítse. Egy megfigyelő a
történtek után azonnal levonta a tudományos következtetést, mely
szerint, az ember aktivitására serkentően hat a tüzes vas. A bugyuta
megfigyelő nem vette észre, hogy az aki megégette magát, még napokkal
később sem volt képes megcsinálni azokat a feladatokat, amit egyébként
rendesen végzett, azelőtt és azután is. Hasonlóan bugyuta tudományos
megállapítás az is, hogy a tarlóégetés serkenti a fű növekedését. A
környezet meghódítása történhet kulturált, vagy tudatlan, barbár módon.
És az ember megérti, hogy föl kell lépnie, a barbárról a kulturáltság
szintjére, a környezet meghódításáról a környezet megtartása szintjére,
mert növényei, állatai, épületei nélkül maga is életképtelen. És a
jeges, poros, gigantikus méretű forgó mérgező sárral és halált sugárzó
atommáglyákkal teletűzdelt hatalmas élettelen ürességekben az ember
támasza csupán az a pite lesz, amit megépített, terjeszt, vagy magával
hordoz. És a pite lehet csupán egy sátor és hamuba sült pogácsa, vagy
nádkunyhó, kőház, vagy repülő pite. És ezek az emberi lét testi
alapfeltételei. Tehát a Pitét meg kell alkotni, elkészíteni. És ez így
lesz, amíg az ember, ember lesz. A noe típusú repülő piték elvihetnek a
csillagokba, de azokat a legnehezebb megépíteni. Ha mást nem tudsz,
kezd talán azzal, hogy, ültetsz egy fát, vagy megvarrod a sátrat.
Bottal lehet kardozni, ha nincs más dolgod, de ne mond, hogy nem kaptál
feladatot, és ne etess senkit azzal, hogy azért indítottál háborút,
mert unatkoztál!
Több mint fél évszázaddal a II. világháború után, a lehetséges esély a
leszerelés. Ne a dicsőségért, vagy a jutalékért tedd, hanem a puszta
létért. A másik választás a háború, ami mindent elsöpör. Téged is. De
ez nem esély. A józannak látszó eszementek tudat alatt, vagy tudatosan
mind a háborút választják, mert már olyan sok sebet kaptak, hogy úgy
gondolják a pusztulás a halál és az öngyilkosság, kevesebb fájdalommal
jár, és vinnék magukkal családtagjaikat, barátaikat és mindent, amiért
valaha éltek. De ők nem tudják, hogy létük a test halála után is
folytatódik, és fájdalomcsillapítójuk, az öngyilkosság, a gyilkosság a
halál, a testek tönkretétele, csak még egy fájó seb lesz a többire
halmozva, mikor test nélkül léteznek. Évmilliárdokon át a halott
anyagot bámulni? Ennél még a legaljasabb emberélet is jobb. Nem fog
elengedni a pusztítás, amit magad mögött hagytál. Ne kurtítsd meg, ami
megadatik. A testek elhasználódnak, majd meghalnak, nem kell hozzá
segítség, ha úgy érzed, a Te tested ideje lejárt, és meg kell halnod,
amikor neked már nem fáj, csak létezel semmiként vagy valakiként a
tested nélkül, akármilyen életet is éltél, lesz olyan, akinek ez fájni
fog, és lesz olyan, aki fellélegzik, mert úgy érzi, nélküled könnyebb
és ez még a legmagányosabb remetére is igaz. Igyekezz hát úgy átmenni a
halálon, hogy ne ránts magaddal olyanokat, akik, még élni szeretnének,
és ne hallgass a józannak látszó őrültekre, akik háborúba sodornának
olyanokat, akik inkább az életet választanák.